Most egy olyan spirituális cikket szeretnénk közzé tenni, melyet a napokban írt egy magyar fiatalember. 

Mert nagyon örvendetes számunkra, hogy végre Magyarországon is egyre több tizen- és huszonéves rendelkezik azzal az időseket megszégyenítő mély belátással és bölcsességgel, amely éppen az álrendszerváltás óta reklámozott megélhetési prófétákból eddig oly' fájóan hiányzott! 

Az írás maga pedig jól tükrözi egyrészt azt, hogy a fiatal szerző első kézből szerzi az ismereteit, azaz nem spekulál, nem össze-vissza lopkodott ötleteket ad el saját felismerésként, másrészt ott van nála az a fiatalos egyszerűség és közvetlenség is, melyet még ugyan nem a mindent átfogó ismeret, hanem a lelkesedés és az eljövendő Új Világ feltétlen hite sugároz át. ( Ezt a hitet pedig csak az első kézből nyert tapasztalat adhatja meg. ) 


Üdvözöllek kedves olvasó!

Ebben a bejegyzésben egy teljes körű képet szeretnék neked leírni. Mint tudod te is. A szemeddel látod, a füleddel hallod, a száddal mondod, az agyaddal gondolod és a szíveddel érzékeled a dolgokat. Most ez esetben a világ dolgairól szeretnék neked írni.

Mint te is tudod vagy csak most tudod meg. Rengeteg a dezinformáció, a hazugság és az altató jellegű dolog. Nem csak itt az interneten, hanem még másik területeken is. Az igazságot eldugták, átírták vagy megsemmisítették még régebbi időkben. Itt most a történelmi bizonyítékokat értem ez alatt, amik fizikai jellegűek. Nem érdeke ennek a még mindig vergődő elitnek, hogy az igazságról lehulljon a lepel. Ami mondjuk a mi szemszögünkből fontos, hogy megtörténjen és meg is fog, mert minden az ő számukra vagy így vagy úgy, de véget fog érni.

Ezért is fontos, hogy értsd meg. Szeretnék veled nagyon fontos információkat megosztani, hogy adhassak neked egy teljesen tiszta képet a jelenlegi helyzetünkről a Földön. Még mielőtt rátérnék, hogy elmondjam a jelenlegi helyzetet. Kérlek aktivizáld a kozmikus szeretetet a szívedben. Ugyanis csak is e segítségével fogsz tudni eligazodni a hazugságok tengerén, hogy ezt az iránytűt használva megtudd találni a tenger fenekén azt az igazgyöngyöt, ami segít neked meglelni azt a kulcsot is, hogy hogyan lehet kijutni ebből az egészből. A világunkat jelenleg egy nagyon kis létszámú elit vezeti, amiről mi is sokan tudunk és minden lehetséges metódus szerint teszünk érte jó páran, akár tudatosan vagy nem tudatosan, hogy az ő hatalmuk szétessen. Ezzel persze ők is tisztában vannak. De hát ők csinálják így szándékosan az egészet. Ők egy negatív aspektusú világot akarnak, ahol csak is a zavartalan folyamatos alacsony rezgés dominál. Vagyis a bizalmatlanság, a sóvárgás, a gyűlölet, az arrogancia, az irigység és a megosztottság. Annak lesz energiája, aminek te magad adsz figyelmet. Én mint Fénymunkás annak adok figyelmet, hogy ezen a bolygón a Fény legyen jelen. És csakis maga a Fény. Vagyis a bizalom, a biztonság, az elfogadás, a szeretet, a megbocsátás, az alázat, a tisztesség és az egység. A Teremtő, mi és Gaia is ezt akarja.

Ezért kell minden Földi egyénnek olyanná válnia, hogy felfogja és tudatosítsa saját magában, hogy a világtól nem elzárni kell önmagunkat, hanem benne kell élnünk és felelősségteljesen a mi és másokat is szolgálva építeni a társadalmat. Na, de most a további kivesézésekről később írok. Most rátérek a "mostra".

Most jelenleg az a helyzet, hogy a Galaktikus Föderáció, akikkel közösen dolgozom éjt nappallá téve azon, hogy az emberek felébredjenek és elkezdjék a kezükbe venni a sorsukat. Betömörült egy hatalmas szövetségbe más a Föld bolygó körül is tevékenykedő pozitív földönkívüli civilizációkkal/csoportokkal. A szövetség neve a Fény Szövetsége.

Attól még a Galaktikus Föderáció és a Fény Galaktikus Szövetsége egy és ugyanaz a szervezet. Itt, ahol dolgozom csak is a feltétel nélküli szeretet van jelen, amiért a tagok jutalomként szeretetet adnak és kapnak folyamatosan. Én is csak szeretetet adok nekik és a 100x-sát kapom meg tőlük nap, mint nap és nem is győzöm nekik azt a szeretet adagot visszaadni, amit tőlük kapok és én is a magam módján próbálok megadni. Ezért is fontos tisztázni, hogy amint a GF-el (Én így hívom őket) kapcsolatba kerülsz, akkor ott az ő tagjaiktól csak is szeretetet fogsz kapni és ők is csak azt kérnek tőled. Semmi mást.

Az ő szeretetükben a hét alapbölcsesség is benne van. A figyelem, a megbocsátás, az elfogadás, az alázat, a megértés, a hit és a tisztelet. Ha ezek egyike nincs jelen az adott lénynél, akivel kommunikálsz és mégis a Fény szolgájának adja ki magát onnantól már tudhatod, hogy kivel is van valójában dolgod. Biztosan nem a GF/Fény Szövetséget egy valódi tagjával.

A Fény Szövetség további tagjai közé tartóznak a Felemelkedett Mesterek és az Arkangyalok is. Ha bármi problémád van nyugodtan fordulhatsz hozzájuk is az adott problémád vagy problémáid megoldása érdekében. Természetesen az etikusság kedvéért helyetted nem lesz megoldva helyetted sosem semmi, hanem neked is oda kell tenni a részedet ezen a síkon a siker érdekében. Ez így megy és nem másképp. Ők is csak asszisztálnak, mert ők csak ennyit tehetnek és tesznek meg a megoldás érdekében.

Az hozzá szeretném tenni, hogy a Galaktikus Föderációnak és a Fény Szövetségnek semmilyen a Földön található szervezethez, valláshoz, szektához, politikához, filozófiához, kultuszhoz és "tömeges" jellegű dolgokhoz nincsen semmi köze. Nem tartózik a GF a New Age nevezetű dologhoz sem. Csak rengeteg egoista és pénzéhes ember a szervezetem céljait kiforgatta és nevetségessé tette. Ezt vegyed figyelembe, ha a GF-ről olvasol. Ezért tevékenykednek közülük nagyon sokan a háttérben és nem pedig teljesen nyilvánosan.

Az űrhajóik is, amik különbözőbbnél különbözőbbek méretben és nagyságban egyaránt. 20 km magasságig vannak leereszkedve és teljesen álcázottak. Ezek az anyahajókra vannak vonatkoztatva. A sokkal kisebb hajók, amelyek felderítőnek minősülnek 20 km alatti sávban összevissza repülnek és folyamatos megfigyelést végeznek mindenről és mindenkiről. Vannak pilóta nélküli járművei is a GF-nek.

Aki meg ezek ellenére azt mondja neked, hogy neked nem kell hozzátenni semmit a megoldáshoz és ráadásul helyetted meg is oldja a problémáidat az a rabjává, akar tenni téged. Ne hagyd! Az FSZ tagjai senkit sem akarnak a rabjukká vagy a függelékükké tenni.

Ezért fontos minél több embernek kifejlesztenie a spiritualitását. Mert, akkor a tudatába fog jutni azoknak a dolgoknak, amik működtetik ezt a világot és az univerzumot. Természetesen az ő saját tudatszintjén megfelelően amennyit megtud emészteni. Az ilyen dolgok, mint amilyeneket a mostani média és a politika nyomat nem szabad komolyan venni. Csak is semlegesen tekinteni rá és úgy tevékenykedni, hogy a negatív energia helyett csak is szeretet energiát kell választanunk és azt kapniuk.

Magyarul itt nem a pénzről van itt csak szó, hanem a te életedről is. Nem kell a rabszolgájukká válnod. De nem várhatod el azt sem, hogy a te egyéni problémáidat ők megoldják, amiket te vonzol be magadnak. A bolygónk is ezért csinálja a földrengéseket, viharokat, szökőárakat és vulkánkitöréseket, mert a negatív energia, amit sokunk teremt tudatlanul vagy tudatosan nap, mint nap, mert a világ nem arra van kitalálva, hogy folyton a negativitás legyen jelen rajta. A negativitás nem a létezés alapja, hanem a rombolás és pusztulás alapja. A pozitivitással lehet csak a bolygót helyrehozni teljesen. A tűzet tűzzel nem tudod eloltani.

Ami egyéni szinten kezdődik. Egyéni szinten megy az a felismerés, hogy tudod magadról, hogy mi a jó te neked és másoknak is. Más embereknek, állatoknak, növényeknek és magának a bolygónak. Ezért is lesz most az a következő dolog, amiről írni fogok és zajlik jelenleg a mi világunkban. Jelenleg zajlik egy nagyon durva szelekció, amit Gaia és a Jézus felügyelnek közösen.

Azok az emberek, akik nem ismerik fel, hogy a régi negatív polaritás vagy a duális polaritás szerinti lét már nem szolgálja őket és csak kárt okoz nem csak nekik, hanem a többieknek is. Ők áthelyezésre fognak kerülni másik bolygóra, ahol fejlődhetnek tovább. Magyarul eltávoznak és megszületnek másik helyen. Ez lehet az a bolygó, ahonnan te jöttél vagy egy másik a Földhöz hasonló planéta, ahol te még egy kört bevállaltál.

Jelenleg azok, akik felismerik ezt, hogy a válságok csak is a mi közös teremtésünk által jöttek létre és tartanak. Hiszen hagytuk és még mindig sokan hagyjuk elburjánzani ezeket a folyamatokat. Azok sokkal előrébb járnak a megoldás és a megvilágosodás terén. Hiszen megóvják magukat és a bolygót a fölösleges negatívitástól. Azokat Gaia a sajátos módján jutalmazza.

A szelekció is, ami zajlik mindenkire érvényes tekintet nélkül. Aki nem fog alkalmazkodni a Földanya és a Teremtő elveihez (Egység törvénye) az elfog innen távozni. Akár tetszik neki, akár nem. Már nincsen idő ebben a tekintetben, hogy hova fordulsz. Vagy fel, vagy le. A döntés csak is az egyénen múlik. Aki megérti és tudomásul veszi ezt. Az már elindult az úton és így ezek jegyében is fog tovább haladni. Ami természetesen sok lemondással és visszavonulással is jár, de megfogja érni hosszútávon, hiszen ezzel a világunk lakossága fog előbb vagy utóbb felkelni és megindulni a fejlődés útján.

Pánikra nincsen a jelenlegi helyzetek (Lásd kontrollra és ellenőrzésre törekvő technikák elsősorban, III. vh, idegen invázió és a többi már megvalósíthatatlan eseménysor.) közepette sem semmi ok. Ezt minden Fénymunkásnak és embernek a tudomására kell hoznom, mert a mi interdimenziónális/galaktikus testvéreink segítenek nekünk minden lehetséges formában. Nekünk csak kérni kell őket és hozzátenni a mi részünket (Fényünket) a dolgokhoz. Így fog felszabadulni a Föld és nem másképp. A régi energiák "hívei" elfognak távozni, mert Földanya nem fogja megengedni az itt létüket. Természetesen a lélek döntése is közrejátszik itt, aki úgy dönt, hogy eltávozik annak gyors lesz a távozása. Ezért nem kell meg síratni, hanem csak tudomásul venni a döntését e világból való kilépéséről. A lélek tervezi meg magának örökösen az életét és nincs ez másképp sehol az univerzumban.

Aki meg tudomásul veszi az egészet, annak hatalmas lesz a meg könnyebülés és sokkal könnyebben fogja megjavítani az életében a dolgokat. Ezáltal a bolygón történő dolgok is megoldásra kerülnek.

Ugyanis a bolygónk már felemelkedett. Jelenleg a 4-ik dimenzióban vagyunk már Dec. 21 óta. Szóval a fizikai Föld nincs úgy, ahogy azt sokan vizsgálják. Ezért is kezdett el felpörögni a rengeteg eseménysor, ami miatt a 3-4-5-6-7-8-9 D-s tudatú emberek elkezdtek elszigetelődni egymástól. Mindenki oda fog kerülni, ahová passzol a tudatszintjének megfelelően. Ezért kell megérteni, hogy miért gyorsul fel a teremtés folyamata is. A manifesztáció már hamarabb jön. Csak hetek és hónapok után veszed észre a saját teremtésed.

A világunk most ezért is emeli folyamatosan a rezgését. Amihez persze mi is hozzá kell, hogy járuljunk a magunk módján. Elsősorban az egyéni tudatos belső önmunka által. Ezáltal jön a változás, hiszen a változás te magad vagy. Minden a szabad akaratodon múlik és nem máson. Ezért is légy tudatos a döntéseid közepette.

Az elkövetkező hónapokban és években még az összes titkos összeesküvésről, titokról és hazugságról fog a lepel lehullni. És ez nélkülünk és a galaktikus/interdimenziónális testvéreink nélkül nem, vagy pedig csak nagyon nagy nehézségek árán sikerülhetett volna.

Most is mennyi politikusról és történelmi személyiségről derülnek ki nem csak bizonyos, de teljes körű dolgok. Most is a mi valóságunk egyre jobban mutatja, hogy ez az út nem járható, amin tartani próbálnak minket. Csak a szemellenzőtől nem lehet látni, hogy ki az, aki visszatart minket attól, hogy járhassuk a saját egyéni utunkat.

Ezért vegyed tudomásul kedves Földi testvérem, hogy az a fegyverrendszer, amit a másik oldal használt vagyis a HAARP-ot az FSZ-sek kikapcsoltak illetve a Földanya egyesek kérésére lerombolt teljesen pár hete. Kb. 1-2 hete.

A mostani katasztrófák nem a HAARP, hanem Gaia művei. Ő csakis olyan helyeken csinál ilyesmiket, ahol nincs, akkora milliós lélekszámú populáció, ami ő számára is az onnan felszabaduló energiák következtében zavaróak lennének. A helyzet sem olyan, mint amilyennek a sok pánikkeltő lefesti, de attól még meg kell érteni, hogy nem lehet a babérokon ülni. Tenni kell annak érdekében, hogy szabaddá tehessük magunkat és elvegyük az összes energiát az olyanoktól, akik nem használják semennyire a közjó javára, hanem csak is a rombolásra és a sajátos érdekekre.

Sőt! A galaktikus testvéreinkkel is már bárki képes kapcsolatba lépni, amire már ők is várnak a mi részünkről. Nem kellenek csatornázók, akik megmondják, hogy mi van. Hanem te saját magad is az intuíciód és az univerzális szereteted által teljesen megtudsz bizonyosodni, hogy mi a valódi helyzet a Földön és az emberek életében is. Azzal kapcsolatban is, hogy mit tegyél a te és a mások fejlődése érdekében. Ezért kell kifejleszteni a teljes körű spiritualitást. Nem pedig csak ülni és várni. Aki ül és vár az csak lemarad.

Az égen is mostanában megjelenő jelenségek többsége Gaia-tól és a galaktikus testvéreinktől származnak. A másik oldal is a Fénymunkásokat/Fényharcosokat kezdte el megcélozni erőteljesen, hogy lassítsa az emberiség ébredését. Ezek ellen úgy lehet megvédeni magadat, hogy szólsz a segítőidnek, amikor valami furcsa szurós érzeted van akárhol. Az az ő támadási és rád kapcsolódási kísérletük. Ilyenkor azonnal hívd a segítőidet, hogy letudják szedni rólad őket.

Ezért is kell mindenben a belső iránytűd/belső hangod használni. Az embereknek is, akiknek vannak földönkívüli kapcsolatai, akár tudatosan vagy tudattalanul. Azok elfogják vezetni az emberiséget abba a korba, ahol a földönkívüliek is részei lesznek az életünknek. Ez a valóságunkat egy igen is nagyon erősen érintő témakör. Ugyanis kiderül velük kapcsolatban is a történelem, hogy mekkora szerepük volt a bolygónk sorsának alakításában.

Ezért is kell nagyon ébernek lenni! Mert hogy a másik oldal tagjai is kiadhatják azt, hogy ő velük van a kapcsolat és ezért előfordulhat, hogy a médiájukat használják fel, hogy megtévesszenek. Legyél te is óvatos! A GF/FSZ nem így fog megmutatkozni, hogy "csak azért...". Hanem csak nyomós indokkal. Ez a nyomós indok az az, hogy az egyszerű a Földön lakó emberek teljes szívből jövő feltétel nélküli szeretettel meghívják őket a bolygóra. Amire ők természetesen válaszolnak. Ez csak a körülmények függvénye. Nem kell ehhez a politikusok döntése. Csak is a mi döntésünk és senki másé. Minden csak is szabad akarat és döntés kérdése.

Ezért is döntött így a Földi emberiség kollektív tudata, hogy a galaktikus testvéreink minél többünket fogják egyéni módon felkeresni és ez által fogunk eljutni a teljes körű fizikai kapcsolat felvételig is. Mint, ahogy velem is ez történt, hogy egy éjjel beszéltek hozzám telepatikusan és onnantól ez kapcsolat felvételnek minősült. És azóta velük közösen dolgozom.

Itt most nem abban kell gondolkodni, hogy felvesznek és elvisznek téged egy űrhajóval. Ez amúgy is a Földi törvényeknek teljesen ellentmond. A GF/FSZ sem visz el téged sehova. Ezért van megtiltva is az, hogy a szürkék/hüllők itt röpködjenek a bolygónk körül már vagy 1990 óta.

Persze kisebb-nagyobb berepülések történnek az ő részükről is, de velük nem kell foglalkozni. Amúgy is nem szeretetet árasztanak a hajóik és a jelenlétük, hanem a félelmet.

Csak is az olyan hajókkal és legénységükkel kommunikálj, akikben jelen van a feltétel nélküli szeretet. Ezt megtudod érezni, amint aktiválod a szívedben a szeretetet. Ez így ilyen egyszerűen megy és nem másképp.

 A GF/FSZ érdekei a Földön a következők:

 

- A Földi emberiség magasabb tudatszintre emelése.

- A Föld csillagnemzetté való egyesítése.

- A Föld bolygó felvétele a GF/FSZ tagságba.

- Az emberiség spirituális társadalommá való fejlesztése.

- Az ő kozmikus tudásuk megosztása mi számunkra.

- A kormányzatok teljes körű megreformálása és a régi és mostani kormány titkok kiadása.

- Az emberek megismertetése a valódi eredetükről.

- A Világtanács (NEM VILÁGKORMÁNY!!!) létrehozása, ahol a bolygó nemzetiségei egy "zászló" alatt békésen egyesülve és harmóniában élnek egymással.

- Megszüntetni velünk közösen ezt a fogyasztási és pocséklási őrületet.

- A világban lévő bonyolított "kártyás" rendszert megszüntetni és helyette egy egyszerűbb rendszert bevezetni. (Természetesen csak is a mi beleegyezésünkkel vezetik be vagy mi egyénileg kialakíthatjuk a saját módszerünket.)



Saját elképzelésem az, hogy van egy darab sárga kártyád, amin rajta van a neved, a születési adataid és a bolygó neve, ahol laksz... NEM A PONTOS LAKCÍMED ÉS A TE MAGÁN JELLEGŰ BELSŐ DOLGAID!!! Azokra amúgy is ki kíváncsi? Mert én biztosan nem. Azok csak azokra tartóznak, akikkel megszeretnéd osztani a család vagy baráti körödben. Ezeket a fontos adatokat tartalmazza csak az egész kártya. Ami felhatalmaz téged arra, hogy igényelhesd a Földi társadalom szolgáltatásait az igényeid kielégítése érdekében. És nincs semmilyen RFID se pedig ilyen személy(rabszolgásító)azonosító chip, amit bárhová be kellene ültetni. Ez ugyanis a fizikai test teljes körű meggyalázása és tárggyá minősíttetése. Egy GF-es társadalomban sincs ilyen, hogy egy chip a személyid és a mindenesed. Hanem egy kártya(!!!), amit jogsi, személyi, lakcím és minden egyéb kártyaként is használhatsz. Egy szóval mindenre a Földön, hogy mások szolgáltatását és a munkahelyedre való bemenetelt igénybe vehesd. Ezért ez nem az ellenőrzésről szól, hanem csakis arról, hogy ezek a dolgok csak rá csatlakoztatnak fizikai értelemben a társadalomra. Természetesen szimbiotikusan és nem mint rabszolga. Te amúgy sem egy rabszolga, hanem egy szuverén személy vagy, akinek szintén joga van a boldog, békés és nyugodt élethez. Mint mindannyiunknak. Ezért is a kártyán lévő minimális(!!!) adatok csak arra valóak, hogy meg legyél te is, mint a Földi társadalom tagja és nem pedig, mint egy kormány tulajdona. Ez hatalmas különbség a jelen állapotok között. No, de ennyit az én sajátos elképzelésemről. Kérlek, ha van ötleted, akkor tedd hozzá kommentben. A GF-sek szívesen várják a javaslatod.

Ezek az ő érdekeik. Nem más. A világunk is ezért van a változás irányában, amiért mindenki egyénileg hozzá tud tenni. Ezért is az energiáidat irányítsd a pozitív tettekre, szavakra és gondolatokra. Az elittel ne foglalkozz! Ne tápláld őket. Csak is a saját spirituális fejlődéseddel foglalkozz! Ezzel leszel példakép a másik még üldögélő emberek számára. A változásért neked is tenned kell és nem pedig csak ülni és várni, amire mások buzdítanak a sok csatornázás és más dolgok segítségével.

Ez most a jelenlegi helyzet a Földön. Köszönöm a figyelmed!

 

Írta HUNFény!

Kiemelt cikkek

Válasz az UFO-kutatás hét alapkérdésére 1. rész

Evukációs flották a Föld körül
Evukációs flották a Föld körül

 A kezdőlapon jó egy éve feltett hét alapkérdés megválaszolására eljött az idő :

1. Mik az ufók?

Olyan űrjárművek, melyeket a ( Földnél ) magasabban fejlett technikai civilizációk entitásai bolygók és/vagy naprendszerek közötti közlekedésre rutinszerűen használnak.

Azonban az „ufó” meghatározás természetesen nem pontos, sőt inkább cinizmusról és tudatlanságról tanúskodik, mivel ez a mozaikszó egyszerre tükrözi a mai ( bár már nem sokáig )  uralkodó, euro-amerikai típusú áltermészettudomány materialista szemléletét, másrészt azt is, hogy még a durvaanyagban észlelt jelenségeket is automatikusan letagadják, ha a mindennapi tapasztalat ellentmond a materialista elméleti rögeszméknek.

Bővebben ...

A kozmikus magyarság – a Mindenség kulcsa

A kozmikus magyarság – a Mindenség kulcsa

Most, hogy közeledünk a galaktikus együttállás sorsdöntő napjához, és az ezzel együtt járó kibírhatatlan lelki feszültségeket is megtapasztalva, melyet a remény és kétség szinte percenkénti váltakozása okoz a Fény után vágyakozó lélekben, eljött az ideje annak is, hogy beszéljünk a magyarság kozmikus küldetéséről, arról az örök és szent megbízatásról, melyet minden földi nép közül éppen a földi magyarság tagadott meg a legjobban!

Bővebben ...

Válasz az UFO-kutatás hét alapkérdésére 2. rész

Adamski találkozása Orthonnal
Adamski találkozása Orthonnal

2. Honnan jönnek?

 

Addig erre a kérdésre sem lehet kellő mélységben megadni a választ, amíg bizonyos tudati feltételekkel a kérdésfeltevő nem rendelkezik.

Mert ha az ilyen személy legalább elemi fokon nem alakított helyes képet az ufókról, hogy mik is lehetnek egyáltalán, addig a ’honnan jönnek?’ kérdésre adandó választ sem nagyon értheti meg.

Lássunk tisztán : az egész emberiség jelenlegi válságának a valódi oka magában a tudatban, az eddig évezredeken át kontrollált emberi tudatban keresendő, mely mai napig egy illúzió-világegyetemet érzékel maga körül, ami köszönő viszonyban sincs a világegyetemünkben lezajló valós folyamatokkal, a mindenséget irányító tényleges erőkkel és ezeknek a belső összefüggéseivel.

Bővebben ...

Idővonalunk csődje - és egy megoldás 1. rész

Idővonalunk csődje - és egy megoldás 1. rész

Elég furcsa idővonalon vagyunk - vagy inkább ebben rekedtünk, mivel az események itt még olyanok, mint amikor egy régi zenegép zsinórját lejátszás közben kihúzzák a konnektorból, így az utolsó, már senkit sem érdeklő zeneszám, egyre halkulva, egyre akadozva ugyan, de még továbbfolytatódik - viszont az új, korszerű lejátszó sehol sincs, így az új időknek új dalai sem hallhatóak még.

Ez a fő probléma.

Bővebben ...