( Alex Collier 1995-ös előadása )

Kiegészítések a Hold korai történetéről

Most ismét beszélni fogunk a Holdról, különösen arról az oldaláról, melyet sem szabad szemmel, sem távcsővel nem láthatunk : a túlsó feléről. A korábbi előadásaimban utaltam rá, hogy a Holdunk eredetileg az Ursa Minor ( a Kis Medve ) csillagképből származik és kísérőnk már 6,2 milliárd éves. Ebben a Kis Medve csillagképben volt egy olyan naprendszer, melynek a 17. bolygója négy holddal rendelkezett és ezek egyike volt a mi Holdunk, melyet orioni nyelven „chowta”-nak neveztek. A Holdunk akkor az Orioni Csoport tagjainak előre tolt bázisa volt, és az andromédaiak szerint abban az időben a Csoportnak nem kevesebb, mint 5 millió katonája tartózkodott rajta.

A Holdat később céltudatosan állították rá egy olyan nagyobb csillagközi aszteroida pályájára, melynek bizonyos kiálló részeihez kapcsolva az a galaxison át el tudta szállítani onnan a mostani égi kísérőnket a mi Naprendszerünkbe több, mint 11.000 évvel ezelőtt. A Hold eredete tehát nincs összefüggésben a Földdel, és ezért helytelen az az elmélet is, amit manapság a Hold keletkezéséről tanítanak. A Hold öregebb, mint a Föld. Az az aszteroida pedig, amely a Holdunkat ide vonszolta, a galaxisunkat egy 25.156 éves keringési idővel járja körbe. A Hold utóbbi 1,8 millió éves története során időszakonként lakott volt, ahogy most is az. Sok felszíni építménye viszont még a Fekete Liga-háborúk idején elpusztult – ez az a háború volt, melyet a humanoidok folytattak az Orioni Birodalom ellen.

A valódi katonai bázisok akkor a (Hold)felszín alatt voltak; bejáratokat alakítottak ki mindkét pólusnál, a Jules Verne-kráternél ( a nem látható túlsó oldalon ), a Taurus-hegységben és az Arkhimédész-kráternél is ( a látható oldalon ). Mindezek azok az eredeti bejáratok voltak, mikor még az Orioni Csoport uralta a Holdat. Ám később a ( földi ) titkos kormány létre hozott több más bejáratot is, melyek a jelenleg is bővítés, fejlesztés alatt lévő Holdfelszín alatti bázisaikhoz vezetnek. Ez a földön kívüli terjeszkedés az Új Világrend ( New World Order ) saját titkos tudományos-katonai munkatervének a része.

A Hold sok kráterét a korábbi korszakokban űrhajóhangárként használták. A szélesebb kráterek képesek voltak 200 vagy még több űrhajót befogadni. Néhány kráter mérete pedig még most is eléri a majd’ 300 km-t. A holdi bázisok személyzetét félig ember-félig szürke és félig ember-félig hüllő hibridek alkották egykor. A Holdfelszínen kilenc ( a települést félgömbszerűen befedő ) kupolás város volt található. A növényzet e kupolás építményeken belül fejlődni volt képes. Kisebb tavak is találhatók voltak szétszórva a Holdfelszínen. A kupolás építmények maradványait pedig a NSA-, az orosz és az Apolló-űrhajósok fedezték fel újra az ötvenes-hatvanas-hetvenes évek folyamán.

A Nemzetbiztonsági Hivatal a Holdra megy

Az USA Nemzetbiztonsági Hivatala ( NSA ) űrhajósai már 1958-ban jártak a Holdon! Ezt az űrhajóscsoportot a szovjet kormány titkos alakulatának számító ( KBS-s )„Fekete Gárdával” egy időben állították fel. A Holdfelszínre való érkezésük után az NSA-űrhajósokat - kiknek a szürkék biztosították az „idegenvezetést” – elvitték olyan felszín alatti létesítményekhez, ahol mind a hüllőszerű és emberi lények csontjai, mind az Orion-technológia maradványai megtalálhatóak voltak.

Az andromédaiak ezen meglátogatott területek közül elsősorban a Hold túlsó oldalának déli felén lévő Jules Verne-kráter felszín alatti komplexumát azonosították be, melynek kiterjedése megközelítően akkora, mint maga New York állam! Magukban a felszín alatti létesítményekben pedig rendre kiterjedt tavak, Földről áthozott növények és földönkívüliek által itt hagyott felszerelési eszközök találhatók, olyan tárgyak, melyeket még a holdi bázisok korábbi elfoglalása idején hagytak itt korszakokkal ezelőtt.

