1. fejezet (2. rész)
Úgy tűnt, mintha egy hatalmas, kehelyszerű mélyedés peremén állnék (a Vénuszon).
Minden oldalról magas, sima bazaltoszlopok meredeztek, mintha emberkéz csiszolta volna őket. E természetes lelátó túloldalán óriási víztömeg zúdult alá egyenesen az ezer láb magas éjfekete szikláról, és habot vert a mélyedés alján.
Majd megfigyeltem, hogy a víz csak a lent elterülő tó partján habzott fel, de a víztükör teljesen sima volt, és valami különös módon domború.
Nem olyan víz volt, mint amilyennek mi ismerjük, ugyanis a domborulat csillogó felszínéről a fény az összes elképzelhető színben verődött szerteszét, néha rózsaszínbe, máskor zöldbe vagy lilába hajlott, és szivárványszínekkel vegyült. A fenséges látványt a meredély peremén húzódó smaragdzöld gyepszőnyeg koronázta, ami tündöklött a vízpermet gyémántjaitól.
Ahogy felpillantottam, teljesen elámultam a meglepetéstől, ugyanis a vízesés fölött egy hatalmas, szappanbuborékhoz hasonló kristálygömb lebegett: áttetsző, de szivárványszín árnyalatokkal díszített. A közepén egy aranyöv húzódott, mintha az egyenlítő volna, s ugyanebből a fémből kis gömböket is elhelyeztek rajta. Ezekről kábeleken lógtak alá a kifordított, kehelyszerű formák.
Ahogy közelebb mentem hozzá, láttam, hogy az egyenlítői övet szabályos közönként kerek, üvegszerű ablakok díszítik, s ezek mindegyikéből egy hosszú, hegyes, tűszerű tárgy állt ki – úgy véltem, az űrhajók tájékozódást segítette, s később e sejtésem igazolódott is. Az óriási gömb lassan leereszkedett, míg a kelyhek megérintették a gyepet, s ekkor a kábelek visszahúzódtak a külső fémgömbökbe. Ekkor a ragyogó test egy lábnyira a felszín fölött lebegni és lágyan ringatózni kezdett. Egy pillanattal később az egyik körablak kinyílt, és több ember lépett ki rajta.
A kép megváltozott, már egy dombos, parkszerű vidéken álltam, ahol pálmafák és más fafajok ligetei terpeszkedtek. A távolból még ki tudtam venni a fekete sziklákat, amiken túl havas csúcsú hegylánc húzódott, ebből pedig egy széles folyó ereszkedett alá. A nagyjából 50 mérföld széles fennsík mellett a folyó tündökletes tóvá terebélyesedett, majd tovább folytatta az útját, hogy egy sziklafalról egy csillogó medencébe zuhanjon.
Visszafordítva a figyelmemet a közvetlen környezetemre, rádöbbentem, hogy egy gyönyörű vénuszi város közepén állok.
A ligeteiben számtalan épület volt szétszórva, s noha különböző méretűek voltak, hasonló felépítésűek: az ellipszis-alakú prizmakristály tetőiket kerek márványoszlopok tartották.
Fölöttük több száz, légballonra emlékeztető űrhajó suhant át az égen.
Számos ház épült a folyóparti bazaltoszlopok csúcsára, s láttam, hogy többen is a szikla peremén állnak. Majd a magasban egy hatalmas kerek épületre lettem figyelmes, ez volt a vénusziak közösségi találkozóhelye.
Ezt követően ismét az X-12 legénysége oldalán találtam magam, egy tekintélyes pálmák szegélyezte, széles sugárúton haladtunk a fehér márványoszlopos gyűlésterem felé.
Hamarosan már az óriási oszlopokkal szegélyezett, fenséges lépcsőn kapaszkodtunk fel, mígnem a több sorban márványülésekkel körbekerített helyiség közepén találtuk magunkat.
Sokan tartózkodtak itt.
Érkezésünkre mind felálltak, vénuszi módra tisztelegtek, s együtt kiáltották: „Testvérek, a jóság legyen veletek!”
Ekkor vettem észre, hogy ezek a vénusziak egyáltalán nem viseltek ruhákat, olyan csupaszon álltak ott, ahogy a természet szülte őket. Alkatuk fenséges volt, s pironkodás helyett csak csodálatot éreztem fizikai szépségük láttán.
Frank egy márványüléshez vezetett a terem egyik oldalán, majd ezt mondta:
„Űrbeli barátunk, földi Arthur Matthews, üdvözöljük minálunk!
A Vénusz népe engem kért fel, hogy szóljak a nevükben, mert folyékonyan beszélem az Önök nyelvét.
Nem puszta kíváncsiságból hoztuk ide, hanem mert úgy hisszük, képes a világa segítségére lenni ezekben a nehéz időkben. Egy felbecsülhetetlen ajándékot kívánunk adni Önnek, ez pedig az Igazság, de előbb arra kérnénk, meséljen nekünk a bolygójáról! Annak történelméről, társadalmi rendjéről, tudományáról, vallásáról, hogy eldönthessük, bölcsen cselekszünk-e az igazság titkának megosztásával. Beszéljen csak a saját nyelvén, érteni fogjuk. Csak attól kell tartania, ha hazugságot mondana, mert azonnal rá fogunk jönni.”
