Elizabeth Klarer 'A fényfalon túl' c. könyve 4. fejezének 2. része
(Elizabeth Klarert /1910-1994/ 1959-ben vitték el a Proxima Centauri-rendszer Meton bolygójára és ott egy gyermeket szült a 2000 éves lélekduálja, Akon által. Vagyis élménye már 63 éves, mégis az élményének a leírása akár ma is történhetett volna, mert semmit sem vesztett az aktualitásából, a Föld apokaliptikus helyzetéből. Könyve, A fényfalon túl /Jenseits der Lichmaurer/ 1977-ben jelent meg először németül, majd 1980-ban angolul Beyond the Light Barrier címmel. Fordítás az 1987-es 4. bővített német kiadás alapján készült.)
Akon szülőbolygója a Proxima-Centauri rendszerben
Egy távoli bolygó jelent meg, egy gyorsan táguló fénypont – az élet egy másik szülővárosa – egy újabb sziget, amely a menny hatalmas kiterjedéséhez tartozik. Hevesen dobogó szívvel vettem észre egy fényes, kékesfehér gömböt egyre közelebb jönni, mintha mi magunk repültünk volna oda.
Akon a látványhoz ezt fűzte hozzá:
- A mi otthonunk az Alfa Centauri-rendszerben hét bolygóból áll, amelyek mindegyikét a mi civilizációnk lakja.
- A hét bolygó e csodálatos csillagrendszernek a harmadik csillaga körül kering, amelyet ti Proxima Centauri néven ismertek. Ez a vörös fényű csillag körülbelül harmad akkora fényintenzitással rendelkezik, mint a ti Napotoké, míg a rendszer második csillagának fényintenzitása körülbelül akkora, mint a Napé.
- Ez a harmadik, a vörös fényű Proxima Centauri nagyon stabil csillag. Amit most látunk, ez a szülőbolygónk ebben a csillagrendszerben. Hasonlít a Vénuszhoz, amely a múltban még otthont adhatott a mi nagyszerű civilizációnknak. Miután erre a bolygóra költöztünk, kiterjesztettük civilizációnkat a Proxima Centauri-rendszer összes többi bolygójára is. Az egész hatalmas koronaként tündököl most ebben a hármas csillagrendszerben.
A felhők közötti rések felfedték a Meton bolygó gyönyörű színes felszínét, majd hirtelen úgy tűnt, hogy magasan a légkör fölött lebegünk álló helyzetben. Egy nagy, csillogó felhő bontakozott ki előttünk gomolyogva a tenger felett, tövében esőfüggönnyel. Egy csodálatos gomolyfelhő, tisztán és kecsesen, egy ragyogó szivárvány hatalmas kettős körével, amely magasan az égen egy teljes kört írt le. Színei tiszták és világosak voltak, mély szépséggel, ami csak egy esőtől megtisztult légkörben lehetséges. A külső elsődleges körben rózsavörösen csillogott, és teljes egésze lélegzetelállítóan szép volt. Az igazság isteni esszenciája áthatotta egész lényemet, nem éreztem sem szomorúságot, sem negatív érzelmet, mert tudatában voltam, bár még átmeneti örömként, hogy ennek az életnek egy ideig a részese lehetek. Tudtam, hogy ez nem tarthat örökké, de itt az ideje, hogy végre élni kezdjek, hogy ráhangolódjak erre az életesszenciára, részesévé váljak, hogy életem hátralévő részében élhessek vele, bárhol is legyek. Azután megjelent egy nagy, sötétkék tenger, apró, világosabb szárazföldek szóródtak szét benne, és a mélykék égbolt a tenger mélységében tükröződött vissza.
A színpompás jelenethez egyre közelebb kerültünk, és egy nagy sziget tárult a szemünk elé. Smaragdzöld dombok és hegyoldalak emelkedtek ki a homályos távolból, fel a rózsavörös sziklás partfalak csúcsaiig, amelyek lágyan ragyogtak a napfényben. Vízfolyások kanyarogtak ezen a vidéki tájon sok parkszerűnek tűnő erdőn át.
