14. fejezet
Ima és üzenetek
Fokozatos világosodásra és kellemes zenére ébredtünk. Rafaeé és Kálna jöttek értünk, hogy egy olyan terembe kísérjenek bennünket, amelyben néhány fiú és leány táncolt. Mások néhány hangszer kíséretében énekeltek. Azok a testvérek, akik játszottak, nagyon gyakorlottak voltak a zenélésben és különlegesen finom zenei érzékkel rendelkeztek. A hangszerek között egyeseket egyáltalán nem ismertünk, mert semmilyen hasonlóságok nem volt a mieinkéhez. Másokat úgy lehetne leírni, mint a hegedűhöz, a hárfához, a trombitához és oboához hasonló hangszert, az egyik pedig nem tudom, hogy clavichord, orgona vagy zongora volt-e. Ezek a hangszerek meleg, puha és finom hangokat adtak ki magukból, olyan harmóniákban, melyek természet feletti emelkedettséget fejeztek ki. Néhány darab, bár ezek mind messze különböztek a földi zenétől, mégis mintha Bach bizonyos áriáira emlékeztetett volna.
A testvérek kötetlenül jöttek és mentek. Férfiak és nők voltak nehezen meghatározható életkorban, amit én mindenesetre 15 és 35 év közé saccoltam. Arckifejezésük szelíd volt, külső megjelenésük és személyiségeik különbözősége ellenére. Néhányan inkább befelé forduló temperamen-tumúnak, mások meg igen aktívnak és élénknek tűntek. Különböző arctípusaik és olyan jellemvonásaik voltak, amilyeneket mi a Földön a különböző emberi fajokra és a népek egyes törzsei vagy az egymástól messze élő régiók közötti különbségekre vezetnénk vissza. Mindannyian szívélyesen köszöntöttek bennünket. Némelyikük megállt, hogy valami újat tudjon meg tőlünk és hogy kifejezze baráti vonzódását. Mindannyian tájékoztatva voltak származásunkról, és tudtak arról a misszióról, amelyet Rafael és a többiek folytattak velünk.
Ekkor egy olyan gyönyörű énekszámot hallottunk, hogy el voltunk ragadtatva tőle. A táncosok és táncosnők mozdulatai egészen könnyedek voltak és kifejezőek, ami legmélyebb bensőnkig megragadott minket.
Majd egy bizonyos pillanatban minden elcsendesedett. Egy jelenlevő testvér – aki magas képzettsége és tudása miatt bizonyosan nagy szeretetnek és tiszteletnek örvendhetett – hangosan a következőket mondta: „A mennyei Atya áldja meg földi testvéreinket és az összes teremtett bolygón élő testvért. A Tőle jövő szeretet érintse meg azoknak a szívét, akik a Földön nem ismerik Őt el. Az Ő végtelen fénye világosítsa meg mindazok elméjét, akik nem látják Őt. Védelmezzen és jutalmazzon meg az Isten mindenkit, aki kiáll az Ő igazságos ügye mellett. Vonzzon magához jóságos hatalmával minden elveszett fiút.”
Ezek után a szavak után mindenki, aki jelen volt, visszafogott és meleg hangon a következő megható imát mondta:
„Legszeretettebb és mindenkor imádatra méltó Atya, aki minden térben jelen vagy! Mily jó érzés neveden szólítani téged. Szereteted áthatol minden mélységen és megörvendezteti szívünket. Most a Földön lévő összes testvérünkért kérünk. Add nekik a Te fényedet és a Te tüzedet. Bocsásd meg összes sértésüket. Segíts nekik, hogy megbocsássanak azon testvéreiknek, akik nem tudnak szeretni. Töröld el a bűnt az egész Kozmoszban és a Földön. Ismerjen meg Téged minden gyermeked, ó Atya, és kezdjenek el örökre szeretni Téged.
Hallgass meg minket, ó Atyánk, és ajándékozz meg minket örömmel és békességgel az ismeret által. Ámen.”
Boldog békesség töltött el minket e testvérek kérő szavaira. Tina szemei könnyekkel teltek meg. Paul gondolataiba mélyedt és hallgatott. Én Rafaelre néztem, aki így szólt:
„Isten, az Atya, aki jó és nagyon alázatos, nagy és mindenható, érezteti velünk isteni jelenlétét és szeretetteljes mosolyát.”
Az összeszedettség kis ideje következett, amelyben mindenki szó nélkül, a szívében beszélt az Atyához. Én jobban éreztem jelenlétét, mintha alakot öltött volna és egy látható személy lett volna. Szerettem Őt a magam számára és összes földi gyermeke számára. Azért szerettem Őt, mert minden szeretetre méltónak éreztem.
