Az emberiség nagy része az önként vállalt érzékszervi korlátozása miatt lelkileg nagyon szorongató helyzetben van. Ugyanis a magány, az egyedüllét, a kiszolgáltatottság és az Istentől-elválasztatottság átélésének mindennapi tapasztalat-illúziója bizony sokszor még meg is erősíti számára azt a sivár természettudományos világképet, amellyel a hivatalos tudomány immár 300 éve előhozakodik, sőt, pimasz arroganciával még kötelezővé is tesz.

És szinte mondani sem kell, hogy Newton óta gyakorlatilag a természettudomány számára más dimenzió, mint 3D-s, földivel ekvivalens rezgésszint nem is létezik a világegyetemben, sőt, számára ez maga a világegyetem! Azaz ugyanoda jutottak vissza, mint amit az új kor tudósai és filozófusai egykor oly heves bíráltak : a középkori geocentrikus világképig! Csak most már minden meseszerű, romantikus vonásaitól megfosztva.

Így az ember már nem lóbázhatja lábát a lapos Föld világának a végén, hanem ez a lapos Föld sok-sok anyaggömbbé változik át, melyek között a teret végtelen, mélyfekete, hideg és éppen ezért félelmetes világűr nihilje tölti ki.

Nos, kedves barátaim, ez az esszenciális materializmus élet/lélekérzése!

Mert még a középkori lapos Föld világképénél meg volt az a remény, hogy valahol a világ végén vagy azon túl Isten is megtalálható az Ő csodálatos világával, addig a hivatalos természettudományos világkép ezt az Isten nélküli nihilt az egész világegyetemre kiterjesztette, azt a lélekérzést tehát, melyet a materialista ember belülről már amúgy is birtokolt!

Így az emberiség szinte önként és dalolva belesétált - a materialista természettudományos világkép elfogadásával - egy olyan lelki pokolba, amelyet a pl. biblia 'külső sötétségnek' nevez!

A külső sötétség pedig valójában nem más, mint minden szélsőségesen materialista ember halál utáni tapasztalata - legalábbis egy ideig.

Arról van szó ugyanis, hogy egy ilyen rögeszmésen a 3D-s világhoz kötődő ember, mikor leveti az anyagi-éteri testét, belső természete szerint olyan világhoz vonzódik, amely megfelel a saját asztrálteste rezgésképletének. És mivel egy szélsőséges materialistánál ez a rezgésszint nagyon alacsony, ezért az ilyen lélek csak a 3D-s bolygóközi tér sötét ürességében találja meg az ideiglenes otthonát!

Szerencsére azonban az ilyen szélsőségesen anyagi szemléletű emberek csak ritkán fordulnak elő ( leginkább az elitben - hol is másutt!).

Legtöbb "átlag materialista" viszont halál után a Föld körzetében marad, annak is az örök sötét asztrális oldalán egy rövid ideig ( azaz ott, ahol sohasem jön fel az asztrális Nap ), attól függően, hogy milyen szenvedélyekkel vagy rögeszmékkel hagyta itt az anyagi világot. Mert ha szenvedélyei erősebbek ( alkohol, nikotin, drog, szex-perverziók stb. ), akkor a Föld olyan éjszakai helyeire megy ( vonzódik ), ahol még az anyag testben élő emberek is az ő szenvedélyeivel foglalkoznak, ha viszont a rögeszméi erősebbek, mint pl. sok elme-bebörtönzött tudósnál, akik még a haláluk után sem ismerik el, hogy meghaltak, hanem még ekkor is rögeszmésen követelik vissza a régi érzékszervi tapasztalatukat, nos, az ilyen típusú embert halála után pl. vagy egyeteme sötét folyosóin lehet megtalálni éjszaka kísértetként bolyongva, vagy a saját volt lakásába tér vissza, verve az ablakot vagy leverve egy vázát, hogy családtagjai egyáltalán figyeljenek fel rá, hiszen él és beszél hozzájuk stb.

Ugyanakkor általánosságban is meglehet állapítani, hogy a rögeszmés emberek a halál után legtöbbször hosszabb-rövidebb ideig kísértetté válnak, mivel elme-bebörtönzöttségük következményeként eggyé váltak azzal a fizikai hellyel, vagy felhalmozott anyagi javakkal, vagy az elért magas társadalmi ranggal, melyeknek tárgyai és státuszszimbólumai a fizikai világban számukra maga volt az élet!

Így azonban, aki többé-kevésbé ismeri a lélek halál utáni útját, annak az a rég felismert igazság is tudatossá fog válni, hogy a mi modern földi társadalmunk szerkezete valóban egy felfordított piramis képét mutatja, azaz a legalantasabb lélekminőségű emberek vannak legfelül, míg a többiek, akiknél már egy kis fény is megjelenik, következnek a rangsorban, majd a fordított piramis legalján ( olyanok tehát, akiknek valójában vezetni kellene a társadalmat ) azok a csillagmagok/ fénymunkások vannak, akikbe mindenki beletörli a cipőjét, és szerencsésnek lehet mondani, ha nem halnak éhen.

Ám ez csak az 3D-s anyagi világ, kedves szenvedő fénymunkás testvéreim, mert ilyen ordító igazságtalanság csak a durvaanyagi világban történhet meg, mivel csak ennek a rezgésszintnek van ellenállása a mindenütt jelenvaló Szellem akaratával szemben!!!

A németben pl. magát a 'tárgy' szót is 'Gegenstand'-nak, ellenállásnak nevezik, azaz minden fizikai megnyilvánulás egyben ellenállás a Szellemnek, vagyis Istennek!

A finomanyagi világban viszont fokozatosan elválnak azok az össze nem tartozó elemek, melyeket a durvaanyagi rezgésszint ideiglenesen összehozott.

És ezért van az, hogy már az egyszerű átlagember is, aki legalább minimális fénnyel, azaz a szeretettel rendelkezik ( legtöbbször csak a saját közvetlen vér szerinti rokonai iránt ) a lélekpotenciáljában, a halála után fokozatosan részesedni fog az asztrális és mentális mennyei területek Örök Fény-világainak kimondhatatlan boldogságában. Azok pedig, akik már itt a 3D-s Földön is a Fényért dolgoztak, és éppen ezért az elkerülhetetlen szenvedés is az osztályrészük volt, a fizikai testük levétele után a Mindenség legmagasabb területeire fognak emelkedni, a kozmikus sorompón túlra, ahogy ezt az 'Angyalok csillaghajókban' c. könyv is nevezi.

Tehát itt is beigazolódik az a Jézusi mondás, hogy az utolsókból lesznek az elsők!

Ám a jelen pillanatban, mivel az idővonalakért folytatott kozmikus harc lassan a végéhez közeledik, már meghalni sem kell egy fénymunkásnak ahhoz, hogy a mennyei örömökben részesedhessen, mivel ha Föld végre dimenzionálisan átvált, ahogy a Naprendszer minden bolygója is átvált, akkor végleg megszabadulunk ettől a 3D-s rögeszme-világtól, mely eddig valójában csak elme-bebörtönzött lények inkarnációs területe volt.

Akkor feltárulnak számunkra egyből az 5D-s Naprendszer csodái is, valahogy úgy, ahogy ezek pl. Ivo A. Benda honlapján is megjelentek :

 

 

Érdekes, hogy ez a mennyei jupiteri táj mennyire emlékeztet a szíriuszi-turuli világra! Aztán :

 

 

Ugyanez vonatkozik az 5D-s Marsra is, amely nem azonos a 4D-s, mars-csatornás civilizációval ( róla majd egy későbbi cikkben ). Aztán a mennyei Neptun :

 

 

Az 5D-s világban nincsenek olyan fizikai távolságok, amelyek akadályoznák a napsugarak eljutását a távolabbi bolygókra, így a Neptunuszra sem, sőt, más csillagrendszerek is nagyon közelinek fognak látszani minden bolygó egén.

 

 

A fenti képen nagyon jól látszik a Szaturnusz gyűrűöve, mely ebben a dimenzióban inkább már szappanbuborékok vidám táncának tűnik.

 

 

Itt pedig feltűnik az a vénuszi táj, melyről már Omnec Onec is érzékletes leírást adott.

Kiemelt cikkek

Telosz város bemutatása

Telosz, földalatti városról részletesebben:

Telosznak 1,5 millió lakosa van.

A város a Mt. Shasta (Saszta) hegy gyomrában kupola alakú.

Mérete: 2,4 km széles és 3,2 km mély

5 szintből áll.

1. szint:

Ez a legfelső szint a kereskedelem, az oktatás és az adminisztráció központja.

Található itt egy piramis alakú templom is, mint a központi építmény, befogadóképessége 50.000 fő.

Körülötte kormányzati épületek vannak, a feljegyzés csarnokai, művészeti és szórakozási létesítmények, egy szálloda az ide látogató küldöttek számára, egy palota, amelyben Ra és Rana Mu uralkodópár él (30.000 év óta ők az uralkodók itt), egy kommunikációs torony, egy űrkikötő, iskolák, élelmiszer- és ruhaelosztó pontok, valamint sok lakóhely is.

2. szint:

Előállító üzemek találhatók itt és egyben lakószint is.

A házak kerekek, ezért pormentesek.

Mint a felszínen, itt is vannak házak egyedülállók, párok és nagyobb családok számára.

3. szint:

Hidropónikus kertek.

A fejlett hidropónikus technológia látja el az egész ötszintű várost zöldséggel és gyümölccsel, és elegendő termést biztosít a városközi kereskedelem számára.

Minden termesztett növénynek nagy és ízletes a gyümölcs-, zöldség- és szójatermése, így sokoldalú és változatos étrendet biztosít a telosziak számára.

Minden Belső és Közép Földi város lakossága vegetáriánus, de Teloszban a húshelyettesítő növényeket is termesztik, amikkel hús nélkül húsízhatást tudnak elérni.

4. szint:

További hidropónikus kertek és azokkal összefüggő feldolgozó létesítmények, valamint néhány természeti park is itt található.

5. szint:

Ez a vadaspark szintje.

Körülbelül 1,7 km-rel a felső szint alatt található, ez a szint egy pompás természeti terület.

Élőhelyként szolgál számos állatnak, köztük sok olyan fajnak is, amelyek a Földfelszínen már kihaltak.

Itt minden állatfajt erőszakmentes légkörben nevelnek fel, azokat a fajokat is, amelyek a felszínen ragadozóknak számítanak.

Őket húspótló szójával etetik, ezért ezek az álatok is szelidek lesznek és szabadon érintkezhetnek az emberekkel.

Itt pl. szabadon kóborolhatsz a vadonban egy kardfogú tigrissel is...

Másrészt ez a szint különösen sok oxigén termelésével járul hozzá a teloszi bioszféra egyensúlyának a fenntartásához.

Telosz nyelve:

A lemúriai Solara Maru (a fény nyelve) nyelvet beszélik, ami szent nyelvenek számít. Telosziak úgy tartják, hogy az ő nyelvükből alakult ki a szanszkrit és a héber is.

Kormányzata:

Telosz legfőbb uralkodója 30.000 év óta egy isteni királyi pár.

Mellettük van egy Kormányzó Tanács 12 főből, 6 nőből és 6 férfiból.

Komputerek:

Minden háztartásban van egy aminósav-alapú szuperintelligens komputer, ami napi személyes problémáktól, az oktatásig ,az egészség megőrzéséig ad jó tanácsokat, de épp úgy galaktikus szintű kommunikációt is lehet folytatni vele.

Pénz:

Pénz Teloszban sincs, mivel mindenki mindent alanyi jogon ingyen megkap - ez galaktikus törvény!

Közlekedés:

Városon belül a mi drótkötél pályáinkhoz hasonló kabinszerű eszközökkel közlekednek, de a Közép és Belső Földi városok között hipergyors vákuum maglev-vasútakkal, melyekkel elérik a 4500 km/ óra sebességet.

Szórakozás:

Természetesen vannak színházak és koncerttermek is, vannak kivetítőfalak, amin bárki bármit megnéznet - de leginkább azt, amiből tanul, pl. a Föld valós történetét.

Szülés:

A terhesség 3 hónapig tart fájdalom nélkül. Ezt szent folyamatnak tekintik, mert rögtön a fogantatás után a nő bemegy 3 napra egy fénytemplomba, ahol a megszületendő gyermekének szép zenéket és szeretetteljes gondolatokat kezd küldeni.

Teloszban a vízben szülés az apa jelenlétében általános.

Magasságuk:

Teloszban a nők átlag 2 méter, a férfiak 2,3 méter magasak, ám a Belső Földön, Aghartában 3,7 méter az átlagos magasság.

Életkoruk:

Nincs halál!!! Örökké élnek! Például a királyi pár már 30.000 éve él egy testben.

Egy átlag teloszi leginkább 30 év körülinek szeret kinézni.

Ugyanakkor bárki újrainkarnálhat, ha akar.