Spiritualitás és a tudomány
Egy korszerű (nem-mainstream) éteratom-alapú atomfizikai magyarázat arra, hogy az idő egyszerre megy előre és hátra. Ám ez sem tökéletes, mert valójában nincs idő. Hanem minden párhuzamosan megy.
Az atomok világát sohasem lehet megérteni 3D-s materialista ésszel - így a természetet sem. 4D-től kezdődő intelligenciával azonban fokozatosan igen!
A kamu-atomfizika és a valódi atomfizika:
A valódi periódusos rendszer:
A Nap, ahogy korlátlan elektromossággal látja el a Földet, vagyis sárgacsekk nélkül:
A korlátlan légköri elektromosság megcsapolása régen, és ahogy ma (kellene):
A következő képen szereplő leírás:
"Mi még egy mágneses fény-univerzumban élünk. A fényhullámok nem terjednek a térben. Egymást reprodukálják a térben hullámmezőről hullámmezőre. A nulla görbületű síkok, amelyek az összes hullámteret körülhatárolják, tükörként működnek, melyek visszaverik a fényt a tér egyik pontjáról a másikra. Ez azt a látszatot kelti, hogy a fény terjed, ami azonban csak tiszta illúzió".
Igen, ezek a tojás-gömböcök már közelítenek a párhuzamos boldog-jeleneink közlekedési eszközeihez:
1. Egy óra alatt az egész bolygót meg lehet kerülni velük.
2. 0 pénzbe kerülnek, ingyenes a használatuk.
3. Nem igényelnek energiafeltöltést, korlátlan ideig lehet velük repülni.
4. Csendesek, alig hallhatóak.
5. 20-30 méter széles védőerőterük van, ami kizár minden ütközést.
6. Gondolatilag és manuálisan is lehet irányítani őket, vagy átengedni az irányítást a központi szupercomputernek.
7. Benne akár hónapokig is el lehet lenni és vele az egész 4-5D-s bolygón kirándulgatni lehet, mivel minden emberi szükségletet (ételt, italt) a beépített anyagprocesszora materializál, és van benne, nem a két-személyesekben, hanem a nagyobbakban, wc, zuhanyzó és egy kis konyha is, és a padlóból igény szerint egy 1-2-3 személyes ágy is előjön.
8. Ez a jármű főleg a fiatalok nagy kedvence magasabb valóságokban, akik állandóan kóborolnak vele baráti társaságban a csodálatos tájakon, és vele mindenütt abszolút biztonságban vannak.
Link: Tabuk, titkok, tények - 2024.12.17.
Igen, csakhogy nincs statikus gravitáció!
Csak dinamikus van, ezért Sarkadi Dezső (is) ott téved, hogy nem a newtoni téves gravitációs képletet kell általánosítani, mellyel bonyultabbá teszi az eredeti képletet, ( a képletét lásd lent ), hanem minimum Dewey B. Larson által már az ötvenes években közreadott 'Nothing but Motion'-elméletet kellene figyelembe venni!
Azaz nincs semmi, csak mozgás!
Melyről, úgy látszik, Sarkadi Dezső semmit sem tud...
A gravitáció csak akkor alakul ki, mikor mozgás van!
Ez jól szemléltethető azzal is, hogy sok sci-fi filmben, mikor a főhősök egy űrállomáson élnek, hogy ott gravitáció legyen, az űrállomás mindig kerékalakú!!!
Azért, hogy a kerék mozgása gravitációt hozzon létre.
Ha áll a kerék, akkor az űrhajósok csak lebegnek, nincs gravitáció.
A mozgás meg azért kell feltétlenül, mert minden erő forrása az éter!
Egy álló anyagi tárgy semmilyen vonzóerővel nem bír, csak ha mozog!
A Földnek is azért van gravitációs vonzása, mert mozog!
Ezért teljesen téves 327 év óta a jelenlegi tudomány gravitáció-felfogása!
Ezért teljesen tévesek a Naprendszer bolygóira és holdjaira kiszámított felszíni gravitációs gyorsulásértékek!
Az a gyerekes szemlélet, hogy pl. minél nagyobb egy bolygó, annál nagyobb lenne a felszíni gravitációs gyorsulása!
Ez nem igaz!
Mert a gravitáció sok tényezőtől függ, de egy bolygónál leginkább a tengelyforgási és a csillaga körüli periódusától!
Pl. a Merkúrnak jóval nagyobb a felszíni graviációs gyorsulása, mint a Földnek, holott jóval kisebb bolygó, mint a Föld!
Tehát csak mozgással lehet gravitációt létrehozni, mivel az rögtön éteráramlatokat generál, aminek mágneses tulajdonsága van.
Sarkadi Dezső kiterjesztett gravitációs képlete:
Amihez képest a jelenlegi részecskefizika csak a felszínt kapargatja.
Mivel materialista, és ezzel rögtön öngólt is rúg magának.
Hiszen azt akarja megtalálni, amit elve tagad!
A Tudatot!!!
Hogy a tudatból ered minden!
Vagyis ha egyre kisebb szintre megyünk, akkor a tudat részecskéit fedezzük fel, a szeptonkockát!
Ami egy elektonhoz képest is majdnem végtelenül kicsiny!
