Más univerzumok
Amikor Edwin 1974. december 19-én az előírt időben és módon ismét ráhangolódott a koldasi gondolati frekvenciára, szinte azonnal felhangzott:
„ASA kaviendo anoy kisialda katauw viando kasau” - Ez itt a Melchor, a Naprendszeretek peremén található űrállomás.
A szavak csak úgy peregtek a nyelvéről.
Hangja Kashendohoz hasonlított.
Tehát most nem Valdar lesz az, aki megtartja nekünk az esti foglalkozást.
– Üdvözöllek, barátaim, itt Kashendo a Melchorról.
Sajnálom, hogy Valdar nem tudja megtartani ma este ezt az adást, mivel most a Grandoron van egy konferencián.
Fájlalja, hogy nem tájékoztathatott benneteket erről, és felkért, hogy most én képviseljem őt.
Valdar hagyott néhány feljegyzést nekem, és ezeket szeretném ma este megosztani veletek.
Meglepődtünk, hogy egy gondolatközvetítésben áthidaltuk a 6000 millió kilométeres távolságot, amilyen messze a Melchor van.
(Fordító megj. Ezek szerint a Melchor űrállomás Plútó-távolságra van.)
Melchor rádióadásainál szükség van egy űrhajó jelenlétére, hogy a jelt Edwin vevőjéhez továbbítsa.
- Kashendo ezután hozzáfűzött néhány gondolatot ahhoz, amit Valdar az előző kapcsolatfelvételben kifejtett.
Azt mondta, reméli, hogy sikerül tisztáznia néhány zavart és félreértést ebben a kérdésben.
Majd idő- és a jövőbeli utazások témaköréhez kapcsolódva hozzátette:
- Mi a jövőben élünk, ti pedig a múltban, azaz: mi a jövőtökben vagyunk, ti pedig a múltunkban.
A Koldas sok-sok földi évvel előrébb jár a fejlődésben a Földhöz képest!
Ha visszamennénk az időben a Koldason, akkor végül elérnénk azt a pontot, ahol jelenleg a Föld tartózkodik!
Sokan kérdeztétek tőlünk: ha mi a ti jövőtökben vagyunk, tudnunk kell a jövőtöket.
De ez nem így van! Bolygónk csak fejlettebb.
Ennek leírására most az idő szót használjuk, mert egyetlen szót sem ismerünk a ti nyelveteken az űrutazásról alkotott elképzelésünk leírására.
Űrhajóink a kozmikus mágneses terek segítségével gyorsabban haladnak, mint a fénysebesség.
Engedjétek meg, hogy többet mondjak el nektek ezekről a mágneses terekről.
Minden bolygónak megvan a maga gravitációs és mágneses tere.
A térben alig van gravitáció, csak mágneses erő.
A Föld mágneses energiatere láthatatlan, de ha látnád, egy gömbalakra hasonlítana, amelyet a napszelek hosszan elnyújtanak a Föld ellentétes oldalán.
A mágneses mezőkben áramlatok vannak, amelyek az Északi-sarktól a Déli-sarkig folynak.
Ezek az áramlatok vagy erővonalak a Föld felett, a felszínét követve, az egyik pólustól a másik pólusig haladnak, táplálva a Föld mágneses sugárzási övét, amely megvédi a földi életet a napszelektől és az űrbéli sugárzásoktól.
A Föld mágneses mezőinek déli pólusa végén vannak kifelé induló áramlatok is, amelyek az űrben kiszélesedve kapcsolódnak más bolygók északi besugárzó mágneses mezőihez.
Ezek a ki- és besugárzó mezők a világűrben mágneses úthálózatot alkotnak.
Ennek a hálózatnak a mágneses országútjain utazunk.
Űrhajóinkat ezek a mágneses áramlatok hajtják.
Ezekben a világűrbeli áramlatokban két ellentétes áramlat van, amelyeket középen egy harmadik stagnáló semleges zóna választ el egymástól.
Mágneses hajtóműveinket az űrhajóinkban elindítjuk az energiaáramlatba, amely elviszi a kívánt célhoz.
Ugyanígy minden csillagrendszernek van egy déli-sarki kimeneti pontja, amely továbbmegy az űrbe és kapcsolódik más csillagrendszerekhez.
Ezek a mágneses energiaáramlatok úgy futnak át a ti univerzumotokon, mint a miénken.
E két univerzumot szintén egy ilyen energiaáramlat köti össze.
E nélkül az univerzális szoláris mágneses mező nélkül - tehát ami a másik univerzumból a ti Naprendszeretekbe megy - soha nem tudtuk volna meglátogatni a Földet az űrhajóinkkal.
