Az Első Kapcsolatfelvétel(ek), melyek megváltoztatták az emberiség sorsát
Bizonyára sokan ismerik Hamvas Béla Láthatatlan történet c. művét, mely ugyan először 1943-ben jelent meg, de igazi hatása valójában a nyolcvanas évek elején-közepén volt – legalábbis azon fiatal magyar értelmiségiek és szellemi útkeresők számára, akik e könyv szamizdatként terjesztett és fénymásolt példányait akkoriban titkos, szent iratként olvasták.
Mert bizony sokan ki voltak éhezve az igazságra, és szomjaztak olyan ismeretek és valóságok után, melyek meghaladták az akkori szocialista magyar valóság szürke panel-materializmusát ( nem tudva persze, hogy az éjfekete rablótőke-materializmus majd még ennél is rosszabb lesz ).
A Láthatatlan történet világa pedig azért volt vonzó akkoriban, mert felhívta a figyelmet arra, hogy az emberiség valódi, sorsfordító eseményeinek létre jöttét lehet, hogy inkább a transzcendens, személyes élmények befolyásolják, mint sem a látványos külső történések vagy tömegmozgalmak.
Ám ez a nagyszerű gondolat lehet most is az a vezérfonal, melynek segítségével megérthetjük, hogy valójában milyen hatása volt a földi-földönkívüli kontakt-kapcsolatoknak az emberiségre az egész 20. század folyamán.
Hamvas történetei pedig, bár felismerte az alaptételt, egyáltalán nem „láthatatlanok”, hanem minden kultúrtörténész számára nagyon is jól ismertek, csak legfeljebb magyar nyelven interpretálta és a kor szellemtudományos esszéista modorosságában leírta bizonyos kultúrkörökben található híres emberek belső, alkotó küzdelmeit.
Az igazi láthatatlan történet azonban a tudat érzékelésének egy teljesen más síkján zajlik már évezredek óta. Mert számos civilizáció van jelen már történelmi korszakok óta a földi társadalmak életében, legtöbbször láthatatlanul. Ha mégis láthatóan megjelennek, akkor ez azért van, mert bizonyos földi embercsoportok/törzsek még nem vesztették el teljesen a Földanyával való a kapcsolatukat, azaz még nem a félelem és az önfenntartási ösztön az elsődleges motivációs tényezőjük, így a pozitív földönkívüliek mindig nyíltan meg tudtak mutatkozni előttük, legyenek azok ausztrál bennszülöttek vagy perui és amazonasi indiánok.
Mert ha nincs félelem, csak gyermeki ártatlanság, akkor nincsenek előítéletek, elvárások, sem idegrendszerbe beégett mentális-érzelmi programok. Így az ilyen kultúrákban a magasan fejlett földönkívüliek mindig is jöttek-mentek, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne.
Ám a „félelem-isten” Földre szállásakor, a Bika-korszak kezdetén olyan látszatkultúrák jöttek létre ( minden látszatkultúra, mely a félelmet, azaz az igaztalanságot akarja a kultúra mázával eltakarni ) , melyek a mediterráneumból és a közel-keletről elterjedve agresszív, hódító módon viselkedtek. De nem is tehettek mást, mivel a mérhetetlen félelem belső bénító erejét a földi ember csakis külső agresszivitásban, pusztításban és minden magasabb eszményiség gyűlöletében tudja ideiglenesen feloldani.
Ilyen mentálisan-érzelmileg beszűkült mátrix-civilizáció félelem által irányított vezetőinek ezért alapvetően fontos volt, hogy olyan ideológiákat gyártsanak, melyek mind a vallás, mind a művészet, mind a tudomány területén ezt a súlyosan lefokozott, karanténszerű létet valamilyen módon idealizálják, azaz a tömegek elől a valóságot letagadjak, miközben maguk a legfőbb vezetők mindig is tisztában voltak a tényekkel.
A vallás területén való változtatás volt a kulcs, amely dominó-elvként beindította a negatív változásokat a kultúra más területein is.
A szerető, matriarchális Földanya-isten helyett tűzzel-vassal bevezetésre került ( a Kos-korszaktól elkezdve ) a tekintélyelvű, patriarchális félelem-isten. A „tűzzel-vassal” pedig azt jelenti, hogy azokat a népeket és törzseket egyszerűen kiirtották, akik nem hódoltak be ennek az új diktátor-istennek.
Majd miután Zeusz-Jupiter-Jehova stb. nevű istenek hatalomra kerültek, jöttek a művészek, melyek ódákat zengtek nekik vagy fantasztikus templomokat emeltek a tiszteletükre.
A tudósoknak pedig az volt a szerepük, hogy a tömeg egyoldalú mentális programozását segítsék mind a nevelésben, mind az oktatásban.
Az egyoldalú mentális programozás pedig azt jelentette, hogy a Földet és az emberiséget tették meg már az ókorban is a világegyetem középpontjának, amely fölött egy rettentő erejű, szakállas isten uralkodik.
Ezt a világképet aztán filozófiailag és matematikailag is igazolták, az ebben kételkedőket pedig vagy száműzték, vagy kivégezték.
Majd a Halak-korszak végére a végső őrület határáig jutott el a félelem által teremtett és irányított földi civilizáció, mivel a 18. század végétől egyre inkább erősödő Vízöntő-befolyások a teljes tudati és világnézeti váltás igényével törtek be az emberi aura-rendszerbe, ami viszont még a régi asztrális világegyetem energiáit asszimilálta a csakra-rendszeren keresztül.
( Ez a régi asztrális világegyetem azonban egy nagy börtön, és éppen ezért, aki még most is régi asztrológia tudományát bámulja, az csak az emberiség börtönfalairól fog sokkal többet tudni, mint a materialisták! )
Viszont erre az elutasíthatatlan Vízöntő-hatásra eddig, 2012-ig csak negatívan reagált az emberiség, mivel az eljövendő Vízöntő-korszak alapeszmeiségét az egyetemes testvériséget nem hogy nem akarja megérteni, hanem minden porcikájával elutasítja!
Bár bizonyos szempontból érthető ez az elutasítás, melyet persze a félelem szül, mert hogyan is juthatna el az ember az egyetemes testvériség eszméjének magától értetődő elfogadásáig, ha az idáig vezető precessziós világhónapok minden eddigi eszményeit is megtagadta?!! Azaz a félelem nélküli tiszta tudatot ( Kos ) és az én-feláldozást ( Halak ).
Ezért van az, hogy az emberiségnek addig minden őt befolyásoló alapvető esemény láthatatlan történet lesz, amíg más entitások nem az ő félelemszülte vallása, művészete és tudománya alapján cselekednek!
Addig folyamatosan teszik fel az értetlenkedő kérdéseket a földönkívüliekkel kapcsolatban is, hogy kik ők, miért jönnek, miért érdekli őket a mi jelentéktelen bolygónk? Stb.
És választ nem fognak kapni – legalábbis nem olyat, amit egy félelem-kondicionált tudat elfogad.
Az előző cikkünkben felidéztük az Első Kapcsolatfelvétel 60 éve történt eseményét, mert ez talán a mai napig legismertebb találkozás, ami létre jött egy földi személy, George Adamski és egy vénuszi férfi, Orthon között.
Jóllehet ennek a fizikai kontakt-kapcsolatnak azok számára van igazi jelentősége, akik már rendelkeznek bizonyos belátással, átfogóbb ismerettel az emberiség ezoterikus történetével kapcsolatban.
A repülőcsészealjak tömeges, látható megjelenése ugyanis minden korszakban egy emberiségfejlődési ciklus végének a csalhatatlan jele volt!
Így volt ez Lemúriában, így volt ez Atlantiszban, és így van ez most is.
A különbség csak annyi, hogy a mi világkorszakunk végét az általános tudatlanság jellemzi mindarról, ami a Halak/Vízöntő-korszakhatár mélységes mély szakadékának az átlépésében segíthetne!
Mert a végnapjait élő emberiség bárhova is kapkod, bármilyen vallási, okkult vagy tudományos ismeretet próbál feléleszteni vagy életben tartani, azok már mind a régmúlt panoptikumjának groteszk darabjai, egy betegesen geocentrikus világkép szörnyszülöttjei.
Egy földhöz kötött világképről van szó tehát, mely az ókortól mind a mai napig lényegileg semmit sem változott! – akármennyire is ennek az ellenkezőjét fújják néhány száz év óta.
Mert nem attól változik meg a geocentrikus szemlélet, hogy a fizikai Napot, vagy éppen a fizikai világegyetem legsűrűbb galaxis-tömörülését teszik meg középpontnak, hanem azzal, hogy túllépnek a fizikai rezgésszinten! – Micsoda különbség!
A repülőcsészealjak jelensége ezért nem más, mint az emberiségnek a tudatlanságából, lelki halálából való feltámadásának élő tanúbizonysága! A jövő ígérte, a Vízöntő-kor valósága!
Amikor tehát egy repülőcsészealj vagy anyahajó látszatra a semmiből materializálódik, akkor a földi megfigyelő jó, ha tudja, hogy itt a saját jövőjét látja – a jelenben!
