8. Fejezet
Koldasra visszatér a béke
Wy-Ora Galdonián történt balesete minden "Q" csoporttagot mélyen megérintett.
Ám örömteli hírek érkeztek róla Melchor közvetítésében 4 héttel később, 1970. szeptember 17-én. Kashendot halloták ekkor beszélni egy nagyon fejlett koldasi műholdon keresztül:
– Híreket hozok neked Wy-Oráról, aki most Salamián van.
(Ford. megjegyzése: Salamián van a parallel-univerzumunk egyik legfejlettebb orvosi kutatóközpontja.)
Az elmúlt hetekben az ottani orvosok megvizsgálták a lábát, és úgy döntöttek, hogy a ti által „sípcsontként” nevezett csontok egyikét mesterségesre kell cserélni.
A sebészek biztosak abban, hogy a csere teljes mértékben sikeres lesz.
Nem tudjuk, mikor kerül sor erre a műtétre, de amint megtörténik, értesítünk benneteket. Wy-Ora most családjával Salamián van, és a lábsérülésén kívül jól van.
Megkért, hogy adjam át a legjobb kívánságait minden barátjának a „Q” bázison.
– Kashendo ezután beszámolt a galdoniai háború legfrissebb híreiről.
- Úgy tűnik, hogy a támadók kimeríthetetlen forrással rendelkeznek az újbóli támadásaikhoz, amely folyamatosan pótolja veszteségeiket.
Feletteseink azon töprengenek, honnan származnak ezek, és meddig tart ez a háború.
Úgy tűnik, hogy a galdoniaiak teljesen el akarják pusztítani Koldas népét, majd utána sorra meg akarják támadni a Szövetség többi bolygóját is.
- Kashendo megemlítette, hogy egy ismeretlen űrhajót láttak Melchor közelében egy ideje, (ford. megjegyzése: Melchor a mi univerzumunkban és a mi Naprendszerünkben van) és talán, megtorlásul megtámadják ezt az űrállomást.
Szeptember 27-én közvetlen adás jött egy tucat összegyűlt "Q" csoporttagnak Edwin pinetowni otthonában.
Zybo volt a 6. járőr-flottától, aki ezt mondta:
- Régóta részesültem olyan megtiszteltetésben, hogy beszélhetek veletek.
Egy nagyon különleges vendégünk van most a fedélzeten. Igen, a mi tisztelt Wy-Ora parancsnokunk, és nagyon boldog, hogy újra beszélhet veletek!
E rövid bevezetés után az izgatott „Q” tagok rögtön Wy-Ora hangját hallhatták.
- Wy-Ora vagyok. Üdvözlet mindenkinek! Nagyon örülök annak, hogy ezt az adást közvetlen közelről küldhetem nektek!
Ez a sitoni űrhajó már egy ideje 535 km-es magasságban lebeg felettetek, miközben arra vártunk, hogy ti a "Q" bázison összejöjjetek.
Most néhány dolgot el kell mondanunk nektek, mert már mind Edwin nappalijában vagytok. Látom, hogy mindenki nyugodtan ül, mert arra koncentráltam a gondolataimat.
Kedves barátaim, örömmel közölhetem, hogy a Salamiában a műtétem, úgy tűnik, sikeres volt.
Az orvosok azt mondták nekem, hogy körülbelül 3 földi hónap múlva újra normálisan fogom tudni használni a lábamat.
Az összetört csontomat újracserélték. A 12 bolygói Szövetségünkben a salamiai sebészek a legképzettebbek.
A legtöbb orvos és sebész a Szövetség más bolygóról Scilyn városába megy kiképzésre, és ott történt meg a csoda a lábammal.
A műtét után eltöltöttem egy kis időt az egyik kórházukban, mielőtt egy gyógyközpontba vittek volna a magas a hegyekbe.
Ez egy nagyon szép része a bolygónak, és hasonló a ti bolygótokon lévő Svájchoz, hóval és jéggel van körülvéve.
Ebbe a központba csak légi úton, repülő járművel lehet bejutni, mivel nincs olyan szárazföldi közlekedési eszköz, amellyel át lehetne kelni e magas hegyek között.