Hatalmas aranyfák nőttek a lejtőkön, és a fák színei keveredtek a tájjal a napfényben. Valóban csodálatos látvány volt ez. Igen, ez volt a látomásom szigete! Ennek a csodálatos tájnak még az illata is betöltötte most az érzékeimet, ahogy elöntöttek az emlékek. Újra annak a látomásnak az igézetében éltem, amit akkor éltem át, mikor egyedül feküdtem egykor a kórházban, de most ezzel a látvánnyal visszakaptam azt, amit korábban mágikusan nekem kölcsönöztek: mindent, amit életnek nevezünk, és egyben a lélek belső felemelkedését is egy nagyobb bolygói valóságra, ahol az idő csak lényünk halandó esszenciája. És ennek a valóságnak a dimenzióját csak akkor tudtam igazán érzékelni, mikor a Földhöz fűződő kapcsolataim teljesen megszakadtak. Az elektromos délibáb-kivetítő segítségével úgy mozogtunk, mintha mi magunk lennénk ott e csodálatos táj felett fantasztikus mozgással és akadálytalan látómezővel.
- Ez a jelenet egyenesen a mi kis távirányítós megfigyelőkorongunkról származik. Nincs időeltolódás, ez élő közvetítés – magyarázta Akon.
Az űrhajó egy kicsit lejjebb ereszkedett: fehér állatokat láttam vágtatni a smaragdzöld pázsiton, hófehér lovakat, lobogó sörénnyel és farokkal. Mások csendesen legelésztek, csikók játszottak kiáradó örömükben. Nem voltak kerítések, amikkel korlátozták volna őket, nem voltak utak, amelyek átvághatták volna a vidéket, nem voltak förtelmes épületek, vasúti sínek, hidak stb-k, amik elcsúfíthatnák a tájat.
Itt már a civilizáció túllépett a gépek korszakán, az itteni tájat nem csúfítja el semmilyen primitív gép vagy fejletlen infrastruktúra. A szabadság és az öröm uralkodik ezen a paradicsomi szépségű és bőségű bolygón.
A fák és a virágok között szétszórt házak voltak láthatók, csillogó, gyöngyházszerű anyagból álló kerek épületek, melyek lépcsős talapzaton nyugodtak. Újra a gyönyörű táj fölé emelkedve, a magas hegyek felé közeledtünk, átsiklottunk a rózsavörös sziklák felett, lassan leereszkedtünk a hullámzó zöldellő dombokon egészen a tengerig. Ezüst színű járművek suhantak az égen. Korong alakú testük a napfénnyel átszőtt légkörben csillogott, mint egy gyöngykagyló szivárványhéja. Ezután tisztelgő jelek villantak fel megfigyelőkorongunkra, olyan jelek, amelyek a Naprendszerünkben állomásozó gigantikus űrhajókra irányultak.
Egy öböl mentén elterülő város fehéres-ezüstös színben szikrázott, a kék tengervíz pedig a fák között az egzotikus árnyalatokban csillogó klasszikus virágok tömkelegét tükrözte. Milyen csodálatos volt minden!
Egyszerű, kör alakú épületeket láttam, legfeljebb két-három emelet magasakat, lapos tetővel, melyeken a légi járművek leszállnak, felszállnak vagy parkolnak. Ezen épületek némelyike óriási volt, hatalmas, kör alakú kúpokra emlékeztet, óriási oszlopokkal és lépcsőkkel, amelyek körülvették a talpazatot.
Teljesen elmerültem ennek a fantasztikus jelenetnek a látványában, amikor hirtelen meghallottam Akont, aki ezt mondta:
- Nincs gondunk a szmoggal és más légszennyezéssel, mert minden energiaszükségletünket a légkörből lecsapolt villamosenergiával oldjuk meg. Az a sok különböző légi jármű, amit itt mindenki használ, szintén elektromos energiával működik azáltal, hogy egyszerűen csak kinyerjük a légkörben meglévő elektromosságot.
Hirtelen elhalványult a csodálatos kép, és az üres kerthelyiségben találtuk magunkat. És ahogy azelőtt, most is tanácstalannak éreztem magam, és csendben ültem. Akon szó nélkül megfogta a kezem, és kisétáltunk az anyahajóról, és átmentünk az ő megfigyelőhajójába.
Egy halk zümmögés, egy halk imbolygás, és máris biztonságban éreztem itt magam, mint amikor először jöttem ide ebbe a gyönyörű űrhajóba. A nagyobb hajóban azonban nem éreztem semmilyen mozgást.
Betekintés a kozmikus folyamatokba
Egy pillanattal később megérkezett a legénység második tagja is, aki magas volt és jóképű, de fiatalabb Akonnál. Elbűvölő mosoly világította meg az arcát, szemei tapintható melegséget sugároztak. Gesztenyebarna haj és arany szemek hangsúlyozták ki a megjelenését. Valóban olyan ember volt, aki úgy tűnt, képes megosztani a felelősséget Akonnal.