A teremnek egy oldalfala kezdett elmozdulni, és feltárult a csillaghajó egyik szomszédos helyisége. És kialakult egy nagy terem, amelybe még más férfiak és nők is jöttek. Mindenki leült. Rafael emelkedett szólásra és a következőképpen beszélt:
„Az egész testvérközösség, amely tudatosan az Atya Egyetemes Szeretetében él, ősidők óta segítségére van a földi testvéreknek egy hosszú és nehézkes úton. De a mostani időben a bolygó nagy, és az Atyaisten által kezdettől fogva szándékolt események bekövetkezése előtt áll, melyekről mi már régóta tudunk, és amelyeket leírattunk azokkal a prófétákkal is, akik leszálltak a Földre, hogy véghez vigyék vezető küldetésüket.
Mi mindig is megmutatkoztunk a földiek számára, és kapcsolatot veszünk fel velük, hogy tanítsuk őket létezésünkre. Mióta fellángolt a II. világháború e világ kontinensein, egyre hatásosabb akciókat találtunk ki. Az oly sok szenvedéssel járt háború vége óta azon vagyunk, hogy egyre nagyobb számú testvérrel vegyünk fel látható kapcsolatot. Ez még fokozódni fog, azoknak az akadályoknak és előítéleteknek az ellenére, amelyek az ilyen cselekvésünk kiterjesztésének útjában állnak. Csillaghajóink jól láthatóak, és repülő korongjaink olyan mozgásokat hajtanak végre és olyan színes fényeket bocsátanak ki, amilyeneket a földi légi, szárazföldi és vízi járművek nem képesek. Azok, akik aközben látnak minket, hogy hangtalanul lebegünk a levegőben, nem kételkedhetnek, hogy mi vagyunk azok. És azok, akik látnak minket cikkcakkban száguldani az égen, vagy csodásan mozgó tűzgömböket pillantanak meg, vagy más, a fizika ott ismert törvényei szerint megmagyarázhatatlan jelenséget vesznek észre, nem tehetik meg, hogy ne következtessenek a mi jelenlétünkre.”
Rafael úgy nézett Tinára, rám és Paulra, mint aki tudja, hogy figyelmes hallgatóság ül előtte. Aztán tovább beszélt:
„Mi más, több hasznot hozó úton is veszünk fel kapcsolatot a földi testvérekkel; beszélünk szellemükhöz, szívükhöz és értelmükhöz, fantáziájukhoz is, anélkül, hogy erőszakot követnénk el, csak azért, hogy közöljük velük gondolatainkat és érzéseinket, és világosságot és ismeretet adjunk. Szelíd módon tesszük ezt, úgy, hogy ők szabadon maradjanak abban, hogy megnyílnak-e ezekre az igazságokra vagy visszautasítják azokat és az általuk kezdett kerékcsapásban haladnak tovább. Ez az az idő, amikor igazzá válnak Joel próféta szavai, melyek arra a jövőre vonatkozóan adattak a földi testvérek számára,amely most jelen: ’Fiaitok és leányaitok prófétálni fognak, véneitek álmokat álmodnak, ifjaitok látomásokat látnak.’
A földi gyermekek számára most van az idő, mikor a próféta szavai teljességgel beteljesednek: ’Csodás jeleket mutatok az égen és a földön:’szól az ÚR, ’vért, tüzet és füstoszlopokat’.”
Rafael felszólította az Egyetemes Szeretet egész testvérközösségét, hogy Isten, az Atya nevében cselekedjenek a földi emberek megmentése érdekében. Mindannyian ’csüngtek’ az ajkain.
„Nagyon szomorúak vagyunk”, mondta ünnepélyesen, „azok miatt az események miatt, amelyek hamarosan rá fognak törni a Földre.” Ekkor összeszedte magát, mint imakor, és hozzáfűzte: „De bízunk Isten végtelen irgalmasságában és jóságában, Krisztus-Úrban, aki meghalt ezen a bolygón a testvérek iránti szeretetből és a csodálatos Asszonyban, az Ő testi anyjában, aki oly sok mindent el tud érni fia és az égi Atya szívén keresztül.”
Alig fejezte be teljesen ezeket a szavait, amikor a teremvilágítás lecsökkent. Láttam, hogy Rafael leül. Egy szörnyű jelenetet mutattak nekünk, melyet inkább nem ismertetünk. Egy férfihang beszélt: „A Nap sötétséggé fog változni és a Hold vérré, mielőtt eljön az Úr nagy és rettenetes napja.”
Majd egy női hang a reménység következő szavait mondta: „Aki az Úr nevét hívja segítségül, az megmenekül; mert Sion hegyén és a szellemi Jeruzsálemben lesz a megmentettek maradéka, ahogyan az Úr mondta, és azok lesznek megmentve, akiket Isten szólít.”