Wy-Ora elmagyarázta, hogy a rekreációs központ egy Barkala nevű nagy fennsíkon található, amelyet hegyek vesznek körül.
- Továbbá hozzátette:
- A téli időszakban tartózkodtam ott, az égbolt sokszor borult volt, és gyakran hóval és jéggel borította be a hegycsúcsokat.
De rengeteg napsütés is volt, meg friss levegő, tápláló ételek és pihenés, ami felgyorsította a gyógyulást.
Nagyon gyorsan eltelt ott az idő. Most minden barátom és ismerősöm között újra a Koldason lehetek, aminek nagyon örülök.
Szeretném nektek megköszönni kedves és szeretetteljes gondolataitokat, amelyeket olyan tisztán éreztem, amíg a kórházban voltam.
Nagy vigaszt jelentettek számomra.
Amikor egy adott személyre gondoltok vagy emberek egy csoportjára összpontosítotok, akkor az elméteket az adott személy elméjének frekvenciájához hangoljátok, így létrejön a kommunikáció.
Ez sok gyakorlást igényel, és nagyon elégedett vagyok az elért eredményeitekkel.
Folytassátok erőfeszítéseitek ezen alapelvek szerint, mert egy napon ez nagyon hasznos módszer lehet a velünk való kapcsolatfelvételre, különösen súlyos vészhelyzet esetén.
Erről később nektek bővebben is beszámolunk. Nos, barátaim, nem kell már feltartóztatnom Zybo parancsnokot, mert neki sürgősen vissza kell térnie Koldasba.
Most el kell hagyjuk a Földet.
Megkértem Melchor űrállomást, hogy folyamatosan tájékoztasson titeket a Szövetségben kialakult helyzetről és a folytatandó háborúról.
Búcsúzom tőletek, míg újra nem találkozhatunk rádiókapcsolatban. Wy-Ora vagyok.
– De a háború hamarosan véget ért!
1970. október 11-én egy ujjongó üzenet érkezett Melchortól, amire a „Q” csoportból mindenki várt.
– Béke, barátaim, béke! - Kashendo volt, Melchor vidám parancsnoka.
- A Szövetség számára végre eljött a béke!
Egy héttel ezelőtt Galdonia aláírt egy békeszerződést a Koldasszal.
Igen, Koldas nem háborúzik már, mivel Galdonia úgy döntött, hogy megadja magát.
Ez a csodálatos hír ma, és végre örömmel jelenthetem nektek, hogy a háborúnak most már vége.
Walkala, Galdonia vezetője, beleegyezett a megadásba, feltéve, hogy Koldas megengedi nekik az összes különítményük kivonását.
Megállapodtak ebben, és azóta semmilyen ellenséges lépés nem történt közöttük.
Azonban ott hagytunk egy corynthiai csillaghajót biztosítékként, hogy galdoniaiak valóban betartsák a béke-megállapodást.
Eközben Byronne visszavonta az összes csillaghajó-hadosztályait.
Biztos vagyok benne, hogy most minden rendben lesz.
Koldas beleegyezett, hogy élelmiszerrel és orvosi ellátással támogatja Galdoniát, mivel a káoszban jelenleg sürgős segítségre van szüksége.
Mily csodálatos tudni, hogy családunk és barátaink újra biztonságban vannak!
Mi itt, Melchoron, mindig is rettenetesen féltettük az életüket, miközben a Szövetség más területein szolgáltunk.
De most már itt az ideje az örömnek!
Szeretném, ha osztoznátok ebben az ünneplésben velünk itt a Melchoron, mely akkor kezdődött, amikor ezt a jó hírt hallottuk!
Jelenleg sokat éneklünk és táncolunk az űrállomás fedélzetén. Mert most már tudjuk, mit jelent az, hogy béke! –
Közben Wy-Ora utóda, a parancsnoklásban sikeres Valdar már visszatért Koldasra egy 375 corynthiai csillaghajóból álló különítményével.
Sok hónapos távollét után újra találkozott a feleségével, Clyveennel, családjával és barátaival.
Kashendo azt a jó hírt is közölte, hogy Wy-Ora állapota gyorsan javul, így hamarosan ismét elfoglalhatja a corynthiai flotta parancsnoki pozícióját.