A vezérlőpulthoz lépve így szólt:
– A nevem Sheron. Őseim a Földön maradtak, hogy tanulmányozzák a Nap-tágulás pleisztocén kori ciklusát. Egy gyönyörű földalatti várost hoztak létre, amelyben túlélték az intenzív sugárzást. A déli (antarktiszi) kontinens nagy hegyeinek szívébe költöztek, és ott tartották fenn civilizációnkat, ahová még a Föld jelenlegi korszakában is eljutnak, és továbbra is használják bázisukat az Antarktiszon."
- És mi a helyzet az Északi-sarkkal? - kérdeztem.
- Civilizációnk csak a déli féltekén alapozta meg bázisait. Ez csak előjátéka volt a szomszédos csillagrendszerbe való kivándorlásunknak. A Nap sugárzása, ami eddig a jólétünket szolgálta, túl intenzívvé vált, így kénytelenek voltunk a föld alatt élni. Ez persze nem tetszett nekünk, ezért mindannyian a jelenlegi csillagrendszerünkbe vándoroltunk, a Meton bolygóra, ahol továbbra is élvezhetjük az égbolt és a csillagok pompáját, a friss szeleket a tenger és az eső illatával együtt.
- Azt a védőöltözetet viseled, amit Akon is viselt, amikor találkozott velem a hegycsúcson, hogy megvédje magát a Naptól? – kérdeztem.
– Így van, kedvesem – válaszolta –, soha nem tesszük ki bőrünket a napsugarak hatásának. Tudósként folytatom szüleim és elődeink munkáját, a változócsillagok tanulmányozását és feltárását, ami még mindig veszélyes feladat Akonnak és nekem. Vizsgáljuk az élet tényleges kezdetét egész galaxisunkban, mivel mindannyian csillagporból fejlődtünk ki. Csillagemberek vagyunk, így a galaxis élő részei. Te tudod ezt, kedvesem, mert egy vagy közülünk, és idővel mindannyian újra örökre együtt leszünk sorsaink körforgásában, amelyek örökké összefonódnak."
– A mi bázisaink emberei sohasem éltek barlangokban – szólt közbe Akon. A mi fajunk megjelenési közege a világűr és a bolygók felszíne, de sohasem a bolygók belseje. A földalatti átjárók és városok a múlt örökségei, melyeket végül a Föld bolygóra hagytunk. Jóllehet egy földalatti bázist még a Déli-sarkon fenntartunk, ahol meleg tavak vannak, mert ez a terület őseink földalatti városának területe volt még a sarki eljegesedés előtti korszakból. A vulkáni tevékenység hó és jég mentesen tartja ezen antarktiszi tóvidék területét. Ott képesek vagyunk a sugárzás hiánya miatt ezen a szélességi fokon, ahol "lyuk" van a légkörben és amelyben a cirkumpoláris örvény a Föld mágneses mezejének intenzitásával spirálisan lefelé halad a pólusok felett, kijutni könnyen az űrhajóinkkal a világűrbe.
- A pólusokon a földi mágneses mezők tölcséralakban jutnak el a felszínig. És mivel ma már a pólusok feletti mágneses tölcsérekben lévő naprészecskék is spirálisan haladnak a Föld felé, melyek a levegő felső rétegeiben atomokkal ütköznek és atomokat gerjesztenek, ezzel a felvillanó spektrális sarki fény jelenségét hozzák létre.
- Ezeknek a töltött naprészecskéknek a száma 11 évenként periódusosan nő majd csökken, mely során a Napfelszínről induló kilövellések a Föld mágneses mezejének erővonalai mentén pólusokra irányuló sugárzással bombázzák a Földet. Ezek a részecskék itt csapdába esnek, és az egyik pólusról a másikra áramlanak. Elég gyorsak és elegendő számban vannak jelen ahhoz, hogy az ionoszféra molekuláit gerjesszék, és így kibocsássák a jellegzetes fényspektrumukat. A 11 éves naptevékenységi ciklussal változnak azok a területek a Földön, ahonnan megfigyelhetők a nagy magasságban létrejövő sarki fény-jelenségek. A Nap magas rezgésű ultraibolya fénykibocsátása azonban nem figyelhető meg a Földön, nem érzékelik, hogy a Nap egy változócsillag.