Kissé ijedten álltam fel, majd szólaltam meg:
„Vénusz népe! Köszönöm a kedves fogadtatást és az ajánlatukat. Nem tudom, mi lehet az Igazság ajándéka, de ha tündökletes egészség, boldogság és szépség, amit Önök között látok, ennek az igazságnak köszönthető, úgy valóban nagyon szeretném megismerni annak titkát, és megosztani a Föld lakóival. Mielőtt azonban a Föld viszonyairól kezdenének beszélni, kérdezhetek valamit?”
Bólintásukat látva így folytattam:
„Miért éppen engem választottak ki, hogy a Föld nevében beszéljek, és nem a világom valamelyik vezetőjét? Én egy közönséges ember vagyok, a nevem ismeretlen, s nincs hatalmam, amivel bárki is meggyőzhetnék.”
„Értjük a kérdését – felelte Frank. - Azért választottuk Önt, mert Tesla barátjaként tudjuk, hogy az igazat fogja mondani nekünk. Ami pedig a „közönséges embert” illeti, a Legfőbb Teremtő, akiben mi vénusziak mind hiszünk, s akit Önök Istennek neveznek, nem egy egyszerű sorból származó férfit választott ki a kereszténység igaz tanainak terjesztésére?
A Bibliájuk elején ez áll: ’ Kezdetben vala az Ige.’
Ezt mi Igazságnak hívjuk, s Isten azt szeretné, ha gyermekei hinnének az Igében. Amint átadjuk önnek az Igazságot, Isten is meg fogja nyitni azokat a csatornákat, amiken keresztül terjeszteni tudja az Igét.”
Roppant megtisztelve ezt feleltem: „Jézus Krisztus nevében köszönöm!”
Aztán a tőlem telhető legnagyobb alapossággal elmondtam a vénusziaknak, amit a Föld történetéről tudok. Elmondtam, miként alakult ki a háború tudománya, az íjak és kardok korától napjaink kifinomult tömegpusztító fegyvereiig.
Az ősi időktől kezdve napjainkig elmondtam nekik, amit csak tudtam, majd a társadalmi viszonyokkal, technológiai eredményekkel folytattam. Csekély gyógyászati, pszichológiai, filozófiai és összehasonlító vallástudományi ismereteimet is megosztottam velük, majd ismét a tudomány állapotáról kezdtem beszélni.
Eddig az isteni vénusziak elragadott figyelemmel kísérték a szegényes előadásomat, de amint a fizika földi koncepciójáról kezdetem beszélni, felzúdultak, többen talpra szökkentek, s az Igazságot követelték.
Ebből csak arra tudtam következtetni, hogy a tudósaink jelenlegi ismeretei még meglehetősen hiányosak.
Azonban Frank néhány szava, amivel elmagyarázta, hogy csak azt mondom, amit tudok, megnyugtatta őket, és a többiek nevében is elnézést kért a zavarért.
Beszédem lezárása után Frank és bájos társa, Fances elhívott magukhoz, és a legnagyobb örömömre tettünk egy kis utazást a parányi repülőjükön, ahonnan csodálattal figyeltem az alattunk kibontakozó tájat.
Aztán amilyen hirtelenséggel a gondolatkivetítés „elteleportált” a Vénuszra, olyan gyorsan ismét az űrhajójukon találtam magam Lake Beauportban, az üres képernyőt nézve...
Spiritufó megjegyzés:
Legtöbb szellemi keresőnek három fázison kell keresztül mennie, hogy visszaérkezzen oda, ahonnan elindult!
1. az indulás: az egyházi kereszténység - a múlt miatt
2. pogány korszak: keleti vallások, ezoterikus tanok, önfejlesztés millió módja
3. kozmikus kereszténység: Vénusz, Szíriusz és a többi fejlett bolygó élete
Vagyis a kereszténység egyáltalán nem földi jelenség, hanem egyetemes! - egyrészt.
Másrészt pont addig fogsz szenvedni, míg ezt fel nem ismered, és főleg be nem lépsz ebbe a kozmikus kereszténységbe!
144.000 legtöbbje most még a 2. fázisban van, vagyis jobban szenved, mintha nem is lépett volna rá a lelki fejlődés útjára!
Nem unjátok még?
Nem unjátok még az olyan nagyon felmagasztalt egyéniségeteket?
A harmadik fázis ugyanis az Egységé, olyannyira, hogy személyiség teljesen fel is oldódik benne, és pont ekkor kapja meg a teljes szabadságot... és főleg azt a mágikus erőt...
A Földön meg gyakorlatilag még nincs senki, akinek feloldódott volna már a személyisége, ezért vigyorog a sátán pofája még mindig nap mint nap ránk (pl. minden reklámban), mert még mindenkinek a személyisége a legféltettebb kincse, épp úgy, ahogy a sátánnak is!
https://www.youtube.com/watch?v=Tc2iTw5KTC4