Vannak itt élelmiszerraktárak és űrhajó-hangárak is, melyeket még most is használja az a földi legénység, akik manapság érkeztek ide. Aztán földönkívüli írásokkal és tájékoztató jelekkel találkozhatunk azokon a folyosókon, melyek összekapcsolják a létesítmények különböző területeit. Felfedeztek itt még nyolc hermetikusan lezárt kriptaszerű termet is, bár ezek tartalmáról még nem kaptam felvilágosítást.

A földi életre alkalmas mesterséges környezetet a Holdon most is folyamatosan hozzák létre, hogy a világkormány által gondosan kiválogatott személyzetnek szállást biztosítsanak. Az andromédaiak úgy vélik, hogy a Holdon most mintegy 600. 000 főnek alakítanak ki szállást, figyelembe véve az ott folyó munkák intenzitását és terjedelmét.

Ezen létesítményeknek működését az NSA és az orosz Fekete Gárda irányítja, ámbár a britek később csatlakoztak a projekthez, elsősorban pénzügyi okokból. És ahogy korábban említettem, az NSA-nek jelenleg ( 1995-ben ) 53 földi építésű (anti)gravitációs űrhajója állomásozik a Holdon folyamatos készenlétben.

Planetáris védelmi fegyverek épültek a Holdon

Fegyvereket is telepítettek a Holdra : részecske-sugárfegyvereket, nukleáris műholdbombákat, antianyag-fegyverrendszereket és plazmasugár-fegyvereket. Ezen fegyverek Holdra való telepítésének pedig az az oka, hogy úgy gondolják, ha valamilyen Föld elleni invázió közeledne, akkor a Hold lenne itt az első védelmi vonaluk.

Hogyan tudták ezek a fegyvereket elvinni a Holdra? Ehhez a szürkék által az NSA-nek adott antigravitációs technológia használata mellett a Föld különböző területein jelentkező antigravitációs anomáliák hatásait is felhasználták.

A földönkívüli ( szürke ) technológiát felhasználva a Holdon létrehoztak egy atmoszférát, amely lehetővé tette, hogy a nagyobb területek lakhatókká váljanak. Ennek a projectnek a megvalósítása nagyon sok évet vett igénybe. Időközben azonban már elkezdték a felszín alatti bázisokon a növénytermesztést is, és a Hold túlsó oldalán egy katonai bázisuk is található.

Az első emberes űrutazás a Holdra az oroszok és az NSA részéről tehát, mint azt korábban említettem, 1958-ban történt. Az első földi kolónia ott 1961-ben jött létre! Említettem még, hogy van egy olyan kolónia, mely nagyobb, mint New York állam. Az ahhoz tartozó építményeket a Hold felszínén a JPL tervezte ( lásd :http://hu.wikipedia.org/wiki/Jet_Propulsion_Laboratory ) Ezek az első kupolás építmények voltak a Holdon, melyeket a földiek építettek kísérleti céllal, hogy aztán kicsit később ugyanezeket a Marson is felépítsék.

Az egyik építési vállalat, amely nagyon fontos tevékenységet végzett a Holdon, a Bechtel Corporation volt, aminek van egy NSA-vel együttdolgozó titkos építési teamje is.

És ha figyelmünket egy kicsit a Hold másik oldalára irányítjuk : a Hold tőlünk nem látható „sötét oldala” jelképezi igazán számunkra azt a sötét titkot, hogy földönkívüliek onnan már mennyire régen is figyelik a Földet. A Hold szerkezetének ottani széles, nagy tömegű alakzatai pedig úgy vannak megtervezve - súlyelosztó szerepük van - , hogy biztosítják az égi kísérőnk Föld körüli stabil forgását. Ezek az alakzatok mindkét pólusnál megtalálhatók és mágnesesek.

Mikor tehát az Apolló űrhajósai ( 1969-ben ) először leszálltak a Holdon, akkor már valójában egy ideje a Holdon voltunk. Az NSA ott már kolóniát hozott létre 8 évvel korábban, és az ahhoz kapcsolódó technikai fejlesztéseket sem a NASA-vezetés, sem a katonai irányítás alsóbb szintjeivel nem osztották meg. A NASA-t tulajdonképpen mint „vak embert” használták fel arra – és most is ilyen funkciója van - , hogy az Egyesült Állomok lakosságát tudatlanságban tartsák azzal kapcsolatban, hogy valójában mi is folyik ott fenn a Holdon.

A legtehetségesebb földi tudósokból pedig néhányan, akik nyom nélkül eltűntek, valójában a Holdra és a Marsra kerültek, hogy segítsék beindítani azokon az égitesteken egy minőségileg teljesen más alapokon szerveződött új társadalmat. Mérnökök, építészek és az élet minden más területéről való szakemberek távoztak el már tőlünk a Holdra és a Marsra!

Kiemelt cikkek

Telosz város bemutatása

Telosz, földalatti városról részletesebben:

Telosznak 1,5 millió lakosa van.