Erre a 6. szintre, a jelenlegi tudomány a primtív robbanásos módszereivel soha nem juthat el - legfeljebb felrobbanthatja a Földet, ha sokat szórakozik a CERN-nél.
Sőt, az 5. szintre sem juthat el, a po részecskék szintjéig!
Amihez 4. szinten tudni kellene a 3. szintet alkotó fantom po részecskék rendszeréről!
A Teremtő tökéletes világot teremtett, amit már minden kisiskolás meg tud érteni, legalábbis alapszinten.
Nem káoszt, határozatlanságot, amit csak valószínűségi függenyekkel lehet leírni!
A valószínűség, a véletlen a materialista tudományban és filozófiában azért fontos, hogy kikerüljék a Teremtőt, a tudatot, a tudatosságot.
Ami egyben a Vízöntő részecskefizika alapja: a majdnem végtelenül kicsiny szeptonkocka.
Ha egy tudomány eljut a Teremtés legalapvetőbb egységéig, akkor ezzel az isteni teremtést leviszi a bolygójára, bolygója hétköznapjaiba, hiszen így szinte 0 idő alatt minden átalakítható mindenné!!!
Vagy lehozható anyagi szintre. Már többször volt szó, hogy a mai testi-lelki problémáink 99%-t azonnal meg lehetne szüntetni, ha normális tudományunk lenne!
Mivel nem csak a szükséges anyagi javakat lehetne így materializálni, hanem a testi betegségeket is azonnal meg lehetne szüntetni, amelyek lelki oka eleve a hiánytól és elmúlástól való félelem!
Ám milyen testi-lelki bajod lenne egy olyan társadalomban, ahol már
1. az iskolában megtanultad a Teremtés egyszerű felépítését, és hogy
2. mindenhol láttad és tapasztaltad annak a gyakorlatban való alkalmazását?
Mert ami igaz, az működik is.
1993. március 23.
A Univesity of California in Los Angeles (UCLA) egyetemen mindenki Ben Rich előadására vár.
Ben Rich többek között a Lockheed Martins Skunk Works főmenedzsere és kutatófejlesztője, mely cégénél a féltitkos lopakodó technológiájú repülőket fejlesztik ki az ötvenes évek óta.
A meghirdetett előadásában főleg erről fog beszélni, de sok százan remélik, hogy másról is, még titkosabb projektekről.
És így is történt, egy óráig folyamatosan az SR-71 Blackbird kémrepülőgépről és az F-117-ről beszélt, meg néhány még újabb kísérleti konstrukcióról.
Ám az előadása vége felé megjegyezte:
"Ami önöknek csak a fantáziában létezik, azt a Lockheed Skunk Works már meg tudja valósítani!"
Majd hozzátette:
"Már rendelkezünk olyan technikával, hogy más naprendszerekbe utazzunk. Azonban ezek a technológiák el vannak zárva fekete projektekben."
Majd egy képet mutatott, melyen egy repülőcsészealj éppen felemelkedik és eltűnik a végtelenbe.
Végül ezzel a (félig vicces) mondattal zárta az előadását:
Van olyan technológiánk, mellyel az ET-t haza tudjuk vinni!"
Ám az előadás után néhányan még nem hagyták, körbeállták és próbálták faggatni az előadót, hogy valami konkrétat is mondjon, hogy mi folyik itt?
Erre Ben Rich az kérdezte tőlük:
"Önök lehetségesnek tartják, hogy más naprendszerekbe tudjunk utazni?"
"Ó, biztosan" - felelte valaki - "csak hát olyan hosszan tartana az út!"
Erre Rich azt felelte: "Nem, nem hosszan!"
"A hiba a jelenlegi tudományban van! Rosszak az egyenletek!
Nálunk, a Skunk Works-nél elég sokan foglalkoznak alternatív meghajtástechnológiával, amely lehetővé teszi a csillagközi repülést, és ők MIND arról számolnának be önöknek, hogy Einstein relativitáselmélete teljesen helytelen!"
Erre egyesek nem akartak hinni a fülüknek, hiszen a hivatalos tudomány-propagandában mindig Einstein a legfőbb isten, úgyhogy visszakérdeztek:
"Azt akarja ezzel mondani, hogy a maguk cégénél elméleti fizikusok is vannak, olyan zsenik, akik az űrrepülés új elméletét dolgozták ki?"
Ben Rich: "Természeten vannak! És mind azt mondaná Önöknek, hogy Einstein alapvetően tévedett!"
Ben Rich még 22 hónapot élt, és 1995. januárjában elhunyt.
(Megj: az ottani hallgatók, Ben Rich utolsó mondatait úgy értelmezték, bár ő nem mondta ki nyíltan, hogy a csillagközi közlekedés kulcsát, a fénysebesség feletti utazást, ők már megvalósították, mind elméletileg, mind gyakorlatilag - hogy Einsteint a kukába dobták!)
Jelen volt akkor Jan Harzan mérnök is, aki a 2013-as Steven Greer Sirius filmjében beszél erről:
https://www.youtube.com/watch?v=FB3ngWGwShs&t=9s
Ugyanez a részlet a magyar feliratos filmben: 1 ó 34p 32 mp-től 1 ó 36 p 15 mp-ig: