A nagy kvantumátmenet kezdete

A parallel-Föld, a Glória (Gore) leírása

Csak a napokban tárult fel egy olyan titok, ami eddig teljesen ismeretlen volt (vagy csak tudat alatt sejthető), és az üreges Föld-valóságnál is jobban megsemmisítheti a világmindenségről kialakított képünket

A Föld ikerbolygójáról, a parallel-Földről, a Glóriáról van szó, amelyet a hatvanas évek óta egyes sci-fikben Gore-nak neveznek.

Korábbi ógörög és latin nevei, Antichthon és Vulcan voltak.

A helyi világegyetem Társteremtői, a Magasabb Fény hierarchiái és a pozitív kozmikus fajok e parallel-Földet, a Glória (Gore) bolygóját választották most fontos találkozóik központjává, ahol megvitatják a módját, hogyan segítsék a Földet ebben az új 5D-s világba való nagy kvantumátmenetének kritikus pillanatában.

Épp úgy sok Galaktikus Bizottság ránk, földiekre vonatkozó ülését is a Glórián tartják.

A baráti kozmikus civilizációk képviselői is ezen a bolygón dolgozzák ki a közös cselekvési programjaikat.

A nagy csillagközösség a lehető legjobban akar segíteni nekünk.

Ez magában foglalja az ötödik dimenziós életre tervezett technológiákat, energiaforrásokat, szociális és oktatási programokat.

És még az űrflotta is van, hogy segítsen, ha a Földön a természeti katasztrófák hirtelen megzavarnák a légi forgalmat.

Miért készülnek a Glórián ezekre az eseményekre?

Ennek több oka van.

A Glória, velünk ellentétben, soha nem süllyedt le a 3D-s szintre, ezért sikerült fenntartania az energiák nagy tisztaságát és az isteni természetet, bár a múltban náluk is voltak háborúk.

Finomanyagi síkon a Glória a legjobb minőségű emberi lelkeket látta vendégül. Ott továbbfejlődtek spirituálisan és közben alkottak, mert többnyire rendkívüli kreatív egyének voltak.

A Glórián tartózkodva továbbra is segítettek a földieknek azáltal, hogy kommunikáltak a Magasabb Énjükkel. Sokan fizikai testben tértek vissza a Földre, hogy befejezzék azt, amire előző életükben még nem volt idejük.

Mit tud a földi hivatalos csillagászat a Glóriáról?

Nem sokat.

Tőlük függetlenül viszont tudjuk, hogy ez a parallel-Föld folyamatosan a Föld pályájának Nap mögötti ellentétes pontján tartózkodik (a Lagrange L3 pontban), mindig 180 fokkal szemben mozog a Földdel, és 1:1 orbitális rezonanciában van vele, változatlan helyzetben tartva a bolygónkat.

A Glóriát először a 17. században fedezték fel.

1672. január 25-én Giovanni Domenico Cassini, a párizsi obszervatórium igazgatója egy ismeretlen új égitestet figyelt meg a Vénusz hátterében a Nap mellett.

1740. október 23-án James Short angol csillagász ugyanazon a helyen látta ugyanazt a Glóriát.

1759. május 20-án Andreas Mayer német csillagász, 1761-ben J.L.Lagrange és Jacques Montaigne, 1764-ben Roedkier, 1768-ban pedig Christian Horrebow szintén megfigyelte…

Az L3 librációs pont körül ingadozva a Glória időnként feltűnik a napkorong mögül, és láthatóvá válik. De ez ritka esemény.

Legtöbbször, hogy lássuk a Glóriát, a Hold távolságánál is 15-ször messzebb kellene eltávolodnunk.

Ez a librációs pont azonban nagyon instabil.

Bármilyen kisebb üstökösszerű hatás is oldalirányba mozdíthatja a bolygót. Ezért a Glória általában láthatatlan. (Mert csak pontosan az L3 Lagrange-pontban 3D-s a rezgés)

A parallel-Föld létezését ősi források is bizonyítják.

Feltűnik az egyiptomi Királyok völgye síremlékeinek falain, de az új-püthagoreus Philolaosz kozmogóniája is őrzi.

A hivatalos csillagászat nem tud részleteket a Glóriáról, de az asztráltestben utazók jól ismerik őt.

Ez a bolygó szinte másolata a Földnek csillagászati, természeti, faji és társadalmi-politikai jellemzőkben.

ANYAGI-TECHNIKAI ÉRTELEMBEN a 19. század másod felének és a 20. század első évtizedének szintjén van, de LELKI ÉRTELEMBEN fejlettebb nálunk.

A Glória 0,98 csillagászati egységre (146,6 millió km-re) van a Naptól.

Vagyis keringési sugara csak 2% -kal kisebb, mint a Föld átlagos pályasugara. (2%-kal közelebb kering a Naphoz, mint a Föld.)

A Nap körüli forgássíkja (az ekliptika) csak 16 fok és 05 perces szöget zár be a Földdel.

A bolygó tömege 7% -kal nagyobb, mint a Föld tömege. Maximális átmérője 1,078-dal nagyobb (13.751km), mint bolygónk egyenlítői átmérője.

A Glória (Gore) körül három hold kering. A legnagyobb átmérője a mi Holdunk átmérőjének körülbelül a 40% -a.

A Glória légkörének összetétele és gáztartalma hasonló a miénkhez.

Az oxigéntartalom 18,8%, a nitrogén 71,8%, a szén-dioxid 3,4%, a vízgőz 0,5%, nemesgázok és egyebek 5,5%.

Az év ott 202 napból áll. Egy nap 43,36 óráig tart.

A Glóriának nincsenek állandó jégből és hóból álló sarki sapkái, mert ezek a területek időszakosan felmelegednek.

Az egyiknél a levegő hőmérséklete átlagosan plusz 24 Celsius fok, az ellenkezője sarkon plusz 22 fok.

A pólusok nincsenek egyértelműen felosztva északi vagy déli sarokra.

Jelenlétük feltételes, mert a tengely dőlésszöge (precessziós szög) 37 fok és 39 perc, amely tovább növekszik.

Összehasonlításképpen a Földnél a dőlésszög 23 fok és 17 perc.

A mi precessziós ciklusunk tartama 25.920 év. A Glóriának csak 1442 földi év.

Ilyen egyensúlyi helyzet esetén a bolygó felülete egyenlőtlenebbül melegszik fel, mint a miénk.

Nála a precessziós tengely és az orbitális tengely iránya gyakorlatilag egy síkban van. Í

gy a pólusok egy 1442 éves periódus alatt egyszer a Naphoz legközelebb, egyszer tőle a legtávolabb vannak.

Ez óriási hőmérsékleti csúcsok vezethet mindkét irányban a pólusoknál ebben az időszakban.

A hőmérséklet itt elérheti a + 126 Celsius fokot, a minimumban pedig - 106 fokot.

A széles egyenlítői övben viszont tartósan +23 C fokos átlaghőmérséklet van.

A tengerek és az óceánok a bolygó felszínének 63% -át fedik le, míg a Földön ez az arány 70,8%.

Hét földrész van a Glórián. Közülük kettő szomszédos a sarkvidékkel.

A kontinensek a felszín mintegy 30% -át foglalják el, a többi sziget és szigetcsoport.

A szárazföld átlagos magassága az óceán felett 587 méter (Földön 875 méter). Glórián a legmagasabb hegy 6436 méter magas.

Óceánjai átlagmélysége 4060 méter, a legmélyebb óceáni pont 14.140 méter.

A Glória és a bolygónk földkérge felépítésükben is hasonlók.

A tektonikai folyamatok a hegyekben is zajlanak.

A kéreg a Glórián is sok kontinentális és óceáni lemezre oszlik, amelyek egymáshoz képest elmozdulhatnak.

Az óceáni vizeinek kémiai összetétele megegyezik a Földével.

A vízfelület átlagos hőmérséklete +23 Celsius fok.

A Glórián a sivatagok a szárazföldi terület mintegy 7% -át, az erdők 64% -át, a hegyek és a sziklás fennsíkok 28% -át, más egyéb pedig 1% -át fedik le.

A növényvilág kissé eltér a Földétől. V

annak ott is dzsungelek, tűlevelű és lombhullató erdők és füves szavannák, de nincsenek olyan növényi fajok, mint cédrus, fenyő, sequoia, nyír és nyárfa, valamint kókuszpálma.

A gyümölcsfák közül megtalálhatók az alma-, körte- és banánfák.

Az állatvilág majdnem ugyanaz, mint a miénk.

Vannak zsiráfok, farkasok, medvék, oroszlánok, krokodilok, sőt néhány növényevő dinoszaurusz faj is, melyek akár 6 méter magasak is lehetnek.

A lakosság száma meghaladja az 1,6 milliárdot. (megj: ennyi volt a földi emberiség létszáma 1900 körül.)

Minden kontinensen, szigeten és szigetcsoporton élnek emberek.

De a sarki kontinenseken, a poláris régiókban a zord éghajlati viszonyok miatt kevesebb, mint 1%.

A KOZMIKUS MÚLTBAN A FÖLD ÉS A GLÓRIA BENÉPESÍTÉSE EGYSZERRE ÉS UGYANÚGY TÖRTÉNT.

Hozzánk hasonlóan ott is vannak sárga, negrid, vörös és fehér fajok.

Az összlakosság 52%-a nő, 48%-a férfi.

A nők átlagos várható élettartama 67 év, a férfiaké 58 év. (megj: ez csak egy átlag, mivel a Glórián sok természeti nép él teljesen szabadon régi körülmények között - lásd később.)

A nők átlagos magassága 169 cm, a férfiaknál 171 cm.

A bolygón 19 nemzet/társadalom található.

Társadalmi felépítésükben azonban különböznek egymástól.

Vannak kapitalista és szocialista rendszerek, monarchiák, parlamenti köztársaságok és törzsi társadalmak.

A legnagyobb állam lakossága 155 millió fő, a második legnagyobb 120 millió feletti, a harmadikat pedig mintegy 115 millió emberből áll.

De a többi állam politikáját meghatározó vezető államban 80 millió ember él.

Ennek az államnak legmagasabb rangját és tekintélyét a többiekhez képest fejlett technológia birtoka okozza, beleértve a legjobban felfegyverzett katonaságot is. Ezt az országot egy politikai vezető irányítja.

Az országok fejlettségi szintjükben épp úgy élesen különböznek egymástól, mint a Földön.

Vannak fejlett iparú és vannak elmaradott társadalmak, amelyek dzsungelben élnek, ahol a lakosság vadászattal, halászattal és primitív talajműveléssel foglalkozik.

A 19 államból/társadalomból 8 nevezhető fejlettnek.

Nekik van kohászatuk, feldolgozóiparuk és más iparágaik.

A vegyes faji népességű fejlett országok a legsikeresebbek.

E 8 fejlett államból egy a vörösbőrűeké.

Hármat a sárga, mongoloid népek laknak.

Kettőt a feketebőrű típus népesít be.

Kettő vegyes populációval rendelkezik: fehér és más fajok.

A 19 nemzet közül 17-et férfiak uralnak.

Kettőben erős matriarchátus jött létre az isteni etika törvényei alapján.

A fegyverek nagyjából olyan fejlettségű szinten vannak, mint nálunk az I. világháború idején.

Néhány fejlett országban hagyományos kézifegyverek vannak, de nincsenek automata fegyverek.

A lőport már feltalálták, de a dinamitot még nem.

A nem-fejlett régiókban még mindig a lándzsa, íj, parittya stb. használatos.

A fejletteknél létezik tüzérség, beleértve az önjáró tüzérséget is, de nincs atomfegyver, lézer vagy más modern technika. Vegyi fegyverek viszont már rendelkezésre állnak.

A múltban átmentek egy katonai konfliktuson, ami világháborúhoz vezetett.

Ebben nyolc nemzet vett részt, és mintegy 260.000 ember életét vesztette.

