Elizabeth Klarer A fényfalon túl (Jenseits der Lichtmauer) c. 1987-es könyve 4. fejezetének fordítása, annak első része:
4. fejezet
Menekülés a csillagokba
Meglepetések az anyahajón
- Most, ahogy közeledünk az anyahajóhoz - mondta Akon, a tudós -, meg fogod érteni, hogyan hozza létre az az Egységes Mezőt. Eddig csak általánosságban beszéltem, hogy képet kapj az általunk használt módszerről, ami a természet megkettőzése és ezért biztonságos. Természetesen később többet is megtudhatsz, még azt a képletet is, amellyel létrehozzuk az űrutazás egységes terét, és azt is, hogyan szabályozzuk az elektromosságot fénnyel a civilizációnk javára.
Az emberiség, bár nagyon alkalmazkodó, mégsem létezhet a térben olyan időciklus és a légköri nyomás nélkül, amelyben kialakult. Egy ilyen űrhajó mindezeket a dolgokat úgy hozza létre számunkra, ahogyan a szülőbolygónkon megszoktuk. Ez az anyahajó már elavult, és egyáltalán nem alkalmas az intergalaktikus méretekben való utazásra. A formája lehetne célszerűbb is, de mivel soha nem romlik el, továbbra is ezt a típust használjuk a saját galaxisunkban való utazásokhoz.
Hogyan tud egy olyan nagy űrhajót, mint a tiéd, ez az anyahajó befogadni? – kérdeztem.
- Ennek a csillaghajónak nincs szüksége hordozóra. Mindjárt odaérünk az anyahajó mellé, ahol néhány perc múlva egy fedett bejáratánál összekapcsolódunk vele, és csak átmegyünk az anyahajóba. A kisebb járműveket (Ford. megjegyzése: ufók, felderítő hajók) egy zsiliprendszeren keresztül visszük be az anyahajóba, és nagy hangárokban parkolva tároljuk őket. (Ford. megjegyzése: ez egy általános ufó-tárolási protokoll az anyahajókban!). Kizárólag bolygókutatásra használják őket.
- Akkor teljesen független vagy az anyahajótól?
- Igen, ez az én hajóm, és utazhatok bolygóról bolygóra vele, ha akarok, leszállhatok az egyiken, vagy utazhatok tovább más naprendszerekbe. A hajóm minden szükségessel fel van szerelve, és tudományos megfigyelőhajóként teljesen független a nagyobb hajóktól. Tudós vagyok, és a munkám számos bolygóra és naprendszerre visz.
- Tudom. Engem is tudományosan tesztelni fognak? - vágtam közbe.
- Elég, drágám – válaszolta Akon, majd karjába vett, és elindult a kabin fala felé. Az ajtó kinyílt, és benéztem az anyahajó erősen megvilágított belsejébe. Átvitt és lerakott, de átkarolta a derekamat, mintha zsákmánya lennék. Ekkor többen körülvettek minket, és közöttük egy fiatal nő így szólt:
– Ferde szeme van, és arany haja – a mieink leszármazottja, akiket a Földön hagytunk. Helyes, hogy most velünk legyen.
Ez a csoport egy ideig beszélgetett velünk (angolul), mígnem az egyik a saját, latinhoz hasonló nyelvén külön megszólította Akont. Majd Akon ismét felkapott, és elvitt néhány lépcsőfokon át egy másik helyiségbe. Észrevettem ott néhány liftet, hogy azzal is mehetnénk tovább, de az enyhe lejtő és a nem meredek lépcsők nem igényeltek nagy erőfeszítést. Végül nevetve értünk fel a parancsnoki hídra, ahol az űrhajó parancsnoka üdvözölt minket.
Mosolyogva enyhén meghajolt, és amikor Akon lerakott, a parancsnok hozzám lépett, megcsókolta mindkét arcomat és így szólt:
- Üdvözöllek kedvesem! Akon testvére vagyok.
Oldalra lépve bevezetett minket egy nagyobb szobába, melynek szépségétől és kényelmétől ismét elállt a lélegzetem. Ugyanazzal a lágy világítással és friss levegővel találkoztam, ami olyan érzést keltett bennem, mintha a szabadban lennék egy szép nyári napon; a zafír színű falak és mennyezet az ég mélyének benyomását keltették. A zöld növények fehér dobozokba voltak ültetve és az egzotikus fák virágai árnyékot vetettek a rózsaszín selyemként csillogó luxusdíványokra. A padlót pedig puha kék fű borította.
- Ez igazi? - kérdeztem meglepetten.
