https://www.youtube.com/watch?v=BGp-xfJO6UM

 

A sors iróniájának ( vagy tragikomédiájának ) is nevezhetnénk, hogy a nyugati világ sok szuperkontaktája és spirituális köre sem tudott ilyen minőségű videót összehozni a pozitív földönkívüli jelenlét okairól és céljairól, mint ez a román videó! ( Köszönet és hála a magyar fordításért! )

Ami pedig külön öröm számunkra, hogy ez a film minden lényeges spirituális szempontra kitér, melyek nem mások, mint kozmikus ( itt szíriuszi ) tudati kódok, mind az egyéni tudatosulás, mind az emberiség kollektív felemelkedésre számára.

Mert az ilyen tudati szint eljöveteléért küzd ( mellyel a videó készítői is magától értetődően rendelkeznek ) immár lassan 4 éve a mi Spirituális UFO-kutatás honlapunk is, szinte teljesen magányosan a nagy magyar szellemi nihilben, ahol az ufókutatás fő- és mellékvonala még 25 évvel a rendszerváltás után is a materialista tudati szemlélet szintjén vesztegel - ez azt jelenti, hogy a magyar ufókutatás

1. folyamatosan a mainstream rögeszme-tudománynak udvarol, hogy az ő "objektív" kutatását elfogadtassa a hivatalos szervekkel, ebből viszont az következik, hogy

2. át kell venniük ( ahogy legalább negyedszázada át is vették ) a materialista szemléleti és vizsgálati módszereket az ufójelenség tanulmányozásában, emiatt azonban

3. az ufójelenség 99%-át a mi "objektív" kutatóink visszakézből el fogják utasítani, különösen a kontaktkapcsolatokból nyert információkat -

melyekről mindig is hangsúlyoztuk - ahogy a fenti videó is -, hogy kulcsinformációk ahhoz, hogy az emberiség végre megérthesse a léte valódi isteni rendeltetését.

Ezért aki nyitott szívvel és előítéletmentes elmével nézi végig a fenti videót, arról nyugodtan ki lehet jelenteni, hogy itt megkapja a szíriuszi tudati kódokat arra, hogy az emberiség felemelkedő részével együtt egy lélegzetelállítóan új világba lépjen - vagyis hazaérkezzen.

Kiemelt cikkek

Telosz város bemutatása

Telosz, földalatti városról részletesebben:

Telosznak 1,5 millió lakosa van.

A város a Mt. Shasta (Saszta) hegy gyomrában kupola alakú.

Mérete: 2,4 km széles és 3,2 km mély

5 szintből áll.

1. szint:

Ez a legfelső szint a kereskedelem, az oktatás és az adminisztráció központja.

Található itt egy piramis alakú templom is, mint a központi építmény, befogadóképessége 50.000 fő.

Körülötte kormányzati épületek vannak, a feljegyzés csarnokai, művészeti és szórakozási létesítmények, egy szálloda az ide látogató küldöttek számára, egy palota, amelyben Ra és Rana Mu uralkodópár él (30.000 év óta ők az uralkodók itt), egy kommunikációs torony, egy űrkikötő, iskolák, élelmiszer- és ruhaelosztó pontok, valamint sok lakóhely is.

2. szint:

Előállító üzemek találhatók itt és egyben lakószint is.

A házak kerekek, ezért pormentesek.

Mint a felszínen, itt is vannak házak egyedülállók, párok és nagyobb családok számára.

3. szint:

Hidropónikus kertek.

A fejlett hidropónikus technológia látja el az egész ötszintű várost zöldséggel és gyümölccsel, és elegendő termést biztosít a városközi kereskedelem számára.

Minden termesztett növénynek nagy és ízletes a gyümölcs-, zöldség- és szójatermése, így sokoldalú és változatos étrendet biztosít a telosziak számára.

Minden Belső és Közép Földi város lakossága vegetáriánus, de Teloszban a húshelyettesítő növényeket is termesztik, amikkel hús nélkül húsízhatást tudnak elérni.

4. szint:

További hidropónikus kertek és azokkal összefüggő feldolgozó létesítmények, valamint néhány természeti park is itt található.

5. szint:

Ez a vadaspark szintje.

Körülbelül 1,7 km-rel a felső szint alatt található, ez a szint egy pompás természeti terület.

Élőhelyként szolgál számos állatnak, köztük sok olyan fajnak is, amelyek a Földfelszínen már kihaltak.

Itt minden állatfajt erőszakmentes légkörben nevelnek fel, azokat a fajokat is, amelyek a felszínen ragadozóknak számítanak.

Őket húspótló szójával etetik, ezért ezek az álatok is szelidek lesznek és szabadon érintkezhetnek az emberekkel.

Itt pl. szabadon kóborolhatsz a vadonban egy kardfogú tigrissel is...

Másrészt ez a szint különösen sok oxigén termelésével járul hozzá a teloszi bioszféra egyensúlyának a fenntartásához.

Telosz nyelve:

A lemúriai Solara Maru (a fény nyelve) nyelvet beszélik, ami szent nyelvenek számít. Telosziak úgy tartják, hogy az ő nyelvükből alakult ki a szanszkrit és a héber is.

Kormányzata:

Telosz legfőbb uralkodója 30.000 év óta egy isteni királyi pár.

Mellettük van egy Kormányzó Tanács 12 főből, 6 nőből és 6 férfiból.

Komputerek:

Minden háztartásban van egy aminósav-alapú szuperintelligens komputer, ami napi személyes problémáktól, az oktatásig ,az egészség megőrzéséig ad jó tanácsokat, de épp úgy galaktikus szintű kommunikációt is lehet folytatni vele.

Pénz:

Pénz Teloszban sincs, mivel mindenki mindent alanyi jogon ingyen megkap - ez galaktikus törvény!

Közlekedés:

Városon belül a mi drótkötél pályáinkhoz hasonló kabinszerű eszközökkel közlekednek, de a Közép és Belső Földi városok között hipergyors vákuum maglev-vasútakkal, melyekkel elérik a 4500 km/ óra sebességet.

Szórakozás:

Természetesen vannak színházak és koncerttermek is, vannak kivetítőfalak, amin bárki bármit megnéznet - de leginkább azt, amiből tanul, pl. a Föld valós történetét.

Szülés:

A terhesség 3 hónapig tart fájdalom nélkül. Ezt szent folyamatnak tekintik, mert rögtön a fogantatás után a nő bemegy 3 napra egy fénytemplomba, ahol a megszületendő gyermekének szép zenéket és szeretetteljes gondolatokat kezd küldeni.

Teloszban a vízben szülés az apa jelenlétében általános.

Magasságuk:

Teloszban a nők átlag 2 méter, a férfiak 2,3 méter magasak, ám a Belső Földön, Aghartában 3,7 méter az átlagos magasság.

Életkoruk:

Nincs halál!!! Örökké élnek! Például a királyi pár már 30.000 éve él egy testben.

Egy átlag teloszi leginkább 30 év körülinek szeret kinézni.

Ugyanakkor bárki újrainkarnálhat, ha akar.