Tudod – folytatta Kashendo -, űrhajóink úgy siklanak végig ezeknek a mágneses áramlatoknak a külső felületén, mint ahogy nálatok egy jégtáncos siklik a jégen.
Az utazás elején űrhajóinkat a mágneses áramlat lassabb központi területére irányítjuk.
Viszont ha nagyobb sebességet akarunk elérni, addig haladunk kifelé, amíg el nem érjük a legkülső rétegeket, ahol maximális gyorsulást érhetünk el, ahol dematerializálunk, és gyakran a fénysebességnél is gyorsabban haladunk.
Hogy ez miképp történik, azt a Földön még nem tudják megérteni.
Egyesek azt feltételezik, hogy egy másik dimenzióban létezünk, de ez nem így van; egyszerűen előttetek járunk a fejlődésben.
Mi semmiben sem különbözünk testileg tőletek! Fejlett technológiánk van ugyan, de ezt majd ti is ki fogjátok fejleszteni a Föld jövőjében.
- Majd Kashendo megemlítette, hogy a Szövetség egy náluknál is fejlettebb civilizációt fedezett fel.
Ez a fejlett civilizáció egy olyan bolygón létezik, amelyet a Szövetség űrhajói nem tudnak elérni, mert egy harmadik univerzumban van.
Amikor megkértem Kashendót, hogy mondjon valamit ezekről a lényekről, azt mondta:
- Úgy véljük, hogy van az általunk ismert két univerzumon kívül még egy vagy kettő.
Az általunk most megismert lények a harmadikból származnak.
Megjelenésük nagyon emberi, és mintha keletiesek arcvonásokkal rendelkeznének.
Magasak, izmosak, hosszú hajúak, és amikor beszélnek, olyan magas a hangjuk, hogy hallásunknak kárt okozhat. Ritkán beszélnek, mert telepatikusan kommunikálnak.
Kétszer láttam ilyen lényeket, és mindkét alkalommal férfiak voltak.
Az ő űrhajóik sokkal gyorsabban tudnak haladni, mint a miénk.
Azt mondták, gyakran látogatják anyabolygónkat, a Grandort, a Szövetség azon bolygóját, ahol a telepátiát a legszélesebb körben gyakorolják.
Ebben az időpontban Valdar egy konferencián vesz részt, ahol a Szövetség és a Föld problémái is megvitatásra kerülnek.
A harmadik univerzumból származó lények delegációja általában jelen van ezeken a megbeszéléseken.
– Kashendo néhány pillanatig megállt, majd folytatta:
- Éppen most kaptam a tájékoztatást, hogy az Astrael űrhajók sitoni hadosztálya közeledik az űrállomásunkhoz.
Hamarosan le kell állnom a gondolatközvetítéssel, mivel sok mindenre figyelnem kell, mikor ideérkeznek a hajók.
Messziről jöttek, és egy ideig nálunk maradnak, hogy kipihenjék magukat és feltöltsék a készleteiket, majd továbbfolytatják az útjukat.
- Az adás befejezése előtt Kashendo mindenkinek kellemes karácsonyt és boldog új évet kívánt a Szövetség nevében.
Erre én is kifejeztem a köszönetemet neki, és megkérdeztem tőle, mikor ünneplik náluk azt a hozzánk hasonló ünnepet, amelyet a Szövetségben Nixi Yacandinak hívnak?
– Nálatok 12 hónap van egy évben – válaszolta Kashendo. – Mi „Cydes”-nek hívjuk a hónapokat.”
Nálunk egy koldasi év 15 ilyen „Cydes”-ből áll.
A mi Nixi Yacandi ünnepünk a Szövetségünk bolygóin a mostantól számított két földi hónappal később lesz.
Ezek azok a napok, mikor megemlékezünk az Isteni Egyről, aki áthatja a világunkat.
Akárcsak a Földön, ezek a napok számunkra is az elmélkedés és az ünneplés ideje.
Mi is vidámak vagyunk ilyenkor, és sok-sok barát látogatja meg egymást. -
Megkérdeztem:
- Meg tudná mondani pontosan, hogy a naptárunkban melyik napon ünneplik a Nixi Yacandit? –
- 1975 februárjának harmadik hetében – válaszolta.
- A Szövetség egész héten ünnepli a „karácsonyt”, és minden bolygó a Szövetségben hozzákapcsolódik.
Ez nálunk egy nagyon vidám ünnep.
- Kashendo ezzel befejezte a gondolatközvetítést, és azt mondta, hogy a következő adásuk egy hónap múlva lesz, és akkor Valdar ismét beszélni fog velünk.
