Az emberi lélek, miután ivott a felejtés poharából, leinkarnálódott a Földre… - nos, ennek az örök platóni igazságnak szeretnénk most ebben a cikkben alaposabban utánajárni.
Bár ezt az igazságot sem lehetne igazán „öröknek” vagy általánosnak nevezni csak Föld-specifikusnak, mivel az előző ( és párhuzamos! ) életek hatalmas tapasztalatkincsét a magasan fejlett bolygói társadalmakban automatikusan magával hozza az újszülött, és éppen ezért ennek az alapvető ténynek ott, az Első Teremtő által már megszentelt civilizációkban az a magától értetődő következménye, hogy
1. A gyermek sokkal korábban érik felnőtté,
2. Nincs hagyományos értelemben oktatás,
3. A társadalom, a család és egyéb közösségek csak az segítik elő a lehető legoptimálisabban a felnövekvő gyermeknél, hogy
a, újra felfedezze, újra előhozza önmagából, amit eddig is tudott ( mert minden /valós/ tudás emlékezés! )
b, ebben az inkarnációjában pedig arra készítik fel, hogy a milliárd évek alatt megszerzett tudását/tapasztalatát egy magasabb szinten újraértelmezze, újraalkossa.
Ellenben mi történik nálunk, a 3D-s karanténbolygónkon? Az itt élő humanoid emberiség nagy része fejletlen lélek, ezért az előző inkarnációk ismerete nála csak megzavarná a mindennapi tevékenységét ( azért zavarná meg, mert a fejletlen lelkek inkarnációról inkarnációra ugyanazokat az emberi hibákat követik el a társas kapcsolatokban anélkül, hogy tanulnának belőle! ), éppen ezért itt a Földön az újszülött spirituális értelemben süketen és vakon születik, sőt nem csak hogy így születik, hanem így is nő fel fel, így éli le az életét, és így hal meg… míg a halálfolyamat révén a lélek újra emlékezni nem kezd a valódi eredetére.
Ezért volt minden régi szakrális kultúrában az ( anyagi ) születés színe a fekete, míg a fehér, a halál, vagyis a felébredés,a tudat tisztaságának a színe.
Azonban a modern civilizációnknál gyakorlatilag minden megfordult: a valós ismeretek a babonaság vagy atéveszmékkategóriájába kerültek, míg a materialista agyrém-tanok gépies elsajátításáért diplomákat osztogatnak futószalagon, sőt, ehhez még társadalmi tekintély is járul.
Ám nagyon érdekes, hogy korunk jellegzetes önhitt materialista embere mégis mennyire sebezhető lelkileg, ha valamibajt érzékel, vagy ha valami egy kicsit is megingatja a ( gondolatilag ) milliárd évekre bebetonozott természettudományos világképét!
Ezt a furcsa és olykor nevetséges helyzetet jól jellemzi a 20. századi irodalomban pl. Bulgakov Mester és Margarita c.méltán híres regénye elején az a párbeszéd is, melyet Woland, a „sátán” és Berlioz folytat, mivel a „fekete mágus” az irodalmár hamarosan bekövetkező halálát előre megjósolja ( természetesen az asztrális világegyetem valós erőinek ismerete alapján ), mellyel az is nyilvánvalóvá válik, hogy egy materialista elméleti fecsegése a valóság egyetlen érintésén semmivé foszlik!
https://www.youtube.com/watch?v=gMHIthD4B24
