Horst Raps előadása a 10. német UFO-konferencián (DUIST) Wiesbadenben 1972. október 1-én.
(2. rész)
Végül társaimmal együtt elhagytam ezt a nagy fehér épületet.
Ismét egy bejárathoz értünk, amely lefelé vezetett a föld alá, így megint egy metróhoz értünk.
Ám ezek a metróvonatok most teljesen másképp néztek ki, mint a korábbiak. A peron mellett volt egy csőhenger, amelyben a beleilleszkedő hengeres vonat közlekedett.
Ennek a csőhengernek több párhuzamos nyílása volt, amelyek, mint a tolóajtók, automatikusan nyíltak. Az ajtók mögött egy további ajtósor volt, melyek már a vonathoz tartoztak. Tehát csak akkor lehetett beszállni a vonatba, ha mindkét ajtósor nyitva volt, először a hengersor, majd utána a vonat ajtói.
Valahányszor egy vonat megérkezett, sziszegő hang hallatszott, mintha egy szelepből szabadult volna ki levegő, de magát a vonatot nem lehetett látni, mert a csőhenger, amiben a vonat közlekedett, eltakarta.
Kísérőim elmagyarázták nekem, hogy ezt a vonatot nagy nyomás viszi előre. Ez a közlekedési eszköz semmilyen zajt nem adott, csak amikor elindult vagy megállt, akkor lehetett hallani ezt a sziszegő hangot.
Szerintem az utazásunk ebben csak néhány másodpercig tartott, mert amint leültünk, máris ki kellett szállnunk.
Ismét egy vasútállomásra érkeztünk, ahol egy nagy ajtó nyílt ki előttünk.
Mögötte volt egy szoba volt, amelynek az ajtója becsukása után ismét sziszegő hangot lehetett hallani.
Ezt követően kinyílt egy másik ajtó a szemközti oldalon, és egy nagy csarnokba léptünk be, amely úgy nézett ki, mint egy nagy földalatti boltív.
Különféle hangos zajokat lehetett hallani, melyek minden lépéssel, ahogy közeledtünk hozzá, csak növekedtek. Kísérőim elmagyarázták, hogy most egy gyártó részlegben vagyunk. Miután végigsétáltunk néhány folyosón, egy hatalmas sziklaboltozathoz értünk; lehetetlen volt megbecsülni vagy meghatározni ennek az üregnek a magasságát és szélességét. Ebben a csarnokban a házaknál is nagyobb gépek álltak. A gépek között széles futószalagokat lehetett látni, amelyek sokféle tárgyat szállítottak. A futószalagok mellett mozgólépcsőszerű járdák voltak, amelyek ide-oda szállították az embereket. Látni lehetett, ahogy ők a gépek mellett a mozgó járdákról le- és felszállnak.
A kísérőim elmagyarázták nekem, hogy akiket itt embernek tartok, azok nem emberek, hanem ember formájú robotok. A valódi emberek nem dolgoznak, mondták. Az ő feladatuk csak az, hogy felügyeljék ezeket a robotokat és gépeket.
Különösen felkeltette a figyelmemet egy olyan készülék vagy gép, amelyet nyilvánvalóan egy sziklafalba öntöttek. Csak az elejét lehetett látni, a másik részének bent a sziklafalban kellett lennie. Ezen az elülső oldalon egy sor nyílás volt egyik a másik mellett, ahonnan kerek lapocskák jöttek elő aprópénz nagyságban. A kísérőim azt mondták, hogy ez a gép tápanyag-tablettákat gyárt. Rögtön kettőt kaptam is belőle, hogy megkóstoljam; íze olyan volt, mintha a kakaót és a zöldséget keverték volna össze. Furcsa az volt, hogy néhány perc múlva teljesen jóllakottnak éreztem magam, mintha most ettem volna. Olyan hatalmas fizikai erőt és lelki frissességet is éreztem, amilyennel a földön soha nem rendelkeztem!
Majd miután ezt a gyári bemutatót végignéztem – aminek nagy része természetesen érthetetlen volt számomra – visszamentünk a hengervasúthoz, ami visszavitt minket az űrrepülőtérhez. Most eljött az idő, hogy búcsút intsek ettől a páratlanul szép és érdekes bolygótól.
Az űrhajó visszahozott a Földre. Repülés közben annyira fáradt voltam, hogy a kísérőmnek fel kellett ébresztenie, mikor közölte, visszaértünk szülővárosom (Lampertheim) fölé.
A kísérőm így szólt: "Ha akarod, szívesen visszaviszünk máskor is."
Megbeszéltük, hogy nyolc nap múlva újra találkozunk, földi idő szerint, ugyanabban az időben és helyen, ahogy korábban.
Az egész út és a látogatás 1959. április 1-től 2. korahajnalig, 18.30-tól 03.00 -ig tartott, azaz 8 és fél órát vett igénybe.
3. Kozmikus tapasztalat
Nyolc nappal később (1959. április 10.)
Amikor visszatértem Alfa Centauri bolygójára, azt ajánlották, hogy lépjek kapcsolatba ezen bolygón lakóival.
Egy vitorlázó-repülőgépszerű szerkezettel vittek el egy olyan területre, amelyet soha nem fogok elfelejteni. Néhány kilométerre a repülőgéptől, amelyen utaztunk, egy kék hegyláncot pillantottam meg.
Ahogy közelebb értünk hozzá, a hegyek lábánál kerek, tölcsérszerű épületeket fedeztem fel, de felfelé keskenyedő épületeket, ezekbe illesztett nagy lakásokat teraszszerű loggiákkal, bennük sok növénnyel és fával.
Kísérőim elmondták, hogy ezek az épületek és lakások tele növényekkel a lakosságé. Ők kiválasztják ki szabadon a nekik legmegfelelőbb területet és a legmegfelelőbb lakást. Addig maradnak ott, ameddig csak akarnak. Ha elegük van az ottani környezetből, keresnek egy másik területet és egy másik lakást.
Mivel ezen a bolygón nincs pénz, nem kell azt adni bármiért cserébe, mindenki bőségben van, és minden mindenkié!
A miénkhez hasonló bűnözés itt lehetetlen a lakosság nagy fokú szabadsága miatt. Ha valakinek például ruha kell, akkor elmegy az legközelebbi elosztó központba és beszerzi azt. (Ford. megjegyzése: nyilvánvalóan a legjobb minőségben.)
Láttam, hogy ezek az emberek teljesen gondtalanul, hogyan élvezik az életüket. Csak egy dolog döbbentett meg: egyetlen egy gyereket sem láttam közöttük, mint ami nálunk megszokott.
Megkérdeztem erről a kísérőimet. Azt mondták, hogy itt nem is láthatsz gyerekeket; nekik külön iskolák és oktatási központok vannak külön területen, ők ott tartózkodnak egészen az érettségükig.
Nem emberi kéz képezi ki őket, hanem magasan képzett robotok, amelyeket ők alkottak meg minden emberi tulajdonsággal ellátva. Az individuális oktatás csak kiválasztott öntudatú személyek létét eredményezné.
Sajnos nem tudtam ennek a bolygónak sok emberével beszélgetni, mert nem mindegyiknek volt meg az a képessége, hogy a szellem útján szóljon hozzám, ahogy ezt ott nevezik.
Érdeklődtem tőlük, hogy hány évesen házasodnak össze? Erre azt a választ kaptam, hogy náluk ilyen nincs. Egy olyan szövetség, amelyet a Földön ismerünk, csak akadályt jelentene nekik az életükben. Egyszerűen nehéz egy földi embernek beleélni magát ezeknek az embereknek a lelkivilágába. (Ford. megjegyzése: amivel Horst Raps 1959-ben találkozott ezekkel a jelenségekkel egy fejlett bolygón, még teljesen újdonság volt ez egy ébredező lelkű földi embernek – most már nem az.)
Ha megnézem ezeknek az embereknek az életmódját, arra a következtetésre jutok, hogy őket csak a társadalom ügyei foglalkoztatják. Kötelezettségeket csak csekély mértékben ismernek.
És most, amikor sok mindent láttam abból, ahogy ezek az emberek hogyan tudnak boldogan élni, hirtelen eltűnt számomra az élet régi értelme! Mert korábban el sem tudtam képzelni, hogy ilyen kevés kötelességgel is lehet boldog életet élni!
Annyira hihetetlen volt az egész, hogy ezt mondogattam magamban: talán csak túl keveset láttam e rövid idő miatt.
Majd miután mindent megmutattak, visszavittek az űrrepülőtérre.
Ott azt mondták nekem, hogy mielőtt visszavisznek a Földre, elvisznek egy szomszédos bolygóra, hogy megnézzem, mi történik azzal az emberi fajjal, mikor a természet irányíthatatlan erőivel játszik. (Ford. megjegyzése: valószínűleg ugyanarra a bolygóra vitték el, amihez 28 évvel később Michel Desmarquet-t is, hogy bemutassák, milyen planetáris pusztulással jár az atomháború!)
