Bob Lazar magyarázatai az ufó téridőhajlításáról és gravitációs generátorairól
1. A repülőcsészealj helyváltoztatása közben fellépő tér-idő manipulációt a gumilepedő példájával magyarázza el Bob Lazar:
"Tételezzük fel, hogy a földönkívüliek éppen az űrben vannak és a csészealjukban jelenlévő három gravitációs generátorral egy olyan térbeli pontra fókuszálnak, ahová menni akarnak.
És ami most következik, annak megértéshez egy földi hasonlatot kell hoznunk:
Végy elő egy vékony gumilepedőt, és, mondjuk, húzd rá egy asztallapra, úgy, hogy a lepedő végeit rászegeled az asztal sarkára, majd fogj egy nagy követ és tedd le a gumilepedővel borított asztal egyik sarkára, és, mondjuk, ez a kő legyen a te űrhajód, aztán jelölj ki egy pontot az asztalon, ahova menni akarsz az „űrhajóddal” - ez a pont az asztalon bárhol lehet -, majd ragadd meg ujjaiddal a kijelölt pontot a lepedőn és húzd oda teljesen az „űrhajódhoz”
. Ez a titka az ufó jellegzetes mozgásának, mert ha ebben a pillanatban kikapcsolod a gravitációs generátor(ok)at az „űrhajóban”, akkor a kő, vagyis a jármű, ha elengeded a kifeszített gumit, oda fog pattanni a kijelölt pontra!
( spiritufó megj: ha ki vannak kapcsolva a gravitációs generátorok, az azt jelenti, hogy a járműnek abban a pillanatban nincsen súlya/tömege, így az elhajlított térrel együtt visszapattan a kijelölt pontra. )
Földönkívüliek tehát nem utaznak lineáris módon a világűrben; a tér és idő valóban meghajlik és követi az eltorzított teret, mikor visszahúzódik ( visszapattan ).
Az egyik fő földönkívüli közlekedési mód, az egész bolygó felszínén, hogy ők lényegében egyensúlyoznak azon a gravitációs mezőn, melyet a gravitációs generátoraik állítanak elő, és az űrhajójuk úgy lovagol hullámként rajta, mint ahogy a parafa sodródik az óceán hullámain. Ám ebben az üzemmódban a csészealj mozgása nagyon instabil és az időjárás által is nagyon befolyásolható.
A másik közlekedési mód, mellyel hatalmas távolságokat tudnak megtenni, nem igazán alkalmazható olyan erős gravitációs mezőben, mint amilyen a Földé, mert ehhez először is az űrhajójukkal oldalukra kell dőlniük, még általában kinn az űrben, és csak ezután tudnak a térben gravitációs generátorok segítségével a kívánt pontra összpontosítani, és így a világűrben továbbmozogni ( teret ugrani ).
Ha most elképzeled a világűr terét, mint valami hatalmas szövetet és ebben a fénysebesség-gyorsasággal mint felső határsebességgel való utazást, még ilyen sebességével haladva is legtöbbször nagyon soká tartana az út A pontból B pontba jutni. Ennél nagyobb sebességgel ugyanis ebben az univerzumban nem mehetsz. Létezniük kell ezért párhuzamos univerzumoknak is, bár lehet, hogy az ottani törvények különböznek a miénktől, de mindenkinek, aki ott van, be kell tartania ezeket a szabályokat.
( Megj: ez a megfogalmazás nem teljesen pontos, mivel a mi nagyon alacsony fénysebességhatárunk nem az egész Univerzumunkra érvényes, csak a 3D-s durvaanyagi kozmoszunkra - Bob Lazar, úgy néz ki, sok szélesebb látókörű tudós kollegájához hasonlóan még a magasabb dimenzionális lehetőségeket legfeljebb csak egy paralel-univerzumnak képes tulajdonítani, miközben nem tudnak vagy még nem akarnak tudni róla, hogy saját Univerzumunk is multidimenziós, vagyis a fénysebességhatár is egy relatív érték, mely az adott dimenzionális világ közvetítő közegének a plaszticitásától függ! )
Tény, hogy a gravitáció eltorzítja a teret és az időt. Képzeljük el, hogy egy űrhajóban ülünk, amely maga is képes erős gravitációs mezőt létrehozni. Bárhol vagyunk, csak bekapcsoljuk a gravitációs generátort, meghajlítjuk a teret és az időt és összehajtjuk. Ha kikapcsoljuk a generátort, csak egyetlen kattanás és máris hatalmas távolságokra vagyunk a kiindulási pontunktól, de az idő közben mozdulatlan maradt, mert lényegében kikapcsoltuk.