Mind Wy-Ora, mind Valdar hamarosan újra felveszi a személyes kapcsolatot a földi "Q" bázisokkal.
Aztán Kashendo egy másik dolgot is megemlített, ami a Földdel kapcsolatos.
A bryonne-i Taylanz, aki Szövetség járőrflottájának itteni parancsnoka, azt a nyugtalanító felfedezést tette, hogy a bolygónk körül keringő egyes földi szondákon nukleáris eszközök vannak.
Kashendo szerint ezek az eszközök komoly pusztítás okozói lennének, ha a Földre zuhannának.
Majd így folytatta:
- Miért állítanak az emberek ilyen veszélyes eszközöket Föld körüli pályára, amelyek elpusztíthatják őket?
Ez nagy aggodalomra ad okot számunkra.
De barátaim, ne féljetek, mert teljesen biztosak vagyunk abban, hogy kezelni tudjuk ezt a veszélyes helyzetet.
Ha szükséges, ezeket a szondákat azonnal semlegesítjük, mielőtt veszélyt jelentenének a Föld életére.
- Járőrözéseink ezért továbbra is az összes földi ember érdekében fogjuk végezni, mivel aggódunk minden barátunk és a Földön élő milliók biztonságáért, akik nincsenek tudatában az szondákból leselkedő veszélynek!
Amit most elmondok, nehéz lesz elhinni nektek!
De néhány hónappal ezelőtt a Földről egy űrhajót indítottak a Holdra, amely egy nukleáris robbanófejet szállított, és amely képes volt elpusztítani vele a Hold felszínének több négyzetmérföldes területét (Ford. megjegyzése: az Apolló-13-ról van szó.)
Egy byronne-i csillaghajó követte ezt a földi űrhajót, és semlegesítette, amikor a Hold körül keringett, mielőtt még Holdra szállás közben ledobhatta volna a nukleáris robbanófejet.
Miért kezdenek bele a földi emberek ilyen elővigyázatlan kísérletekbe?
Nem veszik észre, hogy ilyenkor a saját életüket kockáztatják?
Hogy a Naprendszer erre reagálni fog?
A földi embereknek még nagyon sokat kell tanulniuk a saját kozmikus környezetükről, a bolygóról, amelyen élnek… és miközben az űrben utaznak, ahelyett, hogy alaposan feltárnák, amit találnak, inkább pusztító képességüket akarják alkalmazni!
– Kashendo azt mondta, hogy most, hogy a háború véget ért, több ideje lesz a Szövetségnek a Földdel foglalkozni.
Az egyik probléma, ami aggasztotta őket, a légkörünk növekvő szennyezettsége volt.
Azt javasolta, hogy több hajójuk jelenjen meg a légkörünkben, és különböző magasságokban mérjék a bolygónkat.
- Aggodalommal tölt el minket, hogy járőrhajóink milyen nagy mennyiségű szennyeződést találtak a Földlégkör magasabb szintjén.
Ezek a káros részecskék már egy takarót alkotnak, melyek végül le fogják fedni az egész bolygót, ezért úgy döntöttünk, hogy alacsonyabb tengerszint feletti magasságban is teszteket végzünk nálatok.
Barátaim, talán azon tűnődtök, hogy a Szövetség miért törődik ennyire a Földdel, amely nem is tagja ő 12 bolygós közösségének?
Mert sokan vannak olyanok, mint ti, akikért aggódunk.
Úgy érezzük, hogy szent kötelességünk megvédeni titeket azoktól a veszélyektől, amelyekről úgy tűnik, hogy nem vagy csak nagyon keveset tudtok.
Reméljük, egy napon majd szabadon repülhetnek a hajóink a ti bolygótok lélegzetelállító tengerei és hatalmas kontinensei felett.
Mert akkor már ugyanúgy fogadnak minket, mint a barátságos szomszédokat.
De most, barátaim, be kell fejeznem ezt az adást.
A melchori Kashendo voltam, üdv nektek!
A közvetlenül a háború utáni hónapokban rendszeres adások érkeztek Edwin "Q" csoportjához, és számos témát vitattak meg, beleértve a vallást, a telepátiát és a reinkarnációt.