E pusztítás hatására aztán az államok baráti szövetséget kötöttek egymással. Ennek eredményeként létrejött a mai napig tartó béke és stabilitás.

Nem rendelkeznek léghajókkal, repülőgépekkel, rakétával, de a hőlégballont már feltalálták.

Glórián nem ismerik a belső égésű motort, a dízelt és a sugárhajtású motort.

Csak gőzgépet használnak mindenhol.

Minden szárazföldi szállítás - vasút és személygépkocsi - gőzenergián alapul.

Vannak vitorlásaik és gőzhajóik.

Minden típusú gőzgép hőenergiáját a radioaktív bomláson alapuló reaktorok termelik.

De az hogyan lehet, hogy egy hagyományos elektromos generátor nélküli civilizációnak atomreaktorai vannak?

Ezeket a reaktorokat még a nibirui annunakiak hozták ide.

Ez volt az az idő, amikor ők, nibiruiak, valamint a drakonida és a reptilián fajok megpróbálták megszerezni az irányítást a Glória felett.

De egy heves űrháborúban a Fényflotta elűzte őket erről a bolygóról, miután védelem alá vették azt.

Ennek a háborúnak a folytatása pedig a Glóriával szövetséges Fényerők és Sötét erők közötti harc volt az űrben.

Pontosan olyan volt, mint nálunk a második világháború idején a Földön.

Itt egyetlen motor sem jár szénnel, gázzal vagy kőolajtermékekkel.

Glórián egyáltalán nincs kőolaj- vagy földgázmező.

Jóllehet fosszilis szénlelőhelyekkel rendelkeznek, azonban nem hőtermelésre használják ezeket, hanem csak egyedül a kohászati iparban.

Ez a civilizáció nem ismeri, hogy mi az elektromos áram, mi az azt előállító generátor vagy az egyenáramú akkumulátor.

Nincsenek erőművek, távvezetékek, villamosenergia-fogyasztók.

Nincs elektromos világítás, nincsenek elektromos készülékek.

Csak növényi olajokat használnak világításra.

Viszont szélenergiát már használnak, például a malom-iparban, valamint a vízenergiát is.

Vannak duzzasztógátak és vízimalmok is.

Termesztenek gabonát, burgonyát, valamint egyéb gyümölcsöket és zöldségeket is, de nem ismerik a káposztát, a sárgarépát és a hagymát.

Az állatállományt hagyományos módon táplálékért nevelik, és járműveik vontatására, valamint a talaj-megmunkálásához használják.

Bár a fejlett országokban az önjáró gépeket már használják a mezőgazdaságban.

Narkotikumot tartalmazó növényfajok nőnek a Glórián is, de ezek nem a mákhoz, kannabiszhoz vagy kokacserjéhez hasonlók.

Nincsenek olyan problémáik, mint például a kábítószer-függőség, részegség vagy az alkoholizmus, bár bort és etil-alkoholt állítanak elő.

A pamut is termesztett, de nem olyan fajta, mint a miénk, hanem pamutfa formájában.

Van vásznuk is, de minden szövet növényi eredetű. A vegyipar még gyerekcipőben jár náluk.

Nincs cellulóz- vagy papíripar.

Nincs technológiájuk papírgyártásra. Ehelyett növényi leveleket, pergament, szövetet, fémlemezeket (réz, ólom és egyéb fémek), agyagot és fatáblákat használnak.

A postai szolgáltatást az állati szállítási mód és gyaloglás biztosítja.

A Glória lakói összesen kilenc nyelven beszélnek.

De egyik modern földi nyelvünk sem hasonlít az övékre. Kivételt képez a maják és az aztékok nyelve, melyeknek van valami közös vonása velük.

A glóriaiak nem csinálnak filmeket, nincsenek mozijaik, és különösen nincs televíziójuk.

A kulturális élet náluk színdarabokból, dalokból, cirkuszi előadásokból és néha sámánisztikus rituálékból áll.

A Glorián kezdetben hasonló civilizációs központok voltak, mint nálunk az ókori Görögországban, vagy Egyiptomban, melyek itt is, ott is földönkívüli intelligencia segítségével épültek.

