2. fejezet
A találkozásra kiválasztott hely
Lefeküdtem egy kis déli pihenőre. Amikor már majdnem elaludtam, szemeim előtt egy tiszta kép bontakozott ki : egy erdőt láttam fáival, aljnövényzetével és egy rétet, melyet egy ösvény osztott meg. Ekkor mély békét érzete szállt rám.
Azon várakozásom alatt, hogy megértsem ennek a látomásnak az értelmét, Rafael hangját hallottam hozzám szólni: „ Jegyezd meg jól magadnak ezt a helyet! Fel kell majd ismerned, mert ez van kiválasztva a találkozásunkra.”
Aztán minden eltűnt, és utána egy derűs nyugalom maradt vissza bennem. Megpróbáltam elképzelni a megígért találkozás módját, és azt gondoltam, hogy a jelenség most már nem a házfalakon belül, hanem kinn a természetben ismétlődik meg. Ez egy válasznak tűnt számomra, de éreztem, hogy ez még nem volt minden. Emlékeztem arra, amit Rafael mondott nekem : „Hamarosan újra látni fogsz.” Elhatároztam, hogy mindent nyugodtan kivárok.
1980. április 23-a éjjelén aztán az angyal közölte velem : „Holnapután kora délután szállj az autódba és menj el Finale Liguréig. Ott meg fogod tudni, hogy mit tegyél. Üdv neked!” Minden tétovázást leküzdve a megadott napon elindultam. A Riviéra ekkor élénk volt azon turistáktól, akik a hétvégét a tengerparton akarták tölteni.
Finalébe megérkezve viszont már nem volt probléma számomra, mert Rafael hangja pontosan ért el hozzám, és megadta a helyes irányt.” Calice felé kell tartanod”, mondta, „ majd onnan gyalogolj tovább a hegység felé. Még további útmutatásokat fogsz kapni, melyek elvezetnek téged a találkozás helyére.”
Mialatt kocsim haladt előre a völgy útkanyarulatain, nem tudtam megállapítani, hogy továbbutazásom oka vajon egyedül a saját akaratomból fakadt, vagy egy magasabb akarat vezetett; hogy vajon az egész kíváncsiság volt-e, amely minden félelemnél erősebben hajtott, vagy egy olyan találkozásnak reményteli öröme volt, amelyről azt sejtettem, hogy magasztos lesz. Megoldatlan volt azonban a titok : nem értettem, hogy milyen célból lettem meghívva arra, hogy ide felmenjek.
A telepatikus utasításokat követve jobbra fordultam, és most egy másik völgyön haladtam végig, amelyik szokatlan módon hol kiszélesedett, hol meg összeszűkült a Nap késődélutáni fényében. Hajtottam tovább, amíg azt nem mondta nekem a hang, hogy állítsam le a Fiat 500-asomat és menjek tovább gyalog. Végül leállítottam a kocsit az aszfaltozott úttól jobbra egy kis helyen és gyalogosan egy ösvényre tértem, amely felfelé tekergett a hegyoldalon, eközben pedig mindig követtem azokat a pontos útmutatásokat, melyeket a tájékozódásbeli bizonytalankodásaimnál megadtak nekem.
Aztán felértem az ösvény végére, de majdnem teljesen kifulladtam; talán azért, mert ilyen emelkedőkhöz még nem voltam hozzászokva, vagy az ok az az izgató titok is lehetett, mely még itt rám várt. A szívem a torkomban dobogott. Megálltam, és ekkor rögtön eljutott hozzám Rafael hangja : „Nem kell félned semmitől”, mondta nekem. „Lélegezz mélyeket. Pihenj egy kicsit és menj tovább. Jól fogod érezni magad.”
Pontosan követtem a szavait és egy jóleső melegség áramlott át rajtam, amely újra friss erőt adott. Nekiindultam a további emelkedőnek. A Nap mögöttem volt, előttem pedig a Hold látszott. Úgy tűnt számomra, mintha ők a társaim lennének, és azt gondoltam, hogy ők is mindannak a tanúi szeretnének lenni, aminek még történnie kell velem. Ahogy így mentem felfelé, mindig újra felpillantottam az égre. Meg voltam hatódva.
Majd a keskeny út egy nyitottabb vidékre torkollott. Bal oldalon még láttam a völgyet, jobb oldalra a hegység emelkedett. Ekkor felismertem újra azt a helyet, amelyiket a látomásban mutattak nekem. Ránéztem és elcsodálkoztam, hogy egyszer már pontosan ilyennek láttam. Izgalmam fokozódott.”Lélegezz mélyeket és menj tovább”, mondta Rafael. Azt tettem és újból átjárt egy élénkítő, frissítő melegség. Kellemes, lágy szellő lengte körül a testemet. Olyan derűsnek éreztem magam, hogy hangulatomban öröm ébredt. A szellő gyengéden mozgatott néhány levelet, és úgy tűnt számomra, mintha a természet is részt vett volna ebben a várakozásban.