Az új, Vízöntő-kori tudatosság jelképe tehát a repülőcsészealj, melyet ideje lenne már végre más néven hívni, hiszen a régi, geocentrikus ( a földi rezgéssík-tartományt abszolutizáló ) tudat teljes értetlenségét fejezi ki, mikor megütközik ezen űrjárművek formája miatt, és félelmében egy banális földi tárgyat társít hozzá.
Holott éppen a földi járművek azok, mind formájukban, mind meghajtásukban, mind szerkezetükben, melyek abszolút kivételt képeznek a kozmoszban, mivel kifejezik készítőinek a teljes tudatlanságát a világegyetem alapvető energetikai folyamataival kapcsolatban!
Aki viszont tisztában van ezen kozmikus energetikai folyamatokkal, az szabad ember! De szabad, független és kreatív az a társadalom is, amely ilyen belátással rendelkező emberekből áll.
Nos, a 20. század sok „láthatatlan története” szól erről a ’jövő a jelenben’-élményről, melyek közül számos érdemelte ki az Első Kapcsolatfelvétel nevet, nem csak Adamski találkozása.
Howard Mengerrel ez már 10 éves korában, 1932-ben megtörtént, de Eugenio Siragusa vagy Orfeo Angelucci is korábban lett a „First Contact” részese, mint George Adamski.
Dr. Daniel Fry Első Kapcsolatfelvétele pedig annyira példaértékű, annyira mélyen szántó párbeszédeket tartalmaz, mind filozófiailag, mind természettudományosan, hogy gyakorlatilag a „First Contact”-elismerésre is jogosulna, már csak azért is, mert ez még 1949. júliusában zajlott le, tehát majdnem 3 és fél évvel korábban, mint Adamski 1952. novemberi találkozása.
Viszont Daniel Fry biztonsági okokból ( ez akkor fontos volt az "Alan" nevű földönkívüli kapcsolata kérésre, aki inkognitóban fizikai testben is meg akart jeleni az USA területén ) csak 1954-ben jelentethette meg a ’The White Sands Incident’ c. könyvét, így Adamskinak az 1953-ban megjelent műve, a 'Flying Saucers Have Landed' lett az első klasszikus kontakta-tudósítás, amelyet megismerhetett a világ.
Ám a kontakta-alapművek magyar fordításainak teljes hiánya miatt ( legalábbis, amíg a honlapunk közölni nem kezdte őket ), melynek fájó és egyben felháborító tényére már sokszor rámutattunk, minden olyan magyar fordítást örömmel üdvözlünk, amely legalább valami tájékoztatást, részletet vagy kivonatot ad az ufó-kontakta-irodalom ezen klasszikusaiból.
Így örömmel fogadtuk azt is, hogy rövidített, ismertető formában Daniel Fry egész 'The White Sands Incident' könyvét közli Timothy Good, angol ufó-kutató az 1998-as Idegen bázis c. művében. E könyv magyarul is megjelent, melynek majdnem teljes 4. fejezetét - kissé javított formában - most közzé tesszük, hogy végre magyar nyelven is részletesebb tájékoztatást adjunk erről a lassan múlt homályába vesző, ám az emberiség sorsát alapvetően befolyásoló Első Kapcsolatfelvételről :
Út a csillagok felé
Dr. Daniel Fry
( 1908 - 1992 )
1949. július 4-ének estéje volt. Daniel Fry számára - aki az Aerojet General Coorporation rakétamérnökeként a New Mexico-i White Sands határtalan és távoli kísérleti telepén dolgozott - ez a függetlenség napja azonban másmilyenre sikerült, mint a többi.
Fry úgy tervezte, hogy kollégáival együtt elmegy ünnepelni Las Cruces városába, de lekéste az utolsó oda tartó buszt, ezért visszament a szobájába, és egy hőátadásról szóló könyvbe temetkezett, mely probléma nagy jelentőséggel bír a rakéták hajtóműveinek tervezésekor. "Hamarosan rájöttem", mondja Fry, "hogy a hőátadás problémája járhat kellemetlen fizikai behatásokkal, bármennyire is érdekes a témakör akadémikus szemmel". 20.00-kor ugyanis az épület légkondicionálója megadta magát, és kezdett elviselhetetlen hőség lenni. A férfi úgy döntött, sétál egyet, reménykedve benne, hogy odakint hűvösebb van.
Fry eredetileg a régi, statikus kísérleteknek helyt adó telep felé indult, ahol valamikor a legnagyobb rakétákat tesztelték, de azután úgy döntött, másik utat választ, mely az Organ-hegység lábához vezetett. Az esti égboltot pásztázva tekintetével meglepve észlelte, hogy először egy csillag, majd még egy, aztán még kettő "elválik" a többitől. Hirtelen azt látta, hogy egy objektum körvonala, elmosódva az égbolt sötétkékjében, közeledik az irányába. "Ahogyan egyre csak közeledett, erős kísértést éreztem rá, hogy elszaladjak", magyarázta, "de a tapasztalataim a rakétákkal kapcsolatban megtanítottak arra, hogy értelmetlen dolog elfutni a közeledő lövedék elől, amíg nem vagyunk biztosak a röppályájában, miután képtelenség megállapítani egy objektum röppályáját rohanás közben."
Az objektum már csak kevesebb mint százlábnyira járt, és lassan mozgott, nyilvánvalóan fékezve repülés közben. Alakja összelapított gömbnek tűnt, melynek ármérője nagyjából 30 láb ( 9 méter ) lehetett. "Rohamos lassulása valahogy megnyugtatott", folytatta Fry. "Megálltam ott, ahol voltam, és figyeltem, hogyan ereszkedik alá, olyan lágyan, mint madárpihe a szellő hátán. Körülbelül hetven lábnyira attól, ahol álltam, a legkisebb huppanás vagy rezdülés nélkül ért földet. Az általa összepréselt aljnövényzet pattogását kivéve néma csend volt. Hosszú időn keresztül... csak bámultam a mozdulatlan tárgyat, mint a gyermek a varázsló cilinderéből előhúzott nyuszit. Tudtam, hogy mindez lehetetlen, de mégis ott volt!"
Fry jó pár éve foglalkozott már repüléstechnikával, de még soha ezelőtt nem látott ilyen járművet. Mint a kalifornai Crescent Engineering and Research Company elnökhelyettese, ő fejlesztette ki az Atlasz támadórakéta célkövető rendszerének számos elemét, míg az Aerojetnél a rakétairányító rendszerek installálása tartozott a hatáskörébe. "Nyilvánvaló volt, hogy az az intelligencia és technológia, mely megtervezett és megépített egy ilyen járművet, számos olyan kérdésre megtalálta a választ, melynek tudósaink élcsapata még a felvetéséig sem jutott el", jegyezte meg Fry. Óvatosan közeledni kezdett a földet ért járműhöz, és közben a belülről érkező életjeleket kutatta. Nem voltak ilyenek.
Lassan körözni kezdtem a hajó körül, így jóval alaposabban tanulmányozhattam. Gömb alakja volt, melyet tekintélyes mértékben összelapítottak a tetején és az alján. Függőleges mérete körülbelül 16 láb ( 5 méter ) lehetett, a vízszintes a legszélesebb pontnál nagyjából 30 láb ( 9 méter ) lehetett, és hatlábnyira ( 2 méter ) volt a földfelszínhez képest. Íveltsége alapján, ha alulról nézem, valóban emlékeztetett csészealjra, bár szerintem a szószos tálra borított levesestányér sokkal találóbb.
A sötétkék árnyalat, melyet repülés közben magára öltött, teljesen eltűnt, és a felszíne magas fényű ezüstös színben játszott, némi lilás csillogással. Teljesen körbejártam, anélkül, hogy ajtónak, ablaknak, vagy akár csak illesztésnek is nyomát láttam volna... Ezután előreléptem, és óvatosan előrenyújtottam a mutatóujjamat, amíg csak meg nem érintettem a fémfelületet. Néhány fokkal volt melegebb a levegő hőmérsékleténél, és olyan sima, mely egyből felkeltette érdeklődésemet. Egyszerűen lehetetlen volt bármilyen súrlódást előállítani az ujjam és a felület között. Nem számított, mekkora erővel nyomkodok a fémnek, ujjaim úgy szaladtak végig a felületen, mintha milliónyi apró csapágygolyó lett volna köztük és a felület között. Ezután végigsimítottam rajta a tenyeremmel is, és apró, de határozottan jelenlévő bizsergést éreztem az ujjaim végében.
A hang
Hirtelen egy hangos férfihang szólalt meg valahonnét: "Jobb lesz, ha nem nyúlsz a törzshöz, haver, még mindig forró!" Fry rémülten ugrott hátra, beakadva sarkával az aljnövényzetbe, majd teljes hosszában elterült a homokban. Halk kuncogás hallatszott, majd a hang folytatta: "Nyugi, haver, a barátom vagy." Miután összeszedte magát, Fry körbenézett, a beszélőt, vagy valami szerkezetet keresve, ahonnét a hang áradhat, de nem talált ilyet. Panaszosan meg is jegyezte a hangnak, hogy lehalkíthatná magát. "Sajnálom, öcsi, de pont azon voltál. hogy végezz magaddal, és nem volt idő a finomkodásra", jött a válasz. "Úgy érted, a hajótest teli van rádióaktivitással?", kérdezte Fry. "Ha így van, akkor mindenképpen közel állok."