Ezután elképzeltem, hogy valami különleges dolgot ajándékozzak az ő Nixi Yacandi-jük számára, a mi civilizációnk részéről egy olyan kiváló embertől, aki ezt a Földön nálunk képviseli.
Végül úgy döntöttem, hogy ennek egy zenei remekműből kell tartalmaznia részleteket.
Amikor Kashendo befejezte, a szobában egy pillanatra csend lett.
Elizabeth és én várakozóan néztünk Edwinre.
Amikor ő „visszajött”, félig tréfásan megkérdeztük tőle, hogy jó volt-e az útja a Melchor űrállomásra?
Edwin azt válaszolta:
- Carl, minden egyre világosabb lett!
Pontosan tudom, hol voltam.
Múltkor inkább zavaros volt, de most ezúttal olyan, mintha egy képernyőt néznék.
- Megkértem Edwint, hogy ossza meg a tapasztalatait, és hogy ez most miben különbözött a Valdar űrhajóján tett korábbi „látogatásától”?
Edwin elmondta:
- Ezúttal a kommunikációs központban voltam, ahol Kashendo volt, egy kupolában, közvetlenül az űrállomás tetején.
Melchor olyan nagy, mint egy kis bolygó, mint egy kis világ.
A Melchornak sok szintje van mindenütt megfigyelő ablakokkal.
Vannak légzsilipek hatalmas kapukkal vagy ajtókkal, amelyek lehetővé teszik az űrhajók belépését.
Olyan ez az űrállomás, mint egy oázis a világűrben.
Melchor jelmondata a fő légzsilipek és ajtók felett látható: „Üdvözlünk mindenkit”, koldasi nyelven írva.
- Még 20 percig beszélgettünk a Melchor űrállomásról, mielőtt hazafelé indultam volna.
Megbeszéltünk egy időpontot a következő hónapra, hogy megtartsuk a Valdarral a találkozónkat.
Mint mindig, Kashendo adása nagyon informatív volt.
Jó volt az angol nyelvtudása, valószínűleg a Földön töltött hosszabb képzési ideje és egy ausztrál lánnyal kötött házassága miatt.
Folyékonyan beszélt, és nem ismételte magát annyira, mint más kommunikátorok.
Kétségtelenül ezzel most hozzájárultak valamivel ahhoz, hogy az űrutazási módszerüket valóban megértsük.
Ahogy a régi tengerészek itt a Földön a passzátszelet használták fel, a Szövetség űrhajói most az univerzum mágneses áramlatait használják közlekedésre.
Ezek a mágneses áramlatok szinte végtelen, megszakítás nélküli hosszú hálózatban pulzálnak, a végükön gömbbé formálódva, mint a súlyzók, mivel ott az adott bolygó mágneses/galaxis erőtere van az északi és déli pólussal. (lásd a melléklet ábrát)
Azt mondják, hogy még az univerzumok közötti áramlatok is ehhez hasonlóak.
Ez az az útvonal, ahol a modern űrutazók a mágneses áramlatokban hajóznak anélkül, hogy üzemanyagot használnának, vagy bármilyen másfajta energiára lenne szükségük.
Következő alkalommal megint Valdarral jött létre a kapcsolatunk, ez akkor történt, mikor a Föld lakosságát figyelmeztették egy Erosz nevű aszteroidára.
Ez a közelítőleg téglalap alakú aszteroida meg fogja közelíteni a Földet, miután megkerüli a Napot.
Az Eros körülbelül akkora nagyságú, mint Manhattan, és 21 hónapig tart, míg megkerüli a Napot, végül egy bizonyos távolságra elhalad a Föld felett, ahogy ezt nálunk a rádió és a sajtó már előre jelezte, bár vannak különféle találgatások, hogy ténylegesen milyen messze halad el a Föld mellett.
– Üdvözlet, barátaim – szólalt meg Valdar a szokásos vidám hangján. - Jelenleg félúton vagyunk a Föld és a Vénusz között.
Éppen egy aszteroida Földhöz közeledését figyeljük meg. Biztos vagyok benne, hogy már ti is hallatok róla. -
Azt válaszoltam neki, hogy igen, mert az Eroszról már olvastunk az újságokban.
Valdar folytatta:
- Nem áll fenn a Földdel való ütközés veszélye, csak elhalad a bolygótok mellett.
De ki tudja, ha áthalad a Naprendszereteken, össze is ütközhet vagy befoghatja valamelyik bolygó.
Jelenleg azonban akadálytalanul halad el nagy távolságra a Földtől.
Jó újra Edwinen keresztül beszélni!
Azt szeretném, hogy újra lazuljatok el, amennyire csak lehetséges e gondolatközvetítés alatt.