- Persze, hogy igazi – válaszolta Akon nevetve, felkapott, mint egy pihetollat, és leültetett az egyik díványra. Ahogy lehuppantam a puha párnákra, rájöttem, mennyire kimerültem a sok izgalomtól. -Most kapsz egy kis frissítőt. Nagyon fáradt vagy, kedvesem, ezért megfelelő táplálkozásra van szükséged.
Akon és testvére nagyon hasonlított egymásra.
Mindketten egy nagyon ősi faj jellemzőivel rendelkeznek, valamint azzal a kecses méltósággal és örömteli fesztelenséggel, ami az évszázados helyes gondolkodásra és életvitelre nevelés következménye.
Mindketten ugyanazt az egyenruhaszerű dísztelen overallt viselték. Nagyon kényelmes, könnyű anyagból készült, mely úgy illeszkedett a testhez, mint egy második bőrréteg.
Ismét sok kérdés volt a nyelvem hegyén, de úgy éreztem, még nem jött el erre a megfelelő idő. Akon ferde szemmel gyengéden nézett rám, ismerve a gondolataimat. A beszélgetések és az állandó hangzavar nem az ő stílusa. Kommunikációja nyugodt, ellazult, mentális telepátia volt.
Egyet sóhajtottam, majd ellazultan hátradőltem a plüsspárnákra, és kinyújtottam a végtagjaimat. Itt teljes béke és nyugalom volt. Még a legkisebb hangot sem lehetett hallani a hajó felől.
Hirtelen teljesen oda nem illőnek éreztem magam a nehéz földi ruhámban. Gyorsan felkeltem, lerúgtam a cipőimet és leraktam a friss fűre. Mivel a dívány nagyon alacsonyan volt, be tudtam dugni a kezem a nyirkos, hűvös, kékes fűbe, melynek illata frissítő volt. Arra vágytam, hogy levegyem a ruháimat és valami megfelelőbbet hordhassak.
Finom salátákkal, gyümölcsökkel megrakott arany tálca és csillogó aranyszínű gyümölcslevekkel teli kristálypoharak megjelentek meg - szó szerint materializálódtak - a dívány melletti fehér asztalon.
– A Fénysugár hozta el neked – szólt mosolyogva Akon. Szolgáld ki magad, mielőtt válaszolok a kérdéseidre.
Meglepett a fénysugár, mert a tálca megjelenésekor éreztem a múló melegét is. A gyümölcslé finom volt, és a grapefruit levére emlékeztetett.
A saláták világoszöld, finom levelekből és válogatott reszelt zöldségekből álltak, ropogós dióval keverve, a tetején pedig krémes öntettel. Az omlós, lédús, nagy kajszibarackra emlékeztető gyümölcsök vékony, szelet, lédús zabkenyérrel tették teljessé az eddigi legfinomabb étkezésemet.
Akon testvére ekkor azt mondta nekem:
- Minden szükséges fehérjét és vitamint megkapunk ezzel a diétával. Nem kell másodkézből, állati húsból beszerezni őket, ahogy ezt a földi emberek megszokták. Minden itt terem az űrhajóban, ezért mindig friss. És teljesen természetes, hogy ízlett neked az étel, mert a szervezeted a Földön megszokott nehéz, főtt étkezések után vágyik rá. Soha többé nem szabad megenned a régi módon elkészített ételeket!
Megmondaná a nevét? – kértem a testvért –, és miért annyira jártas a földi emberek szokásaiban, hagyományaiban és nyelveiben?
- A nevem Haben, és ez nagyon egyszerű – válaszolta –, mi már eonok óta figyeljük Földeteket. Nézz csak az elektronikus képernyőnkre, kedvesem, és meg fogod érteni!
Durban látképe éteri szintről
Az aranytálca mellett volt egy gyöngyházfényű ékszeres doboz. Haben kinyitotta, és kiválasztott egy kis tekercset, amit a fal egyik résébe illesztett. Ugyanebben a pillanatban egy színes kép jelent meg a falon, amely apró részletekig ábrázolta egy földi város életét.
- Micsoda - kiáltottam csodálkozva, - hiszen ez Durban! A Marine Parade utcája tökéletesen megjelenik minden részlettel: tengerrel, emberekkel, riksafiúkkal színes köntösükben. Még azt is hallom, hogy mit kiabálnak egymásnak. Nem csoda, hogy mindent tudsz a földi emberekről.
A jelenet úgy materializálódott előttünk, mint egy nagy függöny, színben, mozgásban és hangzásban. A levegőmolekulák elektromosan polarizálódtak, hogy tükrözzék a jelenetet, és úgy tűnjön, mintha mi magunk is ott lennénk, nem pedig több millió mérföldre onnan a világűrben.