Megszámlálhatatlan sok embert láttunk, férfiakat, nőket és gyerekeket, akik elragadtattak a Földről, és azokba a csillaghajókba vétettek föl, amelyek tömegesen jelentek meg a megbolydult Föld egén. Mintha azok, akiket megmentettek, valamilyen ismertetőjelet viseltek volna magukon; mert ők ugyanabban a fehér ragyogásban fénylettek, mint a sugárhajók.
Megint kivilágosodott a terem, és Rafael újra felállt. „Az Írások”, mondta, „Istent a Seregek Urának nevezik. Amikor az élő Isten fia, Jézus megszületett a betlehemi barlangban, mely e nagy testvér végtelen alázatosságának jelképe, az Úr seregei megénekelték dicsőségét a földi emberek békéjére. Most a Gonosszal és a szenvedéssel szemben vívott végső harc kezdetén állunk, melyek már túl régen nyomasztják az Atyát és gyermekeit. Most már rövidesen megfújjuk a mindent átfogó szeretet, az igazságosság és a jóság győzelmének a harsonáját. A Földön olyan Nap fog felkelni, amilyent itt még sosem láttak, még az első Édenkert idején sem. A maradék – úgy van megjövendölve – nagy ünnepi hangulatban lesz Azzal, aki jogosan uralkodik, mert Ő jó, méltó és igazságos, ahogyan meg van írva.”
Rafael leült és rövid szünet után folytatta: „Először azokat a testvéreket fogjuk felemelni, akik kezdettől fogva keresik a jóságot és igazságosságot, azután a megbánó szelleműeket, végül azokat, akik az utolsó pillanatban hajtanak térdet az Atyaisten előtt. Mindenki számára lesz menekvés, kivéve azokat, akik a pusztulásig hódolnak saját szívük keménységének. Akinek füle van, hallja!”
Megszakította beszédét, majd hangja visszafogottabb lett.
„Meghívunk minden földi testvért, hogy nyissa meg szívét a jóság számára és imádkozva forduljon a Teremtő és Atya felé és felénk, akik az Ő közvetítői vagyunk. Minden vágyakozásuk mindig válaszra talál, mint ahogy minden időben így történt. Mi képesek vagyunk arra, hogy meghalljuk gondolataitokat és szívetek szükségleteit. És végtelenül jobban képes erre Isten, az Atya. Kérjetek és könyörögjetek, ti Jói és Egyszerűi a Földnek, hogy a jelenlegi ember- és testvérgyilkos büszkeség végre megtörhessék Földeteken. Imáitok egyetlen szótagja sem fog elveszni, lelketek jó ügyekért felhangzó egyetlen sóhaja sem. Kérjetek és könyörögjetek, és legyetek minden nap alázatosak és jók! Szívetek ne veszítse el a bátorságot az emberi korlátozottság miatt. Minden pillanatban létezik megbocsátás és könyörületesség. Ha alázatosak vagytok és megbánó szelleműek, minden bűn szeretetnek és jóságnak lesz alapja. Az Atya küldött minket oldalatokra, és Ő küldte el nektek Azt, akinek tudása, jósága és szeretete van olyan mértékű, ami mindent meghalad, amit csak el tudtok képzelni. Egy olyan mesterrel vagytok megajándékozva, kinek bölcsessége és irgalmassága korlátlan. Mellette van édesanyja is, az univerzum úrnője. Az, aki Fatimában, a kies földi falucskában egyszerű gyermekeknek megadta az elközelgett apokaliptikus időpontról szóló bejelentést, amely az emberek őrültségének következtében valósul meg a Földön. Ő minden pillanatban közbenjár a földi gyermekekért, de az a teher, amit visel, egyre nehezebb és elviselhetetlenebb. Az igazságosságnak vannak univerzális törvényei, amelyeket az Atya a gyermekei közötti, valamint a köztük és Őközötte szükséges szeretet biztosítására adott. Mély szomorúsággal el kell mondanunk e bolygón élő testvéreinknek, hogy a megengedett határt már régen átléptük. Kezdődjék el versengés a jóságban, az imában és az alázatban. Az egykori egyszerűség térjen vissza, ami nem áll ellentétben az elért haladással, ha a haladást helyesen alkalmazzák. Ő hamarosan megjön és mi Vele leszünk. A szeretet uralma fog újra eljönni a Földre, és ez nagy nap lesz mindenki számára, aki várt rá, de nehéz és szörnyű nap az Ő ellenségei számára, akik az Úr és Isten szeretetének ellenségei.”
Két üzenetet kaptunk, közülük az egyik lezárt. Amikor átadták nekem a másodikat, Rafael így szólt hozzám: „Hamarosan eljön az Ő országa a Földre, egy olyan szellemi ország, amelyet nem lehet rábízni semmilyen földi hatalomra. Ez is el lett döntve és meg van írva.”
Ezután jelezték nekünk, hogy a hajó áll az űrben, és rövidesen újra belépünk a repkorongba, hogy leereszkedjünk egy számunkra ismert világba.
