Isten > tudat > energia > test

140-150 éve kezdődött el a nagy harc a természettudományban, hogy az anyag (a test) az első vagy az energia.

Nyilvánvaló, hogy az energia, hiszen a mágneses és az elektromos jelenségek is ezt mutatták, amelyek rögtön nevetségessé tették a newtoni világképet.

A harc viszont akkor a tudósok lelkén belül folyt (ma persze már nincs ilyen: aki tudós hivatalosan, azt csak propagandát szajkózhatja)), mert ugyan látták, mind pl. Faraday vagy Maxwell, hogy épp az az energia-kozmosz kezd kitárulkozni újra, amit a mechanisztikus világkép el akart zárni az emberiség előtt, de Newtonnak már olyan tekintélye volt akkor, hogy csak óvatosan fogalmazhattak, és megpróbálták a két teljesen ellentétes dolog összegyeztetni.

Hiszen ha nem, akkor a hagyományos természettudománynak vége van.

Viszont Maxwell után végleg kettévált a tudomány útja:

azokra, akik az igazságot keresik, és

azokra, akik hazugságot, vagyis a sátánt (a sötétséget) szolgálják!

Az első csoport az energia-kozmosz elsődlegességének bizonyossága miatt pillanatok alatt felfedezte azt a korlátlan energiát is, amely körül vesz minket, és amely az emberiség szabadságának az egyik kulcsa.

A másik csoport eladta a lelkét, mi másért, mint pénzért és hírnévért a sötét elitnek, hogy tudományt játszanak, és hogy hülyítsék és rabszolgasorsba tartsák a tömegeket, főleg azok önhitt értelmiségi vezetőit a mai napig!

Ezért van az, hogy minden ma futatott tudományos agyalmány egyszerre anyag-központú, ugyanakkor energia-tartalmú is, amely látszatra roppant bonyolultá teszi az elméletet, pedig csak valójában az egyszerű igazság elfedésére szolgál!

Az egyszerű igazság pedig az, hogy mind a gravitáció, mind a mágnesesség, mind az elektromosság ugyanazon elven működik, amelynek központi forrása a Nap!!!

A Nap nem csak fizikai szinten ad le energiát és az elektromágneses tartományban, hanem éteri és asztrális szinten is, mégpedig sokkal intenzívebben, mint fizikai szinten!

És főleg kifogyhatatlanul!

Ezt már az 1880-90-es években felfedezte Keely, Rychnowski, Tesla és Marconi!

Ők az elektromosságot már ekkor NAPENERGIÁNAK nevezték!

Az egész Földünk, az egész Naprendszerünk asztrális szinten egy fénylő elektromos óceánban fürdik, amelynek energiáját bárhol, bármikor egy egyszerű szerkezettel meg lehet csapolni!

Éteri szinten pedig a Napunk a szent éter-prána forrása!!!

Ami nélkül egy másodpercig sem tudnánk létezni! Fizikai napfény nélkül egy ideig igen, de szent prána nélkül soha!

Ezt a prána-beáramlást ti is érzékelhetitek, főleg hajnalban, a napfelkelte előtt egy órával.

Az isteni prána, ami a Napból jön, a csakra-rendszeren keresztül beáramlik az étertestbe, onnan a belső elválasztású mirigyekbe, majd a vérbe és a nyirokba.

Ezt nevezzük eredeti értelemben táplálkozásnak!

Másra az eredeti paradicsomi testnek nincs szüksége!

 

Kiemelt cikkek

A jelenlegi, 2024 Decemberi történelmi UFO megjelenésekról

Senkit sem zavar, hogy most tart a történelem legnagyobb ufó-megjelenési hulláma?

1945-től 2024-ig minden nap kb. egymillió ufó (felderítő csészealj és anyahajó) járőrözött a Föld körül.

Most kb. tízmillió, mert kigyulladt a kitelepítés piros lámpája!

Erről van szó:

A világtörténelem legnagyobb nyílt ufómegjelenéséről!

Ami mindig a vég kezdete!

Vagyis a vég vége.

Ám aki a napi egymilliót nem látta, az a napi tízmilliót sem fogja látni!

Hanem papagájként fogja ismételni azt, amit a tekintélyei a szájába adnak!