- A sarki fény ionizált függönye pontosan az antarktiszi kontinensen felett húzódik, és a déli mágneses pólus köré összpontosul, amely több mint 1000 mérföldre (1600 km-re) van a földrajzi Déli-sarktól. Maga a Déli-sark egy szélcsendes, magas fennsíkon fekszik, ahol több száz lábnyi vastag jégtakaró felett egy állandóan havas táj terül el. Az Antarktisz a Föld leghidegebb és legszelesebb területe, sokkal hidegebb, mint az Északi-sarkvidék, ahol a Jeges-tenger viszonylag vékony jege alulról melegíti fel a légkört, míg az Antarktisz feletti levegő nem kap ilyen tenger-fűtést. Ez a hatalmas kontinens gyakorlatilag még jégkorszakban van, hőmérséklete elérheti olykor a - 100 fokot is, a troposzféra szigetelő rétege a tél közepén itt eltűnik, így a légkör alsó része nyitva marad a világűr felé. Mikor Akon befejezte a magyarázatot, Sheron megnyomott néhány gombot a vezérlőpulton, hogy előkészítse az űrhajót az indulásra, eközben leültünk egy kényelmes padra. Az ajtó ezalatt hangtalanul becsukódott, és beleolvadt a falba. A képernyő bekapcsolt előttünk, megmutatva nekünk azt a gigantikus anyahajót, ahonnan átjöttünk, ahogy fehéren ragyogott az űr feketeségében, háttérben a csillagok tengerével. Ekkor megláttam a Földet, mely magányosnak, sebezhetőnek tűnt, lágy, kék árnyalatú fehér felhőmintákkal. Az élet otthonaként felragyogva előttem, mint a mindenség hatalmas kiterjedésében úszó sziget.
Arra gondoltam, hogy a családom milyen messze él tőlem azon a távoli bolygón, közben mély lélegzetet véve ezen a hihetetlen jelenetnél. Olyan messze éreztem magamat tőlük, olyan belső nyugtalanság fogott el, amit csak egy anya érthet meg igazán.
Akon azonnal maga felé fordított, lábával kikapcsolta a képernyőt, majd megnyugtató hangon közölte:
- Mint mondtam, a napplazma vagy napszél kiterjeszti hatalmas sugárzási tartományát a látható Napkorongtól egészen a Földig, melyet teljesen körülvesz, így ebből is láthatod, hogyan szabályozza a Nap a Föld időjárását. A Föld ionoszférájában a mágneses viharok gyűrűként fogják át az egész bolygót, így a légkör globális keringését a Nap hajtja.
- A bázisotok a mágneses déli pólusnál van? – kérdeztem újult érdeklődéssel.
- Az antarktiszi sarki fény-zóna közepén vagyunk, a három fő meridián déli találkozásánál – válaszolta Akon, majd megadta a koordinátákat, hogy ennyi fok nyugat meg ennyi fok kelet stb. Ez az a terület, ahol a mágneses műszerek megbolondulnak, ahol az iránytű a mágneses pólusnál össze-vissza forog. Megszakadások fordulhatnak elő a rádióadásoknál, és az interferencia olyan nagy a maximális naptevékenység idején, hogy a rádióhullámok vételének erős csökkenése egybeesik a napkitörések megjelenésével.
Ezeken a pólus közeli területeken az iránytű eltérései és a rádiókommunikáció lehetőségének csökkenése a minimális naptevékenység időszakában is előfordul. A sarki fény zónáiban a normál iránytű navigáció során elhajlás lehetséges.
- Vannak bázisaitok a földi nemzetek által létesített kutatóállomások közelében? – kérdeztem.
- Ó, igen, a franciáknak van egy előretolt állomásuk a mágneses déli pólus területén, mintegy 300 kilométerre a földrajzi pólustól a tengerparti főbázisuk irányában. Az oroszok is a szomszédaink, két kutatóállomással a mágneses pólus környékén. Az amerikaiak állomásai a földrajzi Déli-sarkon vannak, ahol az ionoszféra kutatását a teljes sötétség fél éves időszakaiban végzik, mivel ilyenkor nincs az ionizációhoz vezető közvetlen napsugárzás. Emellett a globális mágneses viharok feltérképezését is végzik a Föld ezen kulcsfontosságú pontján.
- A földi tudósok erőfeszítéseit nagyra értékeljük, mert nagy elszántságról és bátorságról tesznek tanúbizonyságot a sarki régiók ellenséges környezetében - folytatta Akon. Dél-afrikai tudósok halálos csapdát fedeztek fel Fokváros és az Atlanti-óceán déli része fölött, ahol nagy a valószínűsége egy harmadik mágneses pólus kialakulására, amely lefelé irányítja a sugárzást. Ez a veszélyes sugárzás most mélyen behatol a földi légkörbe, és ez az anomália, amely most mágneses zavarok területe, csak az előjátéka lehet egy ott kialakuló intenzív mágneses erők régiójának.
