6. fejezet
Az invázió
Az armada fenyegető koncentrációja az külső aszteroidaövben bizonyára megrémítette Koldas lakosságát.
Számunkra, földieknek a háborúk és a folyamatos küzdelem része az életmódunknak.
Valójában Kenneth Clark azt sugallja, hogy a Föld összes civilizációs korszakának korai szakaszai a sikeres háborúkkal kezdődtek, és ez a küzdelem láthatóan szükséges a létrejövő civilizáció stabilizálásához.
A másik véglet Koldas 20 évszázados történelme, melyet harcok nélkül töltötte, és ennek eredményeként az egyetlen elrettentő eszközük a csillagközi űrhajó-flottájuk volt.
Ezeket az űreszközöket nem katonai bevetésre szánták, hanem napenergia-lézerrel vagy részecskesugár-pisztolyokkal vannak felszerelve, amelyek a meteoritok elpusztítására szolgálnak a mágneses közlekedési pályákon.
Ceruzavastagságú lézersugaraik ragyogó villanással semmisítenek meg egy tárgyat anélkül, hogy nyomot hagynának utána.
És az ő civilizációjuk talán mentesülhetne a harctól?
Hogyan nézne az erőszakra felkészületlen lakosságuk a közelgő erőszakos támadással szembe?
Öt nappal karácsony előtt érkezett Edwinékhez a sorsdöntő hír.
Egy Byronne csillagközi űrhajó továbbította az üzenetet nekik a Melchortól.
- Kashendo vagyok a melchori irányítástól. Nagyon aggasztó hírem van a számodra, Edwin.
Két hete a galdoniak megtámadták a Koldast!
Rakétáikat nagy számban lőtték ki rá, és nagyon kiterjedt károkat okoztak a Koldasnak, beleértve a fő kommunikációs központjuk megsemmisítését is.
A támadás során 3000 ember vesztette életét, és sok erdő lángolt fel.
A védelmet Wy-Ora irányítja, aki az első csillaghajó-különítményt vezeti.
5 koldasi űrhajó elveszett a legénység minden tagjával együtt, és 14 megsérült.
Edwint megdöbbentette ez a hír, és alig akart hinni a fülének.
Kashendo folytatta jelentését:
- Jelenleg Galdonia egy újabb támadásra készül.
Koldas vezetói elrendelték a nagyobb épületek evakuálását minden jelentősebb városban.
A lakosság a szomszédos szabad területekre vagy számukra a lehető legjobb védelmet biztosító óvóhely-pincékbe költöztek.
Az emberek morálja elszenvedett kezdeti veszteségek ellenére magas maradt.
Meg vagyunk győződve arról, hogy a támadók legyőzhetők lesznek, és a harmónia visszahozza a békét a bolygóra.
Kashendo ezután elmagyarázta, hogy egy koldasi űrhajónak milyen nehézségei vannak, hogy az ellenséges rakétákat megtalálja az aszteroida-övben.
A terület kisbolygó-törmelékek és kopár szikladarabok ezreinek hatalmas labirintusa.
Ez ugyanilyen veszélyes volt a galdoniak számára is, mert néhány rakétájuk sziklának ütközött és felrobbant.
A koldasi űrhajónak a kutatása közben le kell lassulnia, ami olyan, mint amikor tűt keresünk a szénakazalban.
Majd miután megtaláltak egy rakétát, egyetlen energiasugár kilövésével megsemmisítik azt.
- Sajnos - folytatta Kashendo -, nem tudtunk hamarabb tájékoztatni bennetek a bolygónkat ért galdoniai támadásról.
Ahhoz, hogy Melchortól elérkezzen egy rádióadás a Földre, egy Melchor és Föld között állomásozó csillagközi űrhajóra is szükségünk van, hogy továbbítsa a jeleket hozzátok, mivel e nélkül azok nem érhetnének el titeket közvetlenül.
Ezért köszönetet mondunk most a teherszállító hajó byronne-i parancsnokának, hogy lehetővé tette ezt az közvetítést.
Melchoron keresztül időről időre értesülhettek a fejleményekről a sitoni Zybo barátunk segítségével. Két héttel később, 1970. január 2-án, 18:30-kor ismét lehetett Melchor hangját hallani.
Egy byronne-i űrszonda segített az átvitelben. Ez volt a legnyugtalanítóbb hír.
Az üzenet így szólt:
- Két földi napja a támadó galdoniai űrhajók behatoltak a Koldas légkörbe! Összesen 37 hajóról van szó. Ezek óriási méretű, emberi személyzettel ellátott hajók.
Céljuk Koldas északi féltekén lévő stratégiai felszíni állomásának elfoglalása volt.
Ez az állomás a távoli Walt területén volt elrejtve, és több mint ezer ember dolgozott ott.