Éppen kinyújtottam a kezem, hogy megragadjam az egyik riksás fiút, egy magas zulut, élénk színű köntösben. Térde alatt ökörfarkok limbálóztak, melyeket hímzett szalagok tartottak. Szárított maghüvelyeket kötött a bokája köré, amelyek hangosan zörgettek, miközben a riksa vonórúdjánál ugrált odakiáltva a kollégáihoz: - Én vagyok a legjobb, az emberek először hozzám jönnek, mert erősebb vagyok mindenkinél.
Bizsergő érzés futott át a karomon, és a jelenet varázsa folytatódott, amikor két ember közém és a magas zulu közé lépett, hogy bemásszon a riksájába. Le voltam nyűgözve és szóhoz sem jutottam. Haben végül eltávolította a tekercset, és a jelenet semmivé halványodott megdöbbent szemeim előtt. (Ford. megjegyzése: Elizabeth Klarer itt egy 3D-s kivetítést látott tényleges 3D-s élménnyel, és nem lézer-illúzióval már az ötvenes évek végén.) Ezután Haben így szólt:
- Először akkor láttalak ezen készüléken keresztül, amit mi „elektromos délibábnak” nevezünk, mikor egy hegytetőn ültél, mivel akkoriban Afrika déli részét néztem. Akon velem volt, és elmesélte, hogyan látott téged, amikor gyerek voltál, és észrevette gyöngéd arcodat gondolataidba és áhítatba merülve, ahogy láttad az űrhajóját lassan áthaladni az égen.
Azután folyamatosan továbbfigyeltünk téged. Így semmiképpen sem vagy idegen számomra, kedvesem.
– Ezért oktattok most az életmódotokra?
- Igen kedvesem, most egy vagy közülünk és téged választottunk az Akonnal való testi egyesülésre. Fajunknak új vérre van szüksége, hogy megőrizze erőnket az egész Tejút-galaxisunkban” – mondta komolyan Haben.
Akon rám pillantott, és amikor a szemébe néztem, tudtam, hogy olvasott a gondolataimban. Azok a szemek, azok a gyönyörű puha szürke szemek, amelyektől szóhoz sem jutottam. – Felé léptem, ő pedig erősen, szorosan a karjaiba vett. Mi értelme volt az eddigi életemnek és utazásaimnak a Földön? Hiszen még sohasem láttam hozzá hasonló férfit!
Arcomat a melléhez szorítva megkérdeztem tőle:
– Igaz-e, hogy szülőbolygótokat nagyrészt zafírkék tenger borítja, amelyet sötétkék égbolt élénkít, és nagy számban smaragdzöld szigetek tarkítják?
- Hamarosan megmutatjuk a bolygónkat, ugyanúgy, ahogy Durbant láttad. Aztán meglátod, mennyire helytálló a tudásod. Ez a tudás benned van, vele születtél.
Ez egy idők során megőrzött faji emlék, hogy összehozzon minket az univerzum mágneses burkában. Mert ahogyan élünk, úgy reagál ránk az univerzum. Mi egymásban élünk, egy lelkiállapotban, egy életmódban – egy jó életformában, amelyből születtünk."
A szeretet jelentősége
Ez a csodálatos igazság mély megnyugvást hozott a szívembe. Nem voltam idegen – közéjük tartoztam. Szorosan magához szorítva Akon ezt suttogta:
- A szeretet egy olyan erő, egy olyan lény, amelyhez megértés szükséges, mert a szeretet az élet elektromos ereje – az élet lehelete és esszenciája. A szeretet az örök szépség lángja. Szeretettel az ember a legmagasabb üdvösséget éri el. Azok, akik nem tudnak szeretni, lelkileg és testileg betegek lesznek. Számukra a lélek gazdagsága nem létezik. Saját törvényeikkel ellentétesen élnek, félreértik a szeretet valódi értelmét, és azt, hogy ez mennyire a lélek tápláléka és élete. A szeretetnek belül kell megnyilvánulnia ahhoz, hogy kifelé sugározhasson és hogy mindent magába foglaljon a sugárzó mezejében, ahogyan a mi rendszerünk csillaga is magában foglalja a belső bolygókat hatalmas koronájában. Mindent szeretni annyit tesz, hogy kibontakozni a pozitív létezés mágneses mezőjében, eggyé válni a természettel és harmóniában élni az univerzummal. Ekkor az ember nyitott az élet impulzusaira, és a válaszok az agyába áramlanak, megmondják, mit tegyünk és hogyan éljünk. Miután ráhangolódtunk a fény vagy az élet impulzusaira, harmonikus ritmusban mozogunk galaxisunkkal vagy univerzumunkkal. Így nincs gyűlölet és veszekedés. A Föld népe mindezt nem érti, a Föld gyönyörű országait elönti lakóik tömeges őrülete.
