- 2000 a GNSZ ( Gaia Népei Szövetsége ) megszavazza, hogy GKT ( Gaia Kormányzó Tanács ) 12 tagja élethosszig töltsék be a hivatalukat, mivel az a rendkívül magas intellektuális és spirituális színvonal, mellyel rendelkeznek, továbbra is nélkülözhetetlen segítség a Gaia hatalmas átalakítási munkálatainál. Másrészt ez a döntés összhangban van a galaktikus joggal, miszerint egy bolygó szellemi vezetése leválthatatlan, kivéve, ha ezt az adott bolygónál magasabb rendszerek ( naprendszerbeli, galaxisbeli, lokális halmazbeli stb. ) Tanácsai nem javasolják.

A GKT tagjainak az utánpótlásáról – a fizikai testből való kilépés vagy más galaktikus megbízatás elfogadása esetén - magának a GKT-nak kell gondoskodni, folyamatosan fenntartva egy rendkívül szigorú spirituális szűrőrendszer alkalmazását a jelöltek számára.

- Az új ökotelepülések közlekedésében először kezdik tömegesen alkalmazni az antigravitációs lebegő járműveket.

A lebegő járművek alkalmazása pedig lehetővé teszi, hogy újra visszatérjenek egykor a Szíriuszon majd a Vénuszon bevezetett és Lemúria és Atlantisz idején már a bolygónkon is alkalmazott alapelvhez, miszerint a Gaia éltető energiáit semmiképpen sem szabad elzárni az élővilág elől azzal, hogy a közlekedés céljából leköveznek vagy lebetonoznak nagyobb földterületeket.

A kerék alkalmazása éppen ezért minden valódi spirituális társadalomban tilos volt.

Így az új Gaia-településszerkezet kialakításánál is elsődleges szempont, hogy minden lakóotthon és közösségi épület a természetbe beágyazva legyen, elválaszthatatlan részeként az adott zöldterületnek.

A lakóotthonok kialakításánál a GKT elsősorban a szíriuszi és vénuszi gömbházas lakóotthon-modellt ajánlja, de lehet más testvéri planetáris közösség ( marsi, ganümédeszi, arkturuszi  stb. ) vagy saját tervezésű épületek formavilágát is választani – feltéve, hogy azok összhangban vannak a Gaia új településszerkezetével.

Az új településszerkezet pedig egyenlő a Gaia új, paradicsomi bioszférájával

 

– ez az alapvető különbség, mely minden más Atlantisz utáni kultúra törekvésétől eltér, mivel ezek a kultúrák folyamatosan elkülönülni igyekeztek a Gaiatól, így a civilizációjuk csúcspontján törvényszerűen eljutottak a teljes megsemmisülésük határáig.

- 2001 a GKT betilt minden stresszet okozó sporttevékenységet, elsősorban a stresszet okozó labdajátékok olyan típusát ( labdarúgás, rögbi, amerikai futball ), melyeket nem a szabad mozgás, a közös játék és a természetes életöröm csoportos lelki élménye tapasztalatként hoztak létre, hanem azért, hogy a korábban rabszolgaként tartott népesség felgyülemlett agresszív energiáit levezessék.

Ugyanez érvényes minden erőszakos sportra ( ökölvívás, kick-box, pankráció stb. ) és különösen a kelet-ázsiai harcművészetek eltorzított változataira, melyek irányítása már régen a sötétség erőinek a kezébe kerültek, ezért alkalmazásuk különösen veszélyes, mivel fekete mágikus elemeket is tartalmaznak.

A Gaia új korszakába lépve ugyanis erőszak alkalmazásának minden válfaja betiltandó, és nem lehet semmilyen indok sem arra, hogy a testi-lelki önfegyelemre nevelés ürügyén olyan gyilkoló gépeket neveljünk, aminek az emberi alkalmazása eleve ellentmond azzal a holisztikus szemlélettel, mely a galaxisunk számtalan bolygója után most a szeretett Gaia bolygónkon is bevezetésre kerül.

Mind az új Gaia-oktatási rendszer, mind az összes polgárnak folyamatosan rendelkezésére álló kalandparkok, ügyességi pályák és sportlétesítmények biztosítják az egészséges test fenntartásához szükséges anyagi, tárgyi és személyi feltételeket, legyen szó akár úszásról, lovaglásról, atlétikáról vagy az egyéni és csoportos játék örömének megtapasztalásáról, melyek már mentesek az agresszivitástól és minden más negatív energiától.

Fontos továbbá, hogy azoknál a korábbi verseny vagy olimpiai számoknál, melyek az új korszakban is használhatóak, meg kell szüntetni az úgynevezett objektív vonatkoztatási rendszert – ez azt jelenti, hogy meg kell szüntetni az idő- vagy hosszúságegységben mért sportteljesítmények objektív, azaz korábbi eredményekhez viszonyított értékelését.

Így az ilyen versenyszámoknál – főleg az atlétikai és úszószámoknál – csak a relatív értékelés a megengedhető, azaz csak a versenyzők által elért eredmények sorrendje alapján lehet győztest és helyezetteket hirdetni, úgy, hogy közben nem alkalmazzák az idő- vagy hosszúságegységet az elért sportteljesítmény lemérésére és viszonyítására, azaz objektivizálására.

Ezzel egyrészt meg lehet akadályozni, hogy az egészséges versenyszellem – mely minden fiatalnál természetes adottság - átlépje azt a határt, mely már kárt okoz a csoportos játék örömének, másrészt elkerüli a stresszt, hogy a sportoló magát további csúcsteljesítmény elérésére hajszolja, mely már nem szolgálja sem a testi, sem a lelki egészségét, sem a közösség érdekét.

- Megkezdődik az egész bolygón az aranyalaphoz kötött pénzrendszer teljes felszámolása és a GKT bejelenti, hogy a földi emberiség egy újabb fontos állomáshoz érkezett a galaktikus társadalommá válás folyamatában, mikor az alanyi jogú alapellátás egyetemessé nyilvánítása mellett most már az idejét múlt pénzügyi rendszer utolsó maradékát is felszámolja.

A bolygó minden felnőtt polgára ezentúl egy olyan speciális, személykóddal ellátott kártyával fog rendelkezni, melyet vásárlás esetén egy megfelelő készülékbe helyezve regisztrációs jelet küld a bolygó központi kontroll-számítógépébe.

Az elküldött regisztrációs jelet a központi számítógép feldolgozza és kiértékeli, majd a vásárlás helyszínén lévő kártya-regisztrációs gépbe visszaküldi a vásárlás engedélyezve vagy a vásárlás nem engedélyezve jelet. Az egész vásárlás-regisztrációs folyamat oda és vissza egy másodpercen belül lezajlik.

Hogy a vásárlás engedélyezett legyen, ahhoz semmi más nem kell, csak az, hogy a Gaia polgára tisztába legyen a neki engedélyezett vásárlási keretszámokkal, melyek bizonyos határt szabnak az alanyi jogú juttatásoknak, mind a speciális igényeknek. ( Az alanyi jogú juttatásokat is a vásárlókártyán keresztül kell regisztrálni. )

A keretszámok a következők:

A Gaia minden polgárának életkortól függetlenül

1. alanyi jogú alapellátásra napi 100 vagy havi 3000 euró ( kb. 900.000 forint ) értékű ingyenes vásárlási és szolgáltatási keret áll rendelkezésére, ( a megszüntetett euró itt csak viszonyítási alap )

2. a speciális igényekre szintén napi 100 vagy havi 3000 euró áll rendelkezésre

Ez azt jelenti, hogy havonta mindenkinek 3000 + 3000 = 6000 euróig ingyenes, de kötelezően minden tételben regisztrált vásárlási és egyéb szolgáltatási keret adott.

Egy 2+2 fős ( 2 felnőtt 2 gyermek ) családra vetítve a keretszámok és felhasználási módok így alakulnak:

4 x 6000 euróval rendelkezik havonta az a felnőtt pár, ha 2 gyermekük mindegyike 14 év alatti ( vagyis 14. életévig a felnőtt szülőpár vagy gondozó(k) kapják a gyerek/gyermekek utáni 6000 eurót is;

ha valamelyik gyermekük már 14-18 év közötti, akkor a fiatalnak joga van a teljes felnőtt keret 50%-át lehívni, azaz ekkor a két felnőttnek 3,5 x 6000 euró áll rendelkezésre;

ha mindkét gyermekük 14-18 év közötti, akkor a felnőtt párnak 3 x 6000 euró áll rendelkezésre, míg a gyermek(ek) be nem tölti(k) a 18. életévet.

Az alanyi jogú alapjuttatáson és a speciális igényeken kívül, melyek ingyenesek, minden Gaia polgár luxus igényekre is bejelentheti a jogosultságát ( mivel olykor a léleknek ezt is meg kell tapasztalnia ), de ehhez magasfokú szellemi ellentételezés is szükséges, olyan közösség életét alapvetően elővivő kreatív munka, csúcsteljesítmény, felfedezés, új összefüggések feltárása, találmány, művészeti alkotás vagy teljesen új szemléletű gondolati és/vagy spirituális rendszer létrehozása, melyek automatikusan a GTTT ( Gaia Tudományos Tanácsadó Testület ) vagy a GMTT ( Gaia Művészeti Tanácsadó testület ) elé jutnak, mivel a mentori rendszeren keresztül állandóan figyelik a teljes népességet, hogy hol bukkan fel új gondolat, új alkotás vagy új találmány.

Az a szellemi/tudományos/művészi újító vagy felfedező/feltaláló tehát, aki igényli a luxus juttatást is, megkaphatja, ha ezt a GKT is jóváhagyja. ( Valójában ezt nagyon kevesen akarják igénybe venni. )

- 2002 a GKT a GNSZ-szel és GTTT-vel egyeztetve bevezeti az új naptárat, mely nem más, mint az 1582 óta érvényben lévő Gergely-naptár tulajdonképpeni egyszerűsítése, a 20. században is sokak által szorgalmazott világnaptár kissé módosított formája.

A világnaptár is az egyiptomi eredetű Julián- és Gergely-naptári rendszereken alapszik, csak egyszerűsítve, elhagyva a kivételeket és a szabálytalanságokat.

Ez azt jelenti, hogy

1. minden hónap 30 napos,

2. minden hónap 4 hétből áll, azaz 4 x 7 = 28 napból és két héten kívüli napból. ( 28 + 2 = 30 nap ),

3. minden hónap a keddi nappal (!) kezdődik,

4. a hét 4 közösségi/alkotó és 3 szabadidő/elmélyülő napokra oszlik ( kedd, szerda, csütörtök, péntek a közösségi vagy alkotó napok; szombat, vasárnap, hétfő a szabadidő vagy elmélyülő napok ),

5. ezen kívül a 12. hónap után még 5 kiegészítő napot kell beiktatni, hogy meglegyen a 365 napos év. Van tehát minden hónap végén 2 kiegészítő nap, azaz összesen egy évben 2 x 12 = 24 kiegészítő nap és 5 ( szökőévenként 6 ) kiegészítő nap az év végén.

6. ugyanúgy 4 évenként be kell iktatni a szökőnapot, mint ahogy ez régen minden olimpiai évben megtörtént, azzal a különbséggel, hogy a Gergely-naptár egy 400 éves ciklust alkalmazott, hogy a fölösleges szökőnapok számát csökkentse, vagyis a naptári évet szinkronba hozza a tropikus évvel.

A világnaptár ezt egyszerűbben is meg tudja oldani, mivel most már 128 évenként ( 32. szökőévenként ) kell elhagyni egy szökőnapot, így a világnaptár pontosan a tropikus napévvel lesz egyenlő.

7. Az év első napja mindig a tavaszi napéjegyenlőségkor kezdődik.

A hónapok elnevezése hivatalosan csak sorszámozás alapján történik, 1. hónap, 2. hónap stb., ugyanakkor a helyi szinten a hónapok hagyományos elnevezései is megengedhetőek.

A minden hónap végén beiktatott 2 kiegészítő napot értelemszerűen a Naprendszerünk további 2 bolygójáról, az Uránuszról és a Neptunuszról kell elnevezni ( mivel a hét napjai már nagyon régen a mindenség Földről tekintett hét legfényesebb mozgó égitestéről van elnevezve ).

Az 5 ( szökőévenként a 6 ) kiegészítő napot, melyek a tavaszi napéjegyenlőséget megelőzik, Farsang-napoknak nevezzük, ezek most az óévbúcsúztató napok.

A vallási ünnepek, így Gergely- vagy ( ortodox ) Julián-naptárhoz köthető ünnepek is hivatalosan eltöröltetnek, és csak helyi szinten megengedhetőek a vallási elfogult közösség azon idősebb tagjai számára, akik már nem vesznek részt az új Gaia-oktatási rendszerben.

A vallási ünnepek és kultuszok helyett - melyek elsődlegesen felelősek, hogy a Gaia lakosai fokozatosan lehangolódtak a Mindenség éltető ritmusairól, és ennek karmikus visszahatásként egy materialista társadalom gépies időritmusának a rabszolgaságába kerültek - az új naptári rendszerrel vissza fog térni az emberiség a kozmikus tudatidő ciklusaihoz, melyet legjobban a maja naptár fejez ki.

A bevezetett világnaptár ehhez csak a mindenki számára érthető első gyakorlati lépést jelenti, mely megadja végre mindennapi tevékenységek szabályos ritmusát, azaz biztonságát is; ugyanakkor a Gaia lakosainak még figyelembe kell venniük:

1. a Hold fényciklusait ( míg a régi Hold a dimenziós átalakulásig a Föld mellett marad ), vagyis teliholdtól teliholdig tartó holdévet,

2. a napévet a 12 állatövi befolyásnak megfelelően,

3. a maja naptár hónapjainak a ciklusát.

- Az új világnaptár bevezetésével egyidejűleg a bolygóért végzett munka is meghatározásra került.

A galaktikus elvekkel összhangban a Gaia felnőtt polgárainak is kötelezően bizonyos időt kell szentelniük arra, hogy bolygójuk és a rajta lévő élethullámok jólétéért dolgozzanak.

Ez heti 16 órát jelent, melyet mindenki úgy használ fel és olyan módon, ahogy akar.

Ez azt jelenti, hogy a hetek új 4 + 3-as rendszerében bármelyik napot/napokat ( mindegy, hogy alkotó- vagy szabadidő-nap ) kijelölhet magának a polgár, hogy közösségi munkát végezzen, és a kötelező 16 órát is úgy osztja be magának, ahogy akarja, mégis vannak bizonyos feltételek, melyeknek teljesülniük kell:

1. 16 órát egy héten belül kell ledolgozni,

2. Az ingyenes alanyi jogú és speciális juttatásokhoz a polgár csak akkor juthat hozzá, ha személykódos kártyáján a heti munkavégzése is igazolva van,

3. csakis olyan közösségi tevékenységet lehet vállalni ( mindegy, hogy fizikai vagy szellemi munka ), mely összhangban van a Gaia nagy átalakítási munkálataival,

4. a heti munkakezdés előtt egyeztetni kell a helyi Mentori Tanács szakértőivel, akik

A, tájékoztatják a közösségi munkát végző polgárt helyi munkalehetőségek széles választékáról ( a globális átalakítás kezdetével állandóan keresik a közösségi dolgozókat és az önkénteseket ),

B, segítenek összeegyeztetni a polgár igényeit a valós lehetőségekkel ( ez rendszerint megtörténik, mivel mind a fizikai, mind a szellemi munka széles választékára óriási igény van. )

Ugyanakkor a közösségi munkára való hajlandóságot most már nagyban elősegíti az is, hogy az emberiség tudatosodása nagyban előrehaladt, melynek - többek között - az a következménye, egyre kevésbé tesznek értékbeli különbséget a fizikai és a szellemi munka között, hanem egyre többen tudnak harmonikusan váltani, ahogy ezt a lelki inspirációjuk megköveteli, e két tevékenység-típus között. ( Vagyis a társadalmi értékítéletből eltűnik az „alantas” munka fogalma. )

Másrészt egyre többen szentelik a teljes életüket a Gaia szolgálatának ( és ezért az univerzum szolgálatának ), így a kötelező 16 óra helyett sokan már önkéntelenül és boldogan - egyetlen értelmes életcélként - éjjel-nappal a paradicsomi bolygójuk megteremtéséért fáradoznak.

- 2003 a GKT bejelenti, hogy ez év nyarán az Első Kapcsolatfelvétel világtörténelmi eseménye végbe fog menni, majd felkéri a bolygó összes polgárát, hogy készüljön fel az eseményre.

A GKT felkéri a GNSZ-t és GTTT-t, hogy egy külön szakmai szervezetet hozzon létre a Bolygóközi Kapcsolatok Tanácsa ( BKT ) néven, mely koordinálni és irányítani fogja nem csak az Első Kapcsolatfelvétel Gaiát érintő eseményeit, hanem most már minden nyílt Gaia-földönkívüli kapcsolatot is.

Majd miután a BKT igen hamar megalakul, a GKT felkéri ezt a szervezetet, hogy még az Első Kapcsolatfelvétel előtt tárja a világ elé az utóbbi 100 évben eltitkolt földönkívüli fajokkal való sorozatos kapcsolatfelvételeket.

A BKT által napvilágot látott vaskos dokumentumból pedig egyértelműen kitűnik, hogy a Föld már a 20. század elejétől gyakorlatilag földönkívüli megszállás alatt van, olyannyira, hogy csak földi ember végletesen lefokozott érzékszervi képessége miatt gondolhatta már a múlt században is magáról, hogy a sorsa a saját kezében van.

A pozitív szándékú földönkívüli testvérek már az I. világháború előtt is pontosan tudták, hogy a hivatalos tudomány végzetes útra lépett, amikor elutasította mind a 19. századi teozófikus bölcsességek alapigazságait, mind Keely vagy Tesla haladó kutatásait, melyek a társadalom fejlődésének is más irányt szabtak volna, elkerülve a későbbi világháborúkat és főleg az atombombát.

Ezért az űrbéli testvéreink a 20. század elejétől minden szinten azon fáradoztak, hogy ha kitörő katasztrófát meggátolni már nem is tudják, de legalább enyhítsék a vészes események Gaia-ra gyakorolt hatásait.

Emiatt a földönkívüli testvérek ( akik ekkor főleg a Vénuszról, Marsról, Ganümédeszről, Szaturnuszról, az Alfa Centauriból, a Tau Cetiből, a Szíriuszról, a Plejádokból és az Orionból jöttek ) gyakorlatilag már tömegesen épültek be majd’ minden tudományos, gazdasági, pénzügyi, politikai és kulturális intézménybe a földiek számára teljesen láthatatlanul.

https://www.youtube.com/watch?v=YZM3ufb588k

Erre azért voltak képesek, mert a magasabb bolygókon külön tudományként tanítják a teljes mimikrit, az álcázás képességét abból a célból, hogy ha egy alacsonyabb, félelem-vezérelte bolygón valamilyen fontos munkát kell végezniük, akkor ezt sokk-hatás nélkül tudják megtenni.

Ez az állapot gyakorlatilag a jelen évig, 2003-ig tartott, bár 1995-től a felébredt tudatú földlakók előtt már nyíltan is megjelenhettek.

Az első, nyílt Kapcsolatfelvétel pedig most már azért aktuális, mert a Gaia lakosainak össztudatszintje a félelem-vezérte régi helyett több, mint 50%-ban szeretetalapú, vagy legalábbis elfogadó, toleráns szintre váltott át.

Ez az alapvető tudati változás világtörténelmi jelentőségű, mert amíg az emberiség 99%-a ( 1987 előtt ) félelem-vezérelte tudattal rendelkezett, addig

1. nem lehetett objektív érzékelése, mivel

2. csupán durvaanyagi hatásokra reagált, így

3. geocentrikus maradt akkor is, mikor a 3D-s Naprendszert próbálta gyarmatosítani.

Másrészt azonban a Föld lakosait ez a beszűkült észlelés meg is védte attól, hogy idő előtt szembesüljenek azzal az elemi ténnyel, hogy világukat évezredek óta nem-humanoid, nem-emberi lények vezetik.

Éppen ezért a Menny Erői által irányított hatalmas Gaia-átalakítási munkálatok el sem kezdődhettek volna, ha 1991-től a Földről láthatatlanul és fokozatosan a nem-humanoid lényeket el nem távolítják, akik az akkori emberiség mintegy 15%-t tették ki.

Ez az eltávolítás különösen azért volt fontos, mivel ezek a nem-humanoidok, akik alakváltók, természetesen a Föld minden országának minden közintézményében kulcspozíciókat foglaltak el, és így addig még elméletben sem lehetett szó arról, hogy az önmegsemmisülés előtt álló emberiséget megmentsék, amíg a tudományos és művészeti életből, a vallásból, a médiából, az erőszakszervezetekből, de épp úgy a politikai-gazdasági-pénzügyi életből is az addig annyira bálványozott tekintélyeiket el nem távolítják!

Igazából a Fény Erői látható formában az első halálos csapást erre a régi, korrupt, igaztalan nem-humanoid rendszere 1991-ben mérték, mikor a Keleti Szövetség országaiban bevezették az alanyi jogú alapjuttatásokat. Ez az esemény indította el aztán az egész Földön azt a láncreakciót, aminek következményeként néhány év alatt az emberiség lerázta magáról a nem-humanoid élősködőket, akik évezredek óta az emberiség félelemenergiáiból éltek.

A GNSZ és GKT megalakulása után a szabaddá vált emberiség pedig egy teljesen új kozmoszban találta magát! Számára addig a mesék birodalmába tartozó világba!

Már csak azért is, mert egyrészt nyilvánosságra hozták a NASA által folyamatosan meghamisított űrfelvételeinek eredeti fényképváltozatait, másrészt a nem-humanoid elit ötvenes évek óta folytatott titkos űrprogramjának minden részletre kiterjedő dokumentumait.

Így a felébredt vagy éppen ébredező emberek nem csak azzal szembesültek, hogy az általuk addig annyira bálványozott tudományos tekintélyeiknek helytelen elképzeléseik voltak a kozmoszról, hanem azzal is, hogy ezek a tudósnak mondott nem-humanoidok, akik az ufójelenséget is égre-földre letagadták, tudatosan hazudtak nekik, mivel a tényekkel mindig is tisztában voltak - mármint azzal, hogy a Naprendszerünk nyüzsög az élettől, minden denzitásban és minden dimenzióban!

A GKT 1995-ös első intézkedéseinek egyike volt, hogy a hagyományos űrkutatást leállította, sőt, módszeren fel is számolta, mivel rendkívül környezetszennyező elavult technológiáról volt szó; ugyanakkor megkérte ( még titokban ) a Galaktikus Szövetséget, hogy speciális egységei tisztítsák meg a Föld környezetét a felgyülemlett űrszeméttől és csak azokat a műholdakat hagyják meg ( ideiglenesen, míg galaktikus kvantumkommunikációra a Föld meg nem kapja az engedélyt ), melyek a tudományos információszerzést és kommunikációt szolgálják.

A GKT ekkor utasította a GTTT, hogy 8 éven belül ( azaz 2003-ig ) dolgozzon ki egy olyan űrprogramot és ehhez kapcsolódva olyan éterenergiás űrhajógyártást, mely már valóban az egész emberiség érdekét szolgálja.

Ez azt jelentette, hogy környezetet nem-szennyező, kozmikus éter-energiával hajtott űrjárművek típusainak egész sorozatát kellett létrehozni változatos méretben és más-más funkcióban.

A legalapvetőbb típus, melyből a legtöbbet kellett legyártani, a „gömböc” nevű 5-6 személyes, egyénileg vagy családilag használt 4,5 méter átmérőjű utazógömb, mellyel pillanatok alatt el lehet érni a 100.000 tengeri mérföld/ óra, vagyis 185.200 km/óra ( 51,4 km/s ) sebességet. Így a „gömböc” segítségével Föld legtávolabbi pontjainak az elérése is percek kérdése lett – távolságok ezzel megszűntek.

Jóllehet a gömböcöket csak ettől az évtől kezdik a bolygói személyi közlekedés részére sorozatban gyártani, mégis az egy évvel korábban beinduló rendszeres Gaia-Hold kutatóexpedíciók is már ezeket a kis járműveket használták fel arra, hogy kb. 2 óra alatt a Holdra érjenek.

Viszont az új szemléletű űrkutatás addig nem igazán indulhat be, míg a régi földi elit másik vészterhes örökségét ( vagyis a hagyományos űrkutatás megszüntetése mellett ) az új Gaia-vezetés fel nem számolja: a titkos űrprogram földi, holdi és marsi bázisait – több százezres klónállományával együtt!

A holdi és marsi bázisokat az ötvenes évektől kezdve azért létesítették, mivel az elit akkoriban biztosra vette, hogy a Föld bioszférája 2000. év körül teljesen megsemmisül egy globális környezeti katasztrófa vagy atomháború következtében.

Üvegkupolás városokat építettek maguknak luxus túlélő bázisként a Holdon és a Marson, míg a Földről elrabolt jó fizikumú ifjak tízezreit agyműtétnek vetették alá, hogy engedelmes biorobotként ott életük végéig nekik szolgáljanak!

Eközben itt a Földön fizetett ügynökeik, azaz „vezető tudósok”, akik pontosan tudták, hogy miről is van szó, inkvizíciós módszerekkel üldözték az alternatív tudományos kutatókat és a feltalálókat, és az egész emberiséget a csahos médiájuk segítségével félrevezették, elhitetve tudományos fejlődésnek olyan száz éve elavult gondolatokat és technológiákat, melyet az óvodától az egyetemig minden földi embernek megcáfolhatatlan természeti törvényként vagy társadalmi haladás szerves következményeként kellett elfogadnia.

A Fény Egyetemes Erői megdöbbenve figyelték ezt.

Mármint azt a példátlan aljasságot, amely párját ritkította az egész Univerzumban, sőt, ilyen szintű hazudozásra még sehol sem volt példa.

El ne felejtsük azonban, hogy mindez a régi emberiség engedélyével történhetett, még ha öntudatlanul is, bár ez önmagában még nem menti fel őt a bűnrészesség vétke alól.

Mert az az emberiség, amely a régi vallási hitrendszere alapján nem csak természetesnek veszi a kizsákmányolást, a társadalmi káoszt, a szabadrablást a vele járó elképzelhetetlen nyomorral és szenvedéssel együtt, hanem erre rálicitálva az utóbbi 300 évben még jóváhagy egy olyan természet- és társadalomtudományt is, amely az egyetlen valóságot, vagyis a Lelket és az Általa szerzett tudást eredendően tagadja, tehát azt az egyetlen segítséget, amely megmenthetné a pokoli helyzetéből, törvényszerűen a legsötétebb nem-humanoid erők karmai közé kerül, melyből önmaga erejéből már nem tud megszabadulni.

A Fény Erőinek, az angyali élethullámoknak, a galaxis számtalan fénycivilizációjának ezért már 20. század elejétől sorozatosan különleges áldozatot kellett hozniuk, hogy ezt a szellemi sötétségbe zuhant földi emberiséget megmentsék a biztos pusztulástól.

Ám túlságosan nagy és átfogó volt már a hazugság-mátrix az emberiség körül, hogy egy sima földi inkarnációs vonalat követő ember felfedezhette volna az igazságot.

Az 1987-tól kezdődő új idővonal megjelenése sem az emberiség érdeme, hanem az ide inkarnált fénylények névtelen áldozatának az eredménye.

Mégis az utóbbi 16 évben, mivel a Fény Erői fokozatosan diadalmaskodtak a sötétség felett, megtörtént az a csoda, melyre a Naprendszerünk testvér-civilizációi már 13.000 éve vártak: a nem-humanoid erőktől megtisztított földi emberiség számára eljött az az idő, hogy az Első Kozmikus Kapcsolatfelvétel világtörténelmi eseményét megtapasztalja.

A GKT bejelenti, hogy 2003. június 22-én világidőben mért déli 12 órakor sok tucat különböző galaktikus szövetségi flotta, több millió anyahajóval és kutatójárművel fog látható formában megjelenni minden város és minden település felett alacsony magasságban. A galaxisunk szellemi vezetőinek vezérhajói pedig le fognak szállni minden ország fővárosának parkjára, ahol mindenki szeretetteljesen üdvözölheti isten fiainak a próféták által évezredek óta megjósolt érkezését.

Ezenkívül minden város, minden település területére is le fognak szállni, és testközelből lehet találkozni velük, ha van ott 12 olyan ember, aki szívből kívánja ezt.

A leszálló hajókba be is lehet szállni, és addig lehet ott tartózkodni, ameddig az érdeklődő Gaia polgár csak akarja.

Fel kell azonban hívni a figyelmet, hogy ezek a hajók a mindenség mennyei területeiről jönnek, és jóllehet lecsökkentették a rezgésüket, hogy a Kapcsolatfelvétel egyáltalán létrejöjjön, de aki belép oda, annak számítani kell arra, hogy esetleg egy teljesen újjászületett emberként fog kilépni onnan.

A galaktikus szövetségi flották hajóinak a milliói 24 óráig élő, színes, virágmintás szőnyegként fognak ráterülni mindenhol – a Teremtő vidám üdvözleteként - a Gaia égboltjára.

Ám amikor a flották eltávoznak, lesznek közöttük olyan több száz kilométer hosszú, több millió embert befogadó anyahajók is ( a kutatóhajók százaival ), amik végleg a Gaia szolgálatába állnak, mivel ezek a hajók egyrészt egy Föld körül állandóan keringő oktató-űrbázisokká alakulnak át, melyeket minden polgár felkereshet, másrészt a Gaia új űrprogramjában, az emberiség első nagy kozmikus kalandjában fognak segíteni.

 

( Az idővonal folytatása: https://spiritufo.ditro.hu/valodi-ufo-kutatas/uj-spiritualis-szemlelet/49-idovonalunk-csodje-es-egy-megoldas-3-resz )

 

Kiemelt cikkek

Válasz az UFO-kutatás hét alapkérdésére 1. rész

Evukációs flották a Föld körül
Evukációs flották a Föld körül

 A kezdőlapon jó egy éve feltett hét alapkérdés megválaszolására eljött az idő :

1. Mik az ufók?

Olyan űrjárművek, melyeket a ( Földnél ) magasabban fejlett technikai civilizációk entitásai bolygók és/vagy naprendszerek közötti közlekedésre rutinszerűen használnak.

Azonban az „ufó” meghatározás természetesen nem pontos, sőt inkább cinizmusról és tudatlanságról tanúskodik, mivel ez a mozaikszó egyszerre tükrözi a mai ( bár már nem sokáig )  uralkodó, euro-amerikai típusú áltermészettudomány materialista szemléletét, másrészt azt is, hogy még a durvaanyagban észlelt jelenségeket is automatikusan letagadják, ha a mindennapi tapasztalat ellentmond a materialista elméleti rögeszméknek.

Bővebben ...

A kozmikus magyarság – a Mindenség kulcsa

A kozmikus magyarság – a Mindenség kulcsa

Most, hogy közeledünk a galaktikus együttállás sorsdöntő napjához, és az ezzel együtt járó kibírhatatlan lelki feszültségeket is megtapasztalva, melyet a remény és kétség szinte percenkénti váltakozása okoz a Fény után vágyakozó lélekben, eljött az ideje annak is, hogy beszéljünk a magyarság kozmikus küldetéséről, arról az örök és szent megbízatásról, melyet minden földi nép közül éppen a földi magyarság tagadott meg a legjobban!

Bővebben ...

Válasz az UFO-kutatás hét alapkérdésére 2. rész

Adamski találkozása Orthonnal
Adamski találkozása Orthonnal

2. Honnan jönnek?

 

Addig erre a kérdésre sem lehet kellő mélységben megadni a választ, amíg bizonyos tudati feltételekkel a kérdésfeltevő nem rendelkezik.

Mert ha az ilyen személy legalább elemi fokon nem alakított helyes képet az ufókról, hogy mik is lehetnek egyáltalán, addig a ’honnan jönnek?’ kérdésre adandó választ sem nagyon értheti meg.

Lássunk tisztán : az egész emberiség jelenlegi válságának a valódi oka magában a tudatban, az eddig évezredeken át kontrollált emberi tudatban keresendő, mely mai napig egy illúzió-világegyetemet érzékel maga körül, ami köszönő viszonyban sincs a világegyetemünkben lezajló valós folyamatokkal, a mindenséget irányító tényleges erőkkel és ezeknek a belső összefüggéseivel.

Bővebben ...

Idővonalunk csődje - és egy megoldás 1. rész

Idővonalunk csődje - és egy megoldás 1. rész

Elég furcsa idővonalon vagyunk - vagy inkább ebben rekedtünk, mivel az események itt még olyanok, mint amikor egy régi zenegép zsinórját lejátszás közben kihúzzák a konnektorból, így az utolsó, már senkit sem érdeklő zeneszám, egyre halkulva, egyre akadozva ugyan, de még továbbfolytatódik - viszont az új, korszerű lejátszó sehol sincs, így az új időknek új dalai sem hallhatóak még.

Ez a fő probléma.

Bővebben ...