A Szövetség azonnal elindított egy corynthiai csillaghajót, hogy elfogja a támadókat.
Kashendo kifejtette, hogy ezt a corynthiai űrhajót kifejezetten hosszú távú bolygóközi utazásra tervezték.
A legfejlettebb konstrukciókat tartalmazza automata műszeres felszerelés és az egyik legfélelmetesebb hajó a Szövetségben a pusztító erő, valamint az azonnali transzlokációs kapacitás terén.
(A transzlokáció az űrben való azonnali elmozdulás egyik formája.)
A corynthiai űrhajóval való találkozásuk során a behatoló űrhajók nagy része megsérült, használhatatlanná vált, így le kellett szállniuk a Koldason, bár néhányan meg tudtak szökni.
Azaz kudarcot vallottak a küldetésükben, hogy megsemmisítsék azt a fontos koldasi központot.
Majd miután a kezdeti nyelvi problémákat megoldották, és a foglyokat kihallgatták, a galdoniak elmondták, hogy még legalább két másik bolygóról kaptak segítséget a saját csillagrendszerükben.
A Koldas elleni támadás egyik oka az volt, hogy elvegyék tőle az ásványkincseket, élelmiszerkészleteket és egyéb szükséges erőforrásokat.
Koldas lakossága elborzadva hallgatta, hogy vannak olyan lények, akik bolygókért háborúznak és bolygókat pusztítanak el, és sok ezer embert megölnek ilyen triviális okból.
A galdoniai foglyok rendkívül elszántnak tűntek, és kimutatták a hitüket, hogy a másik két bolygó segítségével végül legyőzik és térdre kényszerítik a Koldast.
Eközben Koldasnak nincs más választása, mint felkészülni a közelgő támadásra.
Erőfeszítéseket tettek arra, hogy olyan információkat szerezzenek a foglyoktól, amelyek segítenének megtalálni ezen három ellenséges bolygó helyét.
Ahogy Kashendo fogalmazott:
- Civilizált lények vagyunk, bár háborúban állunk, nem tesszük ki foglyainkat olyan „kellemetlenségeknek”, hogy rákényszerítsük őket, hogy felfedjék előttünk a titkaikat.
Hozzátette, hogy minden reményük most az új corynthiai csillaghajóban rejlik, hogy így képesek lesznek megtalálni ezeket a bolygókat, készen arra, hogy időben véget vessenek a támadók hódítási vágyának.
De 2 nappal később, 9:45-kor Kashendo nagyon aggódva beszélt hozzájuk a hangszórón keresztül, hangsúlyozván, hogy ez Edwinék számára rendkívül sürgős az üzenet.
- Ebben a pillanatban is, mikor beszélek veletek, Galdoniának az a szándéka, hogy újabb támadást indítson Koldas ellen.
Becslések szerint 3000 rakétája tart a szülőbolygónk felé.
Egy corynthiai flottaegység riasztást kapott, hogy semmisítse meg ezeket a rakétákat, mielőtt elérnék a légkörünk határait.
Ez Koldas eddigi legnagyobb válsága.
Mert ez az a legnagyobb erő, amit Galdonia eddig ellenünk indított… Most le kell állítanom az adást, mert minden csatornára szükség van a vészhelyzeti kommunikációhoz.
Amikor ez ismét lehetségessé válik, tájékoztatunk benneteket a támadás kimeneteléről.
Búcsúzom….
Napról napra újabb híreket vártak a legutóbbi támadásról, de Edwin és csoportja nem kapott semmit.
Talán nem volt űrhajó a Föld közelében, amely Melchor üzenetét továbbította volna?
Vagy a támadás már legyőzte ezt a háborúra felkészületlen bolygót?
Vajon a Szövetség összes többi bolygója is belesodródott ebbe a csillagok közi háborúba?
A Föld is szerepelne a célpontok listáján?
A mi aszteroida-övünkön is már áthatoltak az ellenséges rakéták?
Teltek-múltak a napok, hetek, majd a harmadik héten este megérkezett a várva várt hír! Kashendo ekkor azt közölte:
- Sajnos nem tudtunk veletek hamarabb felvenni a kapcsolatot, mivel a teljes támadás a koldasi fő kommunikációs központra összpontosult, amely emiatt megsemmisült.
Azóta pedig a Melchor űrállomás túlterhelt a Szövetség űrhajóinak folyamatos kommunikációjával.
Legutóbbi adásomban tájékoztattalak benneteket, hogy galdoniai rakéták áradata van úton a Koldas felé.
Ezek a rakéták mind a fő kommunikációs központot célozták meg.
És sajnos áthatoltak a védelmi vonalunkon, és eltalálták ezt a létfontosságú kommunikációs idegrendszerünket.
Mintegy ezer munkatársunk vesztette ott az életét.
Sokan megsérültek, és a környező létesítmények nagy része a földdel lett egyenlővé.
Ám a galdoniak támadása sokkal ravaszabb volt!
Az irányított rakétáik között több száz támadóhajójuk is volt, melyeknek fegyveres legénysége leszállt és elfoglalták a kommunikációs központ épületeit.
De ez a műveletük teljes kudarcot vallott, mert egy corynthiai flottaosztag 57 támadóhajójukat megsemmisítette, a többi hajójuk pedig visszavonult.
De a pilóta nélküli rakétáik önmagukban óriási károkat okoztak, mivel viszonylag kis területre koncentráltak.
Minden megsemmisített rakéta után legalább egy behatolt a védelmi körzetünkbe, teljes pusztítást és rémületet hozva mindazoknak, akik a környéken éltek.
A támadás körülbelül 3 és fél óráig tartott.
A legnagyobb csapás Koldas számára az a hír volt – mondta Kashendo –, hogy a corynthiai flottaosztag szinte teljesen megsemmisült, mikor éppen távozni akart arról a területről, ahol az ellenséges bolygókat kutatta.
Több mint háromnegyedük semmisült meg heves robbanások során, és sok időbe telik, míg ezeket a hajókat, amelyekben koldasiaknak minden reménye volt, pótolják.
Abból, amit Kashendo az utolsó adásában mondott, nyilvánvaló volt, hogy Koldas összeomlóban van a támadó csapásai alatt, ugyanakkor a bolygó a sebeit próbálja gyógyítani, és mindent megtesz, hogy mozgósítsa az erőforrásait.
Azt mondta, hogy egy új corynthiai flotta-hadosztály már előállítás alatt van, és amint ezeket a hajókat felkészítik a hadműveletekre, Valdar parancsnoksága alá kerülnek.
Alapos kutatásokat fognak végezni ezekkel a hajókkal a még feltáratlan gyanús területeken, hogy megtalálják a támadó bolygókat.
Reménykeltő hírek.
Eközben Kalaal parancsnok 34 csillaghajóval lépett be erre a feltérképezetlen területre, amíg az új corynthiai flotta saját kezébe nem veszi a dolgokat.
Ezen a területen a galdoniaiak valószínűleg nagy számban bujkálnak.
Ha csak ezt a fenyegetést sikerülne kiküszöbölni, Koldas megszabadulna a rakétatámadásoktól.
Háborúk zajlottak le már számos civilizáció között az univerzumban és pusztítottak el emberi kultúrákat – de ennek a fájdalomnak a megtapasztalása miatt ezek a bolygók magasabb együttérzés szintjére jutottak a kozmikus testvéreik iránt.
24 órával később Kashendo egy újabb üzenettel tért vissza. 1970. január 24. reggel 8 óra 30 perc volt.
- Végre van egy reményteli hírünk! Kalaal járőrosztaga hatalmas rést talált a galdoni csillaghajók és rakéták között.
Ez tartaléknak számított az aszteroida-öv mögött.
Mégis ez a felfedezés nagy szerencsének bizonyult számunkra, mert egy hatalmas feltáratlan területről van szó.
Kalaal hajói azonnal megtámadták ezeket a rakétákat a lézersugár-fegyvereivel, és sokakat megsemmisített közülük.
Úgy gondoljuk, hogy ez áttörést jelenthet, és elvezethetnek a nyomok az ellenséges űrhajók Koldas közeli stratégia állomáshelyeinek feltérképezéséhez.
- Kalaal kezdeti sikerei arra késztette a vezetőinket, hogy egy másik csillaghajó-járőrosztályt küldjön ki erre a területre, amit majd Valdar vezet 72 hajóval.
Ez jó hír volt, mintegy reménysugár Edwin és a „Q” csoport tagjai és barátai számára, akik nagy szerepet játszottak a kapcsolat fenntartásában.
Sötét árnyék burkolta be a lelküket, mióta a Koldas elleni támadásról értesültek.
Mindannyian abban reménykedtek, hogy időt lehet nyerni a Koldas számára, hogy késleltesse az ellenséges erők támadását.
Ha a Koldas képes lenne gyorsan mozgósítani erőforrásait, nyilvánvaló technikai és szellemi fölénye miatt mindenképpen győznie kellene.
Aztán ott van a Szövetség többi bolygójának együttes erejének lehetősége.
Minden bizonnyal együttműködnének és magasan fejlett civilizációjuk szövetségének egyetlen ellenségét sem tűrnék meg.
Így még a fejlett bolygók között is szükséges az együttműködés a civilizációjuk védelmében.
A betolakodókat tehát el kell űzni.
Nem tudjuk, ez milyen gyakran fordult elő.
A történelmi feljegyzések azt mutatják, hogy ilyen világűrbeli támadások még a Földnél is előfordultak.
A Szövetség azonban soha nem irtotta ki teljesen az ellenségeit, hanem legyőzésünk után a sorsukra bízta őket, hogy végül az Egy Istenit válasszák, ahogy ez a következőkben is megmutatkozik.
Eközben az élet a megszokott módon folytatódott tovább a Föld lakói számára.
Edwinéken kívül senki sem nem tudott egy minket figyelő civilizáció saját bolygóján kibontakozó drámájáról.
Edwin és Elizabeth első gyermeke, Michelle 1970. február 7-én látta meg a napvilágot, ami magával hozta számunkra az új otthoni kötelezettségeiket.
A világűrből érkező üzenetek helyett a pelenkára, az üvegekre, a fürdőkre és az etetési időkre kellett összpontosítaniuk.
Közben a koldasi Melchor űrállomás aktivitása jelentősen megnőtt.
Űrhajó űrhajó után jön-megy át ezen a jelentős légzsilip-kapun.
Ez egy oázis az űrutazók számára, ahol a különböző legénység békében találkozik egymással, ugyanakkor meghibásodás esetén itt a hajóikat is meg lehet javítani.
Melchor hatalmas, több mérföldes belső terein kényelmes lakókörnyezet és szabadidős területek találhatók pázsitokkal, cserjékkal, szökőkutakkal, rekreációs részlegekkel.
Az alapszinten folyosó-labirintusok vannak szálláshelyiségekhez vezető folyosókkal, felettük van egy hatalmas, átlátszó kilátókupola; a hatalmas űrállomás idegközpontja, mint az űrállomás szeme és füle. Van ott egy antenna, mely minden irányba nyúlik ki a kommunikáció vételéhez és továbbításához.
A kupolán belül a megvilágított számlapokat és paneleket a férfiak és nők folyamatosan kezelik.
A legmagasabb szinten a vezérlőhíd található, ahol a kapitány, jelen esetben Kashendo barátunk tartózkodik.
Bár Melchor adói még túl voltak terhelve elsőbbségi üzenetekkel, Kashendo talált egy pillanatot, hogy üzenetet küldjön Edwinnek, miközben a Szövetség egyik hajója a Föld közelében közvetítette a jeleit.
Ez több mint egy héttel később történt, miután Elizabeth megszülte a kislányát.
A bejelentkezése után Kashendo így szólt:
- Különleges üzenetem van számotokra Edwin és Elizabeth! Mindannyian gratulálunk a lányotok születéséhez!
Jókívánságainkat küldjük az anyának és gyermekének, valamint Wy-Ora, Valdar és Mank-Ton gratulációit.
Mindannyian arra kértek, hogy adjam át a jókívánságaikat ebből az alkalomból.
Kashendo azzal folytatta, hogy Valdar, Kalaal és Mank-Ton jól tartja magát.
Bár a Koldas csillagrendszerétől távol végzik a feladataikat, úgy érzik, hogy azzal szolgálják legjobban az ügyet, ha a távoli területeken járőröznek, amíg meg nem találják a betolakodók bolygóját. Noha koldasiak ezrei vesztették életüket, a morál még mindig magas maradt.
Mindenki hisz abban, hogy a bolygójukat fenyegető erő felett döntő győzelmet aratnak.
Kashendo folytatta:
- Az elmúlt napokban nem történt támadás a Koldas ellen.
Valdar és Kalaal számos rejtett fegyverarzenálra bukkant az aszteroida-övön belül és azon túl.
Így több ezer rakétát tudtak megsemmisíteni.
Furcsa mód nem láttak galdoniai hajókat, de feletteseink úgy vélik, ez csak vihar előtti csend lehet.
Jelenleg minden nyugodt. Koldas arca megváltozott e rövid háborús időszak alatt.
Átmeneti lakhatást biztosítottak azoknak, akik elvesztették otthonukat, és ahol stratégiai jelentőségű központok találhatók, megerősítették azokat pusztító védőfegyverekkel.
"Igen, Koldas megváltozott” – mondta Kashendo.
- Nehezen alkalmazkodunk új életmódunkhoz.
De a népünk lelke nem törik meg.
A súlyos változások ellenére továbbra is mosolyognak egymásra és gyorsan továbblépnek a dolgokon.
Bízunk benne, hogy végül legyőzzük a támadókat.
Furcsa, hogy egy bolygói nemzet, amely évezredek óta nem élt át háborút, hogyan tud ilyen gyorsan alkalmazkodni ezekhez az új életkörülményekhez.
Csillaghajó-flottánkat szinte naponta bővítik, míg a harcban elveszett hajókat naponta pótolják.
Hamarosan elkészül az új corynthiai flottahadosztályunk, és így a Koldas hajói messze túljutnak a környező aszteroida-övezeten, hogy megkeressék azokat a támadókat, akik halált és pusztulást hoztak ránk.
Ahogy kinézek a Melchor megfigyelőkupolája nagy ablakain – mondta Kashendo most nyugodtabb hangon –, több ezer fényes csillagot látok minden irányban, mint egy végtelen szőnyegen.
Közben csodálattal gondolok a bolygómra, de gondolok a ti Földetekre is.
Aztán eszembe jut sok ezer bolygó sok ezer galaxis sok ezer rendszerében.
Néhányat közülük még fel sem fedeztek.
Aztán arra a sok nyelvre is gondolok, amelyen ezek a különböző fajok kommunikálnak egymással.
Miközben itt ülök és elmélkedek ezeken a dolgokon, érzem az Isteni Egy teremtésének nagyszerűségét és pompáját!
Milyen csodálatra méltók ezek az univerzumok, amelyekben élünk, és minden más univerzum is!
Mindezeknek a pompája a békét kellene elhoznia számunkra!
Mégis mi motivál bizonyos civilizált lényeket, és mi készteti őket arra, hogy fájdalmat és szenvedést okozzanak más élőlényeknek?
Nem vagyunk-e mindannyian egy család tagjai?
Kashendo folytatta az álmodozását.
– Tudjátok, hogy ezt az űrállomást gyakran látogatják a világűrből érkező utazók.
Gyakran gondolok arra, hogy milyen jó lenne, ha a ti űrszondátok is meglátogathatná egyszer ezt az állomást az űrben tett utazásai során.
Űrhajósaitok a Melchor légzsilipje felett a mi nyelvünkön megjelenő feliratot látnák: Üdvözölünk mindenkit!
Igen, az csodálatos lenne!
De ez valószínűleg már nem az én életemben fog megtörténni, bár egyszer megtörténik!
De ahogy itt most ülök és beszélek hozzátok a Földre, eszembe jut az a képzési időszak is, amelyet a bolygótokon töltöttem.
Igen, ott voltam nálatok… Ausztráliában 5 évig.
Ott megtanultam beszélni a nyelveteket, és sok emberrel találkoztam, akik segítettek nekem.
Mindenki, akivel találkoztam, nagyon kedves és figyelmes volt, de legtöbbjüknek a leghalványabb fogalma sem volt arról, hogy nem vagyok a Föld lakója.
Azt kell mondanom, hogy nagyon szerettem a nálatok való tartózkodást, és nagyon sok kellemes emlékem van.
Elárulok egy kis titkot.
Ottlétem alatt megismerkedtem egy csodálatos lánnyal és egymásba szerettünk.
A lányt Lindának hívják.
Amikor befejeztem a földi kiképzést, Linda ragaszkodott hozzá, hogy velem jöjjön Koldasba. Ott házasodtunk össze.
Mindketten nagy boldogságra leltünk ott... és gyakran gondolunk vissza azokra a csodálatos napokra, amelyeket a Földön átéltünk.
Jó volt veletek beszélgetni, de most be kell zárnom.
És a lehető leghamarabb felveszem veletek a kapcsolatot.
Köszönöm a byronne-i csillaghajónak, hogy segített a közvetítésben.
Egyelőre búcsúzik Melchor…
Szavához híven, körülbelül 4 héttel később, március közepén, Melchor űrállomás ismerős hangja rövid üzenetet adott arról, hogy nem történt újabb támadás Koldas ellen.
Ám 1970. március 24-én újabb támadásról érkezett hír Edwinékhez:
- Ismét csapást mértek Koldasra! – közölte Kashendo - Két héttel ezelőtt a galdoniai rakéták teljesen elpusztítottak egy várost Koldas északi oldalán!
Jól ismerem ezt a várost, mert ott, Typhylianoban születtem, és ott töltöttem ifjúságomat is.
Most emberek ezrei vesztették ebben a városban az életüket, és sokan megsérültek.
Mélyen megdöbbentem, amikor közölték velem ezt a hírt!
Minden túlélőt evakuáltak, és a helyszín mára csak parázsló romok szellemvárosa.
Igen, a Koldas belekóstolt a háború borzalmába és hiábavalóságába.
Kashendo azt is megemlítette, hogy az újonnan felállított coryntiai flottahadosztály három földi nappal ezelőtt elindult, hogy felfedezze az ellenséges bolygó feltáratlan területeit, sőt, magát a bolygót is.
Elmondta, hogy a hadosztályt 3 speciális egységre osztották, amelyek szintén rendszeresen jelentést tesznek Melchornak.
- Még soha nem éreztem magam ilyen tehetetlennek, mint most – mondta Kashendo. - Aggódok a családom és a barátaim biztonságáért a Koldason.
Ők a frontvonalban vannak, miközben én viszonylag biztonságban vagyok itt a Melchoron.
Most, hogy megízleltük a háború keserűségét, még jobban fogjuk értékelni a békét, mint korábban.
