Igen, most van vége, nem csak a politikai-gazdasági maffiaelit földi uralmának, hanem a hivatalos tudománynak is, mint az elnyomás legfontosabb ideológiai alapjának, amely az utóbbi három évszázadban fenntartotta ( az egyháztól átvéve ) a földi emberiség alacsony tudatossági mátrixát, azaz a rabszolgasorsának magától értetődő elfogadását.

A hivatalos tudomány pedig már a 20. század közepére morálisan olyan mélyre süllyedt ( bár korábban még voltak köztük tisztességes tudósok is ), hogy gyakorlatilag mind az egyetemi kutatóközpontok, mind más tudományos intézetek, és főleg azok vezető tudósai a hatalmi elit dróton rángatott bohócai és prostituáltjai lettek, akik az átlagosnál magasabb társadalmi presztizsért és főleg az ezzel összefüggő magasabb fizetésért bármilyen hazugságot képesek a hivatalos tudomány dogmájaként akár tüzzel-vassal is terjeszteni.

Ez az áltudományos és emberiségellenes tevékenység azért is rendkívül veszélyes, mert az emberekben meglévő maradék hitet is elveszi - mármint egy pozitív, emberibb társadalom eljövetelébe való hitet! ( Nézzünk szembe a tényekkel : 50-60 éve nem folyik semmilyen természettudományos alapkutatás, hanen csakis kamu-kutatásokra százmilliárdokat elpazarló figyelemelterelő pótcselekvés; az alternatív tudományok elleni boszorkányűldözés, meg a tömeg ideológiai megdolgozása az általános tankötelezettség, a "tudományos-ismeretterjesztő társulatok" és a hagyományos űrtechnikát reklámozó sci-fi irodalom és filmek révén, ám most már főleg a médiák, a vezető internetes hírportálok tudományos rovatainak firkászai és Discoveryshez meg a Natgeoshoz hasonló "ismeretterterjesztő csatornák" révén is. )

Mert olvastak Önök az utóbbi néhány évtizedben pl. akárcsak egyetlen egy "hivatalos tudományos jövőkutatótól" valami pozív hosszútávú prognózist? - Természetesen nem! Az 1972-es Római Klubbos nyillatkozat óta ( A néma tavasz c. könyv hatására ) csakis riogatás folyik meg az elit új ( azaz régi ) világrendje forgatókönyvének elfogadtatása minden médián keresztül.

Ennek az "elkedvetlenítésnek" és a fejlődés hitétől való megfosztásnak az egyik mintapéldányát szeretnénk itt most röviden bemutatni.

Nézzük meg először ezt a videót :

https://www.youtube.com/watch?v=Gh5XWWXHVQk

 

Majd olvassuk el, hogyan kommentálta a fenti videót egy 2012. augusztus 26-i origo-cikk :

 

A repülő motort is várja a roncstelep

"Egy amerikai cég repülő motort mutatott be, amelyet bárki tud használni, és bár már közel egy évszázada lecserélhettük volna a kerekeinket szárnyakra, eddig a repülő autók sem tudtak elterjedni. A motorhoz hasonlóan jól néznek ki, jól bírják a repülést és az aszfaltot is, mégse kellenek senkinek. Az emberek annyira földhözragadtak, hogy semmi esélyük a bevált közlekedési eszközökkel szemben.

Hatalmas propellerek által hajtott repülő motor mutatott be a Mojave sivatagban az Aerofex nevű cég. A motort bárki tudja kezelni, végsebessége 48 km/h, és 4,5 méter magasra képes felemelkedni. A Gizmodo újságírója teljesen beindult a motort bemutató videótól, szerinte a következő lépés hiperűrhajtómű lesz.

A repülő motorhoz hasonlóan az egész napi tápanyagot tartalmazó kapszulás ételeket, a testre feszülő futurista ruhákat és a hátizsákként felvehető rakétákhoz hasonlóan a repülő autókat is évtizedek óta várjuk. A sci-fi filmek állandó díszletének számító kétéltű gépek Galántai Zoltán jövőkutató szerint a következő száz évben sem lesznek képesek elterjedni.

Sci-fi álom marad a repülő autó

Az első repülőt elkészítő Wright fivérek versenytársa, egy Curtiss nevű mérnök építette a világ első repülő kocsiját 1919-ben. Az autó inkább csak rövid ugrásokra volt képes, mint hosszú utakra, az első, légi közeledésre valóban alkalmas kocsira még 1936-ig kellett várni. A technológia több mint hetven éve adott, mégsem váltak a városkép meghatározó részévé a reggel repülő autóval munkába tartó tömegek.

Galántai szerint a repülő kocsikat már akkor sem szánták általános közlekedési eszköznek, amikor minden amerikai magazin borítóját a csúcstechnológia által elérhető jövő képei díszítették. A Ford az ötvenes években készített egy tanulmányt, amely szerint a repülő kocsik technikailag megvalósíthatók, gazdaságilag is megalapozott a terv, azonban csak speciális esetekben lenne használható. A mentők és a rendőrség mellett még luxuscikk lehetne a szárnyas autó. A jövőkutató szerint a fenti területeket egy sokkal egyszerűbb, egycélú eszköz töltötte be: a könnyű helikopter.

Minden a földhöz köti az embereket

Az pedig, hogy az emberiség közlekedési szükségletei meg vannak oldva, a repülő autók jövőbeli elterjedését is gátolja. A technológiai evolúció beéri a lokális maximummal, a pont elég jó megoldásokkal. "A következő száz évben nem látom azt a hajtóerőt, amely miatt a repülő autó elterjedhetne" - válaszolta az [origo] kérdésére Galántai Zoltán. A jövőkutató szerint érdemes figyelemmel kísérni a benzinmotorokról a hibrid és elektromos meghajtásra váltás sebességét. Az autóiparon hatalmas nyomás van, mégis döcögősen halad a villanyautók elterjesztése. A repülő kocsiknál azonban ez a fajta nyomás teljesen hiányzik, ezért marad az ötlet mindig a valamikor bekövetkező jövő része.

A szárnyas kocsikat fejlesztő cégeknek azzal is meg kell küzdeniük, hogy az egész világ az úgynevezett intermodális szállításra van berendezkedve. Repülőről mozgójárdára szállunk át, busszal vitetjük el magunkat az állomásra, ahonnan aztán gyorsvasút szállít be a városba, ahelyett, hogy az utazás minden szakaszában ugyanazt az eszközt használnánk - mondta példaként Galántai. Nem többcélú eszközeink vannak, hanem olyanok, amelyek egy célra tökéletesen megfelelnek: kétéltű kocsik helyett jellemzően hidakat építünk a folyók fölé. A közlekedés gépesítése során - magyarázta Galántai - az emberiség megastruktúrákat épített. Az útrendszer, a repülőterek, pályaudvarok az intermodális utazásra vannak berendezve. Ebbe a rendszerbe nem illik a repülő autó.

A katonák még hisznek a repülő autóban

A repülő autók technológiai megvalósíthatósága azt is jelenti, hogy mindig lesznek cégek, amelyek megpróbálkoznak olyan repülő autót gyártani, amelyre tömegek vágynak majd. Ennek eredményeként az elmúlt ötven évben mindig volt olyan cég, amelytől repülő autót lehetett vásárolni. Még az Egyesült Államok védelmi minisztériumának kutatási projektjeit kezelő DARPA-nak is van folyamatban lévő repülő autós programja. A Transporter TX kódnevű projekt keretében az egyszerű katonák által is kezelhető, helikopterrel egybeépített csapatszállítót kell kifejlesztenie az állami támogatást megkapó AAI Corporationnek.

Az izraeli Urban Aeronautics cég X-Hawk elnevezésű kétéltű, szárazföldi és légi közlekedésre is alkalmas járműve is a helikoptert és az autót egyesíti magában. A pilótával együtt tizenegy fő szállítására alkalmas gép katonai, mentési és civil célokra is alkalmas lehet, vagyis arra a területre szánják, ahová a Ford kutatói is. Különleges manőverezési képességeit beépített légcsavarjainak köszönheti, végsebessége a levegőben 248 kilométer/óra. A helikopterekhez képest előnye, hogy sokkal könnyebb vele egy helyben lebegni, valamint a rotor hiánya miatt kevésbé balesetveszélyes, és csendesebb is.

A családi autót még drága lenne lecserélni

A holland Personal Air and Land Vehicle vállalat One nevű gépe szintén kétéltű, de inkább hasonlít egy helikopterre, mint egy autóra. A gép a girokopterekhez hasonlóan működik, végsebessége 180 kilométer/óra. Rotorja összehajtása után szárazföldi közlekedésre is képes, autóként kevesebb mint 8 másodperc alatt gyorsul 100 kilométer/órára. A jármű már túl van az első repülési teszteken, és a PAL-V jelenleg befektetőket keres, hogy megkezdhessék a sorozatgyártást.

Jelenleg a legkiforrottabb termékkel az amerikai Terrafugia cég rendelkezik. A 2006 óta fejlesztett Transition nevű járművük kihajtott szárnyaival egy kisrepülőre hasonlít, de mindössze 30 másodperc kell az autóvá alakításához. Végsebessége a levegőben 185 kilométer/óra, a szárazföldön 110 kilométer/óra. 2011-ben kezdték gyártani, és 62 millió forintnak megfelelő dollárért meg is vásárolható. Nem csak az ár garantálja, hogy a szomszédnak egy ideig nem lesz hasonló járgánya. Az emberek többsége a jövőben is beéri az autópályákkal és a repülőterekkel."

Végül csak egy megjegyzés a fenti cikkhez:

Galántai Zoltán "jövőkutató", azaz hivatásos jövőtagadó mindenütt ugyanazokkal a unalomig ismert logikai-stilisztikai-zsurnalisztikai fordulatokkal magyarázza "a nagy semmit", mint amit már a természet- és társadalomtudomány más hivatalosan futtatott megmondó embereitől is megszoktunk.

Pl. figyeljünk fel az ezekben a magyarázatokban lévő tettetett naivitásra, arra, hogy az olvasót szokás szerint hülyének nézik, amikor Galántai is úgy írja le a jelen társadalmunk meglévő infrastruktúráját, mint egy istentől elrendelt örök és változtalan valóságot! - Épp úgy, ahogy pl. az általános iskola alsó osztályában írják le a 8-9 éves ártatlan és naiv gyermekeknek a környezetismeret órán a mi technikai környezetünk öröknek és változatlannak mutatott egyetlen és szükségszerű valóságát!

Kiemelt cikkek

Válasz az UFO-kutatás hét alapkérdésére 1. rész

Evukációs flották a Föld körül
Evukációs flották a Föld körül

 A kezdőlapon jó egy éve feltett hét alapkérdés megválaszolására eljött az idő :

1. Mik az ufók?

Olyan űrjárművek, melyeket a ( Földnél ) magasabban fejlett technikai civilizációk entitásai bolygók és/vagy naprendszerek közötti közlekedésre rutinszerűen használnak.

Azonban az „ufó” meghatározás természetesen nem pontos, sőt inkább cinizmusról és tudatlanságról tanúskodik, mivel ez a mozaikszó egyszerre tükrözi a mai ( bár már nem sokáig )  uralkodó, euro-amerikai típusú áltermészettudomány materialista szemléletét, másrészt azt is, hogy még a durvaanyagban észlelt jelenségeket is automatikusan letagadják, ha a mindennapi tapasztalat ellentmond a materialista elméleti rögeszméknek.

Bővebben ...

A kozmikus magyarság – a Mindenség kulcsa

A kozmikus magyarság – a Mindenség kulcsa

Most, hogy közeledünk a galaktikus együttállás sorsdöntő napjához, és az ezzel együtt járó kibírhatatlan lelki feszültségeket is megtapasztalva, melyet a remény és kétség szinte percenkénti váltakozása okoz a Fény után vágyakozó lélekben, eljött az ideje annak is, hogy beszéljünk a magyarság kozmikus küldetéséről, arról az örök és szent megbízatásról, melyet minden földi nép közül éppen a földi magyarság tagadott meg a legjobban!

Bővebben ...

Válasz az UFO-kutatás hét alapkérdésére 2. rész

Adamski találkozása Orthonnal
Adamski találkozása Orthonnal

2. Honnan jönnek?

 

Addig erre a kérdésre sem lehet kellő mélységben megadni a választ, amíg bizonyos tudati feltételekkel a kérdésfeltevő nem rendelkezik.

Mert ha az ilyen személy legalább elemi fokon nem alakított helyes képet az ufókról, hogy mik is lehetnek egyáltalán, addig a ’honnan jönnek?’ kérdésre adandó választ sem nagyon értheti meg.

Lássunk tisztán : az egész emberiség jelenlegi válságának a valódi oka magában a tudatban, az eddig évezredeken át kontrollált emberi tudatban keresendő, mely mai napig egy illúzió-világegyetemet érzékel maga körül, ami köszönő viszonyban sincs a világegyetemünkben lezajló valós folyamatokkal, a mindenséget irányító tényleges erőkkel és ezeknek a belső összefüggéseivel.

Bővebben ...

Idővonalunk csődje - és egy megoldás 1. rész

Idővonalunk csődje - és egy megoldás 1. rész

Elég furcsa idővonalon vagyunk - vagy inkább ebben rekedtünk, mivel az események itt még olyanok, mint amikor egy régi zenegép zsinórját lejátszás közben kihúzzák a konnektorból, így az utolsó, már senkit sem érdeklő zeneszám, egyre halkulva, egyre akadozva ugyan, de még továbbfolytatódik - viszont az új, korszerű lejátszó sehol sincs, így az új időknek új dalai sem hallhatóak még.

Ez a fő probléma.

Bővebben ...