- Ez a pólusváltás előjele? – kérdeztem nagy érdeklődéssel.
- A Föld fő dipólusmező tengelyének az iránya a geológiai korszakok során jelentősen megváltozott, ha most eltekintünk a dipólusok polaritásának változásától. Az északi pólus Amerika egy pontjától Csendes-óceánon, majd Szibérián át vándorolt jelenlegi helyére. A csillagok és a bolygók mindig változnak, a galaxisban semmi sem statikus.
- Azt találtuk, hogy a piramis alakja a legmegfelelőbb a Földön és a Marson lévő építményekhez, mivel sok földrengés sújtott akkoriban itt bennünket és a napsugárzás továbbra is veszélyt jelentett. A piramisokat mi építettük, amiket a későbbi civilizációk istentiszteletre és temetésre használták fel. Ezek kozmikus könyvtárak – egy bizonyos időpontban menekülési útvonalat fognak biztosítani az emberiségnek a csillagok felé.
- Ezek az útjelző táblák adják meg az emberiségnek azokat a kulcsokat azoknak, akik felismerik őket, és így kiválasztva és szabadon követhetnek minket a világűr mérhetetlen mélységeibe a fényfalon túl.
- A Hold egy idegen égitest ebben a rendszerben; Jupiterrel és holdjaival jött. A jelenlegi időszakban a Jupiter olyan csillaggá formálódik, amely lecsapódik és lehűl, miközben megtartja a magas forgási sebességet, a nagy méretét, a ritka sűrűségét és a haldokló csillagok szokásos hőjét. Jupiter-rendszer naprendszer a Naprendszerben! Jupiter 16 holdjából hétnek van atmoszférája, és azok az általunk ismert életet hordozzák. A ti Holdatoknak kráteres, bordázott felszíne egy csillag robbanásának közvetlen következménye. Teljesen felégett – és semmi sem maradt korábbi dicsőségéből. Holt és élettelen, mint más aszteroidák és bolygók, amelyek örökös pályán keringenek születőben lévő csillagok és bolygók körül, vagy saját hosszú pályájukon köröznek, és roncsokként halmozódnak fel a saját temetőjükben.
- A Föld és kísérője olyan kettős rendszert alkottak, mint amilyen jelenleg is létezik. Óriási változások mentek végbe az együttállás idején a Föld mágneses torzulásai miatt, és minden élet ragadozó jellegű volt akkoriban.
- A csillagok folyamatosan változnak, hogy életben maradjanak, épp úgy, mint bolygók, amelyek életet keltenek és életet rejtenek a felszínükön. De a bolygók is meghalnak egyszer. A kvazárok a galaxisok életének korai szakaszát jelentik, amelyek szintén folyamatos változás alatt vannak, és a Központi Nap mágneses tere tartja pályájukon, akárcsak a szuperrendszer körül keringő galaxisok millióit, amelyeket műszereinkkel észlelhetünk.
- Minden galaxis egy nagyobb egység erejétől függ, amit nem lehet megfigyelni. Ez az állapot egy intergalaktikus közegben, közösségben minden galaxissal, egy az örökkévalóságig fennáll. A galaxisok életciklusa során, hogy gömbhalmazokat képezzenek, az arra érett galaxisok – mint a Tejútrendszer is - mágneses tere által halmozódnak fel. Szűk pályán keringenek a spirális csillagrendszerek körül, de a galaxisok környező fényudvarán belül maradnak. De amint a mágneses mezők felerősödnek, ahol éppen vannak, a spirálkarok közé húzzák őket, miközben a galaxis hatalmas ciklonjai sűrűsödnek össze, így elérve egy még nagyobb galaxishoz.
- Ahogy a csillagok felhasítják a csillagközi gázt, úgy teszik ekkor a galaxisok is az intergalaktikus gázzal a fényudvar ütközési frontján, ahol a csillagképződés végbemegy.
- Galaxisok csoportjai alakulnak ki kondenzációból, intergalaktikus gázfelhők örvénylően forogva létre jövő tengelyeik körül, miközben a gravitáció szabályozza a galaxisok forgását, és ahogy formálódnak, megvan a maguk külön létezése, amint mozognak az anyag és az antianyag területén... és mi velük létezünk. A téridő egy sajátos rezgésű részében élünk a galaxisunk határain belül, ez olyan, mint egy szivárvány megfigyelése, amely végeredményben szubjektív, mert megfigyelő sajátos a helyzetétől függ. De képesek vagyunk a kommunikációra mindenkivel. A mi privát „szivárványrendszereink” azért különböznek egymástól, mert te és én a tér egy bizonyos területét különböző rezgésszintről szemléljük, ugyanakkor azoknak az erőknek, amelyek most hatnak rám a térbeli pozíciómban, rajtam keresztül rád is hatniuk kell – zárta magyarázatát Akon.
– Amint most már tudod, kedvesem – vette át szót Sheron –, sok évvel ezelőtt Akon a szivárvány túloldaláról kommunikált veled, és tudtad, hogy ő ott van az idő és tér egy másik kiterjedésében, egy másik naprendszerben élve, de ugyanabban a galaxisban. A földi idő csak annyi, amennyit a Föld Nap körüli keringése során megtesz a saját forgási sebessége és az egész naprendszer sebessége miatt a galaxis hatalmas központja körül, ráhangolódva galaxisbeli megfelelő helyzetére. Ugyanakkor a galaxisban elfoglalt helyünk miatt a Proxima Centauri-rendszerünk egy másik viszonylagos dimenziót teremt nekünk térben és időben. - Vákuumban mozgó hajóink hullámhosszának változtatásával lehetséges, hogy térben és időben a Földre jöjjünk, és a földi égbolton materializálódjunk. Most már tudod, mit jelent az, hogy a „szivárvány felett”: messze, a fényfalon túl, ezen naprendszeren kívül világot, ahová kellő időben elviszünk.
– Hát tényleg lehetséges, hogy elvisztek magatokkal? – kérdeztem csodálkozva.
- Természetesen, azért készítünk fel erre most! – válaszolta higgadtan Akon.
- Galaktikus rendszerünk szépsége és vadsága milliónyi más napnak ad otthont, hasonlóan a ti naprendszeretekhez, ahol a kozmikus sugarak kilökődnek egy óriási magból, hogy életet teremtsenek mindenhol – magyarázta Akon - mint számtalan más galaxisban is. Ez az energia és anyag folyamatos létrehozása a magban lévő hidrogén-gáz felhőből, ami kiterjed egészen a galaktikus örvényig és ott anyaggá kondenzálódik. A kozmikus sugarak pedig felébresztik az életet a rövidhullámú energia isteni tározójából. A teremtés végtelen. A folyamatos teremtés és evolúció az emberiség gondolkozásban megnyilvánulva határozza meg az idő sebességét. Az idő a gondolat előrehaladása a negyedik dimenzióban, az anyag vagy a bolygófelületek három dimenziója mellett, azaz a belső tudat örökmozgásának a galaxis örökmozgásához való igazítása különböző idősebességgel.
- Az emberiség bölcsője - a Vénusz - a pleisztocén kori naptágulási ciklus után felhőbe burkolva maradt és minden élettől megfosztva lett. Gazdagságának hosszú, termékeny korszaka véget ért. Nagy, meleg tengerei, melyek kezdeti civilizációnkat táplálták, kiszáradtak és elhagyatottá váltak. De a dicsősége továbbra is az "elektromos délibábban"-ban, isteni rezgésen marad, melyet az utódok tökéletesítettek azáltal, hogy kénytelenek volt elhagyni addigi védelmező bolygójukat, és elmeneküljenek a naprendszer másik részébe, és egy Föld nevű idegen bolygón szaporítsák a fajukat, egy fiatalabb bolygón, ahol más idősebességhez kellett alkalmazkodnunk.
- Birtokba vettük az új élőhelyünket a Földön, és folytattuk űrhajóink tökéletesítését, felkészülve arra - elkerülve a Nap által okozott újabb kihalási hullámot –, hogy el kell hagynunk ezt a naprendszert. Tudtuk, mikor a hajóinkat felkészítettük a csillagközi tér végtelen távolságaira, hogy elérjük vele az Alfa Centauri-csillagrendszert, alkalmazkodnunk kell az idő egy teljesen új dimenziójához, valamint a kiválasztott bolygónkon lévő magasabb fény- és időrezgésekhez.