Reméljük, hogy a corynthiai flotta-egységünk hamarosan sikeres lesz.
De most térjünk vissza a kellemesebb dolgokhoz.
Itt ülök a megfigyelő kupolában, és a te Napod irányába nézek, amely csodálatos látvány.
Egy magányos vándort látok az égen, önmaga csodálatos köntösébe öltözve, 45 millió mérföldes csóvával háta mögött… egy üstököst, melyet ebből az űrállomásból láthatunk (A Bennet-üstökös).
Rendkívül csodálatos látvány. Ez az ősi Egyiptomot juttatja az emlékezetembe.
A múltban egykor egy üstökös jelent meg az égboltotokon, de az az egyik csillaghajónk volt, a legkorábbiak egyike, amely leszállt egykor a Földön.
Majd még többet is kell mondanom nektek arról a csillaghajóról, mivel van néhány lenyűgöző feljegyzés az archívumunkban róla, de ennek az adásnak most véget kell érnie.
Minden jót kívánunk nektek Melchorról, akkor majd legközelebb…
A következő adás nagyon szokatlan körülmények között történt; 20 perccel az Apolló-13 katasztrófája után!
Vagyis ez akkor történt, mikor az emberiség már megtette az első kísérletét, hogy kilépjen a Naprendszerünkbe.
Az első műholdat és az első űrhajóst már felküldték.
Neil Armstrong már leszállt a Holdra.
Az egész világ szemtanúja volt az ember Holdra vezető útja minden lépésének.
Tehát Apolló-projekt már javában zajlott, mikor jött ez az Apolló-13 küldetés.
A Apolló-13 helyi idő szerint 1970. április 11-én 13 óra 13 perckor startolt.
A következő órák gond nélkül teltek el, de aztán 56 órával később, április 13-án 21 órakor az űrhajó holdkomp-részében robbanás történt, ami teljesen hatástalanná tette azt.
Az űrhajósok teljes mértékben függtek a holdkomptól, amelyet 48 órás működésre terveztek.
A legrövidebb visszaút viszont 63 órás lett volna, így a hazajutás komoly problémát jelentett.
A robbanás megfosztotta a parancsnoki modult az elektromosságtól, a víztől és az oxigéntől, és lemerültek az akkumulátorai.
A kalandos Földre érkezésük során kétszer is majdnem szükségessé vált az űrhajósok felmenekítése a segítségükre érkezett csillaghajók egyikére!
De az űrhajósok közös erőfeszítése és találékonysága, valamint a szorgalmas földi irányítás végre meghozta a sikert.
Leszálláskor a kapszulának alig volt elég ereje a három fő ejtőernyőjének kinyitásához, mert a három akkumulátora közül az egyik lemerült.
Mindössze 20 perccel a vízre szállás után Edwinnél jelentkezett Zybo a sitoni 6. őrjárattól.
- Üdvözlet, kétségtelenül ti is hallottátok a jó hírt, hogy a három űrhajós biztonságosan leszállt azon az óceáni területen.
A Szövetség, a munkatársaim és én örülünk annak, hogyaz űrhajósok épségben megérkeztek.
Az elmúlt három földi nap során részletes megfigyeléseket végeztünk a sérült amerikai űrhajónál.
Melchor tájékoztatott minket a három űrhajósotok helyzetéről.
Feletteseim arra utasítottak, hogy azonnal reagáljak rá, és szükség esetén segítsek nekik.
Amikor elértük a pozíciójukat, rádión megkerestük az amerikai űrhajó parancsnokát.
Eleinte az adásunkat nem erősítették meg, ezért a mi űrhajónk az ő űrhajójuk mellé ment.
Így láthattuk, hogy az amerikaiak a megfigyelőablakon keresztül figyelnek minket.
Egyiküknek volt valamilyen fényképezőgépe, és azt feltételeztük, hogy azzal rögzítik a jelenlétünket.
Ám nem sokkal azután, hogy felocsúdtak a meglepetésükből, az űrhajósok rádiókapcsolatot létesítettek űrhajónkkal. Az űrhajósok első szavai ezek voltak:
- Békével jöttünk…
Majd miután azonosították magukat, az amerikai űrszonda parancsnoka megkérdezte, hogy valóban marslakók és zöld manók vagyunk-e, ahogy mondani szokták.
Mi azonban a barátaimmal csak nevettünk ezen a viccen!
Mielőtt kapcsolatba léptek volna velünk, az amerikaiak értesítették Houstont a jelenlétünkről.
Rögzítettünk egy felvételt erről az adásról, és szeretném, ha hallanád, ahogy leírják a csillaghajónkat, amikor először figyeltek meg minket.
A felvétel, amelyet Zybo most lejátszott Edwinnek a natali Pinetownban lévő vevőkészülékében, hasonló volt a korábbi Apolló űrhajósok által készített hangfelvételekhez.
Zybo folytatta:
- Igen, az Apolló-13 parancsnoka és a legénysége azt mondta, hogy nem hiszik el, amit a saját szemükkel látnak.
Bizonyára furcsa látványt nyújthattunk számukra, ott lebegve az űrhajójuk előtt.
Igen, egy csillagközi űrhajó furcsának tűnhet annak, aki először lát ilyet.
Később, az amerikai űrhajósokkal való első rádiókapcsolat után megismerkedtünk velük, és hamarosan barátok lettünk.
Földre térésük közben kétszer is úgy éreztük, hogy át kell vinnünk a legénységet a hajónkra, mivel további problémák merültek fel a leszállásuk során.
De ezeket végül ki tudták javítani, így a hazaút hátralevő részében csak a közelükben maradtunk.
Majd miután biztonságosan beléptek a Föld atmoszférájába, egy kis távolságra követtük újdonsült barátainkat, végül elbúcsúztunk tőlük - de míg adásban vagyunk, megragadjuk az alkalmat arra, hogy Melchor parancsnokától egy üzenetet adjunk át nektek.
Megkért, hogy tájékoztassalak benneteket, hogy Melchor újra felveszi veletek a kapcsolatot, amint lehetséges lesz.
Jelenleg viszont még van egy nehézségük: egy byronne-i csillaghajóra kell támaszkodniuk az átvitel továbbításában, ami most nem áll rendelkezésre, de amint az egy ilyen hajó elérhető lesz, értesíteni fognak.
Sajnos most be kell fejeznem ezt az adást, mivel folytatnunk kell járőrszolgálatunkat.
Búcsúzom…
2 nappal később, 1970. április 19-én történt, hogy adás érkezett a Melchorból.
Kashendo ekkor elmondta, hogy örült Zybónak, és annak, hogy az űrhajósok biztonságosan leszálltak.
Azt is elmondta, hogy a Föld egyik kormányának kérésére figyelemmel kísérték az összes korábbi emberes Apolló Hold-küldetést.
- Amikor az űrhajósaitok a Hold körüli keringést befejezték, követtük őket, és miután megkaptuk a vészjelzésüket, felvettük a kapcsolatot Koldasszal, és tájékoztattuk őket a sérült hajóról és annak utasairól.
Ezután a feletteseim értesítettek, hogy küldjek üzenetet a legközelebbi sitoni csillaghajó Zybo parancsnokának, aki akkor a közelben tartózkodott.
Ő azonnal reagált, és miután megtalálta a sérült hajót, körbekísérte őket a Hold körül, majd vissza a Földre.
Végül elhagyta őket, miután biztonságosan beléptek a légkörbe.
Közben Zybotól rendszeres időközönként tájékoztatást kapott a Melchor, hogy az Apolló-13 visszaútja során mi történik.
Az űrállomáson végül mindannyian megkönnyebbültünk, amikor azt hallottuk tőle, hogy végre az Apolló-űrhajósok biztonságosan földet értek.
Kashendo ezután meglepte a hallgatókat azzal, mikor közölte, hogy Melchort megtisztelte egy különleges vendég látogatása.
Azt mondta, hogy a vendég közvetlenül előtte ül, miközben a corynthiai csillaghajóját az űrállomás hangárjában javítják.
Ez volt az első alkalom, hogy egy corynthiai csillaghajó meglátogatta a Melchort.
Kashendo elmondta, hogy a vendégük nem más, mint Valdar parancsnok, aki most a 2. koldasi flottaőrjárat egy osztagát irányítja.
Valdar láthatóan különleges küldetést teljesített, mivel 15 másik parancsnokkal együtt a Szövetség másik bolygójára, Byronne-ba tartott.
Mielőtt azonban átadta volna a szót Valdarnak, hozzátette, hogy Edwinnek bizonyára hiányzott régi barátja, földi nevén "George".
És ez bizony igaz volt!
Mióta kitört a háború a Koldason, Edwin izgatottan várta a híreket a régi barátjától.
- Üdvözletem barátaim… itt Valdar! - Edwin azonnal felismerte a hangját, ami emlékek özönét idézte fel benne.
- Csodálatos, hogy újra beszélhetek veletek.
Gyakran gondolok rátok, Edwinre, a feleségére, Elizabethre, és az ő Q- csoportjának tagjaira, akiket eddig megismerthettem.
Üdvözlöm ezt a lehetőséget, hogy újra megerősítsem a köztünk fennálló kapcsolatot.
Tudniillik nagy változás történt az életünkben, mert Koldast Galdonia megtámadta.
Ha most meglátogatnátok a bolygómat, óriási változást vennétek észre az emberekben.
A szabadság érzése és az életöröm mintha elhagyta volna őket.
A Koldason egyetlen ember sem tudja most, mikor jön el a következő rakétatámadás ideje.