A város a Mt. Shasta (Saszta) hegy gyomrában kupola alakú.

Mérete: 2,4 km széles és 3,2 km mély

5 szintből áll.

1. szint:

Ez a legfelső szint a kereskedelem, az oktatás és az adminisztráció központja.

Található itt egy piramis alakú templom is, mint a központi építmény, befogadóképessége 50.000 fő.

Körülötte kormányzati épületek vannak, a feljegyzés csarnokai, művészeti és szórakozási létesítmények, egy szálloda az ide látogató küldöttek számára, egy palota, amelyben Ra és Rana Mu uralkodópár él (30.000 év óta ők az uralkodók itt), egy kommunikációs torony, egy űrkikötő, iskolák, élelmiszer- és ruhaelosztó pontok, valamint sok lakóhely is.

2. szint:

Előállító üzemek találhatók itt és egyben lakószint is.

A házak kerekek, ezért pormentesek.

Mint a felszínen, itt is vannak házak egyedülállók, párok és nagyobb családok számára.

3. szint:

Hidropónikus kertek.

A fejlett hidropónikus technológia látja el az egész ötszintű várost zöldséggel és gyümölccsel, és elegendő termést biztosít a városközi kereskedelem számára.

Minden termesztett növénynek nagy és ízletes a gyümölcs-, zöldség- és szójatermése, így sokoldalú és változatos étrendet biztosít a telosziak számára.

Minden Belső és Közép Földi város lakossága vegetáriánus, de Teloszban a húshelyettesítő növényeket is termesztik, amikkel hús nélkül húsízhatást tudnak elérni.

4. szint:

További hidropónikus kertek és azokkal összefüggő feldolgozó létesítmények, valamint néhány természeti park is itt található.

5. szint:

Ez a vadaspark szintje.

Körülbelül 1,7 km-rel a felső szint alatt található, ez a szint egy pompás természeti terület.

Élőhelyként szolgál számos állatnak, köztük sok olyan fajnak is, amelyek a Földfelszínen már kihaltak.

Itt minden állatfajt erőszakmentes légkörben nevelnek fel, azokat a fajokat is, amelyek a felszínen ragadozóknak számítanak.

Őket húspótló szójával etetik, ezért ezek az álatok is szelidek lesznek és szabadon érintkezhetnek az emberekkel.

Itt pl. szabadon kóborolhatsz a vadonban egy kardfogú tigrissel is...

Másrészt ez a szint különösen sok oxigén termelésével járul hozzá a teloszi bioszféra egyensúlyának a fenntartásához.

Telosz nyelve:

A lemúriai Solara Maru (a fény nyelve) nyelvet beszélik, ami szent nyelvenek számít. Telosziak úgy tartják, hogy az ő nyelvükből alakult ki a szanszkrit és a héber is.

Kormányzata:

Telosz legfőbb uralkodója 30.000 év óta egy isteni királyi pár.

Mellettük van egy Kormányzó Tanács 12 főből, 6 nőből és 6 férfiból.

Komputerek:

Minden háztartásban van egy aminósav-alapú szuperintelligens komputer, ami napi személyes problémáktól, az oktatásig ,az egészség megőrzéséig ad jó tanácsokat, de épp úgy galaktikus szintű kommunikációt is lehet folytatni vele.

Pénz:

Pénz Teloszban sincs, mivel mindenki mindent alanyi jogon ingyen megkap - ez galaktikus törvény!

Közlekedés:

Városon belül a mi drótkötél pályáinkhoz hasonló kabinszerű eszközökkel közlekednek, de a Közép és Belső Földi városok között hipergyors vákuum maglev-vasútakkal, melyekkel elérik a 4500 km/ óra sebességet.

Szórakozás:

Természetesen vannak színházak és koncerttermek is, vannak kivetítőfalak, amin bárki bármit megnéznet - de leginkább azt, amiből tanul, pl. a Föld valós történetét.

Szülés:

A terhesség 3 hónapig tart fájdalom nélkül. Ezt szent folyamatnak tekintik, mert rögtön a fogantatás után a nő bemegy 3 napra egy fénytemplomba, ahol a megszületendő gyermekének szép zenéket és szeretetteljes gondolatokat kezd küldeni.

Teloszban a vízben szülés az apa jelenlétében általános.

Magasságuk:

Teloszban a nők átlag 2 méter, a férfiak 2,3 méter magasak, ám a Belső Földön, Aghartában 3,7 méter az átlagos magasság.

Életkoruk:

Nincs halál!!! Örökké élnek! Például a királyi pár már 30.000 éve él egy testben.

Egy átlag teloszi leginkább 30 év körülinek szeret kinézni.

Ugyanakkor bárki újrainkarnálhat, ha akar.