Kísérőm szerint az utazás erre a bolygóra néhány millió kilométert vesz igénybe. Kísérőm egyben jelezte az is, hogy különleges okuk van rá, hogy elhozzanak erre a helyre.
Azt mondta: „E bolygó lakói, akiket hamarosan látni fogsz, szörnyű eseményeken mentek keresztül. – És ugyanezt fogjátok tapasztalni a Földön is, ha nem vigyáztok!"
Az említett bolygó lassan közeledett felénk, és pillanatról pillanatra tisztábbá vált a felszíne. Amikor a bolygó minden részlete látható volt, megálltunk felette. Egyik kísérőm elmagyarázta nekem, hogy nem szabad közelebb kerülni ehhez a bolygóhoz, mert, ahogy ezt a Földön nevezik, radioaktívan szennyezett. Az itteni emberi faj, mely korábban nagyon művelt volt, szörnyű sorsra jutott.
Hasonlóan hozzánk, földi emberekhez, ők is manipulálták az atomenergiát, és elvesztették az irányítást felette. Létrehoztak nukleáris megsemmisítő eszközöket és elpusztították egymást. „Amit itt látsz”, mondta kísérőm, „ennek a felelőtlenül kegyetlen játéknak a szánalmas maradványa.”
Amit láttam, aligha lehet szavakba önteni! Lepusztult és sivár növényzet volt mindenütt, nem beszélve azokról a lényekről, akik egykor emberek voltak, épp olyanok, mint mi. Ők szó szerint a földön csúsztak-másztak, mert karjaik és lábaik eltorzultak. Néha a bőrük méregzöldnek tűnt. Fejük és törzzsel nyak nélkül egy darabban illeszkedett össze. Az űrhajó kerek nagyítókorongján keresztül mindent tisztán ki lehetett venni; ezeknek a lényeknek minden egyes mozgását jól lehetett látni. Néhány lény krokodilszerűnek tűnt. Pikkelyes héj volt rajtuk, ami úgy tűnt, mintha világítana. Néhány ilyen lény 5-6 méter hosszúra is megnőtt.
Voltak köztük olyan lények is, akik még valamennyire az emberhez hasonlítottak; de megmagyarázhatatlan módon harcoltak a többi lénnyel anélkül, hogy testüket vagy végtagjaikat használták volna. Bármi, ami a közelükbe került, tehetetlen volt velük szemben. Mivel itt minden kultúra elpusztult, ezek a lények üreglakásokban éltek. Kísérőm elmagyarázta nekem, hogy aligha tudnak érintkezni ezekkel a lényekkel, mert a bolygó radioaktív töltésű a sok atomrobbanás miatt, és ez néhány egyéb hatással együtt sűrű övet alakított ki e szerencsétlen bolygó körül.
Továbbá azt mondták nekem: „Ezért fordulunk hozzátok, hogy figyelmeztessünk titeket, ne kövessétek el ugyanazt a hibát, mint ezek a szerencsétlen lények, mivel igen közel álltok hozzá!” Vészhelyzet esetén kénytelenek leszünk beavatkozni a meggondolatlan cselekedeteitek miatt. Főleg az úgynevezett nukleáris fegyvereitek miatt aggódunk, mert egy esetleges atomháború kiszakíthatja a Földet a Nap körüli keringési pályájáról és az űrbe lökheti, ezáltal ütközést okozhat egy másik bolygóval is.”
Ezeket a szavakat mondták tehát nekem az ember és a Föld helyzetéről.
Utána szokás szerint visszahoztak a Földre. Ekkor az indulásom 18-19 óra között volt, a visszatérésem pontosan éjfélkor.
4. Kozmikus tapasztalat
Az Alfa Centauriakkal való harmadik találkozás után volt még egy találkozásom velük, valamivel később; nem emlékszem pontosan a találkozó dátumára. Mindenesetre nyolc és tizennégy nappal az utolsó találkozásunk után lehetett. Most is elvittek, de negyedik alkalommal nem messze a Földtől, talán csak a Föld-Hold távolságának a kétszeresére (kb. 800.000 km-re).
Ott az Alfa Centauriaknak egy űrállomásuk vagy bázisuk volt. Egy rendkívül nagy gömb, mérete körülbelül 2 kilométer átmérőjű lehetett.
Elmagyarázták nekem, hogy ez az állomás valójában egy kísérleti célú űrhajó.
Az egyik projektjük ott az volt, hogy a Földünkről származó növényeket keresztezzék az Alfa Centauri-rendszer növényeivel. Számomra érthetetlen volt, hogy ez hogyan valósul meg! Egy nagy termet láttam, tele fákkal, melyek már meglehetősen magasak voltak. Több évesek lehettek.