– Te, kedvesem, jól alkalmazkodtál az idődimenziónkhoz. Nem vagyunk anyagi testben különálló teremtmények – együttes valóságunk a szülőcsillagainkkal való mágneses kapcsolatban rejlik. Az élő galaxisunkon belül minden naprendszer csak viszonylagos, mert a bolygókon található összes élőlény kapcsolatban áll egymással. Agyuk rádióhullámokat bocsát ki, szívük elektromos ritmusa pedig összhangban van rendszerük csillagával.
Az elfajulás ismertetőjelei
- Amíg az emberiség fel nem ismeri ezt az igazságot, tovább fogja pusztítani önmagát és a környezetükben élőket. - Akon komoly figyelmeztetése késként hasított át az elmémbe.
- Egy különös kényszerítő erő van a ti űrhajó-meghajtórendszereitek kifejlesztésével kapcsolatban - folytatta Akon - Nevezetesen amiatt, hogy a csillagotok, a Nap változik a korszakok ciklusaiban. Ez tiszta metamorfózis. Fel kell használnotok erre minden tudományos ismereteteket és képességeteket, hogy tökéletesítsétek űrrepülést, és ha szükséges, keressetek egy másik fejlődő csillagrendszert. Véget kell vetnetek az örökös viszályaitoknak a Földön, mielőtt túl késő lenne, mielőtt a Nap ismét kitágul a halálos sugárzása következő körében.
- A mostani rakétakutatásra fordított emberi energia- és időráfordítás haszontalan. Ez nem tudja megoldani a csillagközi utazás problémáját. A Föld emberei folyamatosan önmaguk ellen harcolnak, és mindegyik hatalmat keresi a másik felett – miközben bolygójuk életveszélyben van. A nemzetek önzése megakadályozza, hogy emberiség, akinek védekeznie kellene, tudatában legyen a világukat érintő veszély jeleinek.
- Van valami mód arra, hogy segítsünk az emberiségnek felgyorsítani az űrutazás kifejlesztését? – kérdeztem. - A fény által nyújtott fantasztikus meghajtás-technológiára gondolok. Nem tudnád elmagyarázni nekik különös tudományodat?
Akon arcán komor vonalak kezdtek megjelenni ahogy szigorúan kijelentette:
- Az emberiség által a Földön elért jelenlegi fejlődési szint megtiltja a külső kommunikáció vagy támogatás minden formáját. Majd amikor megváltozik, kedves és békés lesz, amikor elnyerte azt a képességet, hogy gondozza és szeresse az egész állat- és növényvilágot, csak akkor lépünk kapcsolatba vele. Eddig semmilyen mentális fejlődést nem ért el! Csak a levegőtengerük mélyén élnek, folyamatosan nyüzsögnek, teljesen ráhangolódva közvetlen környezetükre. Szemük a fényspektrumnak csak egy kis szegmensére reagál, érzékszerveik teljesen eltompultak az anyagi létük elsődlegessége miatt.
- Elmúlt a Földön az a korszak, mikor megvilágosodott volt az egyéni észlelés, nagy emberek ideális élete, egy univerzális civilizációban, amely ritmusban mozog az univerzummal. Látható és láthatatlan ciklusokat figyelembe véve eltávolított minden fejletlen életformát és megteremtette azt a kozmikus hitet, hogy egy civilizáció biztosítani tudja a boldogságot és a fejlődést.
- A földi idő jelenlegi körében egyetemes emberi civilizáció összeomlott. Titkaiknak csak töredékei maradtak fenn az elszigetelt ősi civilizációkban. Ez a szegény, nyugtalan bolygó most egy olyan emberi fajnak ad otthont, összezavarva és elárasztva a gonosz erőitől, akiket maga hozott létre alacsony szellemi energiájával. Bizonyos egyének azonban visszavonulnak a növekvő zűrzavartól, hogy megőrizzék maguknak és követőiknek egy spirituális hagyományt és részt vegyenek az élet álomszerű áramlatában, amelyben minden ember valamilyen egységben találja magát a világegyetemmel, számukra Istennel való kapcsolódást jelent.
- Az egész földi degenerációs folyamatot vallási vezetők, filozófusok, társadalmi és politikai reformerek szavainak özöne kísérte. Könyvtárakban szerte a világon számtalan használaton kívüli könyv hever, melyek jelentését félreértették, vagy elvesztek a túl sok szó özönében. A szavak, akár írva, akár kimondva, nem tudják megoldani a Föld problémáit, mivel egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy a szavak új kombinációi nem képesek áthatolni a földi emberek gondolatainak és előítéleteinek falán.