"Nem rádióaktív abban az értelemben, ahogyan te használod ezt a szót", felelte a hang. "Azért használtam aforró kifejezést, mert ez volt az egyetlen, amit ki tudtam találni a te nyelveden a helyzet elmagyarázására. A hajótest egy mezőt bocsát ki maga köré, mely visszaver bármilyen anyagot. Ti, fizikusok ezt a mezőt valamiantianyaggal írnátok le, ami éppen az atomi szerkezet összekötő erejének az ellentétén alapul". A hang hosszasan értekezett a kérdéskörről...
Amikor bizonyos elemeket, mint amilyen a platina is, megfelelő telítettséggel előkészítve kiteszünk egy nagy energiával rendelkező fotonsugárnak, az atomi szerkezet kötőanyagának anti-energiarészecskéje jön létre az atommag környezetében. Minthogy ezek a részecskék taszítják egymást, ahogyan minden más anyagi részecskét is, az elektronhoz hasonlatosan hajlamosak a fém felületén vándorolni, ahol taszító erőmezőt alkotnak. A részecskéknek meglehetősen hosszú a feleződési ideje, ezért az űrhajót ért normál kozmikus sugárzás is képes fenntartani a töltöttség állapotát. Az erő roppant hatékony molekuláris távolságban, de a kötési energiákhoz hasonlóan engedelmeskedik az erő hetedik törvényének, mely alapján az erő elhanyagolható már a hajótest felszínétől néhány mikrométernyi távolságra is.
Biztosan észrevetted, hogy a hajótest szokatlanul egyenletes és síkos. Ez azért van, mert a tested nem kerül közvetlenül fizikai kapcsolatba a fémmel, hanem a taszítómezőnek köszönhetően - igaz, roppant kis mértékben - távol marad tőle. Mi arra használjuk a mezőt, hogy leszálláskor megóvjuk a hajótestet a karcolódástól és a sérülésektől. Jelentős mértékben csökkenti a légellenállást is, amikor nagy sebességgel keresztülhatolunk az atmoszférán. A mező egy szinte tökéletes lamináris levegőáramlást állít elő, így kevés hő képződhet a hajótesten, illetve áramolhat át rá.
"De miért lett volna mindez halálos?", kérdezte Fry. "Megérintettem a hajótestet, és csak egy kis bizsergést éreztem az ujjamban. És mit értesz azon a megjegyzésen, hogy az én nyelvem? Te legalább olyan amerikainak tűnsz, mint én."
Válaszolva az első kérdésre a hang elmagyarázta, hogy Fry nagy valószínűség szerint néhány hónapon belül meghalt volna az erőmezővel történő kapcsolatba kerüléstől, mely "a ti szavaitok szerint antitesteket termel a véráramban, melyeket a máj magába szippant, ezáltal nagymértékben megdagadva és vérátömlesztést okozva. "A te esetedben", folytatta a hang, "a kapcsolatba kerülés olyan rövid ideig tartott, és a testfelület olyan parányi területét érintette csak, hogy nem vagy komoly veszélyben, habár előbb utóbb te is fogsz bizonyos kihatásokat érezni, feltéve persze, hogy a ti biológiai felépítésetek hasonló a miénkhez, amit jó okunk van feltételezni". A hang továbbfolytatta :
Ami a második kérdést illeti, veled ellentétben és nem vagyok amerikai, még csak nem is "földi"; jóllehet küldetésem megkívánja tőlem, hogy mindkettővé váljak. A tény, hogy te is országodbélinek hittél, mindenképpen azt igazolja, hogy nem hiába tettem annyi erőfeszítést nyelved elsajátítására és begyakorlására. Ha hosszabb időt töltenénk el együtt, minden bizonnyal felfigyelnél rá, hogy szókincsem messze áll a tökéletestől, és hogy számos szófordulatom régies, talán idejét is múlta. Hogy bevalljam az igazat, még sohasem tettem a lábamat a te bolygódra. A ti időszámításotok szerint további négy évre lenne szükségem, hogy alkalmazkodjam ehhez a környezethez, köztük az erősebb gravitációhoz, és a ti atmoszférátokhoz... Szükségem lenne ezen kívül olyan valaki messzemenő segítségére, mint amilyen te is vagy, aki már a bolygón él.
Fry hosszúnak tűnő időn át némán állt, és megpróbált eligazodni a hallottak és látottak között. A beszélgetés ezután tovább folytatódott, Fry pedig különféle kérdéseket tett fel. A hang bátorítóan zengett :
Látogatásunk egyik célja felmérni a Föld lakóinak alkalmazkodóképességét, különösen azt a képességet, hogy milyen gyorsan képes az elmétek adoptálni a szokványos gondolkozástól merőben idegen feltételrendszereket és koncepciókat. Az őseink által tett korábbi felfedezőutak, melyeket több évszázaddal ezelőtt végeztek, szinte totális kudarccal végződtek ebben a tekintetben. Ám most először csillant fel a remény, hogy olyan fogékony elmékre leljünk, melyeknek fejlődésében talán segíteni tudunk, vagy legalábbis biztosíthatjuk a faj fennmaradását... A tény, hogy még e merőben sajátságos körülmények között is teljes higgadtsággal hallgatod a hangom, és logikus válaszokat formálsz, a legékesebb bizonyítéka annak, hogy olyan típusú az elméd, amelyet találni szerettünk volna.
Fry megköszönte a hang szavait, de rámutatott arra, hogy a kijelentéséből következően őt egy olyan projektben használják fel, mely az emberiség előrehaladását célozná. "Miért éppen én?", kérdezte. "Azért, mert véletlenül éppen én jártam erre, amikor a hajó leszállt? Könnyedén kapcsolatba hozhatnálak csak itt a kísérlati telepen számtalan olyan emberrel, aki nagyobb hasznodra lehetne ebben nálam."
"Talán valóban lehetne", jött a válasz." De lenne is?"
Ha azt képzeled, hogy véletlenül vagy itt, akkor nagyon alábecsülöd a képességeidet. Mit gondolsz, miért kaptál téves információt a busz indulásáról? Mit gondolsz, miért romlott el éppen ma este a légkondicionáló, amikor eddig hibátlanul működött? Mit gondolsz, miért indultál el errefelé, amikor eredetileg az elhagyott statikai próbaterepre indultál? És végezetül, mit gondolsz, miért nem mentél vissza a bázisra jelenteni a hajónk érkezését? ( Eredetileg valóban ez volt Fry szándéka. ) Ritkán tesszük meg, hogy kivetítjük másokra az akaratunkat... de ebben az esetben a ti érdeketekben annyira szorító a szükség, hogy úgy érezzük, egy kivétel csak megerősíti a szabályt...
A hang a továbbiakban Fry segítségét kérte egy programban "a Föld lakóinak jóléte, és ami azt illeti, fennmaradása érdekében". Sok évnek kell eltelnie, mondták Frynak, mielőtt a szolgálataira valóban szükség lenne. "Boldogan felajánlok egy próbautat ezzel a hajóval, ha ez segít igazolni szavaimat, és azt , hogy meríthettek a mi technológiai fejlettségünkből", mondta a hang, majd folytatta :
Ez a hajó egy távolból irányított mintavételi egység, vagyis egy teherszállító-hajó, és most, miközben e jármű kommunikációs csatornáján keresztül beszélek hozzád, nem tartózkodom benne. Én jelenleg egy sokkal nagyobb űrfelderítő hajóról beszélek, melyet te "anyahajónak" neveznél. Jelen pillanatban 900 mérföldnyire ( kb. 1440 km-re ) vagyunk a ti bolygótok felszínéről; ennél közelebb a hajó méreteinél fogva nem mehetünk egy ilyen sűrű atmoszférával rendelkező planétához. Ez a teherszállító-hajó mintákat vesz a légkörből, hogy a tüdőnket fokozatosan hozzá tudjuk szoktatni...
E hajó korábbi levegőjét távirányítással kiengedtük, míg az az űrben volt, és most csaknem tökéletes vákuum uralkodik a belsejében. Aztán a szelepet ismét kinyitom, amit hamarosan megteszek, és a levegőtök fogja feltölteni a hajó belsejét, nagy adag mintát biztosítva számunkra a bolygótok atmoszférájából és mikroorganizmusokból, melyek benne találhatóak. Ezekre is szükségünk van, tanulmányozás és immunizálás céljából. Amikor belélegzed majd ezt a légköri mintát a bemutató repülésed során, az természetesen valamelyest eltorzítja azt, de bőven lesz még rá lehetőségünk, hogy újabb mintát vegyünk, mielőtt még az alkalmazkodásom ti életfeltételeitekhez teljes nem lesz.