Fizikus vagyok, és a természet viselkedését kutatom. Ezen keresztül találjuk meg a válaszokat a környezetünkkel kapcsolatban, és képesek vagyunk reprodukálni ezt a környezetet űrhajóinkban. Hagyjuk, hogy a természet dolgozzon helyettünk, és élvezzük az általa kínált szépséget és kényelmet anélkül, hogy megzavarnánk a környezet egyensúlyát és harmóniáját. Így szülőbolygónk zavartalanul fennmaradhat, mert lakói egészsége érdekében a környezeti klíma kiegyensúlyozott.
A földi embereknek előre kell haladniuk, nem hátra kell nézniük és gyökeret eresztenie a múltjukban, különben nem maradnak életben. Megértjük a természetet és környezetünket, és elkerüljük az állandó erőszakot és pusztítást, ha ellensúlyozzuk vagy előre látjuk szeszélyeit, és nagyon közelről figyeljük meg a csillagok és bolygók viselkedését. Mert a csillagok szabályozzák és befolyásolják a bolygók klímáját.
Nagyon jól ismerjük és értjük azt a kozmoszt, amelyben létezünk.
A földi átlagember nem él elég sokáig ahhoz, hogy nagy megértésre és bölcsességre tegyen szert. A tudatlanság és a félelem uralkodik nála – félelem, amely harcias elképzeléseinek az oka. Ez a környezeti feltétele. Az emberi természetben megnyilvánuló szenvtelen kegyetlenség megnyilvánulása. Az emberi ego mindig is megszállottja volt annak a gondolatnak, hogy a galaxis egyetlen fejlett civilizációjához és fajához tartozik.
És most természetesen az a felismerés, hogy más civilizált fajok már nagyon-nagyon régen, eonokkal ezelőtt tökéletesítették az űrutazást, megrázkódtatást jelent, amely megrendíti a földi emberiség rövidlátó, ortodox tanításainak alapjait.
Az emberiség a világmindenség teremtménye, egy bolygón élő kozmikus faj, amely egy csillag körül kering – épp úgy, mint más fajok. Nincs egyedül, ahogy ezt ostobán képzeli. Az a hiedelem, hogy ő az egyetlen teremtmény, eléggé őrült, mivel ő is csak egy része annak a hatalmas, csillagrendszereket átfogó emberi családnak, amelyet eonok évmilliói alatt mi szültünk és tápláltunk ezen galaxis különböző naprendszereinek bolygóin. Az emberi fajok civilizációinak érettségi foka csakis együttérzésük és megértésük fejlettségi szintjével mérhető.
A földi emberek nem maradhatnak többé bolygójuk felszínéhez láncolva, mint kétdimenziós lények, akik csak dimenziójuk tartománya széltében, hosszában mászkálnak. Most ki fogtok hajózni a harmadik dimenzió hullámvölgyeibe és magasságaiba, és olyannak látjátok magatokat, akik valójában vagytok. Mielőtt azonban megértenétek és irányíthatnátok a környezeteteket, sok változtatást kell végrehajtanotok a gondolkodásmódotokban és az életviteletekben. Ez rendkívül fontos előrehaladásotok és fennmaradásotok szempontjából.
Ha az emberiség nem változik jó irányba, önmagukat fogják elpusztítani; így nem lesz más választásunk, mint beavatkozni ezen naprendszer harmonikus egyensúlyának megőrzése érdekében. A múltban a Naprendszeretek gyönyörű földjeit pusztították már el lakóik, egész bolygókat tettek sivataggá és semmisítettek meg pusztító életmódjuk miatt.
- Ez történt a Marssal is? - szakítottam félbe.
- Igen, így van. Elődeink, akik ebben a naprendszerben maradtak, nem tudtak úgy fejlődni, mint mi. Ennek tisztán kozmikus környezeti okai voltak. Napotok változócsillag, ezért itt a bolygók változó korszakoknak vannak kitéve, ami súlyos visszaesést okoz a civilizációk fejlődésében. Elmesélünk majd néhány esetet ezzel kapcsolatban a Naprendszer történetéből.
Mialatt űrhajómat újra üzembe helyezik, mert hamarosan vissza kell térnem a csillagközi űrbe, ki a Lyra csillagképbe, hogy megfigyeljek ott egy szupernóvát, addig van időnk elmesélnem annak a csillagrendszernek a történetét, amelyben élsz, kedvesem – folytatta Akon.
– Ó – fakadtam ki, de egy szót sem tudtam szólni.
Egy pillanatra mély fájdalmat éreztem, ami mindig fenyegette az önuralmamat. Gombóccal a torkomban néztem rá Akonra, aki azt mondta:
- Csendesítsd le kérdezősködő elmédet, és lazulj el a jelen boldogságában, mert bármi is történik, annak mindig megvan az oka.