Az építészetük hasonló a Földéhez.

Az egyik fővárosukban a legnagyobb katedrális nagyon hasonlít a római Szent Péter-bazilikához.

De a városok legmagasabb épületei nem haladják meg a 30 méteres magasságot.

A legtöbb nagyváros lakossága kevesebb, mint félmillió ember.

Csak a legnagyobb városnak van mintegy 600.000 lakosa.

A társadalom élete hasonlít az 1900-as évek körüli Föld életére.

Vannak óvodáik, iskoláik, egyetemeik, orvosi intézményeik és vannak betegségek…

A fejlett országokban nincs többnejűség. De a matriarchális területeken többférjűség van.

A közgazdaságuk és a pénzügyi rendszerük készpénz-egyenértéken alapulnak.

Az arany ott nem olyan fontos, mint nálunk. A legértékesebb fém nekik a vas.

A lelki területen mintegy 40 vallási mozgalmuk van.

Nálunk a számunk már 5500 felett jár…

Mind a 40 vallásuknál a monoteizmus az uralkodó. Nincs több-istenhitük.

Nagyon érdekes a glóriaiak és a földiek összehasonlítása a lélek fejlettségi szintje szerint!

Minden lélek egy bizonyos fejlettségi szinten van, amelyet a felhalmozott tapasztalata határoz meg.

Egy planetáris iskola tapasztalata lehetővé teszi a lelkeknek, hogy alámélyüljenek az energiában, a tudás mélységében.

Mint minden iskolában, itt is vannak fejlettségi szintek és alszintek.

A bolygók tapasztalat-leckéit HAT SZINTEN tanulják meg.

Mindegyik 16 fokra oszlik.

A leckék tehát fokozatosan lesznek elsajátítva, minden egyes szintre építve.

Amíg nincs megtanulva az adott szint leckéje, a lélek nem kezdheti el a következőt, amelyek magasabb tapasztalatot és tudatosságot igényelnek.

Minél korábban a lélek eléri fejlődését, annál nehezebb leckéket kap, amelyek egyre több energiába kerülnek.

Az előző szintek felhalmozott tapasztalata nélkül a lélek nem lesz képes átmenni súlyosabb próbákon.

Minden lecke bölcsebbé, erősebbé teszi és felkészíti a következő tesztekre/leckékre.

Ám a lélek soha nem inkarnál csak férfi vagy női testbe.

A legtöbb esetben, hogy a leckét lehetőségeit teljesen kihasználhassa, a léleknek ezt mind férfi, mind női formában át kell élnie.

Néhány leckét inkább a férfi testben tanulnak meg a lelkek, mások a nőiben. De hogy megtanulják, az mindegyik léleknek a személyes választása.

A lélek nem mindig a legkönnyebb utat választja, mert nem mindig az a legjobb a fejlődéséhez.

A bátor lelkek a legnehezebbet részesítik előnyben a mélyreható tanulmányozáshoz és a több tapasztalat megszerzéséhez.

A fejlődés ELSŐ és MÁSODIK SZINTJÉN a Lélek megtanul túlélni és alkalmazkodni a bolygó életéhez.

Gyakorolja az otthona építését, annak gondozását, az élelme biztosítását, a fizikai létezéssel kapcsolatos minden dolgot.

Szinte az összes olyan készség, amely segíti az anyagi életet a test egészségének, táplálásának és gondozásának megőrzésében, olyan képességek, amelyeket leginkább a fejlődés első két szintjén tanulnak meg.

Ezek a szintek sok leckét tanítanak az élet teremtéséről és arról, hogyan kell felhasználni a szexuális energiát úgy, hogy ne ártson se magának, se másoknak.

A fejlődés első két szintje bemutatja a lelkeknek a fizikai testet és annak jellemzőit.

Először megtanulják, hogyan ne sértsék meg a testüket, majd azt, hogy hogyan gyógyíthatják meg azt.

A fejlődés HARMADIK SZINTJÉN a lelkek megtanulnak kommunikálni majd uralni az érzelmeiket.