A hajó belsejében
Hirtelen egy hang - félig sziszegés, félig morgás - hallatszott a hajó teteje felől. Ez körülbelül 15 másodpercig tartott, majd ismét csend lett. "bármilyen oldalnyílásnak, mely elég nagy ahhoz, hogy 15 másodperc alatt feltöltsön levegővel egy ekkora hajót, legalábbis mennydörögnie kellett volna", jegyezte meg Fry. "Ekkor figyeltem fel arra, hogy a hajó falai majdnem, ha nem teljes egészében, leszigetelik a hangot, és minthogy a hajóba áramló levegő annak belsejében keltette a morajlást, abból odakint szinte semmi sem hallatszott."
Egyetlen kattanás jelezte csak, hogy a hajótest alsó felének egy darabja néhány hüvelyknyire visszahúzódott, majd oldalt csúszott, eltűnve a törzs falában, és egy ovális bejáratot hagyva maga után, mely megközelítőleg háromlábnyi ( 90 cm ) magas és öt láb ( 1,5 méter ) széles lehetett a nyílás legszélesebb pontján. Fry elsétált a hasadékig, majd kissé meghajolva benézett a hajó belsejébe. A hajó test íveltségének köszönhetően lábával még mindig a talajon állva meg tudta vizsgálni a belső teret.
A helyiség, melybe benéztem, csak egy kis részét foglalta el a hajó egészének. Egy nagyjából kilenc láb ( 3 méter ) mély, hét láb ( 2 méter ) széles fülke volt, melynek a padlója mindössze 16 hüvelyknyire ( 40 cm ) lehetett a talajszint fölött, a padló pedig ettől számítva hat-hét láb ( 1,8-2 méter ) közötti távolságra. A falak enyhén íveltek voltak, és a metszéspontjaikat is annyira lekerekítették, hogy nem volt egyetlen éles szög vagy sarok sem a belső térben...
A fülkében négy széket láttam; nagyon hasonlítottak a mi modern bútorainkra, csakhogy ezek valahogy kisebbnek tűntek... Az űlőalkalmatosságok a nyílás felé néztek, melynél álltam, és kettes sorokba voltak rendezve a helység közepén úgy, hogy a székek között, illetve a fal mellett i el lehetett járni. A túlsó fal közepén , ahol az a mennyezethez csatlakozott, egy apró dobozkát vagy szekrénykét láttam egy csővel, és egyfajta optikai berendezéssel. valamiért ez parányi mozivetítőre vagy kamerára emlékeztetett, kivéve, hogy sem filmtekercsek, sem más mozgó alkatrész nem volt rajta látható. A lencséből fény áradt. Nem olyan fénysugár, mint egy vetítőberendezésből, csak tompa izzás... de ez is bőségesen elég volt ahhoz, hogy kényelmesen ki lehessen venni a helység valamennyi részletét...
Magyarázat az ábrához :
Air valve : légszelep
force ring : erőgyűrű - felül és alul
differential accumulator ( energy source ) : differenciál-akkumulátor ( energiaforrás )
control impulse receiver : kontroll impulzusvételi egység
passenger compartment : utastér
beam generator : sugárgenerátor
Frynak feltűnt az is, hogy a székek és a fényforrás volt az egyetlen berendezési tárgy az amúgy teljesen csupasz fémfülkében. "Nem túl hívogató látvány", gondolta. "Leginkább egy börtöncellára hasonlít."
"Mint már korábban is mondtam, elég egyszerű a berendezése", mondta a hang, mintegy válaszképpen Fry kimondatlan gondolatára. "Ez csak egy mintavételre használt hajó, és nem igazán arra tervezték, hogy illetve építették, hogy személyeket is szállítson, ez a fülke kimondottan vészhelyzet esetére készült, bár a székeket valószínűleg kényelmesnek fogod majd találni. Lépj be, és foglald el az egyik helyet, ha akarsz egy próbarepülést tenni vele."
Fry fellépett a padlóra, és elindult a legközelebbi szék felé. Eközben meghallotta, hogy egy kattanással az ajtó visszacsusszan a helyére mögötte. "Ösztönszerűen megpróbáltam kivetődni a hajón túli sivatag viszonylagos biztonságába, de az ajtó már bezárult. Ha ez csapda volt, akkor sikeresen foglyul ejtett, és semmi értelme sem lett volna az elkerülhetetlen ellen küzdeni."
"Hová szeretnél menni?" kérdezte a hang, amely úgy tűnt, immár minden irányból árad, és nem csak Fry mellől, mint korábban. " nem tudom, meddig mehetnénk el az alatt az idő alatt, amit a rendelkezésemre tudsz bocsátani", felelte a rakétamérnök. "És minthogy ennek a fülkének egyetlen ablaka sincs, nem számít merre megyünk, úgysem fogok látni semmit."
"Látni fogsz", jött a válasz, "annyit legalábbis biztosan, amennyit éjszaka látni lehet egy légijárműből. Ha elfogadsz egy javaslatot, elrepülhetnénk New York városáig, és 30 perc múlva vissza is térhetnénk ide. 20 emberi mérföld magasságból ( 32 km ) a ti egyik legnagyobb városotok fényei olyan lenyűgöző látványt nyújtanak, amilyet korábban még egyetlen planétán sem tapasztaltam."
"New Yorkba és vissza - 30 perc alatt?" kételkedett Fry. "A ti perceiteknek egészen másképp kell akkor működnie, mint a miénknek. New York 2000 mérföldnyire ( 3200 km ) fekszik innen. Egy oda-vissza út tehát 4000 mérföld ( 6400 km ). Hogy fél óra alatt megtehessük, 8000 mérföldes ( 13.000 km-es ) óránkénti sebességre lenne szükség! Hogyan lehetne ehhez elegendő energiát előállítani és hasznosítani egy ekkora kis hajón, és mi történne velem gyorsulás közben? Még egy biztonsági öv sincs ezen a hajón."
"A gyorsulást nem fogod érezni", jött a megnyugtató válasz. "csak foglalj helyet, és máris indítom a gépet..."
Fry leült az ajtóhoz legközelebb eső székre, és meglehetősen kényelmesnek találta. "Az anyagát tekintve valami habosított gumiból készülhetett, egyfajta polivinil borítással. Nem volt azonban semmiféle illesztés vagy kapocs az anyagon, ami egy ilyen borítás megkívánt volna, ezért az anyagot - bármi is volt az - minden bizonnyal közvetlenül, egyletlen lépésben öntötték a keretbe"
Az anyagok átlátszóvá tételéről
"Most le fogom kapcsolni a fülke világítását, és aktiválom a látósugarat", mondta a hang. Egy pillanatra teljes sötétség lett a szobában. Ezután egy fénysugár kezdett a vetítőből kiáramlani." A fénysugár, vagy legalábbis annak látható része, sötét ibolyaszínű volt, a látható spektrum legfelső régióiból", emlékezett vissza Fry. "A nyaláb pontosan az ajtón összpontosult, melyen keresztül a hajóba jöttem, és hatására az teljesen átlátszóvá vált. Olyan volt, mintha a legtisztább ablaküvegen keresztül néztem volna ki."
Miközben a hang elmagyarázott néhány alapvető technikai részletet, Fry kezdett rádöbbenni, hogy a szavak, amiket hall, talán nem is a fülén keresztül érkeznek hozzá, mint hanghullámok, hanem közvetlenül az agyában keletkeznek. A hang tovább beszélt:
Mint látod, az ajtó átlátszóvá vált. Ez meglep téged, miután hozzászoktál ahhoz, hogy a fémeket átlátszatlan dologként kezeld. Mindazonáltal a szokványos üveg legalább olyan sűrűségű, mint a fémek többsége, és keményebb is a legtöbbjüknél, mégis kész átengedni a fénysugarakat. A legtöbb anyag átlátszatlan, mert a fény fotonjai áthaladásuk közben foglyul esnek az atomok elektronjainak. Ez következik be, valahányszor a foton frekvenciája megegyezik az atomok egyikének frekvenciájával. Az ily módon csapdába esett energia nemsokára újra kibocsátódik, de rendszerint a spektrum infravörös tartományában, mely a láthatóság küszöbértéke alatt helyezkedik el, ezért az ilyen fény nem látható. Számos módja van azonban az anyagok átlátszóvá, de legalábbis áttetszővé tételére.
Az egyik ilyen módszer során egy mátrixmezőt kell létrehozni az atomok között, melyek hajlamosak meggátolni a fotonok továbbhaladását. Ilyen mátrix keletkezik számos anyagban a kristályosodás folyamata során. A másik módszer, hogy megemeljük a foton frekvenciáját, az atomok elnyelési frekvenciája fölé. Az az energianyaláb, melynek működését most a saját szemeddel is láthatod, a ti szakzsargonotokban valószínűleg a "frekvenciasokszorozó" nevet kapná. A nyaláb átjárja a fémet, és olyan hatást gyakorol az anyagot ért fénysugárzásra, hogy felemeli annak frekvenciáját a ti nyelveteken röntgensugárnak, illetve kozmikus sugárzásnak nevezett frekvenciák közötti tartományba. Ezeken a frekvenciákon a fény gond nélkül képes áthatolni az anyagon. Amikor aztán a sugarak elhagyják a fémfelületet az ajtó belső felén, ismét a látósugár lép kölcsönhatásba velük, előállítva azt, amit ti "beat vagy lebegő frekvenciának" hívnátok, mely nem más, mint a fény eredeti frekvenciája. Pontatlan hasonlattal úgy fogalmazhatnánk, hogy a rendszer úgy működik, mint a ti rádióadóitok vivőhulláma, azzal a különbséggel, hogy itt a modulációt az "ár ellen" alkalmazzuk, és nem a vivőhullám forrásánál.
Nyomon követett földi adások
Fry ezt követően megjegyezte neki: ahhoz képest, hogy láthatatlan házigazdája soha nem tette a lábát a bolygóra, meglehetős ismeretekkel bír a földi technológiákról. "Alábecsülöd a mi technológiákat", jött a válasz.
Fogalmad sincs róla, hogy az elmúlt néhány generációnyi idő alatt az erre haladó űrhajók mennyi közeli és alapos megfigyelést végeztek a bolygótokkal kapcsolatban. A rádióüzeneteitek és adásaitok könnyedén megfigyelhetők a rendszereinkkel, akár olyan távolságról is, mint a naprendszeretek átmérőjének többszöröse. Ekkora távolságon belül mindig tartózkodik néhány hajó, keresztülhaladva a rendszeren, vagy megállapodva valahol, hogy energiát merítsen a szoláris sugárzásból. A földi adásokból származó bármilyen olyan adat, mely a későbbiekben bármilyen más faj érdeklődésére számon tarthat, rögzítésre kerül, majd továbbítják a távoli vételi pontokhoz, ahonnét ismét közvetítésre kerül, míg az adat hozzáférhetővé nem válik az egész galaxis számára.
Felemelkedés
A hang ezután bejelentette a hajó azonnali indulását. "Egy pillanattal később a föld kicsúszott a hajó alól, szinte hihetetlen gyorsasággal", mondta Fry. "A legapróbb mozgást sem érzékeltem; a hajót olyan mozdulatlannak érzékeltem, mint a sziklát... a kísérleti telep mellett fekvő katonai bázis fényei, melyek eddig meglapultak az alacsony dombok mögött, egy szempillantás alatt feltűntek előttem... Néhány pillanattal később már Las Cruces fényeit láthattam és közben tudtam, hogy e néhány szempillantás alatt 1000 láb ( 300 méter ) magasságba emelkedtünk. A hajó kissé elfordult balra az emelkedés alatt, és megláthattam a Las Crucesből El Pasóba ( délre, a texasi-mexikói határig ) vezető országutat...Még a Rio Grande vékonyka szalagját is képes voltam elkülöníteni... Úgy tűnt, mintha a Föld felszínét halványzölden foszforeszkáló fény ülné meg. A hajón túli égbolt egyre sötétebbé vált, és a csillagok fénye sokszorozódni látszott." Fry feltételezte, hogy a hajó most lépett be a sztratoszférába, mely esetben több mint tíz mérföldes ( 16 km ) magasságba kellett emelkedniük nem egészen 20 másodperces időtartam alatt, anélkül, hogy a legkisebb mértékű gyorsulást észlelte volna.
"13 mérföldnyire ( 21 km-re ) vagyunk a felszín felett", jelentette be a hang, "és másodpercenként félmérföldes sebességgel emelkedünk. Egy kicsit lassabban tettük meg az utat, hogy legyen lehetőséged alaposabban megfigyelni a városokat a levegőből. A horizontális repüléshez 35 mérföld ( 56 km ) magasságig emelkedünk..."
Gravitációs mezők
A hang foglalkozott a gyorsulás kérdésével, és hogy miért nincsen hatása a jármű utasaira; mely kérdés, "úgy tűnik, gyakorta felmerül a tudományos elmékben és sok más emberben is."
Amikor az emberek megfigyelik a mintavételi hajókat, vagy egyéb leszálló ( földönkívüli ) járműveket, és leírják azok gyorsulását, illetve sebességét, mindig a hitetlenség nyomja rá a bélyegét a beszámolójukra... Ez csalódás okozott számunkra a földi intelligencia kiértékelésekor... A válasz egyszerűen az, hogy az az erő, melyet járműveink mozgatására használunk, azonos természetű a gravitációs mezővel. Ez az erő hat nem csak a jármű atomjaira, hanem ugyanúgy hat a benne található valamennyi atom tömegére, beleértve a pilótát és az utasokat is. Tekintet nélkül a mező intenzitására, a mező hatáskörébe vont tömeg valamennyi részecskéje ezen erőtérrel megegyező gyorsulást él át, vagy ahogyan ti fogalmaznátok, a mezőhöz képest szabadesésben halad. Ilyen körülmények között a gyorsulásnak semmiféle hatása sincs a járműre, sem pedig annak utasaira.
Ebben az esetben viszont", kérdezte Fry, "miért nem lebegek a levegőben, ahogy egy szabadesésben közlekedő rakétában is tenném?" A válasz :
Mielőtt a hajó mezője kialakulhatott volna, a hajó a földön nyugodott, és a székben ülve vele együtt te is. A gravitációs erő működött a tested és a szék között is. Minthogy az az erő, mely mind a hajót, mind a tested felgyorsítja, egyenes arányban van a tömeggel, és minthogy a Föld gravitációs mezője továbbra is hatást gyakorol mindkettőre, az eredeti erő a tested és a szék között konstans marad, azzal a kitétellel, hogy fokozatosan csökken, ahogyan a bolygó gravitációs vonzása is csökken a megtett távolsággal. Amikor planetáris vagy csillagközi égitestek között utazunk, melyek nélkülözik a normális gravitációs vonzást, kényelmesebbnek találjuk mesterségesen előállítani ezt a gravitációs vonzást.
Az a gravitáció, melyhez mi vagyunk szokva, nagyjából a földi gravitáció fele. Egyrészről emiatt tart olyan sokáig számunkra a Föld atmoszférájához történő teljes alkalmazkodás. Ha most kiszállnék a bolygódon, bizonyos ideig el tudnám viselni a dupla gravitációt, de belső szerveim megkétszereződött tömege lefelé történő elmozdulásokat eredményezné, ami veszélybe sodorná a működőképességüket is. A vérnyomás miatt különbség a test és a láb között álló állapotban a kétszerese lenne annak, mint amihez hozzászoktunk, és ez súlyos komplikációhoz vezetne... Ha azonban az anyahajón maradok, és a gravitációs mezőt, mely hatást gyakorol rám, parányi mértékben ugyan, de rendszeresen növelem, akkor a támszövetek fokozatosan felerősödnek mind terjedelemben, mind teherbírásban, míg végül a te gravitációd ugyanolyan normális lesz számomra, mint a sajátom.
Fry a hajó meghajtó-rendszeréről is kért felvilágosítást, különösen azzal a roppant mértékű energiával kapcsolatban, melyre feltehetőleg szükség van ilyen fantasztikus gyorsulás eléréséhez. A hang elmondta, hogy számos elképzelésnek és kifejezésnek nincs párja az emberi szókincsben, de még az emberi gondolkodásban sem, és így képtelenség teljes értékű magyarázatot adni. Néhány egyszerű analógiával próbálta tehát leírni a mozgatóelvet :
A hatalmas, dobszerű struktúra a törzs közepén a differenciál-akkumulátor. Ez a szerkezet alapvetően képes arra, hogy feltöltődjék, számos természetes energiaforrást felhasználva. Feltölthető a hajó saját energiakészletéről is, bár erre ritkán van szükség. A sztratoszférátokban például számos ionizált gázokból álló réteg található, melyek, bár meglehetősen ritkák, jól felhasználhatóak a töltési művelet során. Ezen a szinten planetáris keringési pályára állítva, egy hajó képes minden egyes keringés során az energia többszörösét felvenni, mint ami a keringési pályán való tartásához kell. Mindeközben természetesen nagy számban összegyűjtheti a Nap energiával teli elektronjait is.
A "feltölteni a differenciál-akkumulátort" kifejezés alatt pedig mindössze azt értem, hogy potenciál-különbség keletkezik az akkumulátor két pólusa között. Az akkumulátor anyagának nagyobb számban vannak rendelkezésre álló szabad elektronjai, mint bárminek, amit te most el tudnál képzelni. Az irányító mechanizmus lehetővé teszi ezeknek az elektronoknak, hogy átáramoljanak azoknak az erőgyűrűknek a különféle szegmensein, melyeket a hajó alján, illetve tetején láthattál... Az erővonalakon áramló tekintélyes mennyiségű elektron rendkívül erős mágneses mezőt hoz létre. Minthogy az áramlás iránya és amplitudója bármelyik gyűrűn keresztül, illetve egy gyűrűn belüli irányvonalon is kontrollálható, olyan mezőt hívhatunk életre, mely roppant precízen meghatározott módon rezonál. Ezáltal létre hozhatunk mágneses rezonanciát a két gyűrű, vagy a gyűrű bizonyos szegmensei között.
Mint te is tudod, bármilyen intenzitásban változó mágneses mező elektromos mezőt gerjeszt, mely bármelyik pontját tekintve egyenlő amplitúdójú, ellentétes előjelű és a mágneses mezőre merőleges irányú. Ha a mindkét mező kölcsönösen rezonánssá válik, vektorerő keletkezik. Ha a rezonancia amplitúdója és frekvenciája nem kivételesen magas, ez a vektormező meglehetősen kicsi, és nem gyakorol különösebb hatást. Viszont a vektormező amplitúdója nagyobb mértékben növekszik, mint a két mezőé, amely generálja, és magas rezonancia esetén roppant erőssé válhat. A A vektormező, melynek iránya merőleges a másik kettőre, hasonló, sőt ami azt illeti, azonos hatást produkál, mint a gravitációs mező.
Ha a mező ( erőtér ) középpontja egybeesik a hajó tömegközéppontjával, nem növelhet mást, mint a hajó tehetetlenségi nyomatékát vagy tömegét. Ha a tömegközéppont azonban nem egyezik az erő centrumával, a hajó e centrum felé törekszik. Minthogy a rendszer, mely a mezőt létrehozza, maga is a hajó része, természetesen kimozdítja a hajót, és folyamatosan olyan erőmezőt fog generálni, melynek centruma kívül esik a hajó tömegközéppontján, ezért a hajó addig fog e pont körül gyorsulni, míg a mező fennáll... A hajó lassulásakor, illetve megállásakor az irányító mechanizmus a mező középpontját a hajó tömegközéppontja mögé helyezi, mely negatív gyorsulást eredményez.
Szokatlan kommunikáció
"Mellesleg", jegyezte meg Fry a beszélgetés egy pontján, "még nem tudom a nevedet; vagy nektek nincs is nevetek?"
"Van nevünk, bár csak ritka alkalmakkor használjuk azt egymás között. Ha én is a fajodhoz tartoznék, az Alan nevet viselném, mely rendkívül gyakori a te országodban, és majdnem ugyanúgy hangzik, mint az eredeti nevem, melyet valahogy így kell ejteni : 'Ah-lahn',"
Alan kijelentette, hogy amennyiben szükségessé válik, Fry kapcsolatba léphet vele, és nem is csak a szokványos értelemben. "Rögzítettük a pontos frekvenciamintádat", mondta, majd közölt néhány tényt a mentális telepátiával, azaz a 'szenzoron túli érzékeléssel' kapcsolatban :
Először is, ez egyáltalán nem szenzoron túli. Éppúgy része a test normális érzékelési rendszerének, mint bármely más érzékszerv, csakhogy a fajfejlődés egy adott szakaszában használaton kívül került. Mégis a telepátia a kommunikációnak meglehetősen általános formája volt egykor, mivel az evolúciónak abban a korábbi szakaszában az egyén fokozott szabadságot igényelt szavait és gondolatait illetően. A legtöbb állat a bolygótokon nagyobb mértékben kihasználja ezt a lehetőséget, mint ti, emberek, sőt néhány rovar számára ez a kommunikáció egyetlen formája...
Kapcsolat létesíthető parányi, távoli irányított "szondák" segítségével is, és közvetlenül "a hallóidegek elektronikus sugármodulációjával" is, magyarázta Alan.
Szabadesés
A hajó már Alannek a meghajtásról szóló kimerítő magyarázata előtt elérte New York Cityt - a 20 mérföldes ( 32 km-es ) lecsökkentett magassága és a mindössze 600 mérföldes ( 960 km-es ) óránkénti sebessége kiváló kilátást biztosított Fry számára. "Az alattam elterülő légrétegek hőmérséklet-különbsége miatt a fények erősen hunyorogtak, az egész várost a lüktető, vibráló fényáradat tengerévé olvasztotta", írta.
A visszaút megkezdése előtt Alan felajánlotta Frynak a szabadesés megtapasztalásának a lehetőségét. "A jelen körülmények között veszélyes lenne a maga teljességében átélni ezt az állapotot", mondta Alan," de eléggé meg fogjuk közelíteni ahhoz, hogy megtapasztalhassad a súlytalanság érzését, és mégis megőrizhess valamennyit a stabilitásodból."
"Hirtelen felgyúltak a fülke fényei", mondta Fry. "Miközben megpróbáltam hozzászoktatni a szemem a fényhez, a gyomrom hirtelen felugrott a mellkasom fölé." Jóllehet Fry korábban számos meredek zuhanást és éles fordulót megélt különféle katonai gépek fedélzetén, és rengeteg ilyen eszközt kipróbált a vidámparkban, soha ehhez hasonlót nem érzett életében.
"Nem olyan érzés volt, mintha zuhannék. Egyszerűen úgy érzetem, hogy szerveim, megszabadulva a korábbi nyomástól, felfelé törekednének a gumiszerűen elnyúló ínszalagokon... Néhány pillanatig tartott az egész, majd ismét normálisnak érzetem mindent." Kezével az ülésre tenyerelve lassan felemelkedett a mennyezetig, bár test elfordult és átbukott a tengelye körül, ezért rá kellett térdelni az ülőkére, és eközben szeme néhány hüvelyknyire került a háttámlától.
Kozmikus civilizációk planetáris rendszerektől függetlenül
Fry megdöbbenve látta, hogy egy nagyon is földi szimbólumot nyomtattak az ülés anyagába. A kaduceus volt az, a Merkur botja - egy fa a rátekeredő kígyóval. "Ilyen vagy olyan formában ez a szimbólum megtalálható a Föld valamennyi fájának legendáiban, leírásaiban vagy művészeti emlékeiben.", mondta. "Nekem mindig úgy tűnt, hogy sajátságosan földi szimbólum, és mélyen megdöbbentett, hogy feltűnik egy olyan űrhajón, mely a világűr mélyéből jön, vagy bármelyik más bolygóról, melyet te az otthonodnak tartasz" Alan így válaszolt :
Nehéz még csak körvonalakban is leírni, különösen néhány perc alatt, évszázadok eseményeit. Mert évszázadok teltek el azóta, hogy bármelyik bolygót otthonunknak neveztük volna. Űrhajókon élünk, dolgozunk és tanulunk; generációk óta ez az űrhajó-flotta az otthonunk. Mint minden világűrben élő faj, alapjában véve mi is független vagyunk a bolygói rendszerektől. Néhány hajónk meglehetősen nagy méretű, legalábbis a ti mértéketekkel nézve, mivel jóval nagyobbak, mint a ti legnagyobb járműveitek. Ugyanakkor nincsen rá szükségünk arra sem, hogy nagyon megközelítsük a különböző bolygók felszínét, vagy hogy esetleg le is szálljunk rájuk, kivéve ha az építési munkálatokhoz nyersanyagot gyűjtünk, de ilyenkor is rendszerint aszteroidákhoz vagy lakatlan holdakhoz fordulunk.
A hajóink zárt rendszerek. Ez azt jelenti, hogy ami anyag megtalálható bennük, az ott is marad; semmi sem bocsátódik vagy lökődik ki, semmi sem vész el. Megtanultuk, hogy hogyan bontsuk le a komplex anyagi összetevőket elemeikre és hogy hogyan kombináljuk, építsük fel azokat más formákká... Például ugyanúgy lélegzünk, ahogy ti is. Vagyis oxigént lélegzünk be a levegőből, melynek egy részét a testünk folyamatai szén-dioxiddá alakítják. Ezért a hajónk levegője folyamatosan olyan oldatokon megy keresztül, melyek növényszerű organizmusai kiszűrik a szén-dioxidot, felhasználva a szenet saját növekedésükre, és ezáltal visszajuttatva az oxigént a levegőbe. Végül azok a növények étkezési céljainkra szolgálnak...
Nehéz lehet számodra elfogadni, hogy egy intelligens lényekből álló faj egy viszonylagos korlátokat emelő űrhajó fedélzetén élje le az életét. Talán még arra is késztetést érzel, hogy szánalmat érezz egy ilyen faj iránt. Másrészt hasonló szánalmat érzünk mi is az olyan primitív fajok iránt, akik be vannak zárva egyetlen bolygó felszínére, és ahol képtelenek kontrollálni a földrengéseket, árvizeket, tornádókat, árapályt, hóviharokat, szárazságot és számos más veszélyforrást...
Míg testünk ritkán hagyja el a hajóinkat, a technológiánk szinte korlátlan lehetőségekkel ruház fel bennünket az érzékszerveink kiterjesztésére... bármely pillanatban ott lehetünk, ahol csak akarunk. Technológiai fejlettségünknek hála - melyet a ti fajotoknak még nem sikerült elérni - képesek vagyunk erőmezőket generálni és felhasználni hajó-flottánktól távoli pontokon is. Ezért képességeink talán döbbenetesnek és hihetetlennek tűnhetnek az emberek számára, bár azok közel sem olyan döbbenetesek és hihetetlenek, mint az a tudományos ismeretanyag és készség, melynek ti emberek, ma már birtokában vagytok, összehasonlítva azzal a tudással, melyet az őseitek pár száz évvel a magukénak tudhattak...