Az alábbi videóban elég csak 34 perc 11 mp-től figyelni, mikor tíz napja a földönkívüli testvéreink az ohio-i Wright Patterson légi bázis felett üzennek a sötét hatalomnak meg az agymosott emberiségnek, hogy tudnak róla, hogy 77 éve ott őrzik a világ százezer ufóroncsát és ufótetemét!

Másrészt hogy most karácsonyfadísz-szerűen jelennek meg, azt jelenti az egész emberiségnek, hogy a kozmikus Jézus Krisztus megjelenése már csak napok kérdése!

Link: Videó

A téli napfordulóról

A régi fénymisztériumokban a téli napforduló a Belső Földhöz fordulás napja volt!

Ilyenkor lefelé néztek, a talpuk alá, a Belső Nap felé!

Hiszen minden embert mindig csak 1300 km Földhéj választ el a belső, örök Paradicsomtól!

És azért a téli napfordulón, mert az életösztön ekkor a leggyengébb! Legalábbis a normális embernél.

Az életösztön ugyanis mindig kifelé bámul!

Onnan várja mindig a támadó oroszlánt.

Onnan várja mindig a boldogságot.

Onnan várja mindig a beteljesülést.

Most már viszont azt is tudod, hogy minden többé-kevésbé működő meditáció miért kezdődik azzal, hogy a talpadból kezded felengedni az energiát!

Arról viszont egyetlen tanító sem tájékoztat, hogy ez az energia elsősorban a Belső Földből, a Belső Napból jön és nem a külső bolygó valamelyik istennőjétől!

A Belső Nappal való kapcsolat pedig azt jelenti, hogy egy újabb végtelen multiverzummal veszed fel a kapcsolatot!

Ami ugyanolyan végtelen, mint a külső multiverzum!

Csak 3D-s aggyal ezt nehéz, vagyis sehogysem lehet elképzelni!

Egy kozmikus lélektársadalom e kettő egyensúlya! A belső és külső végtelenségnek!

A belső végtelenség központja a Serestria gyémántszív.

A külső végtelenségnek pedig a lélek által vezetett tudat.

Az utóbbi 13.000 év nyílt vagy titkos beavatásai mind a Belső Föld felé vezettek!

Erről 1875-ig, a teozófia fellépéséig nem lehetett beszélni az emberiségnek.

Helyette kaptak meséket. Hogy a belsőt külsőleg játszották el.

minden népvándorlás elsődleges célja Shamballa elérése volt!!!

A héber népnek is, mikor még Tutmózisz vezette őket.

Mindig több fokozatban.

Földi Paradicsom a felszínen, az Ígéret Földje elérése> belépni a Földhéjba, az ottani fénycivilizációkba, majd > Shamballába.

Végül egy példa erre, hogy mindig milyen óriási lehetőségeket a szalaszt el az ember a tudatlansága miatt!

Az 1830-as évektől feltámadott mormon mozgalom tagjai az USA-ban nem voltak mások, mint korábban, Kr.e. 600-tól Kr. u. 421-ig Észak-Amerikában élő héber törzs inkarnációi.

A vezetőjük, Joseph Smith közép-nyugatig tudta vezetni a népét, mivel folyamatosan üldözték őket, majd ott 1844-ben meggyilkolták.

Az új mormon vezető, Brigham Young továbbvezette a népét az akkor még ismeretlen nyugat felé, de 1847-ben Nagy-sóstónál leálltak.

Ekkor Brigham Young kijelentette, hogy ott lesz új otthonuk, holott csak ideiglenesen kellett volna megállniuk, majd továbbmenniük a MT. Shasta felé!!!

És utána belépni a Közép-Földbe, Telosz fényvárosába!

Az 5D-s Paradicsomba!

Ugye, hogy mennyivel más lett volna!

Ugye, hogy 13.000 év alatt te is mennyi népvándorlásban vettél már részt?!

Vagy elfelejtetted, hogy itt a Kárpát-medencében 6000 éve élő hun-magyarok, ha tehették, először is egy város belső világát, pincerendszerét alakították ki, lásd Egert, Pécsett, Buda várát!

A Belső Földdel való kapcsolat miatt természetesen!

Link: Mount Shasta to Shasta Lake Aerial Views