És hogy milyen pusztító hatással lesznek rájuk ezek a támadások!
Az emberek minden alkalommal megborzonganak, mikor űrhajóik flottáját látják távozni, mivel ez az erőszak folytatását jelenti számukra.
Remélem, hogy a Byronne-ra vezető utunk megváltoztatja ezt a helyzetet.
Különleges céllal megyünk oda.
15 corynthiai csillaghajót kapunk tőlük, és reméljük, megtanítanak minket arra, hogy hogyan vezessük őket.
A fedélzetünkön lévő koldasi pilóták mindegyike ezen legújabb típusok vezetőivé fognak válni.
Így ezzel a csillaghajó-hadosztállyal reméljük, hogy áttörhetjük a galdoniai védelmet és véget vethetünk az agressziójuknak.
Miközben a világűr ismeretlen területeinek feltárásakor egy corynthiai különítmény megtalálta azt az a kulcs régiót, ahonnan a galdoniai ellenséges űrhajók hozzánk érkeznek, mert ott az ő nagy számú rakétáikat fedezték fel.
Ez a felfedezésünk átmenetileg leállította a rakétáik további koncentrációját.
Reméljük, hogy az új flotta-hadosztályunk együttes erejével át tudjuk törni a védelmüket.
Személy szerint úgy gondolom, hogy ez a háború fordulópontja lehet.
Majd Valdar tovább részletezte az új corynthiai hajókat, és a Szövetség által tervezett legfejlettebb támadó fegyvernek nevezte őket.
Ezek hatalmas méretű csillaghajók, számos lézer-sugárfegyverrel ellátva, melyek félelmetes megsemmisítő képességet adnak nekik. Igazi csatacirkálók, melyek tartalmazzák a legújabb térugrási technológiákat.
- Furcsa felismerni – folytatja Valdar –, hogy a galdoniak mennyire különböznek mitőlünk.
Még rejtélyesebb a mentális felépítésük, mert úgy tűnik, kielégíthetetlen vágyuk van a gyilkoláshoz és ahhoz, hogy másoknak fájdalmat és gyötrelmet okozzanak.
Lehet, hogy a múltban könnyű célpontnak vélték a Koldast, de remélem, hamarosan meg tudjuk változtatni az általunk „külvilágnak” nevezett emberek elképzeléseit.
Végül Valdar azt mondta, hogy megkérték, hogy adja át Clyveen, Wy-Ora parancsnok, Kalaal parancsnok és Mank-Ton parancsnok jókívánságait nekik, akik most gyorsan kiépítették Koldas új katonai védelmét.
Mindannyian megígérték, hogy a lehető leghamarabb felveszik velük a kapcsolatot.
Aztán, mintha személyesen Edwinre gondolna, így szólt:
- Gyakran emlékszem vissza azokra a gondtalan időkre, amikor őrjáratainkkal a Föld bolygó felett repültünk, és minden rádióadást le tudtunk adni nektek!
Nagyon jól éreztük magunkat!
És most neked és Elizabethnek van egy kislánya.
Ó, igen, Edwin barátom, nem tudom megszokni, hogy most apa vagy.
Amikor utoljára láttalak, mindketten egyedül voltunk.
Most pedig mindkettőnknek felelőssége van.
Mindketten idősebbek és bölcsebbek lettünk.
Emlékszel a sok együtt töltött órára?
Edwin, tartsd magas szinten a spiritualitásodat, és egy nap biztosan újra találkozunk!
De most be kell fejeznem a beszélgetést minden földi barátommal…
Isten áldjon meg benneteket!
Itt Valdar, aki most átadja a szót Kashendo parancsnoknak.
Kashendo így folytatta:
– Bárcsak látnátok őt itt ülni előttem!
Lenyűgözően néz ki az egy darabból álló égszínkék koldasi egyenruhájában, és a korinthoszi parancsnok arany pallérjaival!
Igen, valóban nagy megtiszteltetés számunkra, hogy a legénységével és ezzel a corynthiai hajóval ezen az űrállomáson tartózkodik.
Sokkal nagyobb biztonságban érezzük magunkat a jelenlétében!
Remélem, hamarosan ellátogatnak erre az űrállomásra az új corynthiai flottával is!
Reméljük, újra felveszi veletek és velünk a kapcsolatot, hogy hallgathassuk Valdart, ahogy az új hajókkal véghez vitt hőstetteiről mesél.
Most be kell zárnunk az adást, mert a byronne-i közvetítő hajóknak folytatniuk kell útjukat.
Nem halogathatják tovább.
Köszönjük nekik, hogy segítettek a rádióadás átvitelében.
Melchor a „Q” bázisnak: minden jót nektek!
Majd Kashendo hangja megszűnt, és Edwinék rádiója csendes maradt a következő 14 napig.