Közös ősiség
Alan elmagyarázta, hogy a fa és a kígyó szimbóluma nem sajátosan földi. Természeti szimbólum talán "mert az élet állítólagosan a bolygó vizeiből ered, és a kígyó rángatózó mozgása a tenger hullámait jelképezi. A fa mindig az élet szimbóluma volt, a tengerből eredve, majd felemelkedve az atmoszférába, és végül az űrbe." Volt azonban egy másik, legalább ilyen fontos tényező.
Ti, emberek, és néhányan az enyéim közül, köztük én is, legalábbis részben, közös ősiséggel rendelkezünk. Több tízezer évvel ezelőtt a mi ősünk is ezen a planétán, a Földön élt. Volt akkoriban egy nagy kontinens a ma tengerrel borított területen, melyet ti Csendes-óceánnak neveztek. Néhány ősi legendátok úgy utal erre az elsüllyedt földrészre, mint "Lemuria elveszett kontinensére, vagy mint Mu szigetére."
Őseink hatalmas birodalmat és magasztos tudományt építettek erre a kontinensre. Akkoriban még létezett egy hasonlóképpen feltörekvő faj, mely a jelenlegi Atlanti-óceán délnyugati részének egy földdarabját uralta. A mítoszaitokban ezt a szigetet nevezik Atlantisznak. Rivalizálás dúlt a két kultúra között, mind anyagi értelemben, mind a technológiai fejlődést illetően. Kezdetben barátságos volt a vetélkedés, de hamar megkeseredett... Néhány évszázad múltán a szigetek túljutottak a tudományos fejlődésüknek azon a pontján, ahol a te fajod jelen pillanatban áll. Nem elégedtek meg azzal, hogy az atomi kötőerő néhány morzsáját engedjék csak szabadjára, ahogyan azt most ti teszitek, hanem elérték, hogy egész tömegek sorsa forogjon az energia körül. A ti mértéketek szerint 75 millió kilowattnyi energiát voltak képesek előállítani az anyagnak olyan apró darabkájából, mint a ti aprópénzetek.
És ahogy a feszültség fokozódott a két faj között... elkerülhetetlen volt, hogy végül el ne pusztítsák egymást. A pusztulás során felszabaduló energia pedig meghaladt minden emberi képzeletet. A pusztítás következményei aztán elegendőek voltak ahhoz, hogy fontos változásokat idézzenek elő a bolygó felszínének elrendezésében, és olyan mértékű nukleáris sugárzást hívtak életre, melyek gyakorlatilag lakhatatlanná tették a bolygót sok ezer évre.
Visszatérés a Földre
Alan közölte Fryjal, hogy a téma további megtárgyalása várhat a következő találkozásig, mert lejárt az idejük és a hajó visszaérkezett White Sands-be. "Földet értünk, és most ki fogom nyitni az ajtót", mondta Alan. "Megvárjuk, amíg eltávolodsz a hajótól, mielőtt elindítjuk... Vigyázz magadra, amíg újra nem találkozunk."
A fantasztikus élmény hatásától szédelegve Fry lelépett a földre, és elbotorkált néhány lépésnyire a homokon, mielőtt visszafordult volna, hogy még egy pillantást vessen a hajóra.
Az ajtó becsukódott mögöttem, és amint megfordultam, egy vízszintes, narancsszínű fénysáv tűnt fel a törzs közepénél, a hajó legszélesebb részénél, mely azután elrugaszkodott, mintha csak katapultból lőtték volna ki. A légtömeg, mely beözönlött annak a levegőnek a helyébe, melyet az űrhajó magával szippantott, egy teljes lépéssel közelebb taszított a felszállás helyéhez, és kis híján ledöntött a lábamról. Sikerült a hajón tartanom a szemem, míg az azt övező fény végighaladt a spektrum valamennyi színén, a narancstól az ibolyáig. Mire a fénykör elérte a sötét ibolyaszínt, a hajó már több ezer lábnyira járt a felszín felett, és nem követhettem tovább.
Fryon ezután a teljes depresszió uralkodott el. Mintha élete egyszeriben elveszítette volna minden értelmét. "Néhány órával ezelőtt még elégedett mérnök voltam, aki a létező rakéták egyik legnagyobbikának kísérleti műszereiről gondoskodott. Miközben mindig is tudtam, hogy az én munkám csak apró része a feladatnak, mégis eddig úgy éreztem, hogy tudásommal a haladás zászlóshajóján szolgálok. Most már tudtam, hogy a rakéták hajtóművei... ezredévek óta elavult technológiák! Úgy éreztem magam, mint egy apró és jelentéktelen fogaskerék, egy lomha és berozsdált gépezet, mely önmaga elpusztítására tör."
Fry nem jelentette vagy említette az eseményt senkinek, részben mert hallgatólagosan megegyezett ebben Alannel, másrészt mert meg volt győződve róla, hogy úgyse hinnének neki. Lelkesedését elveszítve meglehetősen kelletlenül visszatért a munkájához, a különböző típusú és méretű rakétahajtóművek teszteléséhez. Alan azzal búcsúzott el, hogy néhány hónapon belül visszatér, és Fry egyre nyugtalanabb lett. Miután az első kísérletsorozatot bevégezték, hazament Kaliforniába, és csak a második kísérletsorra érkezett vissza a bázisra.
Egyik este, amint a "H" épületben lévő szállásáról elhajtott a kísérlet színhelyére, a gépteremhez, egy szokatlanul fényes objektumra lett figyelmes, melynek nagyjából egy láb lehetett az átmérője. Amikor elindult feléje, Alan hangját hallotta meg, mintha közvetlen mellette állt volna. "Igen, Dan, a tléd", mondta. "Minthogy most nem használjuk a mintavételi egységet, úgy gondoltuk, hogy elküldünk neked egy apró kommunikációs erősítőt. E nélkül is boldogulnánk, de ez a kapcsolattartás esetlegesen fellépő hibájának az esélyét szinte a nullára csökkenti." Miután adott Frynak időt arra, hogy megnyugodjon, Alan a továbbiakban elmagyarázta, hogy végre sikeresen tudna alkalmazkodni a Föld környezetéhez, csak egy kis segítségre lenne szüksége.
"Ha úgy döntesz, hogy nem akarsz segíteni nekünk", folytatta, "akkor ennek és a múltkori találkozásnak az emléke törlődik a memóriádból... Ha azonban segíteni akarsz nekünk, lehet, hogy olyan helyzetben találod magad, melyben talán nem egykönnyen boldogulsz majd... Az egyetlen jutalom, amit felkínálhatunk neked mindezekért cserébe, az a jóleső érzés, hogy a tevékenységeddel hozzájárultál fajod fennmaradásához, ezenkívül olyan tudásanyagra és megértésre tettél szert, melyhez más úton nem juthattál volna hozzá." Fry a beleegyezését adta.
Alan először azt kérte Frytól, hogy szedjen össze nagy számú tankönyvet az angol nyelvről és a matematikáról. Ez utóbbit illetően Alan elmondta, hogy az ő számrendszerük a 12-n alapul a 10 helyett, és jó darabig el fog tartani, amíg megbarátkozik az új rendszerrel. A könyveket, mondta, a kísérleti zóna egy bizonyos pontján kell elhelyezni, ahol egy kis mintavételi egység "begyűjtheti", hogy aztán lemásolják és 24 órán belül visszajuttassák azokat. A módszer kiválóan működött. Fry számos alkalommal juttatott el könyveket ( köztük a Bibliát is ) Alannek a helyi könyvtárból, és minden esetben sértetlenül vissza is kapta azokat.
További beszélgetések
Alan nem vette fel újra a kapcsolatot Daniel Fryjal egészen 1954 áprilisáig, mikor Fry a dél-oregoni rengeteg mélyén éppen szabadságát élvezte. Ahogy korában is, Alan nem jelent meg előtte személyesen, de a hangja félreismerhetetlen volt. Ez alkalommal semmilyen készüléket sem használtak; a kommunikáció feltehetőleg "elektronikai úton felerősített telepátia" útján történt.
Alan elsőként mindjárt hangot is adott csodálatának, amiért Fry nem beszélt a nyilvánosság előtt a tapasztalatairól. Fry azt válaszolta erre, hogy először is tartott attól, hogy bármilyen jelentéssel veszélybe kerülne Alan tervezett földi útja; másodszor, hogy az ő személye a rakétatechnika területét kivéve, teljesen ismeretlennek számít. Hogyan is tudna kapcsolatba kerülni az emberekkel?
"Azok, akik nyitottak az igazságra, felismerik egy üzenet jelentőségét a hírvivő személyétől függetlenül" jegyezte meg Alan, majd továbbment : "Becslésünk a négyéves adaptációs időszakról túlzóan optimistának bizonyult. A valóságban közel öt évre van szükség a környezethez való alkalmazkodáshoz. Mindeközben egyik fő problémánk kezd kritikussá válni. Hacsak valami kiegyensúlyozó erőt nem alkalmazunk, a civilizációtok kiirthatja önmagát... mielőtt még abba a helyzetbe kerülhetnénk, hogy a segítségetekre lehessünk."