Taylanz megemlítette, hogy nagyon meglepőnek találták a sok vallás létezését a Földön, épp úgy amikor Kashendo a nagyon különböző földi fajokról beszélt.
Taylanz azt mondta:
- Furcsának tűnik számunkra, hogy annyi vallásotok van!
Bár másként hívjátok Őt, nálatok is mindenki a Mindenhatót dicséri, és a fő célotok ugyanaz.
Nem számít tehát, hogy melyik vallásban hiszel – mindaddig, amíg hiszel benne, és elismered az istenit – helyesen cselekszel.
A 12 bolygó Szövetségében csak egy vallás van.
Mindannyian hisszük, hogy csak egy Mindenható létezik, bár a bolygók imádatmódjukban különböznek egymástól.
Bolygómon, a Byronne-on, hangosan énekeljük dicséretünket, Koldason viszont csendben meditálnak és hódolnak neki.
Más bolygóink ismételten eltérőek az imához való hozzáállásukban.
A Grandoron letérdelnek és imádkoznak az istenséghez.
Tehát az imádat külső formái eltérőek lehetnek, mégis mindannyian ugyanabban az Istenben hiszünk. -
Kashendo a különböző földi fajokról kezdett beszélni, és azt mondta:
- Ez egy izgalmas téma, de ennek a rejtélynek egy részét ismeri a Szövetség.
Tudjuk, hogy voltak más látogatók is jóval azelőtt, hogy meglátogattuk volna a bolygótokat.
Amikor ősi felfedezőink megérkeztek a Földre, bizonyítékot találtak arra, hogy akik előttük érkeztek oda, azoknak olyan rendszerekből kellett jönniük, amelyek messze felülmúlják a miénket, és számunkra még teljesen ismeretlenek.
Lehetséges, hogy gyarmatosítani akarták a földet.
Nem tudjuk, hogy ez megmagyarázza-e a sok földi fajt, de azt tudjuk, hogy az általatok indiánoknak nevezett fajnak ősei messziről jöttek, egy pusztulásra ítélt bolygóról.
Akkor nagyon civilizáltak voltak, és képesek voltak az űrutazásra.
Hatalmas űrhajón hagyták el szülőbolygójukat, hogy új bolygókat keressenek a gyarmatosításra, így elérték a Földet és letelepedtek itt.
Úgy tűnik, hogy embereik elhagyták őket, vagy nem tudtak hazatérni, valószínűleg üzemanyaghiány miatt.
Űrhajóik használhatatlanná váltak, így a Földön maradtak.
Kénytelenek voltak rögtönözni, és megtanulni otthonuktól távol élni.
Használták, amijük volt, és amit találtak. Állatokra kezdtek vadászni; és megtanulták használni őket élelemre és létfenntartásra.
Amit tudunk ezekről az emberekről, hogy fajként nagyon intelligensek voltak, és a Föld korai korszakában éltek.
De mi a helyzet sok más fajjal?
Csak feltételezhetjük, hogy ők is űrutazók voltak, mivel sok űrhajó maradványait találtuk közvetlenül a sivatagjaitok homokja alatt.
Óriásiak, és nem a mi szövetségi űrhajóink!
Ha ezeket a maradványokat felfedeznék, az óriási szenzációt keltene a Földön.
Biztosan több ezer embert szállíthattak.
Lehetséges – mondta –, hogy soha nem szándékoztak visszatérni szülőbolygóikra.
Talán száműzték őket onnan, és büntetésből küldték ide a Földre?
Jelenlétük okát csak találgatni tudjuk, de más bolygókról való érkezésük bizonyítéka ott rejlik a földi homok alatt.
Ez lehet az egyik oka annak, hogy olyan sok különböző faj létezik a Földön.
Némelyikük nagyon agresszív és nagyon primitív még ma is.
Kíváncsi vagyok, hogy agresszív viselkedésük miatt utasították-e ki őket szülőbolygójukról?
És ez az oka a ma is nyilvánvaló agressziójuknak?
Amikor a Szövetség járőrözést végzett a földi óceánok felszíne alatt, sok csillaghajót fedezett fel az óceánok fenekének iszapjában.
Sok bizonyíték van erre, amit még nem találnak meg a közeljövőben, és sok minden elveszett.
Egy másik közvetítésben majd mesélek nektek az elhagyatott városokról, melyek a Csendes-óceán alatt fekszenek; titokzatos városokról, melyeknek nagy szépségűnek kellett lenniük, mielőtt még eltűntek.
Milyen katasztrófa történhetett a Földön? Kik építették ezeket a páratlan városokat?
– De amikor legközelebb Kashendo a "Q" bázissal kapcsolatba került, inkább a személyes dolgokról beszélt, mint a tengerek alatti városok titkairól.
Azt mondta:
- Egy földi nappal ezelőtt tértünk vissza pihenőidőnkből. Linda, akiről tudjátok, hogy ő az ausztrál feleségem, most tért vissza ide a gyerekekkel a földi szüleitől.
De milyen érdekes dolgot hoztak magukkal!
Mindannyian nagyon jól éreztük magunkat, amikor ezeket megvizsgáltuk, miközben hallgattuk a gyerekeink és a kedves feleségem történeteit.
Fotókat hoztak azokról a helyekről, amelyeket most meglátogattak Ausztráliában a feleségem régi otthonáról és annak környékéről.
Boldog emlékeket hoztak magukkal azokról a helyekről, amelyeket a Földön töltött időm során meglátogattam.
De amit a legjobban szeretek, az a zene!
A magukkal hoztak egy földi hangfelvevő szerkezetet rajta dalokkal.
Egy kazettás magnót, amelyre számos népszerű földi dalt vettek fel.
Ó… hát nektek milyen furcsa zenéitek vannak!
De van köztük néhány nagyon szép is.
Mint pl. egy olyan dal, amely nagyon tetszik nekem, és amit ti „Amazing Grace” neveztek.
Ezt most továbbítom nektek, és a jövőben felhasználhatjuk ezt a dallamot annak a jelzésére, hogy hamarosan az adásunk következik.
Ezt a dalt az egész családommal együtt nagyon szeretjük.
Ugyanakkor sok órát töltöttem azzal, hogy meghallgattam azokat a hangfelvételeket is, amelyeket Lindáék az ausztrál tévéállomásokról vettek fel.
Nagyon érdekes volt, de néhány dolgot nagyon furcsának találtunk! De összességében mégis rengeteg szórakozást és nevetést adott nekünk.
– Kashendo két kis házinyulat is megemlített, melyeket a gyerekei a földi nagyszüleiktől kaptak, miközben Ausztráliában tartózkodtak, de később nagy felfordulást okoztak ezek a kis állatok, mert a gyerekek kiengedték őket a dobozukból, miközben már az űrhajóban voltak és Koldas felé mentek.
Vicces viselkedésükön az egész legénység jót nevetett, miközben kis nyulak körbeugrálták a műszerfal paneljeit a vezérlőteremben.
Koldasba érkezésükkor gondosan elzárták őket, mert először megvizsgálták, mennyire egészségesek, majd utána visszaadták őket a gyerekeknek.
Ezek az első nyulak azon a bolygón, és Kashendo nem említette meg, hogy egy nőstényből és egy hímből álló egy párról van-e szó.
Lehet, hogy ausztrál nyulak el fogják árasztani a Koldast? – vizionálták a „Q”-bázison.
- Most, ahogy így beszélek veletek – mondta Kashendo –, elmondom, mit tudunk a korábbi inkarnációitokról, mikor még a mi Szövetségünk bolygóin éltetek.
Ez egy hatalmas téma, és sok mindent kellene mondani róla.
Hadd kezdjem azzal, hogy a feljegyzéseinket egy óriási adatbázisban tároljuk a Szövetség központi bolygóján, a Grandoron.
Itt vannak a Szövetségben élt összes ember életének az adatai.
Kashendo elmagyarázta, hogy az adatbázist egy óriás számítógép tárolja, mely 37 épületben van szétosztva, és amelyek körkörösen vannak építve egy központi épület körül.
A személyzet nagy része a központi épületben dolgozik, amely "memóriacellákban" gyűjti a szükséges adatokat, és több ezer átlátszó csőből áll, amelyekben kristályok vannak.