Rafael hangja jutott el hozzám : „ Mi a Nap irányából jövünk”, mondta.” Egészen közel vagyunk.”
Teljesen egyértelműen hallottam a hangot, mintha az égnek egy mögöttem levő pontjáról szólt volna le hozzám. Megfordultam, és a Nap előtt, a völgy fölött egy ködfoltot vettem észre, amelyik gyorsan mozgott lefelé és felém jött. Hallottam, hogy enyhe zümmögést adott ki magából.
Enyhe félelmet éreztem magamban felébredni, ám mégis ezen a titokzatos tárgyon tartottam a szemeimet. Egyre közelebb jött, miközben csökkentette a sebességét, majd elkezdett függőlegesen leereszkedni, mígnem megállt a fejem fölött egy pár tucat méterrel. Most jól láttam : olyannak tűnt nekem, mint egy nagy ezüsttányér, helyenként mintha folyékony üvegónnal lett volna keverve. Körben különböző színű fényei voltak, és alul három nagy gömb volt látható. Én úgy éreztem, hogy valami erősen vonz a magasba és a félelem minden nyoma eltűnt belőlem.
A tárgy újból távolodni kezdett az ég felé, majd megállt a fák fölött mozdulatlanul. Most zavartalanul meg tudtam figyelni. A felső részén egy hatalmas kupola volt, melynek legmagasabb pontján egy vakítóan fehér fény világított, amely körben megvilágította a diszkoszalakú korongot. A kupolának körben kerek ablakai voltak, melyekből hasonló fénysugár szűrődött ki, mint amilyen felülről világított lefelé. Ez a fény erősebbé vált, de ahelyett, hogy elvakított volna, egy nagyon kellemes érzést váltott ki bennem. Ehhez képest most a Nap halványsárga volt. Megigézve néztem ezt a fényt, és szokatlan örömöt éreztem a hangulatomban, amely boldoggá tett.
Ebből a fénylő diszkoszból Rafael hangját hallottam hozzám szólni : „Ez nem az első alkalom”, mondta,” hogy a Föld embereivel ilyen módon találkozunk. Mindig is űrjárműveinkből, repülő korongokból és csillaghajókból beszélünk a ti emberiségetekhez. A Szentírásban azt lehet olvasni, hogy az Úr a Föld embereihez a felhőből beszélt; amit te most tapasztalsz, az ugyanaz, mint amit a ti atyáitok az összes korábbi korban megéltek!”
Csodálkozásom nőtt. Felfogtam, hogy azt, amit most megéltem, előttem már sokan mások is megtapasztalták ezen a bolygón. Rafael hangját újra észlelni lehetett :
„Mi az Atya számtalan lakóhelyéből jövünk”, mondta. ( Ján. 14:2 ) „ Világaink az Egyetemes Szeretet Testvérközösségéhez tartoznak. Közöttünk egyetértés és az ismeretnek egy magas szintje uralkodik, amely számotokra ismeretlen. Kezdettől fogva azért jövünk a világűrből, hogy segítséget és megmentést hozzunk nektek.”
Az a hely, ahol voltam, mintha átváltozott volna a repülő diszkoszkorong fényétől és azoktól a dolgoktól, amelyeket ez a lény mondott nekem. A szabadulásnak és a nagyságnak az érzése töltött el, amilyent még sohasem éltem meg. Olyan volt számomra, mintha szellemem szűk határai eltűntek volna.
„Mi akartuk ezt a találkozást veled”, szólt ismét a hang. „Nagy az örömünk. Légy biztosítva mindenkorra a feléd és földi testvéreid iránt megnyilvánuló szeretetünkről. El fogunk jönni újra. Most mindannyiunk Atyjának nevében üdvözlünk téged!”
Megértettem, hogy ő most másoknak nevében is beszélt, akik a repülő korongban kellett, hogy legyenek. Meg akartam kérdezni őt kérdezni néhány dologról, amelyek a szívemben voltak, de úgy tűnt, hogy nem alkalmas erre a helyzet, és azt mondtam magamnak, hogy most úgysem találtam volna megfelelő szavakat.
„Nemsokára viszontlátjuk egymást”, mondta Rafael,”,de akkor nem egyedül leszel. Üdv neked!”
Az a fény, amely körbefogta a repülő korongot, hirtelen megváltoztatta a színét : fehérből rózsaszín, majd sötét narancssárga lett, egészen villámlásszerűen, és abban a pillanatban világosan kivehetően láttam a korong belsejét, mintha a jármű közelebb jött volna hozzám és átlátszóvá lett volna. Az angyal ekkor a korong kupolája alatt állt felém kinyújtott karokkal. Egy bokáig érő ruhába volt öltözve és még más személyek is voltak körülötte, akiket nem tudtam világosan látni. Majd a lebegő tárgy egyetlen fénnyé vált, egy kicsit erősebb zümmögést hallatott, és villámgyorsan elrepült a Hold irányába és szempillantás alatt eltűnt. A fák fölött csak egyfajta ködfelhő marad vissza utána, amely végül lassan feloszlott.