Koncentráljatok a hangomra! Ismétlem: koncentráljatok a hangomra!
Bár Edwin hangját halljátok most, valójában az az én hangom. Végre minden közvetítő szerkezet nélkül veszitek a gondolataimat!
Jelen pillanatban egy Astrael űrhajóban vagyok és kinézek az ablakon.
A világűr csillagait látom magam körül.
Minden békés és csendes. Egy sötét helyiségben ülök, ami csodálatos látványt még soha nem láttatok.
Minden csillag, minden bolygó drágakőként ragyog most a bársonyos fekete űrben.
Próbáljátok elképzelni, hogy jelen helyzetben mit élek át!
Ahogy kinézek a megfigyelőablakon, látom a Földeteket, és ahogy megfordulok az ülésemen, látom magam mögött a Vénuszt.
Az jelenleg egy kicsit nagyobbnak látszik, mint a Föld.
Remélem, lelki szemeitekkel el tudjátok képzelni ezt az élményt! –
Majd Valdar utalt néhány jövőbeli katasztrófára és változásra.
De nem adott konkrét időpontot arra vonatkozóan, hogy mikor következik be a katasztrófa, mivel ezt még a Szövetség tudósai sem tudják pontosan.
Abban azonban biztosak, hogy meg fog történni, mivel már megtanulták értelmezni a különféle jeleket a kozmikus megfigyeléseik hosszú története során.
Valdar azt mondta:
- Az ősi Atlantisz szűzföldként újra ki fog emelkedni, és egy napon ismét menedéket jelent az emberiség számára, mert az eljövendő nagy változások után, ahol most óceánok vannak, szárazföldek lesznek, és ahol most szárazföldek vannak, ott óceánok lesznek.
Amerika, Afrika, Ázsia és Európa kontinense nem lesz már.
Helyükön az új kontinensek lesznek, immár a sarki régiókban.
A civilizáció ott újra kezdődik, mert úgy gondoljuk, hogy a nagy átalakulás megkíméli a sarki régiókat, nem fognak szenvedni ettől a nagy felfordulástól.
Többé-kevésbé érintetlenek maradnak, de az éghajlatuk megváltozik, és a jégsapkáik elolvadnak.
A Föld többi részén drasztikus változások történnek!
A jelenlegi sarkvidéki területek már felkészültek erre, mert szükség van rájuk.
Talán észrevettétek, hogy ott most nagy az UFO-tevékenység. –
Valdar végül megígérte, hogy a hónap végéig még lesz egy kapcsolatfelvétel vele.
Azt mondta:
– Újra itt leszek a Föld közelében, mielőtt visszatérek Koldasra egy kis pihenőidőre.
E szavak után Edwinnél egy rövid szünet következett, majd tudata visszatért hozzánk.
Felnyögött, ahogy kinyitotta a szemét.
- Ah, de nehéznek érzem a fejem. Tudod, Carl, láttam a Földet... de kicsit homályos volt, mintha egy felhőn keresztül néztem volna a Napot.
Láttam néhány részletet belőle, de csak halványan.
Volt rajta egy fekete folt. Ott vihar tombolhatott!
Viszont láttam a szárazföldeket és körülöttük kékes ködöt.
Fantasztikus látvány volt.
Feltételezem, hogy a koldasiak ezért hívják „ékszernek” a Földet, mert úgy néz ki, mint egy átlátszó opál.
Ez a legmélyebb kék szín, amit csak el tudsz képzelni.
Biztosan az óceánok vagy a légkör miatt van így. –
A hajó belsejében szerzett benyomásait a következőképpen foglalta össze:
- Ugyanaz volt, mint korábban.
Tudatában voltam Valdarnak és a technikusának, annak, hogy azok akkor mit tevékenykednek.
Amikor először vettem fel a gondolatkapcsolatot Valdarral, ő a saját helyén ült, ami magasabban helyezkedett el, mint két ülés ott a legénysége számára a két oldalán.
Ma este ott ült Valdar és mellette egy technikusa.
Úgy tűnt, mintha Valdar mögött álltam volna és a válla fölött néztem volna át.
Nem csináltak semmi különöset: az egész idő alatt csak ültek és a Föld bolygót nézték.
Ne kérdezd, honnan tudom, hogy a másik személy a technikusa volt, csak tudom, hogy ő volt az.
Bárcsak az ember valamilyen műszerrel rögzíthetné vagy leírhatná azt, amit ekkor érez vagy lát.
A legfurcsább dolog ilyenkor visszatérni az világűr mélyéről, hogy visszahúzódj a testedbe és érezzed a nehézségi gyorsulást! -