Megtanulják egyesíteni energiájukat más Lelkek energiájával, és így együtt erősebbé válnak, egy még átfogóbb egészet hozva létre.

A legnagyobb akadály, amellyel a lelkek ezen a szinten szembesülnek, az az képesség, hogy uralják az egójukat.

Ez a sikeres szocializáció legnagyobb próbája.

De ugyanakkor sokat segít abban, ha a lelkeket szinte rákényszeríti, hogy azt tegye, amire törekednie kell.

Így a lélek sokfelé módon fejlődik, miközben még bizonyos fokig az ego vezérli.

És amellett, hogy a lélek találkozik a saját egójával, a Lélek folyamatosan találkozik a mások egóival is.

Ezen a szinten a Lélek megtanul szeretni és szeretettel megérteni.

Amikor a Lélek megtanulja irányítani az egóját, nagy segítséget nyújthat, de addig túlzásba eshet, amelynek negatív következményei vannak.

Az egóval folytatott leckének a lélek képességéhez van köze, hogy megtanulja irányítani az érzelmeit

. Ez a szint az élethez kapcsolódó leckéket is tanít.

A lélek megtanulja használni életerejét, hogy teljesíthesse a misszióját egy bolygón.

Néha a lelkek élethiányban, léleknélküliségben szenvednek.

Ez azért van, mert még hiányzik a képességük, hogy az energiájukat pazarlás nélkül használják fel.

A fejlődés NEGYEDIK SZINTJE sok lélek kedvence, mert sokszor ezen a megtestesülés-szinten érzik magukat a legjobban.

Ekkor ezek az emberek költő, zenész, művész vagy más kreatív egyén szerepét veszik fel.

Ez a szint az emberek, a természet és az összes élőlény iránti szeretettel is összefügg.

Tehát a negyedik szint lényege egy mondatban: megtanulni szeretetben együtt élni.

A fejlődés ÖTÖDIK SZINTJÉN a lelkeknek néha nagyon nehéz.

Ez azért van, mert az első négy szinten főleg MÁSOK FOGLALKOZTAK velük, az ötödikben viszont Ő MAGA LESZ A SEGÍTŐ, mert ekkor a lélek globális/kozmikus küldetéseket hajt végre, amelyek célja nagy társadalmi csoportok megsegítése.

Ez mindig sok nehézséggel jár.

Ez a szint felemeli, megerősíti a lelket, és megmutatja képességeit az útjában felmerülő nehézségek leküzdésére.

Most azt tanulja meg a lélek, hogy ne vegye figyelembe a világ kívánságait, amikor valóban hisz abban a magasztos küldetésben, amelyet szolgál.

Egyúttal itt a Lélek megtanulja megosztani a már felhalmozott tudását más lelkekkel.

Ily módon tapasztalatot és bizalmat szerez, amelyet a fejlődés hatodik szintjén használnak fel, amikor több globális küldetést kell végrehajtania.

A fejlődés HATODIK SZINTJÉN a lelkek megtanulják az energiájukat magasabb célokra használni.

Ott a lelkek gyakran szellemi tanítóként lépnek fel, akik megosztják a tapasztalataikat másokkal. Szinte minden ilyen lélek zseni és bölcs is egyben.

Testet öltve nagyon szerény életet élnek, kívülről nézve a legegyszerűbb ember életét élik.

De ezek az életek általában sok nehézséggel és megpróbáltatással járnak, amelyek mégis segítik a lélek növekedését.

A fejlődés hatodik szintjén megtanult leckék elviselhetetlenek lennének az alacsonyabb lelkek számára, mert sok energiára és bölcsességre van szükségük a sikeres megoldásukhoz.

Nagyon gyakran a hatodik szintű lelkek indulnak kozmikus misszióba, más bolygókra, új ismeretekkel és tapasztalatokkal segítve a többi civilizációt a Nagy Kvantumátmenet felé vezető úton.

 

A Glória bolygón

az első szintű lelkek aránya 22%,

a második - 31%,

a harmadik - 18%,

a negyedik - 17%,

az ötödik - 12%

és a hatodik – 263 fő!