Azt mondták nekem, hogy ők már több mint húsz éve itt vannak a naprendszerünkben; attól az időtől kezdve, mikor már sejteni lehetett, hogy a bolygónkon felrobbantják az első atombombát.
A Szövetség, ahogy ők ezt az Alfa Centauri környéki naprendszerének egyesülését nevezik, annak idején felderítő hajót küldött ide, hogy megvizsgálják, mi történik a bolygónkon. Azóta a Föld megfigyelés alatt van.
De visszatérve a növényeket keresztező űrhajóhoz. Mint mondtam, a fák már elég magasak voltak. Kiderült, hogy bolygónk növényzete jól kijön az övéikkel. A mi légkörünk és az ő bolygójuk gázkeverékében ugyan voltak kisebb eltérések, de ez egy érdekes növényzet létrejöttét eredményezte.
Így főleg olyan virágokat láthattam, amelyek sokkal nagyobbak, színükben és illatukban sokkal gazdagabbak voltak, mint a földiek. A legtöbb növénynek több színű, elsősorban vörös, sárga és barna foltos levelei voltak.
Azt mondták nekem, hogy maga földi növényvilágunk sem teljesen a bolygónkról származik. Biztosan keresztezték már korábban is más földönkívüli növényekkel.
Majd közölték velem: több évezreddel ezelőtt még kapcsolat volt a Mars és a Föld között.
Meglepődtem, mikor felfedték előttem, hogy egy ősi civilizációt találtak a Marson, mely nagyon hasonlítanak arra a földi területre, amelyet most Kínának nevezünk. (Ford. megjegyzése: ez világos azoknak, akik egy bolygót nem csak egy dimenzióban tudják elképzelni! A Mars 4D-ben a földi sárga faj őseinek otthona! A régi kínai kultúra egy az egyben a marsi eredeti sárga faj kultúrájának a mása volt. Erről sokan beszéltek, többek között a vénuszi Omnec Onec is.)
Majd közölték: hamarosan erről az űrállomásról áthelyezik őket, és egy másik embercsoport fogja helyettesíteni őket, akik még közelebbi vérrokonságban vannak velünk.
Ezzel Atlantisz elsüllyedt kontinensére utaltak.
Ezek az atlantisziak több ezer évvel ezelőtt kénytelenek voltak elhagyni a Földet. Akkoriban azt feltételezték, hogy a Föld katasztrófaszerű változásokon megy keresztül, mert akkor kísérletezni kezdtek a Földünket kísérő holdak egyikével.
Akkoriban 2 vagy 3 holdja lehetett a Földnek, ezt ők sem tudták pontosan (Ford. megjegyzése: úgy tudjuk, hogy akkor 2 kisebb holdja volt a Földnek, a mait, mint mesterséges űrállomást, csak 11.000 évvel ezelőtt vontatták ide a Nagy Medve csillagképből.) – de hogy világos legyen:
Az egyik holdból űrhajót akartak csinálni. A kísérlet azonban rosszul sült el; félő volt, hogy rázuhan a Földre.
Ezért az atlanti emberiség egy része úgy döntött, hogy elhagyja a Földet, és más területet keresnek maguknak az Alfa Centauri-rendszerben.
Ebben a csillagrendszerben aztán befogadták őket, és még érintetlen, nem-lakott bolygóra irányították az atlantiszi menekülteket.
A Szövetség segítségével terraformálták az új bolygójukat, amelyen egy csodálatos új világot hoztak létre, és amelyen most is élnek.
Tehát ezek az alfa centauridák azok, a testvéreink, akik folyamatosan a Naprendszerünk és Föld megfigyelését végzik.
Ezen atlantiszi menekült centauridák számára nagyon érdekes újra megismerni az ősi bolygójukat, amely akkoriban olyan magas kulturális és technikai színvonalú volt, ami nem hasonlítható össze mai kultúránkkal. Idővel a menekültek új bolygója csatlakozott az Alfa Centauri Egyesült Bolygók Szövetségéhez.
Ez volt tehát a megvilágosodásom kezdete, amit a kísérőim tártak fel számomra.
Feltételezem, hogy ők jelenleg is figyelnek minket. De hogy mikor jön el az óra, amikor nyíltan kapcsolatba léphetnek velünk, az még bizonytalan.
Mert ez teljes mértékben azon múlik, hogy az Egyesült Bolygók Szövetsége mikor van meggyőződve arról, hogy a földi emberiség méltó arra, hogy a Szövetségbe, vagy másképpen az intergalaktikus konföderációba felvegyék.
Vége.