Mindegyik cső sok ezer szimbólum tárolására képes, és sok ezer ilyen átlátszó csőből áll egy memóriabank.
Az adatokat korlátlan ideig tudják tárolni, és ha valamire szükségük van, az adatkezelők titkosított formában veszik ki azokat, amelyeket azután visszafejtenek, így szerezve meg a szükséges információkat.
Az egész berendezés nagyon összetett és különleges légkört tart fenn.
A memóriasejtek számtalan személyes vonást és jellemzőt tárolnak, amelyek sok életen át újra megjelennek ugyanabban az egyénben.
A keresés elindításakor egy speciális számítógép elküldi a keresett személy adatait a memóriacellák teljes állományához.
Miután az adatbázis felismerte a tulajdonságokat, üzenetet küld a központi vezérlő épületbe, ahol ez rögzítésre kerül.
Az egész folyamat rendkívül bonyolult, és Kashendo azt mondta, hogy nehéz pontosan leírni, de reméli, hogy ez megmagyarázza, hogy a grandoriak hogyan képesek követni az emberek életét az időben, legalábbis a Szövetségen belül.
- Itt vannak például a feleséged, Elizabeth adatai – folytatta Kashendo, miközben most Edwinhez fordult:
- Több mint 700 évvel ezelőtt egy Rynol nevű szövetségi tisztviselő feleségeként született meg a Szövetségben a Koldason.
Férje egy képzett tiszt volt, aki sokat utazott a világűrben, és többször felkereste a Földet is.
Két ilyen földi utazáson elkísérte a férjét. De azokban az időkben a Föld még másképp nézett ki, mint most, sok felfedeznivaló volt rajta.
Az utolsó út során sok évet töltött férjével egy ausztráliai bázison, hogy onnan a Föld bolygót járőrözzék.
Rynol a Szövetségben a csillaghajók által magukkal vitt élelmiszerek konzerválása és tárolása révén vált híressé.
E miatt több és változatosabb friss élelmiszereket lehetett vinni a hosszabb utakra.
Elizabeth ezután a Byronne-on bolygón született meg, ahol egy Biaca nevű kommunikációs technikus felesége volt.
Ez egy csendes és boldog élet volt.
Biaca soha nem utazott a világűrben, bár ő volt a felelős az új távolsági kommunikációs berendezések tervezéséért. Speciális eljárásait ma is alkalmazzák.
Ez után az élet után Elizabeth ismét megszületett a Koldason, ahol feleségül vette egy Thermatta nevű bolygóközi tiszt.
Thermatta akkoriban a 7. csillaghajó-hadosztály parancsnoka volt.
Elizabeth neve abban az életben Astraelda volt.
A férje tervezte az első Astrael-típusú űrhajót, amit a feleségéről nevezett el.
Hosszú, boldog éveket éltek együtt.
Edwin, te koldasi parancsnok voltál!
Az első megjelenésed a Koldason akkor volt, mikor a 2. csillaghajó-hadosztály parancsnoka voltál. (Ezek a csillaghajók az Astrael űrhajók elődei voltak)
Utazásaid során sok távoli helyre látogattál el, de a tartózkodási helyed a Koldas volt. Abba a naprendszerbe is elutaztál, amelyben jelenleg élsz.
És ez csak néhány alapvető múltbeli tény rólad.
Grandor memóriacelláiban nagyon sok eseményt rögzítettek a Szövetségben töltött életedről és tiszti pozícióidról, de túl sok időbe telne ezek leírása.
Erről a témáról majd még később beszélünk.
Sok részletet most még hiányzik nekünk, hogy részletesebben beszéljünk neked a szövetségbeli életedről.
– Az adás vége előtt Kashendo sürgette, hogy a "Q" bázis minden tagja gyakorolja a telepatikus kommunikációt, amit ő "gondolatátvitelnek" nevezett.
Azt mondta:
- Egy napon ez élet-halál kérdése lehet!
Végül eljuthattok arra a pontra, hogy rádióadás nélkül is képesek lesztek kommunikálni velünk, és így hallani fogjátok a hangunkat magatokban, ahogyan az én hangomat is halljátok most ebben a rádióadásban. -