- De hogyan élhetnék mindig az űr végtelenségében, ami úgy választ el minket egymástól, mint az örök éjszaka sötétje? – kérdeztem fájdalmasan.
- Szerelmem, mindig veled leszek. Sorsunk össze van kötve, telepatikus kapcsolat köztünk az örök szerelem köteléke. Az életünk összefonódott, mint egy aranyfonal, amely mintát sző az égen – mondta Akon halkan.
Gyengéden az állam alá tette a kezét, felemelte az arcom és mélyen a szemembe nézett. Mély érzelmek hangján suttogta: - Szerelmem, választott párom, hamarosan visszajövök és egyesülni fogunk. Majd a karjaiba vett, egy pillanatra magához ölelt, és kivitt ebből a fényűző szobából egy hosszú folyosóra. Némán sétált át a vastag, puha szőnyegekkel teli folyosón. Benéztem a tágas szobákba, ahol sokan ültek kényelmes fotelekben. Mindenhol találkoztunk emberekkel, akik üdvözöltek minket, mikor elhaladtunk mellettük. Valamennyien magasak és szépek voltak, világos bőrűek, és természetes, kecses mozgásúak.
A nők átlátszó, köntösszerű ruhát viseltek, hosszú szabásúan, derekuk körül feltűzve, hogy gyönyörű redőkben essen a bokájukig.
Ezeknek a sokszínű, selymesen csillogó köntösöknek a klasszikus szépsége kiemelte a test formáit, és mintha a csupasz bőrt simogatná selymes tapintásukkal. Mindannyian mezítláb voltak, és könnyedén sétáltak úgy a tökéletes egészség természetességével.
A férfiak egyszerű, nagyon szűk ruházatot viseltek, mely fedetlenül hagyta szép, erőteljes lábukat. A gyerekek ruhái hasonlóak, ingszerűek voltak, és nem volt alattuk semmi alsónemű.
Azt mondtam ekkor Akonnak:
- Örülök, hogy a cipőmet a dívány alatt hagytam. Annyira nem érzem jól magam jelen ruháimban ezen a helyen, csak azt kívánom, bárcsak viselhetnék én is egy ilyen köntöst, ami olyan légiesnek és kényelmesnek tűnik. Valójában nincs is olyan, hogy szélsőséges klíma, hacsak nem egy idegen bolygón szállsz ki. Szóval ezért viseled ezt az egyenruhát, ami a lábad is védi, mert nálunk ereszkedtél le és miattam szálltál ki.
– Az első út nagyon sikeres volt, mert az űrhajóra irányítva tartottam a gondolataidat, és nem olyan különös dolgokon, mint a ruházat – mondta nevetve Akon, és talpra állított.
- Milyen szép itt! - csodálkoztam -, nemcsak a gyönyörű, kényelmes környezet, hanem a kommunikáció és a szavak szépsége miatt is. Bolygónk emberisége elvesztette a szavak, a kommunikáció művészetét, az írás és a kifejezés szépségét. Most már csak rövid, éles szótagokkal tudja kifejezni magát, mint sok primitív ember vicsorgása, akik lustaságuk és állandó tévézés miatt elvesztették anyanyelvük művészetét, mert maguk már nem vesznek részt semmiben.
– Ez a tévéadásoktól is függ, kedvesem – válaszolta Akon. – Most pedig nézz körül!
Különböző színeket láttam körös-körül. A szőnyegeken és a falburkolatokon a rózsavörös dominált. A puha, aranyszínű anyagból készült alacsony székeket a spektrum színeihez hasonlóan smaragdzöld és ibolyaszínű szálak csíkozták. És ott állt egy magas férfi, karját keresztbe fonva, és figyelte az "elektromos délibáb" jelenetét a szoba hátsó részében. (Egy tévékészülékszerű szerkezetet kapcsoltak be.) Majd megfordult és hozzám lépett, kezeit a vállamra tette és megcsókolta az arcomat mindkét oldalról.
– Örülök, hogy Akon rád talált! – mondta. - Üdvözöljük, kedvesem, a civilizációnkban. Akon munkája, jóllehet ő egy tudós, néha veszélyes. Bátornak kell lenned, ezt soha ne felejtsd el!
Belenéztem kedves, aggódó, aranyszínű szemébe. Pillantásunk találkozott, és megértettem, mily ismeretlent hoz még számomra a jövő.
Azután újra beszélni kezdett:
- Szülőbolygónkra, az Alfa Centauri-rendszer nagy tereinek a rezgéseire vagyok hangolva, a mi szülőbolygónk rendszerében az életfeltételek sokkal ideálisabbak, mint a ti naprendszerben. A tágabb ökoszférát, vagy más szóval a csillagot környező területet, ahol a feltételek lehetővé teszik az általunk ismert élet létezését és fejlődését, egy kettős (bináris) rendszer erősíti fel.