Viszont ugyanez kívülről láthatatlanná teheti az űrhajót: lehet, hogy egyenesen felnézel rá, és ha a gravitációs generátorok megfelelő konfigurációban vannak, csak az égboltot látod a fejed felett, de az űrhajót nem! Így fordulhat elő az, hogy ott van egy csoport ember és csak azok látják, akik pont alatta állnak, a többiek, akik tőlük balra vannak, száz lábnyi távolságban, nem látnak semmit. Attól függ, hogy a mező merre hajlik.
Szintén ez magyarázza azt a jelenséget is, hogy az űrhajó eltűnik, mikor nagy sebességgel 90 fokos fordulatot tesz: mi csak a tér és az idő elfordulását látjuk, nem pedig a valóságos eseményt."
2. A csészealj meghajtásáról
Egy üreges központi cső vezet az űrhajó közepéig, ez az üregrezonátor - ez közvetíti a gravitációs hullámot. Az alsó része az antianyag-reaktorhoz csatlakozik, ami tulajdonképpen egy félgömb az űrhajó fenekén. A központi oszlop vagy üregrezonátor az űrhajó tetejéig nyúlik és fölfelé szívóhatást fejt ki, ezzel hozza mozgásba a reaktort.
„Maga a reaktor" - mondja Bob Lazar - "körülbelül kosárlabda nagyságú: egy kis lemezen fekvő félgömb. Nem melegszik fel. Furcsa mező keletkezett körülötte, mikor működésben láttam. Meg lehet lökni, olyan, mintha két egynemű mágneses pólust próbálna az ember egymás felé közelíteni. Ez egy bizonyos reakción keresztül egyfajta gravitációs mezőt hoz létre, ami nem teljesen érthető…
Az üzemanyag még furcsább: a periódusos rendszerben ez lenne a 115. elem. Azt már régóta feltételezték, hogy a 113-114. körül újra szilárddá válnak az elemek… ez ugyanis egy szilárd elem.
Az elemek protonok és neutronok „bűvös” kombinációjából állnak össze*, és itt pontosan ezt használják fel. Protonokkal bombázzák a 115. elemet, így megkapják a 116.-t, amely aztán kiengedi az antianyagot és reakcióba lép az anyaggal egy úgynevezett annihilációs reakcióban. Ekkor úgy tűnik, hogy egy száz százalékosan hasznos termoelempár keletkezik, ami energiát szolgáltat és valamilyen állandó gravitációs hullámot, amely felfelé terjed az üregrezonátorban, ezután ezt a hatalmas mennyiségű energiát fel tudják használni a céljaikra.
Azonban az űrhajó maga nem hoz létre antigravitációs mezőt, ahogy ezt többen feltételezték. Ez egy gravitációs mező, amely a jelenlegivel nincs egy fázisban; ez ugyanolyan gravitációs hullám, mint amilyet mi ismerünk. A fázisai 180 és 0 fok között váltakoznak és longitudinálisan terjednek.
A 115. elem nem létezik a Földön és szintetikus úton nem is állítható elő, mivel ez egy szupernehéz elem. Viszont más naprendszerekben, főleg kettőscsillag-rendszerekben ez az elem valószínűleg gyakoribb.
Már egy relatíve könnyebb elem, a 103-as előállításához is hatalmas mennyiségű pénzre van szükség, de ehhez is egy még könnyebb elem kell, amelyet a részecskegyorsító berendezésben protonokkal kell bombázni, atomjaira bontani, és mindez rengeteg időbe telik és csak néhány milligrammnyi anyagot kapunk a végén.”
Bob Lazar később elárulta, hogy az általa vizsgált repülő korong ennek a 115. elemnek a 223 grammját használta fel. Szigorúan titkos kutatási célokra a 115. elemből még 500 fontnyi ( kb. 230 kg ) áll rendelkezésre. Az anyag színe narancssárga és Bob szerint meglehetősen nehéz.
*A nukleonok valójában szabályos szakrális geometriai elrendeződést követnek, ahogy ezt már Sindely László és Dániel ( apa és fia ) legalább 15 éve felfedezte ( Sindely Lászlónak ez a 2001-es "klasszikus" előadása az alábbi videóban kb. 1 óránál kezdődik ):
https://www.youtube.com/watch?v=i0JgHFI3H2M
+ Bob Lazarnak immár legendássá vált története:
