Egy olyan videót szeretnénk bemutatni, melyben az előadó egy olyan elismerésre méltó tudásszinttel/tudatszinttel rendelkezik, amely ma még Magyarországon sajnos az alternatív tudományos kutatók körében is ritkaságszámba megy.

Itt ugyanis már nem hallunk pl. végtelen monológokat, spekulációkat, okoskodásokat, melyek nem mások, mint innen-onnan összelopkodott bizonyosfajta tudásmennyiség fitogtatása, vagy a kozmosz legelemibb spirituális törvényei tagadása mellett ezoterikusnak tűnő ötletekkel való házalás, hanem ezen a videón az előadó minden szava mögött már valamilyen szintű spirituális tapasztalat is van, ami miatt még a kisebb-nagyobb tárgyi tévedései ellenére is az egész előadása teljes spirituális egységet képez - mely nem jelent kevesebbet, mint azt, hogy aki nyított szívvel hallgatja ezt az előadást, az vegye úgy, hogy be lett avatva:

https://www.youtube.com/watch?v=tLtnWaNkofE

Ugyanakkor felhívnánk a figyelmet még arra, hogy a videóban kb. 29p 30mp - 31p között Dr. Kisteleki Géza beszámol egy ( elhallgatott ) tudományos igazolásról is, mely csak megerősíti az ezoterikusok ősrégi tanításait - és amely teljesen szembemegy természetesen a materialista természettudományos rögeszmékkel -, hogy a Nap valójában egy hideg égitest, melynek csak a koronalégköre forró és fényes!

Kiemelt cikkek

Válasz az UFO-kutatás hét alapkérdésére 1. rész

Evukációs flották a Föld körül
Evukációs flották a Föld körül

 A kezdőlapon jó egy éve feltett hét alapkérdés megválaszolására eljött az idő :

1. Mik az ufók?

Olyan űrjárművek, melyeket a ( Földnél ) magasabban fejlett technikai civilizációk entitásai bolygók és/vagy naprendszerek közötti közlekedésre rutinszerűen használnak.

Azonban az „ufó” meghatározás természetesen nem pontos, sőt inkább cinizmusról és tudatlanságról tanúskodik, mivel ez a mozaikszó egyszerre tükrözi a mai ( bár már nem sokáig )  uralkodó, euro-amerikai típusú áltermészettudomány materialista szemléletét, másrészt azt is, hogy még a durvaanyagban észlelt jelenségeket is automatikusan letagadják, ha a mindennapi tapasztalat ellentmond a materialista elméleti rögeszméknek.

Bővebben ...

A kozmikus magyarság – a Mindenség kulcsa

A kozmikus magyarság – a Mindenség kulcsa

Most, hogy közeledünk a galaktikus együttállás sorsdöntő napjához, és az ezzel együtt járó kibírhatatlan lelki feszültségeket is megtapasztalva, melyet a remény és kétség szinte percenkénti váltakozása okoz a Fény után vágyakozó lélekben, eljött az ideje annak is, hogy beszéljünk a magyarság kozmikus küldetéséről, arról az örök és szent megbízatásról, melyet minden földi nép közül éppen a földi magyarság tagadott meg a legjobban!

Bővebben ...

Válasz az UFO-kutatás hét alapkérdésére 2. rész

Adamski találkozása Orthonnal
Adamski találkozása Orthonnal

2. Honnan jönnek?

 

Addig erre a kérdésre sem lehet kellő mélységben megadni a választ, amíg bizonyos tudati feltételekkel a kérdésfeltevő nem rendelkezik.

Mert ha az ilyen személy legalább elemi fokon nem alakított helyes képet az ufókról, hogy mik is lehetnek egyáltalán, addig a ’honnan jönnek?’ kérdésre adandó választ sem nagyon értheti meg.

Lássunk tisztán : az egész emberiség jelenlegi válságának a valódi oka magában a tudatban, az eddig évezredeken át kontrollált emberi tudatban keresendő, mely mai napig egy illúzió-világegyetemet érzékel maga körül, ami köszönő viszonyban sincs a világegyetemünkben lezajló valós folyamatokkal, a mindenséget irányító tényleges erőkkel és ezeknek a belső összefüggéseivel.

Bővebben ...

Idővonalunk csődje - és egy megoldás 1. rész

Idővonalunk csődje - és egy megoldás 1. rész

Elég furcsa idővonalon vagyunk - vagy inkább ebben rekedtünk, mivel az események itt még olyanok, mint amikor egy régi zenegép zsinórját lejátszás közben kihúzzák a konnektorból, így az utolsó, már senkit sem érdeklő zeneszám, egyre halkulva, egyre akadozva ugyan, de még továbbfolytatódik - viszont az új, korszerű lejátszó sehol sincs, így az új időknek új dalai sem hallhatóak még.

Ez a fő probléma.

Bővebben ...