A csillagaink körül keringő bolygókon az életnek és a folyamatos fejlődésnek ezt a támogatását olyan sugárzások és ultraibolya kiáradások teszik lehetővé, amelyek egy oxigén-légkört hoznak létre. Szülőbolygónk ebben a hatalmas, negatív sugárzásokat nélkülöző ökoszférában található, amelyet a Napokhoz hasonló harmadik csillag is megerősít (Proxima Centauri), ami magasabb rezgésszámot tesz lehetővé, és ideális a civilizációnk előre mutató fejlődéséhez. Saját rendszerünk egy hármas rendszer. Három napszerű csillag sugarait foglalja magában, és mindössze 4 fényévre (4,2) vagy 24 millió x millió mérföldre van tőled. Egy űrhajósnak négy évbe telne a Földről, hogy elérje az Alfa Centauri-rendszert, ha fénysebességgel tudna utazni, amit a tudósaitok remélni szeretnének. Űrhajóinkkal mi ezt a távolságot már egy pillanat alatt leküzdjük.
A mi civilizációnk már eonokkal a földi előtt létezett, mikor el kellett hagynunk az anyabolygónkat, a Vénuszt. Tudósaink akkor azt tanácsolták nekünk, hogy tegyük ezt a Naprendszer abban az időszakában, mikor a Nap kezdte elveszíteni éltető leheletét a solar- vagy csillagtágulás ezen ciklusában. A Nap akkor is a sokszor változó természetének a jeleit mutatta: plazmasugár-hatóköre halálos sugárzásaival messzire kiterjedt az űrben, beborítva a bolygóit, így megsemmisítve egész növény- és állatvilágukat. Ez ismétlődik meg aztán ciklikusan. Ez teljesen természetes jelenség, de az ilyen típusú csillagokat állandó szigorú megfigyelés alatt tartjuk.
- Tehát a civilizációtok a mi naprendszerünkből származik. De jó! Van tehát köztünk egy kötelék, így a Föld népe nem idegen számotokra – fakadtam ki boldogan.
- Igen, így van. Nagyszerű civilizációnk a Vénuszon a földinél eonokkal korábban virágzott, mielőtt a szomszédos csillagrendszerbe vándoroltunk volna, amely életmódunknak megfelelőbb stabil csillagokkal rendelkezett. Embereket hagytunk közülünk a Földön és a Marson is, azonban ez a változócsillag, a Nap évezredeken át negatív hatással volt gondolkodásmódjukra és életmódjukra. Meggondolatlanokká és rombolóvá váltak, időnként majdnem tönkretették a Földet, sivataggá változtatták a Marsot.
A Vénusz az utolsó naptágulási ciklusban halt ki, az összes állat- és növényvilága elpusztult a Nap halálos csillagsugárzása miatt. (Ford. megjegyzése: csak 3D-ben egy ideig, majd újraindult az élete egy félsivatagos szinten, épp úgy, mint a Marson.) A csillagunkhoz, a Proxima Centaurihoz való közelsége miatt tudósaink nagyon közelről tanulmányozzák most is a Napot, amelynél azt találták, hogy a Nap légköre mindig elnyeli a bolygóit, épp úgy a Napban végbemenő bármilyen változás hatással van a bolygóira és légköreikre. A te rendszered csillaga egy változó állapotú, középkorú égitest, amelynek rövidhullámhosszú sugárzásai szabálytalanságokat mutatnak. Mindannyian együtt élünk a csillagainkkal, és egy naprendszer bármely bolygójának stabilitása a csillaga által kibocsátott sugárzástól függ. A Nap hajlamos arra, hogy gáznemű burkában instabil legyen, és ahogy forgási sebessége lelassul, mágneses ingadozások fordulnak elő egy 7 és 17 év közötti ciklusban, de átlagosan 11 évente. A mágneses polaritása minden ciklusban felcserélődik, mivel a mágnesesség által kiváltott napfoltok lángoló, halálos napkitöréseket bocsátanak ki, amelyek áttörik a fotoszférát és ionizált hidrogént lövellnek ki, gyorsan mozgó proton- és elektronfolyamokat – mindezt a bolygók felé halálos napszélként.
