Izsáky László 2004-ben eltűnt Szatmárnémetiből ( tehát nem halt meg ), és valószínűleg visszament a Szíriuszra!

Az idézett internet-címeid közül pedig, talán az elsőt lehet többé-kevésbé komolyan venni, mivel az az Izsáky-leíráson alapszik, bár hozzátenném, hogy azok a kutatók is állandóan összekeverik az aranylemezek üzeneteit az Arvisurákkal.

Aki pedig most itt Magyarországon az Izsáky-hagyatékról - fizikális értelemben - egyáltalán tud, az talán Kozsdi Tamás, mivel nála egy ideig ott volt a hagyaték, de hogy kitől kapta és kinek adta oda, azt tőle kellene megkérdezni! ( És talán válaszolni tudnak arra is, hogy miért csak 16 aranylemez ismert.)

- Ugyanakkor : a harmadik hivatkozásod Keviczky Kálmánnal kapcsolatban (http://sites.google.com/site/keviczkykalman/ti-kueldtetek ), számomra egy nagy fájdalom - mármint Keviczky "munkássága" -, mivel éppen az ő áldásosnak nem mondható tevékenysége vitte félre már 1990 táján az egész magyar ufó-kutatást - vagyis ufó-nemkutatást!

Itt is látható sajnos, hogy még Izsáky László is milyen naiv volt akkor - ahogy mindannyian abban az időben!

Olvasd csak el Keviczky válaszát Izsáky Lászlónak, aki könyörög neki könyve kiadási lehetőségéért ( mivel a román rokkant nyugdíjból még hideg vízre sem futotta - és mit gondolsz, mennyi lehetett akkor a nyugdíja egy USA titkosszolgálati őrnagynak? ).

Aztán látszik Keviczky válaszából a teljes értetlenség ( mai kifejezéssel : spirituális vakság ), hogy azt hiszi - pedig Izsáky megírta neki a történetét -, hogy Izsáky birtokában vannak az eredeti aranylemezek - amelyekkel, úgy mond, finanszírozhatná a könyve kiadását.

Aztán :

" A pokolba (!) a sok üzengető földön kívüli civilizációkkal, hát nem tudnak az üzenetekkel együtt pénz is átutalni, hogy üzeneteiket terjeszteni lehessen?" - Igen, ez Keviczky ( szellemi ) színvonala, és ez az egész magyar ufó-nemkutatásé is!

Aztán beindul a szokásos dezinformáció :

"...akkor, amikor 5 évtizede az UFO erők (?) a világ nagyhatalmaival nem kívánnak kapcsolatot létesíteni..." - azaz : majd olyan parasztgyereknek, mint amilyen te vagy, aki szó szerint az életét adta az IGAZI ufó-kutatásért, majd érted egy szalmaszálat is keresztbe teszünk? - Mert EZ a lényege Keviczky sorainak!

És természetesen - ezt ő tudta a legjobban - az USA Roswell óta TARTJA a kapcsolatot a... NEGATÍV földönkívüliekkel.

A POZITÍVAK viszont ( ezt is pontosan tudják - és akár Mágocsi sztorijánál is jól látszik ) csak ARRA ÉRETT, NEM KOMPROMITTÁLÓDOTT EMBEREKKEL veszik fel a kapcsolatot, hogy az egyetemes SZERETETÜZENETET, melyet a Földön is egykor minden tanító tanított, nekik átadják!

Kiemelt cikkek

Válasz az UFO-kutatás hét alapkérdésére 1. rész

Evukációs flották a Föld körül
Evukációs flották a Föld körül

 A kezdőlapon jó egy éve feltett hét alapkérdés megválaszolására eljött az idő :

1. Mik az ufók?

Olyan űrjárművek, melyeket a ( Földnél ) magasabban fejlett technikai civilizációk entitásai bolygók és/vagy naprendszerek közötti közlekedésre rutinszerűen használnak.

Azonban az „ufó” meghatározás természetesen nem pontos, sőt inkább cinizmusról és tudatlanságról tanúskodik, mivel ez a mozaikszó egyszerre tükrözi a mai ( bár már nem sokáig )  uralkodó, euro-amerikai típusú áltermészettudomány materialista szemléletét, másrészt azt is, hogy még a durvaanyagban észlelt jelenségeket is automatikusan letagadják, ha a mindennapi tapasztalat ellentmond a materialista elméleti rögeszméknek.

Bővebben ...

A kozmikus magyarság – a Mindenség kulcsa

A kozmikus magyarság – a Mindenség kulcsa

Most, hogy közeledünk a galaktikus együttállás sorsdöntő napjához, és az ezzel együtt járó kibírhatatlan lelki feszültségeket is megtapasztalva, melyet a remény és kétség szinte percenkénti váltakozása okoz a Fény után vágyakozó lélekben, eljött az ideje annak is, hogy beszéljünk a magyarság kozmikus küldetéséről, arról az örök és szent megbízatásról, melyet minden földi nép közül éppen a földi magyarság tagadott meg a legjobban!

Bővebben ...

Válasz az UFO-kutatás hét alapkérdésére 2. rész

Adamski találkozása Orthonnal
Adamski találkozása Orthonnal

2. Honnan jönnek?

 

Addig erre a kérdésre sem lehet kellő mélységben megadni a választ, amíg bizonyos tudati feltételekkel a kérdésfeltevő nem rendelkezik.

Mert ha az ilyen személy legalább elemi fokon nem alakított helyes képet az ufókról, hogy mik is lehetnek egyáltalán, addig a ’honnan jönnek?’ kérdésre adandó választ sem nagyon értheti meg.

Lássunk tisztán : az egész emberiség jelenlegi válságának a valódi oka magában a tudatban, az eddig évezredeken át kontrollált emberi tudatban keresendő, mely mai napig egy illúzió-világegyetemet érzékel maga körül, ami köszönő viszonyban sincs a világegyetemünkben lezajló valós folyamatokkal, a mindenséget irányító tényleges erőkkel és ezeknek a belső összefüggéseivel.

Bővebben ...

Idővonalunk csődje - és egy megoldás 1. rész

Idővonalunk csődje - és egy megoldás 1. rész

Elég furcsa idővonalon vagyunk - vagy inkább ebben rekedtünk, mivel az események itt még olyanok, mint amikor egy régi zenegép zsinórját lejátszás közben kihúzzák a konnektorból, így az utolsó, már senkit sem érdeklő zeneszám, egyre halkulva, egyre akadozva ugyan, de még továbbfolytatódik - viszont az új, korszerű lejátszó sehol sincs, így az új időknek új dalai sem hallhatóak még.

Ez a fő probléma.

Bővebben ...