Összehasonlításképpen a hat lélekszint aránya a Földön:

az első - 54%,

második - 42%,

harmadik - 3%,

negyedik - 1%,

ötödik – jóval kevesebb, mint 1%,

hatodik - csak 83 fő!

Ez az összehasonlítás egyáltalán NEM kedvez a Földnek, mert megmutatja, hogy Glória, a parallel-Föld ugyan száz évvel elmaradt a technikai fejlődésben tőlünk, de lelki érettség szintjén legalább száz évvel ELŐZI MEG a földi társadalom lelkiségét!!!

Ezért a Galaktikus Bizottság a Glóriát, az iker-bolygónkat választotta hídfői egyikének, hogy segítse a Földet a jelenlegi Nagy Kvantumátmenetében.

 

 

Kiemelt cikkek

Válasz az UFO-kutatás hét alapkérdésére 1. rész

Evukációs flották a Föld körül
Evukációs flották a Föld körül

 A kezdőlapon jó egy éve feltett hét alapkérdés megválaszolására eljött az idő :

1. Mik az ufók?

Olyan űrjárművek, melyeket a ( Földnél ) magasabban fejlett technikai civilizációk entitásai bolygók és/vagy naprendszerek közötti közlekedésre rutinszerűen használnak.

Azonban az „ufó” meghatározás természetesen nem pontos, sőt inkább cinizmusról és tudatlanságról tanúskodik, mivel ez a mozaikszó egyszerre tükrözi a mai ( bár már nem sokáig )  uralkodó, euro-amerikai típusú áltermészettudomány materialista szemléletét, másrészt azt is, hogy még a durvaanyagban észlelt jelenségeket is automatikusan letagadják, ha a mindennapi tapasztalat ellentmond a materialista elméleti rögeszméknek.

Bővebben ...

A kozmikus magyarság – a Mindenség kulcsa

A kozmikus magyarság – a Mindenség kulcsa

Most, hogy közeledünk a galaktikus együttállás sorsdöntő napjához, és az ezzel együtt járó kibírhatatlan lelki feszültségeket is megtapasztalva, melyet a remény és kétség szinte percenkénti váltakozása okoz a Fény után vágyakozó lélekben, eljött az ideje annak is, hogy beszéljünk a magyarság kozmikus küldetéséről, arról az örök és szent megbízatásról, melyet minden földi nép közül éppen a földi magyarság tagadott meg a legjobban!

Bővebben ...

Válasz az UFO-kutatás hét alapkérdésére 2. rész

Adamski találkozása Orthonnal
Adamski találkozása Orthonnal

2. Honnan jönnek?

 

Addig erre a kérdésre sem lehet kellő mélységben megadni a választ, amíg bizonyos tudati feltételekkel a kérdésfeltevő nem rendelkezik.

Mert ha az ilyen személy legalább elemi fokon nem alakított helyes képet az ufókról, hogy mik is lehetnek egyáltalán, addig a ’honnan jönnek?’ kérdésre adandó választ sem nagyon értheti meg.

Lássunk tisztán : az egész emberiség jelenlegi válságának a valódi oka magában a tudatban, az eddig évezredeken át kontrollált emberi tudatban keresendő, mely mai napig egy illúzió-világegyetemet érzékel maga körül, ami köszönő viszonyban sincs a világegyetemünkben lezajló valós folyamatokkal, a mindenséget irányító tényleges erőkkel és ezeknek a belső összefüggéseivel.

Bővebben ...

Idővonalunk csődje - és egy megoldás 1. rész

Idővonalunk csődje - és egy megoldás 1. rész

Elég furcsa idővonalon vagyunk - vagy inkább ebben rekedtünk, mivel az események itt még olyanok, mint amikor egy régi zenegép zsinórját lejátszás közben kihúzzák a konnektorból, így az utolsó, már senkit sem érdeklő zeneszám, egyre halkulva, egyre akadozva ugyan, de még továbbfolytatódik - viszont az új, korszerű lejátszó sehol sincs, így az új időknek új dalai sem hallhatóak még.

Ez a fő probléma.

Bővebben ...