- A teljes emberi tudatszintet meg kellene emelni ahhoz, hogy nekünk lehetőségünk legyen ahhoz, hogy együtt dolgozzunk velük a filozófia és a tudomány minden területén.
- Csak megfigyelhetjük és erősíthetjük őket útjuk során, miközben sajnos az emberek öröklött attitűdjei már nem tartják meg az ősi hagyományokat, mivel az önjelölt zsarnokaik fellázítják őket, és ellopják őseik örökségét. Egy ilyenfajta cselekvés aztán szükségszerűen megoldja azoknak a civilizációknak a problémáját, amelyek nem érhetik el a megvilágosodást és a harmóniát, de önmegsemmisítéshez kell eljutniuk erőszak által, amelynek még mindig ki vannak téve. Még a vadság univerzumban élünk, és ha a Föld emberisége nem tanul meg elszakadni ezektől a vad erőktől, amelyekbe léte bele van ágyazva, akkor a megsemmisülés végzetével néz szembe.
- A földi emberek visszaélnek a természet szent titkaival, még a mágneses erővonalakat is helyrehozhatatlanul megzavarják, és igazán szomorú látni, hogyan mérgezik meg pompás légkörüket, amit felbecsülhetetlen ajándékként kaptak. Az ostobaság és a tudatlanság az oka ennek az egész pusztításnak, amely miatt a növény- és állatviláguk most a meggondolatlan és ostoba emberiség által létrehozott szörnyű következményektől szenved. Az elkövetkező időkben az emberek meg fognak fulladni a saját szennyükben, és mint dagadt békák fognak az elviselhetetlen szmogban tapogatózni.
Majd Akon ismét elítélte a földi emberek ostobaságát:
- Mindig csak rövid ideig tartózkodhatunk a Naprendszerben; a Földre való leszállás és a légkörben maradás még rövid időre is egyre nehezebbé válik számunkra a most elért szennyezettségi szint miatt. Csak a hegyek magasabb fennsíkjain tudjuk még kellemesen belélegezni a Föld éltető levegőjét.
- Nem lehetne még most is utat mutatni a Föld népének a tudományos és spirituális túléléséhez, ahogyan erre a ti civilizációtok is képes volt? – próbáltam még mindig valami esélyt találni.
- Igen, megmutathatnánk nekik - válaszolta Akon -, de a különbségek nyilvánvalóan leküzdhetetlenek.
- A Föld kormányai nagyon agresszíven reagáltak a mi közeledésünkre. Parancsot adtak a légierőnek, hogy lőjenek le minket! De sohasem tudnak eljutni ahhoz, hogy űrhajóinkat földre kényszerítsék.
Jóllehet nagyon szeretnék, mert csak ez az egyetlen módja annak, hogy betekintést nyerjenek a fejlett technológiánkba – és természetesen csak erre vágynak, de ilyen körülmények között nem léphetünk kapcsolatba a földi kormányokkal vagy katonai szervekkel.
- A mi világunkban az adminisztrációért és a szervezésért kizárólag mi, tudósok vagyunk felelősek. Döntéseket hozunk és irányítjuk civilizációnk életének minden területét. Tudományunk kulcsa pedig megőrzi kontrollunkat és szabadságunkat az egész galaxisban, miközben megcsapoljuk és felhasználjuk a kozmikus energiát – villamos energiát nyerünk a bolygók légköréből energiaszükségleteink kielégítésére. Az űrhajó-meghajtórendszerünk pedig az egyetlen igazi „menekülési útvonal” a csillagokhoz, és életünkkel óvjuk tudományunk e titkait más civilizációk visszaélései ellen.
(Elizabeth Klarer ahogy 1994. február 9-én meghalt földi testben, azonnal újjászületett Gladelia néven a Metonon. És az utóbbi években Gladelia újra felvette a kapcsolatot a földiekkel, de már mint halhatatlan isteni lény - gondoljunk bele: Gladelia a Metonon egy lélekközösségben él most az 1959-ben ott szült fiával, aki 35 évvel idősebb nála! Ez is azt mutatja, hogy a vér szerinti kapcsolatok, amik a Földön elsődlegesek, és ezért a halált szolgálják, magasabb rendszerekben nem jelentenek értéket, csak a lélekminőség, amely megteremti a valódi örök emberi kapcsolatokat, és ami millió évek tudatos tapasztalán alapulnak! - vagyis: akit most esetleg gyerekedként ajnározol, lehet, hogy nem rég még a szűlőd volt... így azonban nem tudnád birtoknak tekinteni... ahogy a szerelmedet sem)