Fryt felkérték, hogy egy könyvben írja meg a tapasztalatait, és ismételje el az újságokban, rádióban és a televízióban, amit átélt. "Nem tudjátok, mit kértek tőlem", felelte Fry. "Ha megpróbálnám nyilvánosságra hozni ezeket az információkat, csak kigúnyolnának és kinevetnének érte... Ha megpróbálnám bevonni a napilapokat, vagy oda se figyelnének, vagy teljesen eltorzítanák a szavaimat."
"Természetes, hogy kinevetnének, jött a válasz, "A gúny az a védőfal, melyet a gyávák és a közömbösek emelnek maguk és a lehetőségeik köré, melyek megrémítik vagy felkavarják őket... Ez vár mindenkire, aki egy lépéssel is előrébb merészel járni a társainál."
"Miért nem küldtök egy kisebb gépet a Fehér Ház gyepére egyik reggel, és miért nem léptek világszerte nyilvánosság elé, hogy a tanácsaitokat mindenkivel egyszerre osszátok meg?", kérdezte Fry. "Egy ilyen egyszerű megoldás csak a te szempontodból lenne szerencsés", felelte Alan. Ha gondolkodsz egy kicsit, te is beláthatod... mennyi minden szól egy ilyen módszer ellen."
Ha egy felsőbbrendű faj tagjaként jelennénk meg előttetek, olyanokként, akik "fentről" jönnek, hogy vezessék a világotok népeit, ez az érkezésünk súlyos sebet ejtene a társadalmatok önmagába vetett hitén! Az emberek milliói, amiatti kétségbeesésükben, hogy az univerzum másodrangú polgáraivá fokozták le őket, mindent megtennének, hogy ellehetetlenítsék, sőt akár letagadják a létünket! Ha erőnek erejével elfogadtatnánk a mi valóságunkat az ő elképzeléseik helyett, az emberek harminc százaléka ragaszkodna ahhoz, hogy istennek tartson bennünket, és megkísérelne áthárítani ránk minden felelősséget a saját boldogulása érdekében. Olyan lehetőség ez, amit nem vállalhatunk fel, még ha képesek is lennénk megfelelni az elvárásoknak... A fennmaradó hetven százalék minden gondolkodás nélkül elfogadná azt a verziót, hogy az uralmunk alá akarjuk hajtani a világukat, így ők minden rendelkezésre álló eszközzel a pusztulásunkra tőrnének. Éppen ezért hogy bármi jó és maradandó származzon az erőfeszítéseinkből, nektek kell vezetnetek magatokat - vagy legalábbis azoknak, akiknek az emberiség hajlandó elfogadnia az uralmát...
Alan megjelenése
Hogy a Földet beutazhassa, magyarázta Alan, természetesen szüksége lenne egy útlevélre, melyet nem szerezhet meg születési anyakönyvi kivonat nélkül. "Minthogy a származásom valójában földönkívüli, nincs törvényes útja annak, hogy anyakönyvi kivonathoz vagy útlevélhez jussak, pedig mindkettőre szükségem van. Kell tehát találni egy anyakönyvvezetőt, aki belátja az ittlétem szükségességét, és hajlandó segíteni, sőt, szükség esetén kockázatot vállalni... Rád vár a feladat, hogy megtaláld őt, ezért nagyon tájékozottá kell válnod, hogy meg tudd őt győzni."
Gondosan kielemeztük az előttünk álló lépéseket, ezért képes leszek könnyedén beilleszkedni a társadalmatokba anélkül, hogy magamra vonnám a figyelmet... Szükségem lesz egy szakmára, vagy legalábbis egy hasznos elfoglaltságra, lehetőleg olyanra, melyet széles körben ismernek és elismernek, de rendes körülmények között egymagamba űzhetek...Az ideális elfoglaltság valamelyik nemzetközi konszern kereskedelmi ügynöki posztja lenne. Egy ilyen pozíció ellátna megélhetéssel, megfelelő háttérrel, és kiváló ürügyként szolgálna más országok meglátogatására, ha szükség úgy hozza. Lehetőségem lenne politikamentes kapcsolatot ápolni a világotok legtöbb kormányával, miután minden országnak - akár barátságos, akár nem - van valamije, amit el akar adni vagy meg akar szerezni.
Külön problémát jelentene bankszámlát nyitni. "Az a benyomásom, hogy a pénzrendszeretek zöme az arany értékéhez kapcsolódik" folytatta Alan. "Elintézem, hogy néhány fontnyi ilyen fém eljusson hozzád, amit átválthatsz a pénznemedre, és nyithatsz egy számlát a nevemben."
"Ne aranyat", tiltakozott Fry. "Az aranyforgalmat túlságosan ellenőrzik, és bárkinek, aki eladásra kínálja, bizonyítania kell a származási helyét. Ha azonban van némi platinád kéznél, azzal sokkal többet kezdhetnénk. A kereslet a platina iránt meg is haladja a kínálatot, ezért egyáltalán nem okoz nehézséget az eladása, és az értéke is többszöröse az aranyénak."
"Hát jó", egyezett bele Alan, "akkor platina lesz, bár különös dolog úgy tekinteni erre a fémre, mint ami ekkora értéket képvisel... Azon kívül, hogy a platina kiválóan alkalmas a korróziónak kitett felületek bevonására - és űrhajóink többsége ilyen burkolatot is kapott - nemigen tudom elképzelni más alkalmazási területét."
A túlélők a Marsra mennek
E hosszas beszélgetés alatt, 1954 áprilisában, Alan azt is elmesélte, mi történt a nukleáris háború túlélőivel. Ez a háború több tízezer évvel ezelőtt mindkét civilizációt teljesen elpusztította. A katasztrófa túlélőinek végül csak hat légi járművük ( vimana ) maradt, melyekkel a Tibet magasan fekvő fennsíkjain landoltak. Itt végül meghatározták, hogy mi legyen a sorsuk a túlélőknek.
Felvetették, hogy kísérletet kellene tenni egy másik bolygó elérésére. Ezek a hajók, melyeket akkoriban használtak, képesek voltak ugyan az űrben közlekedni, és gyakorta használták is őket néhány száz mérföldes magasságokig a Föld körül, de mindaddig még egyetlen kísérlet sem történt a bolygókat elválasztó végtelen tér átszelésére, és bizony a hajók személyzetének megvoltak a maguk kételyei, hogy egy ilyen vállalkozás egyáltalán sikerülhet-e.
Általatok Mars néven ismert bolygó akkor együtt állt a Földdel, és az előzetes számítások azt jelezték, hogy az átkelés sikerrel járhat. Akkoriban a Mars felszíni hőmérsékleti viszonyai, az atmoszféra, a víz stb. jobban kedveztek a túlélésnek, mint azok a feltételek, melyeket a csillagászaitok napjainkban jeleznek. Szavazásra bocsátották tehát a kérdést, és négy hajó legénysége meg is szavazta, hogy e módon biztosítsák a faj kultúrájának legalább e fennmaradt kis hányadának a túlélését. A többi hajó személyzete úgy döntött, hogy a Földön marad. A fennsík magassága és a sugárzás viszonylagos alacsony volta miatt azt hitték, képesek lesznek megélni ezen a területen anélkül, hogy ezáltal fizikai vagy mentális károsodást okoznának maguknak vagy a leszármazottaiknak.
Máris látom magam előtt az elmédben megformálódó kérdést, ezért hadd mondjam el neked, hogy ennek a fajnak sikerült megvalósítania a fajok közötti teljes egyenlőséget, és mindkét nem egyenlő számban képviseltette magát ebben a tanácsban, ahogy a hajók személyzeténél is. A négy hajó közül, mely vállalkozott a nagy ugrásra, csak három ért célba. A történelmünkben nincsenek feljegyzések a negyedik végzetét illetően. A számos ezt követő generáció elkeseredett harca a túlélésért felemésztette az emberek minden idejét és energiáját... Ahogyan a túlélésért folytatott küzdelmet sikerült fokozatosan megnyerniük, az anyagi tudomány ismét visszazökkent a rendes kerékvágásba, és fellendült a technológia fejlődése. A múlt emlékeivel nagyon is együtt élő emberek azonban gondosan vigyáztak rá, hogy fenntartsák a megfelelő kapcsolatot az anyagi fejlődés és a szociális, valamint a spirituális értékek között.
"A földi fajodnak, civilizációinak és társadalmainak a legnagyobb hiányossága", vonta le a következtetést Alan, "azon kapcsolat megértésének képtelensége, mely az embert a társaihoz fűzi, melynek ott kellene lennie nemzet és nemzet között, és valamennyi ember és a magasabb hatalom között, mely átjárja és irányítja a természetet. Ennek megértése a kulcs a fajod túléléséhez."
Vége Daniel Fry története összefoglalásának