A Föld atmoszférájában az elektronsűrűség a 11 éves ciklussal nő vagy csökken, éppúgy, mint az Északi fény-jelenségek növekednek vagy csökkennek, ahogy a Föld bolygó lélegzik csillagának légkörében. A Föld ózonrétege megsemmisülhet a Nap tágulási ciklusa során, ahogy a Vénusz ózonrétege is megsemmisült egykor, így ott a felszínen a növényzetet ki van téve e pusztító halálos ultraibolya sugárzásoknak. A Föld túlélte a naptágulás ezen utolsó ciklusát, de nagy számban ölte meg a szubtrópusi éghajlaton élő óriásgyíkokat. Évmilliókon keresztül ezek a dinoszauruszok uralták a Földet, melyeknek vastag, páncélszerű bőrük védelmet biztosított e sugárzások támadása ellen a robbanásszerű evolúció korszakában, amikor még a Nap fiatalabb, és a Föld éghajlata sokkal melegebb volt, mint most.
Csak az erőszak és pusztítás erejével élve, kicsi, gyenge agyukkal nem bírtak alkalmazkodni a környezetük változásaihoz, melyekkel csak a legprimitívebb környezeti ingereket érzékelték. Szárazföldön, mocsarakban, sekély tavakban pusztultak el, miközben a Nap továbbra is folytatta intenzív kitöréseit, halálos sugarakkal árasztva el a Földet.
A Föld úgy reagált a Napra, mint egy barométer. Egy pólusváltás, amelyet pusztító kitörések kísértek, bolygószerte betemette az egész életet. Közben csillaga, a Nap ismét zsugorodni kezdett, egyre kisebb és fényesebb lett, ám ahogy minden periódus megköveteli a maga adóját az evolúciós ciklusokban, a halálesetek rendszeres megjelenése közötti idő is egyre rövidebb lett, ahogy az öregedő csillag mindig visszatért az első sugárzási szintjéhez.
A Föld a Nap hatalmas, felégető hatókörzetén belül van. Ez a hatókörzet a Merkúron, a Vénuszon, a Holdon, a Földön át a Marsig tart. Kétségtelenül ezek a Nap által kibocsátott sugárzások megzavarják a Föld ionoszféráját, és növelik a külső légkör ionizációját. Ez pedig az egész világon instabil időjárást okoz, mivel a globális légáramlás korlátozva van, és heves esőzések következhetnek be. Az alacsonyabb sűrűségű ciklus során napfoltok és azok egymásra hatásai jöhetnek létre, míg nagy sűrűségű ciklusban napfolttevékenység, heves viharok és tájfunok keletkeznek. A Nap minden alkalommal befolyásolja az időjárást, amikor a napszél változik, ami viszont hatással van a Föld felszínére és számos földrengést okoz. Ha ekkor a Naprendszer bolygói is együttállnak, nyomást gyakorolnak a Földre, és súlyos földrengéseket okoznak. Az emberiség kilátásai nem jók. Egy interglaciális periódusban él, és most olyan jelentős éghajlati változások ciklusába lép, amelyek mindig egy új jégkorszak előjátékai. A Föld bolygó fizikáját nem lehet tanulmányozni a Nap megfigyelése nélkül."
A nagy tudós megváltoztatta a képernyő frekvenciáját, és azt mondta: - A nevem Theton, és szorosan együttműködöm Akonnal a Naprendszer tudományos megfigyelésében.
- Nézd csak! Ott a Nap, a képernyőn! – suttogtam elcsukló hangon, miközben néztem ezt a hatalmas, vonagló gömböt, amelyből hatalmas lángok törtek elő, majd hirtelen aláhullottak, hogy aztán ismét feltámadjon. Olyan volt, mint egy élőlény, egy szörnyű teremtmény a világűr mélyéről, akit vadul felkorbácsolnak az emelkedő és süllyedő tűzpatakok örvénylő mozgásai. Szemcsés megjelenése a felszínén, mintha több millió méhsejtből állna, lüktetve fortyogott az elektromos interferenciák főzetében, és az izzó hidrogéntüzek kitörései között hatalmas csápjaival messzire kinyúlt, hogy elnyeljen minket.
- Milyen vad és félelmetes ez az egész! Valóban biztonságban van a tudományos megfigyelőhajótok ezzel mágneses zűrzavarral szemben itt a fotoszféra közelében? - kérdeztem, és hirtelen aggodalmat éreztem a szívemben. Közelebb léptem Akonhoz.
- Ne aggódj, szerelmünk egy lénnyé tett minket, egy időtlen lánggá, amit már sohasem lehet kioltani! Kedvesem, te is tudsz erről, úgyhogy ne félj!
Egy kis szemrehányással a mosolyában lenézett rám, hátrasimította a hajamat az arcomról, és megcsókolt.
– Mi sohasem gondolunk ilyesmikre – tette hozzá Haben elgondolkodva. - Akon űrhajója rendkívül biztonságos, megfelel a legkorszerűbb technikai fejlettségi szintünknek.
