Igen, ezek a tojás-gömböcök már közelítenek a párhuzamos boldog-jeleneink közlekedési eszközeihez:
1. Egy óra alatt az egész bolygót meg lehet kerülni velük.
2. 0 pénzbe kerülnek, ingyenes a használatuk.
3. Nem igényelnek energiafeltöltést, korlátlan ideig lehet velük repülni.
4. Csendesek, alig hallhatóak.
5. 20-30 méter széles védőerőterük van, ami kizár minden ütközést.
6. Gondolatilag és manuálisan is lehet irányítani őket, vagy átengedni az irányítást a központi szupercomputernek.
7. Benne akár hónapokig is el lehet lenni és vele az egész 4-5D-s bolygón kirándulgatni lehet, mivel minden emberi szükségletet (ételt, italt) a beépített anyagprocesszora materializál, és van benne, nem a két-személyesekben, hanem a nagyobbakban, wc, zuhanyzó és egy kis konyha is, és a padlóból igény szerint egy 1-2-3 személyes ágy is előjön.
8. Ez a jármű főleg a fiatalok nagy kedvence magasabb valóságokban, akik állandóan kóborolnak vele baráti társaságban a csodálatos tájakon, és vele mindenütt abszolút biztonságban vannak.
A kezdőlapon jó egy éve feltett hét alapkérdés megválaszolására eljött az idő :
1. Mik az ufók?
Olyan űrjárművek, melyeket a ( Földnél ) magasabban fejlett technikai civilizációk entitásai bolygók és/vagy naprendszerek közötti közlekedésre rutinszerűen használnak.
Azonban az „ufó” meghatározás természetesen nem pontos, sőt inkább cinizmusról és tudatlanságról tanúskodik, mivel ez a mozaikszó egyszerre tükrözi a mai ( bár már nem sokáig ) uralkodó, euro-amerikai típusú áltermészettudomány materialista szemléletét, másrészt azt is, hogy még a durvaanyagban észlelt jelenségeket is automatikusan letagadják, ha a mindennapi tapasztalat ellentmond a materialista elméleti rögeszméknek.
Most, hogy közeledünk a galaktikus együttállás sorsdöntő napjához, és az ezzel együtt járó kibírhatatlan lelki feszültségeket is megtapasztalva, melyet a remény és kétség szinte percenkénti váltakozása okoz a Fény után vágyakozó lélekben, eljött az ideje annak is, hogy beszéljünk a magyarság kozmikus küldetéséről, arról az örök és szent megbízatásról, melyet minden földi nép közül éppen a földi magyarság tagadott meg a legjobban!
Addig erre a kérdésre sem lehet kellő mélységben megadni a választ, amíg bizonyos tudati feltételekkel a kérdésfeltevő nem rendelkezik.
Mert ha az ilyen személy legalább elemi fokon nem alakított helyes képet az ufókról, hogy mik is lehetnek egyáltalán, addig a ’honnan jönnek?’ kérdésre adandó választ sem nagyon értheti meg.
Lássunk tisztán : az egész emberiség jelenlegi válságának a valódi oka magában a tudatban, az eddig évezredeken át kontrollált emberi tudatban keresendő, mely mai napig egy illúzió-világegyetemet érzékel maga körül, ami köszönő viszonyban sincs a világegyetemünkben lezajló valós folyamatokkal, a mindenséget irányító tényleges erőkkel és ezeknek a belső összefüggéseivel.
Elég furcsa idővonalon vagyunk - vagy inkább ebben rekedtünk, mivel az események itt még olyanok, mint amikor egy régi zenegép zsinórját lejátszás közben kihúzzák a konnektorból, így az utolsó, már senkit sem érdeklő zeneszám, egyre halkulva, egyre akadozva ugyan, de még továbbfolytatódik - viszont az új, korszerű lejátszó sehol sincs, így az új időknek új dalai sem hallhatóak még.