1. fejezet (4. rész)
Meglepetten hallottam, hogy az Igazság nem más, mint az a kozmikus sugár, amiről már voltak némi ismereteim, ugyanis Tesla a „teszlaszkópot” és más csodás találmányait is e sugár használatára alapozta.
Azt is tudtam, hogy ez több puszta fizikai erőnél, ugyanis a kozmikus sugarak befogása közben Tesla felfedezte, hogy érzékennyé vált a szellemi rezgésekre.
Egy kérdés azonban égetett belülről, és ezt fel kellett tennem Franknek:
„De hogyan ismerhetnék fel a földiek ezt az Igazságot?”
Az Igazság fizikai szemmel nem látható – felelte. A belső szemünkkel érzékeljük, ami az elménk metafizikai részén található, és a spirituális fejlődés nyitja fel.
„Talán elfeledkezett arról – válaszoltam -, hogy a legtöbb földi emberből hiányzik ez a hatodik érzék, aminek használatával a vénusziak képesek kivetíteni az Igazság által képzett gondolati képeket.
Beszélhetünk a vaknak a fényről, de attól még nem fogja meglátni.”
„Arthur, ez a különleges képesség nem csak a vénusziak sajátja. Az emberekben is megvan, az élettel együtt jár. Számtalan nemzedéken keresztül az Ön népe úgy élt és halt, mint akik bekötötték a szemüket, hogy ne lássák a fényt, de valójában nem vakok. Figyeljen jól!”
S ekkor a legszerényebb szavakkal Frank feltárta előttem a titkot, amelynek révén a földi emberek – amennyiben úgy akarják -, megtanulhatják a csodálatos hatodik érzék és az Igazság teljes tudatállapotának kifejlesztését. Az pedig lényegében nem több és nem kevesebb, mint Isten és az Ő minden teremtményének a szeretete, ahogy Jézus Krisztus tanította. Ennek révén tárul fel az elme különleges, spirituális területe, s így láthatjuk meg az Igazságot!
Ezután harsogó hangon, akár a legtisztább harsona, megszólított:
„Térjen vissza a Földre, Arthur, és mondja el az embereknek, amit itt látott és tanult!”
„De Frank!” – kiáltottam elgyötörten. – „Még ha el is mondom nekik az igazat, csak kevesen fognak hinni nekem. A többségük nem bízik majd a szavamban, s a legjobb esetben is utópisztikus képzelgésnek tartja majd, míg rosszabb esetben bolondnak nyilvánítanak!”
Frank megragadta a vállamat, és határozott hangon ezt mondta:
„Oda se figyeljen a bolondok szavára! Csak azokhoz beszéljen, akik elég bölcsek a tanuláshoz. Ha már egy keveset képes elérni és megszólítani, dacára a gúnyolódásnak, erőfeszítései nem lesznek hiábavalók. Vigye hát az Igét, Arthur, az Isten legyen Önnel!”
Fülembe ezek a szavak csengtek, amikor ismét teljes tudatommal a földre szállt X-12 fedélzetén találtam magam. Ahogy leszállni próbáltam, a megszámlálhatatlanul sokéves, gyönyörű nő felkelt az üres képernyő elől, és bájos mosollyal búcsúra intette a kezét. Később a távolból néztem végig, ahogy a hatalmas űrhajó csendben, villámgyorsan az égbe emelkedik…
1942 őszén az X-12 újból meglátogatott. Frank röviden beszélni akart velem egy rendkívül bizalmas ügyről. E látogatás alatt volt szerencsém kívül-belül alaposan szemügyre venni az X-12, Frank pedig eljött az én házamba, és miután befejeztük a diskurzust, visszasétáltunk az űrhajóhoz. Ahogy odaértünk, tágra nyílt szemmel bámultam a hatalmas, csodás szerkezetet, miközben a legénység többi tagja is kiszállt a járműből, és döbbenetemet látva elnevették magukat.
Ugyanakkor a kívül látottak semmik voltak ahhoz képest, amit odabenn láttam és hallottam. A „gondolatképek”, (a korábbi kivetítések) győztek meg arról, hogy a hajó és 24 fős legénysége valójában a Vénuszról származik.
Amikor Frankkel a hajóra léptünk, ezt mondta: „Lépjen be, és ha szeretne, nyugodtan nézzen körül!”
Elfogadtam a meghívást, mire egy ajtóhoz vezetett, és beléptünk egy apró helyiségbe. Elmondása szerint ez egy lift volt, ami néhány másodperc alatt a legfelső irányítóterembe repített bennünket ez 300 láb magasan helyezkedett el (kb. egy 30 emeletes ház magasságában).
„Ez az irányítótermünk – közölte Frank. – nyugodtan körbenézhet.”
„De – feleltem -, hol vannak a kormányok?” A helyiségben csak egy kerek padsort láttam négy személlyel, két férfivel és két nővel. Ezek nem vettek észre bennünket, úgy meredtek maguk elé, mintha a falat bámulnák.
„Ők négyen kormányozzák” – felelte Frank.
„De hol vannak az eszközök, a szerkezetek, amik a mi űrhajóinkban elengedhetetlenek? Hogyan képesek, vezetni, kormányozni és irányítani egy ilyen hatalmas járművet gépek nélkül?”
„Mi olyan módon, olyan eszközökkel irányítjuk ezt a hajót – felelte Frank -, ami az Önök, földlakók számára lehetetlennek tűnne. Legénységünk minden tagja ki van képezve a gondolaterők gyakorlati alkalmazására. Ez a négy személy, akiket itt lát, pusztán a gondolataik erejével folyton irányítás alatt tartják a hajót. De hogy meggyőzzem róla, hogy ennek a járműnek semmilyen más motorra nincs szüksége, kedve szerint bejárhatja az egész szerkezetet, viszont biztosíthatom, se kívül, se belül nem fog motort találni.
Győződjön csak meg róla saját maga!
Ha alaposan belemélyed, Ön is látni fogja, hogy a gondolatok erejének gyakorlati alkalmazásában nincs semmi különleges. Kis gyakorlással bármelyik földi ember is képes lenne rá.
A Földön milliók vásárolják meg a Bibliát, de hányan veszik annak gyakorlati hasznát?
Krisztus a gondolat vagy hit erejével képes volt a vízen járni, s nem-e azt mondta, hogy ’Aki hisz én bennem, az cselekszi is majd ezeket a cselekedeteket; és hogy ’nagyobbakat is cselekszik azoknál, mert én az Atyámhoz megyek?’
Nem érti, milyen csodákra lennének képesek a földlakók, ha hinnének Krisztus szavának?
Mi, vénusziak nem tartjuk magunkat okosabbnak a földieknél, a kettőnk közötti különbség csak abban rejlik, hogy mi biztosak vagyunk benne: Krisztus pontosan tudta, mit beszél. Hiszünk abban, amit Ő mondott, s ennek itt, a hajón láthatja a bizonyítékát, illetve azon, ahogy mi a Vénuszon élünk.”
Vége.