De a szavai nem sok vigaszt nyújtottak. Ahogy tágra nyílt szemekkel és lélegzetért kapkodva néztem újra, ahogy a konvekciós zóna forrásban lévő, táguló gázai lángoló hullámokban és fénykibocsátásban koncentrált sugárzásban érnek fel a fotoszféráig. Folyamatosan hatalmas energiák és összesűrűsödések keletkeztek, mely sugárzás a Nap mélyén zajló folyamatnak, a belülről jövő kékes sugárzásnak a fotoelektromos hatása.
Hirtelen egy óriási örvény alakult ki, amely mágneses mezejének intenzitása elsötétítette a Nap egyenlítői zónáját. A félelmetes napvihar tört ki, az ionizált részecskék vihart lövelltek ki egy fantasztikus kitörésben, amely úgy tűnt, hogy elnyeli az űrhajónkat.
- Kiküldtem egy távirányított mérőműszert a hajómról, hogy mintákat gyűjtsek ebből a fáklyás plazmából - magyarázta Akon.
- Nos, azt hiszem, nagy szükség van egy ilyen típusú fáklya-elemzésére - mondta Theton.
- Akon a vezető tudósunk a változócsillagok-projektünkben - magyarázta nekem Haben.
- Tényleg ennyire közel voltál egy csillaghoz? – kérdeztem Akontól, és megdobbant a szívem, amikor mosolyogva mondta:
- Nem olyan közel, mint ahogy szeretem volna egy tudományos megfigyeléshez. De most még közelebb kell mennünk a fotoszféra tanulmányozásához, és mintákat kell venni a forrásban lévő gázból, hogy ellensúlyozzuk a mágneses örvényekben vagy napfoltokban fellépő veszélyes reakciókat a következő maximális ciklus előtt.
– Ó! – fakadtam ki, és az aggodalom ismét beárnyékolta a boldogságomat. Milyen sors vár rám? Miért ez a mély nyugtalanság, mikor látom a Napnak e szörnyű erejét? Aggodalommal néztem Habenre, és mikor tekintetünk találkozott, rögtön ismerte gondolataimat és félelmeimet Akon biztonsága miatt. Visszanéztem a képernyőre, a Nap pokoli színjátékára. Csillagunk vad, zűrzavaros képe szörnyű katasztrófák előjeleit rejti magában, hacsak Akon nem tud műszerével nagyon közel jutni hozzá, hogy megtisztítsa a robbanásveszélyes területeket. Bár ez a csillag az egész rendszerünk éltető fényének forrása, éreztem veszélyes ellenségességét az irányítás bármilyen formájával szemben!
Akon alaposan megfigyelte ennek a vad Nap-tevékenységnek minden fázisát. Úgy tűnt, magas teste még magasabbra és erőteljesebbre nőtt, és az intenzív összpontosítással arca még istenibbé vált. Közben a földi nyüzsgő életre gondoltam, és világos lett, milyen keveset tudnak ott arról, hogy milyen hatalmas erők léptek most közbe, hogy stabilizálják csillagukat és ingatag bolygójukat! És honnan is tudhatnák, hogy Akontól függ most az életük és a további létezésük kulcsa!!!
Most már tisztán láttam és értettem az isteni üzenetet, hogy mit üzen a kozmosz ezekkel a jelenségekkel. A valóság értelme itt bontakozott ki előttem!
A Nap közeli képe a monitoron lassan elhalványodott, végül teljesen eltűnt.
– Most vissza kell mennünk az űrhajómhoz – mondta halkan Akon.
- Ez azt jelenti...? - Hangom elakadt, és nem tudtam többet mondani.
Akon átkarolta a vállam, és magához húzott, amikor egy magas, gyönyörű nő lépett be némán a szobába. Odajött hozzám, megcsókolta mindkét arcomat és elköszönt tőlem. Arany szemei elgondolkodtak, gyönyörű arca megtelt aggodalommal.
- Tudom, mit érzel – mondta - Pleja vagyok, Haben hitvese, és ha összeházasodunk, ez ugyanúgy örökre szól, mint neked is Akonnal, aki hamarosan visszajön érted.
Pleja világos szőke haját hátratolta a vállára, és megfogta Theton kezét.
– Theton a bátyám, és amikor ez a gigantikus anyahajó újból a Föld légkörében tűnik fel, tudni fogod, hogy Akon épségben visszatért.
– Gyertek – szólt Haben –, menjünk a kerthelyiségbe, ahol ígéretem szerint megmutatom neked a szülőbolygónkat.
- Ó, köszönöm, az nagyszerű lesz! - válaszoltam. Haben barátságos mosollyal intett, hogy kövessük, így mindannyian visszatértünk a kerthelyiségbe, leültünk egy kényelmes, fényűző kanapéra, miközben ő egy kis tekercset a falrésbe csúsztatott.
